Ma István névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk
A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kínai fogamzásgátló
Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Rendőrségi jegyzőkönyvekből
Szebenitől. Egyszóval hiteles. >
A legjobb motor a világon
István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A zsemle ára
Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >
Napi ajánló
Ulickaja: A legegyszerűbb érveléssel lehet leginkább hülyíteni
Az orosz emberek ma azt gondolják, hogy azért jó az, ahogy az országot irányítják, mert ellenségekkel vagyunk körülvéve. Mindenki ellenünk van, mindenki minket akar térdre kényszeríteni. Ez Putyin varázsigéje. Kövesdi Péter (Vasárnapi Hírek):
Ljudmilla Ulickaja egyike a legjelentősebb kortárs orosz íróknak. Sokak szerint ő a ma élő legnagyobb. Amikor erről kérdezik, általában nevet: nem érdeklik a címek, a rangok. Egyetlen dolog foglalkoztatja: arról írni, amiről akar, és ez legtöbbször a kisember és a hatalom viszonya. Nem vállal politikai szerepet, de keményen bírálja Vlagyimir Putyint és rendszerét. Amikor Oroszországról beszél, az olyan, mintha rólunk szólna. Hallhatóan nem fél, pedig lenne rá oka. Legújabb és eddigi legterjedelmesebb könyvének, a Jákob lajtorjájának budapesti bemutatóján beszélgettünk. (…)
– Az 1980-as évek végén, a 90-es évek első felében, a peresztrojka és glasznoszty idején Oroszország európai megítélése sokat javult; rengetegen drukkoltak, hogy Gorbacsovnak sikerüljön végigvinnie a reformokat. De ez volt az az időszak is, amikor az orosz emberek elvesztettek egy csomó illúziót, országuk hatalmas birodalomból hirtelen zsugorodó középhatalom lett. Most, amikor a világ megint az orosz fenyegetésről beszél, helyreállt-e az orosz emberek önbecsülése; mit gondol, ezt akarták-e, ami ma van?
– Pontosan. Az orosz emberek ma azt gondolják, hogy azért jó az, ahogy az országot irányítják, mert ellenségekkel vagyunk körülvéve. Mindenki ellenünk van, mindenki minket akar térdre kényszeríteni. Ez Putyin varázsigéje. Hogy mi „senki előtt nem fogunk térdepelni”. És ezt igazolja folyamatosan az agresszív politikájával. Ha a gazdaságunk rosszul teljesít, az nem azért van, mert valamit rosszul csinálunk, hanem mert valakik térdre akarnak kényszeríteni bennünket. Bántanak és nem tisztelnek minket. Ki a hibás? Obama. Vagy Brüsszel. Minálunk mindenkinek szent meggyőződése, hogy az amerikaiak számára mi vagyunk a fő ellenség. Ez egy illúzió. Nyissunk ki egy bármilyen amerikai újságot. A 16. oldalon ott lesz, hogy egy orosz tornász megnyerte a világbajnokságot. Ennyi és nem több. Amerika éli a saját életét, és nem érdekli, mi van az óceánon túl. Amerikában lényegesen kevesebb külföldi könyvet fordítanak angolra, mint máshol. Amerika el van foglalva önmagával. A saját logikájuk szerint ők a világ központja, ők a legnagyobbak és a legerősebbek. Az az ő illúziójuk. A miénk meg az, hogy körül vagyunk véve ellenségekkel.
– Mit gondol, Putyin hívei hisznek még abban, hogy Oroszország ismét szuperhatalom, egy birodalom lesz?
– Persze. És tudja, miért? Mert hiányzik belőlük a történelmi tudat. Itt volt a Krím példája. Az ősi orosz föld, aminek vissza kell térnie Oroszországhoz. Arról a földdarabról beszélünk, ami évszázadokig görög fennhatóság alatt állt, aztán a tatár kánsághoz tartozott. De az oroszokat valójában csak az utolsó néhány évtized érdekelte, mert abban látták annak az igazolását, hogy a Krímnek mindenáron vissza kell térnie. A népet a legegyszerűbb érveléssel lehet leginkább hülyíteni.
