Ma Olivér névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Kőtáblát cipelő ország
Végel László
Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):
Egy miniszter nosztalgiája
Nincs abban semmi meglepő, hogy Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt vezére Zoran Djindjićet a meggyilkolt szerb kormányfőt a napokban hazaárulónak, sőt ellenségnek nevezte. Šešelj vajda retorikája semmit sem változott. Ezzel szemben meglepetésnek számít, hogy Aleksandar Vulin kormánytag állítása miszerint, aki Milošević ellenfele volt, az egyben Szerbia ellensége is. Ez a kijelentés akkor nem lenne meglepetés, amennyiben Vulin valamelyik ellenzéki törpepárt vezetőjeként nyilatkozna így, legfeljebb nosztalgiázásról szólhatnánk, mivel az akkori politikai elit lelkes tagja volt. Viszont Vulin a jelenlegi szerb koalíciós kormány egyik minisztere! A miniszter kijelentése után feltétlenül emlékeztetnem kell Vučić kormányfő panaszára, miszerint az elit bizalmatlan vele és kormányával szemben. Persze nem tudhatom, melyik elitre gondol. Melyik elit nem támogatja Szerbia közeledését az EU-hoz, vagy ki ne helyeselné a koszovói kérdés rendezését? Vulin nyilatkozata után viszont kiderül, hogy van ilyen. Anno, Milošević lehetetlenítette el Szerbia EU-s csatlakozását, ő teremtette meg a koszovói csapdát. Ezek után üdvösebb lenne, ha Vučić kormányfő nem az elvontan értelmezett elitekben keresné a bizalmatlankodókat, hanem saját kormányára vetné figyelő tekintetét. Mert Vulin miniszter nyilatkozata bizony jócskán gerjeszti a gyanakvást. A nyilatkozat elolvasása után, azokra a fiatalemberekre gondolok, akik a kilencvenes években elhagyták a hazájukat. Nem volt könnyű dolguk. Eszembe jutnak a kiskatonák sírjai, akik családtagjai nem tehették közzé az írott sajtóban a gyászjelentést, tiltva volt, emlékszem az elüldözöttekre, a menekülőkre, vagy azokra, akiket politikai okokból eltanácsoltak a munkahelyükről. Tragédiák sora! Sokáig reméltem, hogy Vučić kormánya egyszer tőlük is bocsánatot kér. Nem így történt! Mára kiderült, hogy ők egyszerűen ellenségek?!
Kőtáblát cipelő ország
Néhány barátom arra figyelt fel, hogy Orbán Viktor évértékelő beszédében nem szólt a külhoni magyarokról. Vajon miért? Az elemzők sem térnek ki rá. Érthető, hiszen ezekben a napokban, a magyarországi médiában másféle tusakodás folyik. Simicska Lajos Orbán Viktor egykori harcostársa és legjobb barátja felmelegítette a gyanút, hogy a jelenlegi Miniszterelnök, annak idején jelentett a belügynek. Bizonyítékok nincsenek, ha vannak, akkor azok esetleg Moszkvában lelhetők fel, nyilatkozta Simicska. Érvek hangzanak el pro és kontra! Különböző dokumentumok kerülnek napvilágra, kísértet járja be Magyaraországot: a gyanakvás kísértete. Erről vitatkoznak az emberek a metrón, a villamoson. Figyelmesen olvasgatom az újságokat, a különböző portálokat, azonban leginkább a „vox populi” hangja érdekel. És valójában ezt ismerem legkevésbé. A nagyon megosztott elitek hangja ismerősen cseng. Érzékelem, hogy az „utca hangja” is erősen megoszlik, hiszen a szenvedélyek mindkét oldalon végtelenül hevesek. A régi Fideszre gondolok. Milyen könnyelműen elpergett huszonöt év, kénytelen vagyok hangosan kimondani: időközben valami történt Magyarországgal. Nem csak a politikában, hanem a magyar társadalomban is. Harag és düh fortyog a képzelt fazékban, terjed a félelem és a tehetetlenség érzése. Nem tudom, hogy mi ennek az oka. Nem egyik vagy másik politikus múltja érdekel, inkább a tisztázatlan múlt, amelyet, mint egy súlyos, titokzatos kőtáblát cipel az ország. Ezután tudomásul veszem, hogy Magyarország lelkileg megrokkant, feldarabolódott. A tény előtt egyre tanácstalan vagyok. Arról persze fogalmam sincs, hogy a következő fordulóban politikailag ki lesz a jelenlegi ellentétek vesztese illetve nyertese, viszont egyben biztos vagyok: a gyanúper lelkileg sérültté teszi a hatalmat. Többé Orbán Viktor sem marad a régi, akkor sem, ha nem sikerül semmit se rábizonyítani: a történet kezd a regényhősök világába vezetni.
