Ma Gyula, Baldvin, Sába névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Krokodil a Tisza-parton
Márciusban az Akváriumban telt ház előtt premiereztettük ezt az albumot, és csak ámultunk és bámultunk, mert pont úgy zajlott, mint a nagy zenekaroknál szokás: rajongók ácsingóztak jegyekért, akár többet is fizettek volna, csak hogy bejuthassanak.
Vasárnap, a háromnapos Tanderbal vízi fesztivál zárónapján adott ingyenes koncertet Óbecsén, a Tisza-parton a budapesti Lóci játszik zenekar. Csorba Lórántot, a zenekar frontemberét családi kötelékek, gyermek- és kamaszkori emlékek kötik ehhez a városhoz – többek között erről is beszélgettünk vele a fellépés apropóján.
• Te mennyire vagy óbecsei? Ötéves voltál, amikor Budapestre költöztetek. Mennyire kötődsz a városhoz, milyen emlékeid vannak vele kapcsolatosan?
– A „becseiség” leginkább abban mutatkozik meg nálam, hogy nem jövök zavarba, ha szóba kerülnek tizenöt évvel ezelőtti bulik a Floydból… A családom kiterjedt baráti hálójának köszönhetően a legtöbb ünnepet és nyarat azokkal az óbecsei barátaimmal tudtam tölteni, akik társakká váltak az évek során. Sok budapesti osztálytársamat is sikerült később belevinnem a „tutiba”, így a környezetemben szerintem mindenki odáig van Óbecséért. Ha visszagondolok, valóban szinte minden nyarat itt töltöttem… Az újfaluban a ház előtt labdáztunk sokat a húgommal, majd bevonultunk kártyázni a mamával, etettük a csirkéket, simogattuk a kutyát. Később a kamaszkori határpróbálgatások színhelyévé vált a város: kocsma- és táncparkett-élmények, szerenád, többliteres sörök, „központozás”, no és az elmaradhatatlan házibulik a barátoknál.
• Nekem olyan érzésem van, hogy Vajdaságban talán már akkor hatalmas rajongótáborotok volt, amikor Magyarországon még nem voltatok annyira ismertek, mint most. Így van-ez?
– Amikor először mesélték nekem, hogy Szabadkán az egyik – azóta sajnos bezárt – kocsmában a gimi diákjai Lóci játszikot kérnek és azt éneklik hangosan, azt hittem, csak viccelnek velem. Budapesten akkor már volt egy kemény mag, amely ott volt minden fellépésünkön, sőt közülük sokan még az egy szál gitáros korszakból maradtak hű követőink, de vidéken még alig ismertek minket. Az egészen megható volt számomra, hogy ahol a legjobban szeretném, ha szeretnének, ott viszonylag hamar így is lett. Mindig csodálkozom azon, ahogy Szerda Zsófi barátom kezeli a Vajdaságot: mintha Szabadkától Újvidékig egyetlen metropolisz lenne az egész, és ha este Zentán van buli, akkor oda kell menni és kész.
• Édesapád, Csorba Zoltán, nem csak főszerkesztője volt a Magyar Szónak, de Óbecse egyik jeles muzsikusa is, a Sygma együttesben basszusgitározott, később zongorázott. Ha nincs ez a családi muzikalitás, akkor is a zenei pályát választottad volna?
– Apa, ha jól tudom, művészeti öttusázónak tartja magát, így bármiféle művészettel kapcsolatos ötletemet mindig támogatta, az egész családdal együtt. Zenésznek lenni nem könnyű pálya, főleg így, hogy a magunk útját járjuk, de cserébe nagyon élvezetes. Csak ezen a nyáron már annyi élményhez jutottunk – remélem, legalább ennyit okoztunk is! –, hogy bőven lesz mit mesélni az unokáknak. Azt pedig soha nem felejtjük el, hogy az összes siker annak köszönhető, hogy mindig támogattak bennünket a családtagok és a barátok! Január elsején megjelent a második nagylemezünk, a Krokodil, amire például Szabó Attila a Csík zenekarból azt mondta, hogy az utóbbi öt év egyik legjobb magyar lemeze. Márciusban az Akváriumban telt ház előtt premiereztettük ezt az albumot, és csak ámultunk és bámultunk, mert pont úgy zajlott, mint a nagy zenekaroknál szokás: rajongók ácsingóztak jegyekért, akár többet is fizettek volna, csak hogy bejuthassanak. Előtte februárban a Fonogram-díjátadón vehettünk részt, és mi lettünk az Év felfedezettjei. Ez is nagyon meglepett minket, hiszen nem tartozunk egyetlen nagy kiadóhoz sem, és nem gondoltuk volna, hogy a szakma észreveszi a tevékenységünket. Aztán májusban ott volt az egyhetes őrület, a Nagy-Szín-Pad! nevű verseny – vagy talán inkább játék? –, amit a közönség szavazatainak köszönhetően szintén sikerült megnyernünk, és így feljuthattunk a VOLT legnagyobb színpadára. A Petőfi Zenei Díjátadón élőben zenélhettünk több tízezer embernek, és olyan show-t kaptunk támogatásul, amit korábban nem is reméltünk. A SZIGET-es fellépés és a STRAND pedig még csak most jön, utóbbinak a fesztiválhimnuszát is mi írtuk, szóval valóban van mire büszkének lenni! Ezért szeretném ezúton is ezt az évet mindenkinek megköszönni, aki szavazott, szavazásra buzdított vagy csak gondolt ránk, és küldött egy kis pozitív energiát.