– Létezik-e valódi ellenzék Oroszországban? Innen úgy tűnik, a rendszer olyan, hogy ha felbukkanna is egy hiteles, valóságos figura, az sem érhetne célba.
– Nincs ilyen, és a közeli jövőben nem is lesz. Ezt bátran állíthatom.
– Miért? Nincs meg a hozzá szükséges szellemi potenciál?
– A szellemi potenciál megvolna, de a politikai kultúra szinte teljesen hiányzik. Nincs mainstream és ellenzék, csak nagyon erős hang van. Vegyük Angliát: a munkáspártiak és a toryk a parlamentben keményen egymásnak esnek, vitáznak, sokszor személyeskedéstől sem riadnak vissza. Aztán együtt golfoznak vagy teniszeznek, és ez senkinek nem jelent problémát. Ezt várják el tőlük. A politikának nem kellene az emóciókról szólnia. A politika tudomány. Magasan jegyzett társadalmi tevékenység. Nálunk a politikai gondolkodás – hogy úgy mondjam – nem eléggé fejlett. Nem vagyunk elég tudatosak. Ebben sem. Az ellenzékről például azt gondolják, hogy ellenség. Márpedig köztünk nem lehet ellenség, ezt nem hagyhatjuk! Az ellenséggel nem lehet együttműködni. Miközben ellenzék nélkül egyáltalán nem létezik valódi politika. A létező ellenzék itt nálunk nagyon gyenge. Ez abból fakad, hogy széttagolt. Képtelenek bármilyen témában közös döntéseket hozni, így aztán kizárt a közös fellépés, ne adj isten koalíció. Számomra igen érdekes és tanulságos a mostani amerikai elnökválasztási küzdelem, abból a szempontból, hogy most először tapasztalom, a jelöltek nem partnert és ellenfelet, hanem ellenséget látnak a másikban. Akit nem meggyőzni, hanem legyőzni kell. Számunkra ez egyáltalán nem új, de nekik még az.
– Ön ritkán vagy szinte sosem vállal direkt politikai szerepet. Néhány éve beszélt egy politikai gyűlésen, ahol színes festékkel dobálták meg. Így volt?
– Igen. Utána volt egy fellépésem, ahová festékfoltos ruhában érkeztem meg. Felemelő látványt nyújtottam.
– Ezért döntött úgy, hogy többé nem szól bele a nagypolitikába, vagy egyszerűen ez nem az ön dolga?
– Ez, így, megint nem pontos: igenis politizálok, de a pártpolitika nem túlságosan érdekel. Engem az emberek érdekelnek. Az, ahogyan a politika hatással van az életükre. Ahogyan odaáll a hátuk mögé, belenéz a leveleikbe, megpróbálja irányítani az életüket. Sosem vágytam politikai szerepre, már csak azért sem, mert megrögzött magánember vagyok. Nincsenek főnökeim, nincsenek beosztottaim. Az én dolgom az, hogy megtisztítsam magam körül azt a terepet, amin mint magánember létezni tudok. És remélem, ebben tudok segíteni azoknak, akik olvassák a könyveimet.
– 1933 óta, amikor Bunyin megkapta az irodalmi Nobel-díjat 10-15 évenként mindig volt egy orosz író, akit kitüntettek. Paszternak, Solohov, Szolzsenyicin, Brodszkij. Azóta lassan 30 év telt el, és semmi. Pedig évről évre felmerül, hogy most már biztosan Ulickaja lesz a következő. Foglalkoztatja ez? Meglepné, ha megkapná?
