Ma Kelemen, Klementina, Kolumbán névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Elsuvasztott szikla
Végel László
De mi lesz azzal a nemzedékkel, amely elől elsuvasztottak a sziklát, s úgy véli, nem kell semmit maga előtt görgetnie. Mi lesz a posztkommunista apolitikus juppi nemzedékkel? Végel László:
Tumultus az újnábobok útján
Várhatóan ezekben a hetekben kezdődik a választási kampány. Türelmetlenül csengetnek majd az ajtóról ajtóra járó aktivisták, kezdődnek a zajos délutánok. Mitévő legyek? Nyissak ajtót, hallgassam a banális politikai szólamokat? Vagy maradjak csendben s olvassak egy kiváló regényt? Az idén is, ugyanúgy mint tavaly, az utóbbit választom. Az újságokat és a tévét is mellőzöm, mert a választások előjátékában a politikusok egyre magabiztosabban hirdetik, hogy felszámolják a korrupciót, mintha a korrupció holmi excesszus lenne. Nincs semmi illúzióm. Huszonöt év után véglegesen kiderült, hogy a korrupció a posztszocialista országok újkapitalizmusának gyermekbetegsége. Korrumpált rendszerváltás tanúja vagyok, amelyben túlontúl gyorsan, durva állami asszisztálással hozták létre az uralkodó oligarchiát, amelynek java részét nem a piac szülte, hanem a Pártok és az Állam. Ebben fontos szerepet játszanak a rokoni kapcsolatok, életre kel a nepotista világ, működnek a vagyongyarapó pártnomenklatúrák, a gazdasági és értelmiségi holdudvarok. Nevetséges, hogy sok politikusnak viszonylag szerény vagyona van, de a pávatollas feleségek igencsak tollasodtak. Még az elátkozott szocialista feszekben keltek ki az első oligarchák. Szerbiában Milošević volt az első kotlós, aztán jöttek sorra a többiek. Ezért nagy a tumultus az újnábobok útján. Manapság a nyugati világban, miként Thomas Piketty kimutatta, a szupergazdagok főleg az öröklés által gyarapodnak, Európa keleti felén viszont az állami korrupció szaporítja őket. Az lesz a gazdag, akiben bízik a Párt, de jaj annak, aki elveszti a Párt bizalmát! Nemcsak a tőkéje apad le, hanem elveszti szeretőit, hódolóit, kebelbarátait is. Kiderül, hogy Balzac mennyire időszerű író! A jövő történészei részére bizonyára hálás dokumentumok lesznek a különböző évfordulókról, reprezentatív tanácskozásokról, jelentős ünnepekről készült fotók, amelyeken a politikai, a gazdasági és a kulturális elit tagjai pózolnak. Szószékek, mikrofonok, „okosan” figyelő tekintélytisztelő tekintetek! Ilyen volt az eszménynélküli szolgalelkűség kora. Mert a szocializmussal ellentétben most már nincsenek eszmények, csak érdekek, mint ahogy a pragmatikus politikusok állítják. Žižek jól jellemezte ezt a réteget: cinikus és pragmatikus. Ezek a balzaci csoportképek az urakkal és a hölgyekkel rendkívül fontos kordokumentumok lesznek, arról a korról, amelynek a legfőbb jelszava az volt, hogy legyen kapitalizmus – de azonnal. A föld többé nem a nap, hanem a pénz körül forog. Ezt az újmódi turbókapitalizmust Putyin kemény kézzel, példásan megvalósította. Oroszországában, a Vreme új számában Milan Milošević figyelmeztetett rá, a nemzeti vagyon 77 százalékát a lakosság 1 százaléka birtokolja, ez bezzeg nagyobb tőkekoncentráció, mint az amerikai, szögezi le a Vreme cikkírója. Putyin egyszerűen átugrotta a liberális kapitalizmus ciklusát, és megteremtette a posztszocialista országok hagyományainak megfelelő kelet-európai illiberális oligarchikus kapitalizmust, amelyet Žižek egyébként autoritárius kapitalizmusnak nevez. Úgy van, a liberális kapitalizmus mégis az oligarchák purgatóriuma, ezért szóba se jöhet. A kapzsi kelet-európai posztkommunista elit ezért ragaszkodik Putyinhoz, a nagy példaképhez.
Emlékezés a jövőre
Félretettem a Neoplanta és a Balkáni szépség „folytatását”: a Török család történetét új megvilágításban bemutató regény írását. Annamária Svédországban a családi iratok között felfedezi apja, Török Miklós naplóját, s legnagyobb megrökönyödésére kiderül, hogy az apja szándékosan választott szerb feleségét. Bűnhődött a nagyapa rövid boldogsága miatt. A történet ezzel más irányt kap. Felszínre kerülnek Török Miklós dilemmái, titkai, drámái. És bűnhődése, amely rímmel a Bűnhődés utolsó soraival, amelyet egy szerb nővel házasodó német férfi mond ki a berlini fal ledöntésekor. A városban áll a Slemil-szobor, a tényleg létezik Slemil utca, Slemil Emlékház, de már senki sem tudja, ki volt az a Slemil. Abban, hogy senki sem tudja, van egy nagy adag cinikus pragmatizmus is. A regény félig kész, mégis félreteszem a nyugalmasabb napjaimra, ha lesznek még ilyenek. Belefáradtam a jelenre való emlékezésbe. Nagyobb kihívást jelent emlékezni a jövőre. Naponta rovom a sorokat, új regényem története a jelen nullpontján játszódik. Ezt nevezem jövőnek. Munkacíme: Apák és fiúk, az egyik mondat követi és irányítja a másikat, aztén rádöbbenek, hogy egyféle kiüresedett ijesztő világgal szembesülök.
