Ma Tamás, Péter névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Šurda, a belgrádi nagykövet
Szerbhorváth György
Nem kell ahhoz jártasnak lenni a diplomáciában, hogy tudjuk: egy nagykövet ugyan legyen lojális az aktuális kormányhoz, de hazáját képviselje külföldön, a dolga nem a konfrontálódás, hanem a kapcsolatok építése vagy épp a konfliktusok elsimításában való részvétel.
Nikowitz Oszkár azonban nem bír magával, úgy gondolja, túl kell teljesítenie, bizonyítania kell – a magyar kormánynak, persze. Ő sem hagyja annyiban, ha egy szerb újságíró drága államának politikáját szidalmazza. Még ha – részben – jogtalanul vagy igazságtalanul is, ez most tök érdektelen. Mert „persze”, honnan veszi ez a Boško Jakšić, hogy arról hadováljon, Magyarországon szétverik az európai demokráciát, amikor Szerbiában még be sem vezették.
Az érdekes inkább az, kik is képviselik ma Magyarországot Szerbiában. Így most az a Nikowitz, aki tavaly ősszel is aktívkodott, midőn Magyarország volt (lett volna…) a belgrádi könyvvásár díszvendége, de úgy alakult, hogy azok a neves magyar írók, akiknek szerbül jelent már meg könyve (Esterházy, Spiró, Lovas Ildikó), meg sem lettek híva. Hagy ne pletykáljak, miket mondott Nikowitz a nem nyilvános beszélgetéseken belgrádi barátaimnak liberális írókról, cigányokról és másokról – mert bizonyítani nehéz lenne, ugyebár. De hogy ők megrökönyödtek azon, egy nagykövet egyáltalán hogy nyilatkozhat ilyen hangnemben másokról, az azért biztos. És ez is szégyen a nagykövetre, Magyarországra.
Hogy egy belgrádi újságíró hogyan tekint le hát Magyarországra, Budapestet mégis különösen érdekli. És immár ugyanúgy rögvest lehazugozzák őt is, mint a bécsi, berlini, londoni, washingtoni stb. újságírókat, értelmiségieket. Nikowitz sem jár más úton, csak hát ő mégis nagykövet lenne. Ha már nem tud segíteni azokon a vajdasági magyar fiatalokon, akiket a szerb rendőrség és igazságszolgáltatás hurcol meg, ha képtelen a két ország gazdasági, kulturális stb. együttműködését előrelendíteni, ráérő idejében maga is újságcikkeket firkál. Persze, miért is ne, nem tilos az, sőt, akad rá példa, főleg magyar társai körében, akiket azonban ezen túl nem nagykövetnek kéne hívni, hanem nagy kormánypropagandistáknak.
Mert Nikowitz nem semleges (pedig elvileg egy nagykövet nem egy ciklusra, egy kormányzatra van szabva, bár gyakorlatilag sok országban szarnak arra, hogy ki a karrierdiplomata, azaz ki ért valamicskét is e szakma-féléhez), és rögtön értékeléssel kezdi: 2010-ben szerinte a Fidesz koalíció győzött (eddig stimmel), „jobban mondva, amióta 2010-ben elzavarták a szocialista-liberális koalíciót, hozzá kellett szoknunk az európai liberális sajtó vádaskodásához és sértegetéseihez, de ezekben általában felismerni a hazai vesztesek érveit”. Szóval, „elzavarták” (oké, legyen), de aztán jön az orbánista-kuminista sablon: csakis a liberális sajtó kritizálja a magyar kormányt. Ez már nem igaz. Ahogy az sem, hogy ők aztán egy az egyből a „hazai vesztesek érveit” veszik át – Nikowitz olyan okos, hogy szerinte másoknak saját esze és érvei sincsenek, főleg nem a züllött liberálisoknak. De figyelem, rögtön elcsúszik a banánhéjon, mert a vesztesek érveit említi – és az „érveit” nem teszi idézőjelbe. Ergo elismeri, hogy vannak érvek. Akkor miért nem azokkal hadakozik a maga érveivel? Nem, a liberális, „vesztes” érvek szerinte eleve vádak és sértegetések. Ennyit tud emberünk, aki – mint anno nyilatkozta -: „én genetikailag bácskai vagyok, ugyanis édesapám és édesanyám itt született”, amivel megújította a genetika tudományát, bevezetve a földrajzi meghatározottságot. (Hát, biológiából is egyes, ülj le, fiam.) Aki ragyogó köztisztviselői pályafutása előtt jugoszláv filmeket, így a híres Šurda-sorozatot fordította, innen beceneve is. Ehhez képest elképesztő tájékozatlanságról tesz tanúbizonyságot, amikor az ostorozott újságíró cikkét megjelentető Politika c. napilapot így írja le: „mindig mértékadó fórumnak tartottam, és úgy tudtam, hogy ami ott megjelenik, nem áll messze a kormánykörök véleményétől.”