– A helyzet az, hogy a kettővel ezelőtti Nobel-díjat egy „majdnem orosz”, Szvetlána Alekszijevics kapta, ami Oroszországban hatalmas felháborodást váltott ki: hogy jön ahhoz egy ilyen újságíró, hogy Nobelt kapjon, amikor nálunk sokkal érdemesebbek is volnának? Ami részben helyénvaló, hiszen ott volt az idén júliusban meghalt Fazil Iszkander, aki érdemei alapján szintén megkaphatta volna. Alekszijevics Nobel-díja kapcsán olvastam el részletesen a Nobel-féle rendelkező hagyatékot. Meglepett, hogy ebben semmi nem szerepel a szigorú értelemben vett irodalmi értékekről, az írás minőségéről. Szerepel viszont az, hogy annak kell odaítélni, aki „a humanizmus ideáljának megteremtésében” alkot jelentőset. Akkor ne csodálkozzunk, hogy Nabokov, aki zseni volt, egy óriás, mégsem kapta meg a díjat. Vagy Lev Tolsztoj! Magunk között szólva egy író számára az angol Booker-díj becsesebb, mint a Nobel, mert az az írás minőségét díjazza. Én rengeteg díjat kaptam, többet is, mint kellett volna. Köztük Budapest város díját, amire büszke vagyok. De a Nobel-díj nem foglalkoztat. Tudom, hogy a bizottságnak számtalan szempontot kell figyelembe vennie: a díjazott egyszer legyen fekete, egyszer nő, egyszer testi fogyatékos, máskor meg homoszexualitását nyíltan vállaló, vagy belorusz újságíró. Az utóbbi évtizedekben világosak a válogatási szempontok. Az emberek nagyon kevés magas irodalmat olvasnak, viszont rengeteg tényanyagot, akár tényirodalmat. És ezek közül Szvetlána Alekszijevics könyvei nagyon magas minőséget képviselnek. Ebből a szempontból a Nobel-díj Bizottság érvelése következetes és védhető. A humánus eszmék terjesztése fontosabb, mint az irodalmi minőség. Bob Dylan jó költő? Biztosan, de nem ezért kapta a díjat. Ő az az ember, aki szót emelt a háború ellen, aki óriási hatással volt amerikaiak egész nemzedékének gondolkodására. Aki felemelte a hangját az elnyomottakért, kritizálta az egész kapitalista rendszert. Ne felejtsük el, hogy Nobel volt az, aki feltalálta a dinamitot. Lehet, hogy a díj, amit alapított, egyfajta bocsánatkérés az emberiségtől. Az ő bűnhődése. És akkor nyugodtan kaphat díjat Bob Dylan is.
Következő cikk: Jön a Piszkos Fred rajzfilmen
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Putyin fegyverei és Isten hozzájárulása
Egy neves német történész úgy látja: radikalizálódik az orosz történelemkép, ezt támasztja alá, hogy a Kreml >
Mi történik, ha Trump félreérti a mandátumát
William Galston a Wall Street Journalban óva inti Trumpot attól, hogy túllőjön a célon, mert a >
Az egyetemistáknak ismét igaza van
Nem szabadulok a gondolattól, hogy napjaink egyetemistáinak sokkal nagyobb akadályokkal kell megküzdeniük, mint nekünk. 68-ban az >
Előre hozott választás Szlovákiában?
Jókora felháborodást váltott ki moszkvai látogatásával odahaza a szlovák kormányfő, hiszen az osztrák kancellár jó két >
A halálos őrület
A magdeburgi merénylet halálos őrület eredménye, de nem lehet a hagyományos keretekben értelmezni, mert a tettes >
A Georgescu-hadművelet
A Neue Zürcher Zeitung összeállítása időrendbe szedve levezeti, miként szervezték meg a Georgescu-hadműveletet, vagyis a bizonyítékok >
Sinkó dilemmái manapság is aktuálisak
A szélsőjobb erősödik, az európai politika egyre inkább jobboldali irányt vesz, ami nem jelentene veszélyt, ha >
„VÉRES A KEZETEK”!
Szerbiában az egyetemi hallgatók már öt egyetem 62 karát vették blokád alá. A támogatottságuk a lakosság >
Pannon ég alatt
Lehet, hogy Európában alkonyul, de nálunk vaksötét van. A rendszer vezetői a vaksötétben ordítoznak, mert félnek >
Mi van, ha az oroszok győznek Ukrajnában?
Timothy Garton Ash rettentő nagy bajnak gondolja, ha az oroszok kerekednének felül a háborúban, miközben már >
A komplex nemzeti identitás „kísérleti egerei”
Könnyű azoknak, akik úgy védekeznek a másság ellen, hogy bezárkóznak az egyidentitású kuckóba. Azoknak a kozmopolitáknak >
Roncspártderbi
Hagyjuk a mindig előhúzható demokrácia maszlagot az elvi meggyőződésről, a színes politikai palettáról. Egy mind zsarnokibb, >