A szakadék szélén
Az Európa Kávéházban találkozom Vári Gyurival, gratulálok neki a legjobb kulturális újságírónak kijáró MUOSZ-díjért. Aztán a vajdasági magyar állapotok kerülnek szóba. Persze, Magyarországon legalább létezik alternatíva, állapítjuk meg. Belgrádban is fellelhető a plurális kulturális intézmények világa. Rossz sínpáron robog velünk Dürrenmatt vonata, az utasok között dermesztő csend honol. A félelem csendje? A lemondás csendje? Vagy a fásultság csendje? Bár a MUOSZ ünnepi műsora alkalmából tartott üdvözlő beszédemben a sajtószabadságról szóltam, elismerem, hogy a Vajdaságban nem lenne a téma kapcsán semmi mondanivalóm. Rokonszenvvel figyelem néhány fiatalember fellépését, és sok sikert kívánok nekik. Személyes tapasztalataimból kiindulva azonban attól tartok, hogy szavuk pusztába kiáltott szó. A szakadék szélén egyensúlyozva önelégülten nyilatkoznak a helyi politikusok, folynak a kis hatalmi marakodások, tetszelegnek a díszszónokok. Díszes fogadásokat rendeznek, koccannak a pezsgőspoharak, táncra perdül a kisebbségi népség. Bizonyára az idei március 15-én is, az egyik főnök nagyobb, a másik kisebb kokárdát tűz ki, mint tavaly. Pesten hős magyarként Bocskai öltönyben grasszálunk, miközben a szülőföldön a szakadék szélén tántorgunk. A hősök serege sürög-forog, fontoskodik, midőn a győzelem elmarad. Évekkel ezelőtt kezdtem írogatni a naplómban: attól tartok, kiveszik a Vajdaságban a magyar mondat. Aztán tavaly februárban a Neoplanta bemutatóján visszaköszönt rám a gondolat. A színészek egyszerűen saját élményeik alapján fogalmazták meg a naplóban többször is elismételt mondatot. Nem vonom kétsége, hogy a nemzeti kisebbségek létszámcsökkenése a predesztináció kérdése (is). Sajnos! Ám, van egy határvonal, amikor ez tragikus méreteket ölt. Hogy mikor hágtunk át a határvonalon, azt nehezen tudnám meghatározni. Talán aki elsőként tette, tudja! Minden esetre a kilencvenes években, a drámai, a semmi jót nem ígérő történelmi helyzetben még nem volt érzékelhető az önfeladás melankóliája. Nagy vesztességet jelentettek azok az évek, de az ellenkezés kultúrája nem homályosult el. Túlélők voltunk! Én, saját magamat is annak neveztem a Lemondás és megmaradásban. A határvonalat valahol 2000 után léptük át, amikor elhangzott a jelszó, hogy „Újvidéket nem tudjuk megmenteni”. A mondat pragmatikus volt, de jelentése mélyen szimbolikus lett. Vigyázat, figyelmeztettem akkoriban, ha elveszik Újvidék, akkor elveszik Szabadka is. Úgy is történt. A „Nagy Kivonulásban” elkezdtük építeni a mi kis „Patyomkin falvainkat”. Immár csak védekezni akartunk és nem versenyezni. Egy olyan társadalmi rendszerben, mármint a vadkapitalizmusban, amelyben mindenki versenyre van ítélve, mi hátra arcot fújtunk. Nem volt ésszerű! Az örökös védekezés pedig előbb vagy utóbb kishitűséget szül. Az utóbbi néhány esztendőben az események felgyorsultak. A kivándorlás egyre tömegesebb. Ma már a középiskolások között végzett felmérések is arról tanúskodnak, hogy az ifjúsági exodus tömegméretűvé vált. Ha ez így folytatódik, akkor maholnap jövő nélküli nemzeti kisebbség leszünk. A maradó értelmiség részére Vajdaság lakcímet jelent, nem termékeny szellemi térséget! Többé már vita sem folyik érte. A néhai egypártrendszerben pezsgőbb volt a szellemi élet, mint ma. Maradnak a magán kesergések, az örökös siránkozás, mely során egy-egy vezető, azaz igazgatónak nevezett alattvaló elrebegi, hogy ő utána rosszabb is jöhet, ő mégiscsak lendít valamit…
Keleti nyitás
A Bécsbe tartó Avala európa-expressz nem tért be a Keleti pályaudvarra, minek következtében a Budapestre tartó utasok a Kőbánya-Kispest állomáson hagyták el a szerelvényt. Ez a hely vasúti köztes megálló is, meg a 3-as metró végállomása is. Megjegyezném, hogy egy felvonó, mozgólépcső sem működik, noha elvben van, de a gyakorlat másról tanúskodik. Műszaki ok! Az utasok a meredek lépcsőn cipelték a bőröndjeiket. Gondoltam, amennyiben üzemzavar, néhány óra múlva megjavítják és az utazó közönségnek, nem lesz többé ilyesféle gondja. Nem így történt! Öt nap múlva újra az Avala expresszel utaztam ugyanonnan, a felvonó továbbra sem üzemelt. Hosszú műszaki meghibásodásra rendezkedtek be! Keleti nyitás, sziszegte az egyik nyugdíjas, aki minden harmadik lépcsőfok után zihálva, nagyokat nyögve megpihent. Tényleg van benne valami igazság, hisz a keleti országokra jellemző, hogy a liftek rendre meghibásodnak. Ergo: A „keleti nyitás” politikájáról a legfrappánsabban a felvonók tanúskodnak.
