Ma Tamás, Péter névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Ököljog és emberi méltóság
Végel László
Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi körben jelent meg):
Úton
Hajnalban felriadok és a robogó autóbuszból Morača kanyon meredek sziklafalát bámulom. A montenegrói sofőr könnyedén veszi be a kanyarokat. Szabó Lőrinc irtózatosan vad tájnak látta ezt a montenegrói vidéket. A sofőr azonban otthon érezte magát, vidáman beszélgetett a mobiltelefonon. Elképzelem, hogy a feleségét utasítja, hogy mit készítsen reggelire. Felkelőben volt a nap és megpillantottam a tengert. Láttam a szépet, Szabó Lőrinc ilyen egyszerűen fejezte ki magát, amikor megpillantotta. Újra találkozom a régi ismerősömmel, teszem hozzá cinkoskodva.
Kafka és Európa
Magammal perlekedem. Az EU piramis Franz Kafka Kastély című regényét idézi meg. Brüsszel olyan, mint Franz Kafka regényében a kastély. A főtisztviselők néha megjelennek a „falvakban”, magukhoz rendelik a feleket, meghallgatják őket, aztán a hatalmas procedúra kibírhatatlan terhe alatt elvonulnak. Ők is tehetetlenek. Hatalmasok, de nincs hatalmuk. A nemzetállamok úgy játszanak velük, mint a macska az egérrel. A brüsszeli Európa cserbenhagyott, de én nem hagyom cserben Euripidész és Platón Európáját.
Akiket senki sem véd…
A Napló Kör tagjai küldik a hírt, aztán más hírforrásokból is értesülök róla, hogy Pásztor Istvánt a VMSZ elnökét a Kossuth téren szélsőjobb tüntetők nemzetárulónak nevezték és leköpdösték. A visszhang nagy, mivel politikusról van szó. Mondanom sem kell, a politikusi osztály teljes joggal tiltakozik. Szembetűnő, hogy a magyarverések idején sokkal visszafogottabb volt a tiltakozás. Az interneten mostanában is látok szörnyű fotókat egy-egy áldozatról, sok áldozat egész élete végéig viselni fogja a következményeket. Őket nem veszik védelmükbe ilyen erélyesen az illetékesek. Sokan erre is találnak magyarázatot, számomra azonban minden egyes áldozat egyaránt fontos. Nem teszek különbséget köztük. Rokonszenvem főleg azok-é, akiket senki sem véd, akiket napról napra megaláznak. Természetesen én is felháborodva veszem tudomásul ezt a hírt is, nem nagyobbal és nem kisebbel, mint azt, amikor, például, Szögi Csaba fiatal írót Óbecsén ugyancsak szélsőséges magyar fiatalok verték meg. Először is arra gondolok, hogy miért nem emelte fel a szavát akkor a vajdasági magyar politika úgy, mint most. Lehet, hogy ha időben felfigyelünk a közélet brutalitására, akkor erre sem kerül sor. Vagy legalább is nem éreznénk lelkiismeret furdalást. Ezzel kapcsolatban óhatatlanul eszembe jutnak Martin Niemöller, német evangélikus lelkész mondatai: „Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista. Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, csendben maradtam, hisz nem voltam szakszervezeti tag. Amikor a szocialistákat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam szocialista. Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó. Amikorra engem vittek el, nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna.” Attól tartok, hogy a Kossuth téri eset szörnyű, de még szörnyűbb, amit rejteget: a brutális nyelvezet gátlástalan térhódítását. A közéletben könnyelműen dobálóznak a nemzetáruló szóval, a többi durva, az emberi méltóságot sértő kifejezést nem is említeném. Valljuk be, hogy ebben a politikusok is ludasak. Az erőszak soha sem az utcán ébredezik, hanem a hatalmi gócokban. Amilyen a hatalom nyelvezete, olyan az utca viselkedése, a csőcselék ökle és a köpedék jellege. Az utóbbi időben eleget jegyezgettem minderről, de már egy évtizeddel ezelőtt, pontosan a magyarverések idején, bátorkodtam megjegyezni, hogy először a magyar fiatalokat verik, aztán eluralkodik az általános ököljog. És eluralkodott! Újvidék például a legveszélyesebb szerbiai városok egyike lett. A híradók kezdenek bűnügyi krónikákra hasonlítani. Az emberi méltóság semmibevétele a másként gondolkodók megalázásával kezdődött, s folytatódott a hivatalos személyek durva minősítésével. Ezen az úton nincs megállás! Sokszor idéztem Voltaire méltóságteljes mondatát. A nagy francia filozófus mondta ellenfelének, hogy nem ért vele egyet, de mindent megtesz annak érdekében, hogy az ő véleménye is nyilvánosságot kapjon. Ez a mondat a demokratikus kultúra alapja. Aki ezt megszegi, az a Pandora szelencéjét nyitja ki. De ennek a szabadságnak korlátjai is vannak. Az én öklöm jogát a másik ember orra korlátozza, irta egy liberális angol filozófus. Nos, a véleményszabadság legnagyobb korlátja a másik ember méltósága, biztonsága, az ellenfél megbecsülése. Ezt a tanulságot kéne levonni a Kossuth téri esetből. Igen, meg kell tanulnunk a szabadsággal élni.