Nemzedéki konfliktusok
Úgy tűnik, világszerte felújulnak a nemzedéki konfliktusok. Most még csak a kezdetek észlelhetők, az új amerikai prózában azonban kirajzolódik a nemzedéki háborúskodás lelke. A II. világháború után ez nem volt téma a Nyugaton, 1968-ban azonban váratlanul újjáéledt, de utána újra csillapodott. Felsorakoztak a nemzedékek, de a konfliktusok elmaradtak. A keleti országokban az egypártrendszeren belül a nemzedéki konfliktusok diskurzusa mögött világnézeti ellentétek rejtezkedek, de a rendszerváltás után ez háttérbe szorult, a parlamentáris demokrácia lehazudta őket. A davosi találkozóra készült The Global Risks Report viszont már arról szól, hogy újra mélyülnek a nemzedéki ellentétek és szakadékok. Trump szavazókörének 72 százaléka, Clinton asszony szavazóinak viszont csak 31 százaléka vallja magát tradicionálisnak. A felmérés szerint a populizmust elsősorban nem s gazdasági tényezők gerjesztik hanem demográfiai és kulturális különbségek, továbbá az életkor meghosszabbodása, amely az idősebb nemzedékek értékrendjének oldalára billenti a mérleg nyelvét. Az ifjúság egyébként is kivonult a közéletből, mert meggyőzték arról, hogy a politika piszkos dolog és nem a zseniknek való.
Elsuvasztott szikla
Kezdem felismerni, hogy nemzedékem tagjai szerencsére későn, illetve egészen 1972-ig nem kerültek a hatalom közelébe vagy netán kegyeibe. Nagy korlát volt a 68-as diákmozgalom is, amely valamiféle erkölcsi normákat is felállított, ápolta ez ellenállás kultúráját, avagy Peter Weiss kifejezésével élve: az ellenállás esztétikáját. Újra olvasni Weisst! A kaposvári Marat/Sade meghatározó esztétikai élményt jelentett nemzedékem számára. Haris Pašović utána Újvidéken is megrendezte ugyanezt a drámát (az előadás dramaturgja voltam), s az ifjúság és az értelmiség megmozdult. Urbán András pár évvel ezelőtt az Újvidéki Színházban szintén színre állította ugyanezt a drámát. Radikálisan és keményen fogalmazott, az ifjúság megmozdult, de az értelmiség nem. Sajnos, egy nemzedék se kerüli el a korszellem tesztjét, a kisértés mindig nagy, a hatalom mindannyiunkat csábít és elcsábít, de jaj annak a nemzedéknek, amelyet túl korán gyámolít. A patronálásnak ára van; aki a hatalmi Erosz karjaiba szédül, az kitántorog ez időből, elkerüli pályájának alkotói kockázatát és. A függetlenséget egyre nehezebb megőrizni, mert a hatalom többé nem vaslánccal láncolja maga mellé híveit, hanem láthatatlan selyemszálakkal. Kezdem érteni Nádas Péter gombaszögi remeteségét, ami nem a közéletből való kivonulást jelenti, hiszen a hivatalos struktúrákból való kivonulás nem azonos a közéletből való kivonulással. Nádas nagyon is jelen van a szellemi életben, mivelhogy ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelyik megtanult azzal a félelemmel élni, hogy amit egyik nap felépít, másnap összeomlik, kezdhet mindent elölről, s egy napon mindent elveszíthet. Jól tudja, hogy milyen a totalitárius állam. Distanciára van szükség, hogy feltűnését továbbra is érzékelje. Nádas nem alkuszik. Szigorú mondataival jelen van a közéletben, megtörténik, hogy aktuális politikai kérdésekben is állást foglal. Ilyen volt például, amikor véleményt mondott Gyurcsány Ferenc nevezetes öszödi beszédéről. „A beszéd, amit a miniszterelnök úr tartott a májusi frakcióülésen, az én véleményem szerint nagyszerű beszéd, a retorika egyik csúcsa, beleszámítva az összes nem szalonképes kifejezéseket, amelyeket nem neveznék se obszcénnek, se trágárnak, egyszerűen azért nem, mert a helyükön vannak,” mondta Nádas Péter 2006-ban az ATV-nek, természetesen azt is hozzátette, hogy a kormányfő mégis hazudott, és ezért választói megbüntetik. Ennek távlatait is mérlegelte: „Magyarország szituációja romlana abban az esetben, ha a Gyurcsány-kormány megbukna”, folytatta és ezzel mind a mai napig a magyarországi viták középpontjában került. Nemrégiben éppen Stumpf István utalt rá. „A ballib elit, mint Nádas Péter, Esterházy Péter, a régi megmondó Élet és Irodalmas gárda, az én – eggyel fiatalabb – nemzedékem számára 2006-ban