Kuckó vagy Európa
Ha valaki tudja, hogy mit jelent szubtilis módon kisebbségiként élni illetve alkotni-írni, akkor az mindenképp Miljenko Jergović. Érthető mód, ezt nem a kisebbségi kuckóban gyakorolja, hanem az európai koordináta-rendszerben. A kisebbségi téma lelke ugyanis nem lokális, hanem európai. A nemzeti keret a sokkal inkább lokális! Aki a kisebbségről szól, az Európa legfájdalmasabb sebeit érinti. Nagyon bonyolult emberi sorsokkal találkozik, melyet sajnos a kisebbségi kuckóban durván leegyszerűsítenek, hogy ne mondjam, keményen megnyesnek. A magyar irodalomban sokan úgy vélekednek, hogy a kisebbségi irodalom afféle budapesti leányvállalat, tehát lokális és partikuláris, aminek természetesen akad magyarázata. Magyarország Trianon után egynyelvű, monokulturális ország lett. Jergović egy sokkultúrájú országban (Jugoszláviában) szocializálódott, így érthető, hogy a kisebbséget európai távlatból szemléli. Nem csoda, hogy a Neoplanta avagy az Ígéret Földjét, nagy regénynek tartja (http://www.jergovic.com/subotnja-matineja/laszlo-vegel-obecana-zemlja/).
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
VMDK: „A történelmi sebek felszínes kezelése és az érdemi tettek hiánya”
A szervezők célja nem is az 1944/45-ben történt eseményeknek a legújabb kutatások függvényében való újraértékelése, hanem >
Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!
A szerb és a magyar nemzet megbékélésének történelmi folyamata korántsem tekinthető befejezettnek. A Boris Tadić és >
Megérdemelt díj
Varjú Márta jóvátehetetlen kárt okozott a közösségnek, alkotmánysértő módon megfosztotta a vajdasági magyarságot a széleskörű, sokoldalú >
Sajtótájékoztató után - harcolni és túlélni
Magyar Péter olyan nyomás alatt áll, amibe mindenki más már beleőrült, belerokkant volna. Ő egyelőre bírja, >
Határeset
Ami megszokhatatlan, az inkább a határ nehéz átjárhatósága. A hatósága. A hatóság hatósága. Az egyenruha oldalán >
A SZHP/VMSZ hatalom 100 napja
A szabadkai és a zentai „számadás” arra utal, hogy a VMSZ és a SZHP – a >
Csantavéren galoppol a bűnözés!
Mindez – csodával határos módon – a falu vezetőségét nem irritálja. Az ő szemüket ez nem >
A KULTÚRDIKTATÚRA FOLYTATÓDIK!
A nyilvánosság A VMSZ elnökétől megtudta a Létünk pályázat eredményét, mielőtt a felhívást kiírták volna. Pásztor >
Egyoldalú politikai oktatás
Minden akadémián, így a diplomáciain is tanuláskor elsősorban a tudományosságon, a tények megismerésén és nem az >
Miféle nyitás?!
Pásztor Bálint és az apja nemhogy az értelmiség felé voltak képtelenek nyitni, hanem egyáltalán a magyar >
A politikai felelősség elkerülésének kísérlete
II. Pásztor állítása, miszerint a sorkatonaság bevezetése ügyében Vučićtyal „közösen találnak mindkét fél számára elfogadható megoldást”, >
„A mostani körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt”!
“A mai körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt, de az elégedetlen és a határozott polgárok száma >