Az örök búcsúról
Végre, ragyogó napsütésben ülök a városi kávéháza teraszán. A helybeliek szerint a Monarchia építette. Az Adria partján sokszor hallom, hogy ezt a színházat vagy azt a kávéházat bécsi építész tervezte. Jártam a fiumei és a splitit színházakban (a dubrovnikiak nem dicsekedtek a Monarchiával), és az intendánsok jóakaratának köszönve mindig a páholyban kaptam helyet. A városi kávéház teraszáén elképzelem, hogy egy színházi páholyból szemlélem a tengert. Szabó Lőrinc és Illyés Gyula jut eszembe. Illyés Gyulát a tenger a gyerekkora emlékeztette, Szabó Lőrincet pedig a halálra. Negyedik útja alkalmából felsóhajtott, megöregedtem, írta, és ki tudja, láthatom-e még az Adriát. Ezért nem maradt más hátra, mint az „örök búcsúzkodás”. A nézem a tengert, és a színházi függönyt keresem. Csak ezt tartom fontosnak lejegyezni.
A magatehetetlen Európa
A PEN-konferenciára készülök, Herceg Noviban írogatom a beszámolómat, amelyben egyre sötétebbnek látom az európai közeljövőt. Brüsszel kapcsán Kafka kastélya jut az eszembe. Meglehet, hogy ezek a kastélybeli főtisztviselők a legjobb szándékkal késztenek egy vázat, amely nélkül nem épülhet fel az egységes Európa, ám az mégis csak egy betonház vázára emlékeztet, amelyből hiányoznak a lakható szobák. A nemzetállamok visszavágnak az EU-nak, játszanak vele, mint a macska az egérrel. Lehet, hogy az egységes Európa senkinek sem kell már, csak a nemzeti politikusoknak van rá szükségük, hogy mulasztásaiért az EU-t tegyék felelőssé. Az EU lett a legfőbb bűnbak. Én viszont nem bűnbakot látok benne, inkább azt rovom fel, hogy magatehetetlen. Egy magatehetetlen szervezet nem lehet bűnbak, rosszat nem követhet el, igaz, jót sem. A politikus-bürokraták addig építgették Európa egységét, hogy a végén Európa elvesztette lelkét. Pedig most kellene a lélek és a szellem. Most kéne figyelmeztetni úgy, mint Thomas Mann annakidején: „Európa, vigyázz!” Erősödnek a szélsőséges mozgalmak, egyre több a neuralgikus pont, Ukrajna csak egy a sok közül.