vesztette el a hitelét”, olvasom a tíz év után, 2016. október 17-én a szegedma, hírportálon. Észrevettem, hogy a hatalomtól való kritikus distanciára hajlamosabbak az írók, akik átélték a tekintélyelvű, az egypártrendszerű avagy a diktatórikus hatalmakat, mert ők ismerik legjobban a demokrácia hiányát, ezért kiállnak az érdekében, annak ellenére, hogy látják annak árnyoldalait. A rendszerváltás utáni időkben szocializálódó fiatalok nem rendelkeznek ezzel a tapasztalattal, a félelem nem szül bennük ellenállást. El sem tudják képzelni, hogy a demokráciából vissza lehet térni a diktatúrába vagy a tekintélyelvű rendszerbe. Nem légből kapott hiedelem ez, hiszen a II. világháború után, a 20. század első felében komoly gondolkodók sem számoltak a fasizmus lehetőségével. A demokráciából nincs visszaút, gondolták. Manapság azonban kiderült, ez is lehetséges. Krleža írta 1968 körül, hogy sajnos minden nemzedék megéri, hogy megvalósulnak az eszméi. Annakidején fájdalommal vettem tudomásul a iróniáját, de később beláttam, hogy igaza volt. Az enyém is „megvalósult” csakúgy, mint az övé. Csak abszolúte másként. Sokszor hallom miszerint, ami nem teljesült 1968-ban az megvalósult 1989-ben. Csak mi lesz azzal, ami nem valósult meg 1989-ban és manapság egyre elérhetetlenebb? Mi történik azzal a nemzedékkel, amelynek nem voltak vagy nincsenek eszményei? Claudio Magris szerint „minden nemzedéknek Sziszüphoszként kell maga előtt görgetnie a maga szikláját”. De mi lesz azzal a nemzedékkel, amely elől elsuvasztottak a sziklát, s úgy véli, nem kell semmit maga előtt görgetnie. Mi lesz a posztkommunista apolitikus juppi nemzedékkel?
A cenzorok szerint nincs cenzúra
Matija Bečković, író Szabadka városának díszpolgárra a belgrádi Kurir napilapnak adott interjújában kijelentette, hogy 1945 után Szerbiában nem voltak parlamenti választások. Elnökválasztás pedig felesleges, mert Szerbiának királyra lenne szüksége. Arra a kérdésre, van-e cenzúra Szerbiában, lakonikusan válaszolt. „A cenzorok szerint nincs.”. Aki érti, az érti.
Végel László Közéleti naplójának nyomtatott változata a Családi Körben jelent meg.
Következő cikk: Enyedi Ildikó megnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Vučić szava felülírja a törvényt?!
Mindeközben a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) és a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ), amelyek állandóan azt hangoztatják, >
VMDK: „A történelmi sebek felszínes kezelése és az érdemi tettek hiánya”
A szervezők célja nem is az 1944/45-ben történt eseményeknek a legújabb kutatások függvényében való újraértékelése, hanem >
Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!
A szerb és a magyar nemzet megbékélésének történelmi folyamata korántsem tekinthető befejezettnek. A Boris Tadić és >
Megérdemelt díj
Varjú Márta jóvátehetetlen kárt okozott a közösségnek, alkotmánysértő módon megfosztotta a vajdasági magyarságot a széleskörű, sokoldalú >
Sajtótájékoztató után - harcolni és túlélni
Magyar Péter olyan nyomás alatt áll, amibe mindenki más már beleőrült, belerokkant volna. Ő egyelőre bírja, >
Határeset
Ami megszokhatatlan, az inkább a határ nehéz átjárhatósága. A hatósága. A hatóság hatósága. Az egyenruha oldalán >
A SZHP/VMSZ hatalom 100 napja
A szabadkai és a zentai „számadás” arra utal, hogy a VMSZ és a SZHP – a >
Csantavéren galoppol a bűnözés!
Mindez – csodával határos módon – a falu vezetőségét nem irritálja. Az ő szemüket ez nem >
A KULTÚRDIKTATÚRA FOLYTATÓDIK!
A nyilvánosság A VMSZ elnökétől megtudta a Létünk pályázat eredményét, mielőtt a felhívást kiírták volna. Pásztor >
Egyoldalú politikai oktatás
Minden akadémián, így a diplomáciain is tanuláskor elsősorban a tudományosságon, a tények megismerésén és nem az >
Miféle nyitás?!
Pásztor Bálint és az apja nemhogy az értelmiség felé voltak képtelenek nyitni, hanem egyáltalán a magyar >
A politikai felelősség elkerülésének kísérlete
II. Pásztor állítása, miszerint a sorkatonaság bevezetése ügyében Vučićtyal „közösen találnak mindkét fél számára elfogadható megoldást”, >