• Ha értesüléseim pontosak, édesapád 1976-os Fender basszusgitárja most is szerephez jut. Erre nosztalgiából kerül sor, vagy egyébként is pengeted ezt a hangszert?
– Édesapámtól örökölt basszusgitárom anno véletlenül került a kezembe, hiszen Paul McCartneyhoz hasonlóan én is akaratomon kívül lettem „bőgős”: az hiányzott a bandából. De micsoda szerencse, hogy így történt, hiszen egy nagyon különleges hangszerről van szó, amin az évek során összegyűlt cigarettafüst, verejték és örömkönny mind meglátszik, úgy a színén, a kopásokban mint a hangjában is.
• Három egyetemi diplomád van. A portugál nyelv, filmművészet és pedagógia közül gyakorolod-e valamelyiket „tisztes foglalkozásként” a zene mellett?
– Ezeket nem, de valami mást igen. Budapest leghallgatottabb rádióján, a Sláger FM-en január óta saját rovatom van, a nap témájára a hallgatók által beküldött SMS üzenetek közül zenésítek meg egyet. Édesanyám nagyon örült, amikor elkezdtem ezt a rádióban, mondta, hogy na végre van olyan munkám, ahova naponta bejárok 9 órára. Igaz, 10 órakor már be is fejezem...
• Nem kimerítő mindennap írni egy eredeti 20 másodperces szerzeményt?
– Ez egy kihívás. Akik jógáznak, jógagyakorlatokkal kezdik a napot. Nekem ez egy napindító kreatív agytorna.
• Hogyan élted meg a filmzenében tett kirándulást? Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című sikerfilmjének te írtad a zenéjét.
– Reisz Gáborral együtt jártunk az ELTE filmművészeti szakára, onnan jól ismertük egymást, és kölcsönös bizalom jellemezte a közös munkát. A zene tulajdonképpen közös: ő a film szemszögéből közelítette meg a feladatot, a hangszereket legszívesebben úgy instruálta volna, mint a színészeket, én pedig zenei szemszögből adtam meg a szerzemények a végleges formáját. A filmben nem hangzik el az összes szerzemény, de ezek megjelentek az interneten, és bár ingyen hozzá lehetett férni a dalokhoz, sokan fizettek a letöltésért – így támogatták az alacsony költségvetéssel leforgatott alkotást.
Fehér Rózsa (Magyar Szó)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
AZ EGYETEMI HALLGATÓK KÖVETELÉSEI
Az egyetemisták nem csak követeléseket fogalmaztak meg: március 1-én este Nišben felolvasták a nyolc fejezetből álló >
A kronstadti véres jégmező és a szerbiai egyetemisták
Sokszor megfordult a fejemben a kérdés, hogy hol lett öngyilkos a szocializmus? A választ keresve egyre >
Megérkeztem. Szerbiában a helyzet változatlan
A lakásom egyik ablaka, a zajos sugárúti útkereszteződésre nyílik, a másik pedig egy játszótérre és a >
Roletták mögött…
A jelek arra utalnak, hogy hazárdjátékos Vučić pánikban van, mindenképp nyerni akar, húzza az időt, fokozza >
A REZSIM (KI)SZOLGÁLÓI
Miért hallgatnak erről (is) a magyar szerkesztőségek tagja? Milyen újságírók azok, akik még a saját jogaikért >
„Mert gyilkosok közt cinkos, aki néma"
Úgy igaz, a legkényelmesebb elfordítani a fejünket és csodálatos történeteket írni. Beszélni valami másról, szépen, okosan, >
SÓHIVATAL LETT A MAGYAR NEMZETI TANÁCS!
Szinte szánalmas nézni az MNT-ülések TV-közvetítését, amelyek alatt a tanácstagok mukkanni se mernek! Az üléseken az >
A reálszocializmus és a szélsőjobb titkos kapcsolata
Aztán a berlini választásokra terelődik a szó. A választásokon a Linke nevű párt győzött. Berlin, akárcsak >
Pásztor Bálint valljon színt!
A Zöld Baloldal felszólítja a Vajdasági Magyar Szövetséget, hogy mondják el, számukra mi az a "vörös >
A VMSZ ÉS A MAGYAR ÉRDEKVÉDELEM AGÓNIÁJA
Csak akkor fogja azonban a közösség megtalálni a kiutat a jelenlegi állapotokból, ha megszabadul a pásztorvilág >
Viszlát Ottó! Találkozunk!
1990. március: az Újvidéki Színház klubjában, a törzshelyünkön tervezgettük a Naplót. Ottó is közöttünk volt. Nekem >
Művészete a túlélés csodás vajdasági enciklopédiája
Akkoriban Jugoszláviában tavaszias szellők fújdogáltiak, de a főszerkesztőnek azért politikailag megbízhatónak kellett lenni. Erre felálltam és >