Kosztolányi jóslatáról
Az egyik olvasóm azt kérdezi, hogy újabban miért kerülöm a hazai, a vajdasági magyar témákat. Nem kerülöm, csak kellő távolságból figyelem. S ebből a perspektívából csak egy dolog a fontos, mennyire csökken a vajdasági magyar közösség lélekszáma? Kihal-e ezen a tájon a magyar mondat? Mikor teljesül Kosztolányi jóslata? Akkor a táj is sivárabb lesz. Tudomásul veszem, hogy a kisebbségi politikusaink sikert sikerre halmoznak, miközben rohamosan fogyatkozunk. Mostanság is erősödik a kivándorlási hullám. Ez a legnagyobb gondom, bár elismerem, mellette akad még rengeteg. Erről a hétköznapi életben értesülök, amikor az egyszerű emberekkel találkozom. Az átlagember elégedetlen, de a legnagyobb meglepetésemre, a fiatal vajdasági magyar értelmiség elégedett. Nincs is szándékom bírálni ezért. Lehet, hogy igazuk van, lehet, hogy soha sem volt jobb... Nem az én tisztem életérzésüket elvitatni, kritikus szellemiségüket számon kérni. Az ő joguk az elégedettség is, a hallgatás is, hogy saját holnapjukat megfogalmazzák. Ez a joguk szent. Az ötvenes évek HID-jára emlékezem, gimnazista koromban kezdtem olvasgatni, s pontosan érzékeltem, hogy lázadoznak a kisebbségi politikusok normái ellen. Bori Imre is, Tomán László is, Major Nándor is a lázadással kezdte. A kisebbségi hatalommal néztek farkasszemet. Aztán ez a rebellis hang felerősödött. Manapság elhalkult. Miért ne? Voltak lázadó nemzedékek, voltak elveszett nemzedékek... Miért ne lennének elégedett nemzedékek? Ezekkel a kérdésekkel szembesülve úgy vélem, hogy nincs jogom arra, hogy helyettük vagy a nevükben beszéljek. Ezért halkul a hangom. Olvasgatom az új szerb és a horvát prózát, a fiatal magyarországi költőket. Semmi elégedettség!
Vasárnapi csendélet
Herceg Novi főterén csend van, halálos csend. Lehet, hogy az utolsó vasárnap délelőtti csend. A következő hetekben tömegesen érkeznek a turisták, akkor radikálisan megváltozik az élet a városban. A helyi leányzók megszépülnek, a pincérek fürgébbek lesznek, a helyi polgárok elhagyatott strandokat keresnek, a kávéházakban, az utcákon, a tereken az angol nyelv veszi át a vezető szerepet.
A szakosított dilettáns
A többpártrendszer újféle szakembert szült: a szakosított dilettánst, aki érthetetlen nyelven dicséri azt, amit érthető nyelven bírálni kellene.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Pásztor Bálint „egyeztetett” a sajtóval!?
A sok tárgyalás, „segítés” azt jelzi, hogy a VRTV is felsorakozik – méghozzá önként! – a >
A küszöb előtt várakoznak
Az „ártatlan nemzedék” egyelőre figyel és tanul. Van ideje. Készülnek a múlt elleni lázadásra? Vagy beletörődésre? >
A RENDSZER A VÉGÉT JÁRJA!
Szerbiában az intézmények már huzamosabb ideje nem működnek. Az ország egyre jobban sodródik a rendkívüli állapot >
A nemzeti identitásról…
Siránkozhatunk miatta, de gyümölcsözőbb lenne a korszellemre reflektáló életképesebb komplexebb identitás megformálása, amely nem rombolná a >
EZ A RENDSZER ELHASZNÁLÓDOTT!
Már minden értelmes ember érzi, tudja, hogy ez a rendszer elhasználódott. Az elégedetlenség egyre nagyobb méreteket >
Az Akadémia győzött!
Az akadémikusok nagy része elégedett volt, kisebbik része bölcsen hallgatott, s nagyon kevesen utasították el. Radomir >
A kormányhű celebek országa
A kilencvenes években az ellenzéki táborban az értelmiségiek vállalták a vezető szerepet, de a nacionalista táborban >
„Mikor korlátozható a szabadság?”
A VMTT közösségi oldalán az utolsó bejegyzés négy évvel ezelőtti, a Magyar Tudomány Napja a Délvidéken >
„Előrelépés a kisebbségi jogérvényesítés útján”?
A cikkből nem tudjuk meg, hogy melyek azok a jogok, amelyeket „részlegesen” az MNT-re ruháztak, de >
Erkölcs(telenség)
Juhász Bálint, rövid elnöksége alatt már szembesülhetett a ténnyel, hogy a politika nem is olyan veszélytelen, >
Erkölcs(telenség)
A vajdasági magyar közösség szemében bizony bizarr volt az is, hogy a pártelnök posztban gyászolja Dragan >
Erkölcs(telenség)
A Vajdasági „Magyar” Szövetség vezetői számos, politikailag és erkölcsileg téves döntést hoztak, a magyar közösséget „képviselve” >