Na ja, a Politika tényleg a mindenkori kormány valagában van, mint egyes nagykövetek egyes kormányokéban, de az döbbenetes, hogy Nikowitznak gőze sincs, hogy a Politika volt a miloševići politika, a sovinizmus fáklyavivője már 1986-87-től, majd a háborús uszítás és hazudozás szinonimája lehet a mai napig (a szerb állami tévé mellett) 1990-91-től.
Vagyis Nikowitz azt sem tudja, kinek-hová válaszol. Viszont a szerb újságíróról azt feltételezi, hogy rég járt Magyarországon, vagy ha igen, vak. Ahogyan szerinte a többi kritizáló sem jár Magyarországon. Mert a Kárpátok legújabb géniusza, megújítván az episztemológiát, úgy véli: csak személyesen lehet meggyőződni arról, tombol-e itt a rasszizmus, a neonácizmus, antiszemitizmus. Ám innen, Budapest belvárosából üzenem neki, hogy ez súlyos módszertani tévedés (anélkül, hogy belemennénk, mi tombol itt éppen): nem kell ahhoz ott lenni (a tévé, az internet stb. világában – és csak reméljük, Nikowitz hallott már arról, újságírók használják a telefont is), hogy valamiről megállapítsuk, tombol-e, létezik-e és milyen lehet. Március 15-én nem voltam beragadva a hóvihar által az autópályákon, de tudom, hogy mások beragadtak. Elhiszem, hogy voltak náci és komcsi bűnök, cunamik és tőzsdekrachok. És igen, rasszistákkal is naponta találkozom: az újságcikkekben, a tévében, neten, és olykor az utcán vagy a kocsmában, személyesen. Bárhol. És habár keveset élek már Szerbiában, látom-tudom, mi történt a minap Újvidéken, mi megy Kosovo kapcsán, ki kit gyűlöl.
És folytathatnánk: de Nikowitz szerint csak személyes tapasztalat révén tudható az, hogy komor-e a hangulat az országban, hogy el kell-e menekülni. Édes jó istenem, ezt az embert semmilyen egyetemre nem vennék fel, de az egészben az a vicc, hogy ő mindezt Belgrádból kéri számon egy belgráditól. Röhej. Mert nem erről van szó, tudja ő azt jól (vagy nem tudja, az még rosszabb) – most magyarázzuk el, hogy a tudás alapja, pláne a 21. században, nem a primer tapasztalat? Ad absurdum: vajon a holokausztról csak az mondhatja, hogy volt, aki megjárta Auschwitzot? De minek példálódzunk, Šurda is mindig az álmok világában élt.
Hovatovább Nikowitz szerint a sajtószabadság példátlan korlátozásának emlegetése is hazugság. Mert hát mi itt azt kritizálunk, amit akarunk. Beismerem, igaz – azt mondok e szlovákiai honlapon, amit akarok, s lesz szíves rágalmazásért majd ott perelni (mert a belgrádit is ezzel fenyegette, így tesz az, akinek érvei nincsenek). Ám figyelje csak meg: érdekes, hogy a magyar sajtószabadság ma inkább elköltözött a mai Magyarország területéről, Felvidékre, Erdélybe, például. És különben is, a sajtószabadság korlátozása itt és most arra vonatkozik, mi történik a közmédiában, mi történik a rádiófrekvenciákkal, vagy épp az állami hirdetésekkel, mik az újságírók jogai.
Minderről persze Nikowitz aligha tud, mert gondolom, a belgrádi nagykövetségen még az internetet sem találták fel, az ellenzéki stb. sajtó oda nem jár(hat). A kormány papírjaiból tájékozódik, hogy milyen szép is ma Magyarországon az élet, tündérmese, „boldogság, gyere velem”…
Lesz nagy seggre esés, ha majd lejár a mandátuma és visszajön. Bár azt hiszem, már annyira elrugaszkodott a valóságtól, hogy a nagykövet-nyugdíjból is telik majd az effajta szánalmas magyarázkodásra.
Tenné ehelyett a dolgát, és dolgozna a magyar érdekekért úgy, ahogy egy nagykövetnek kellene. Na de ahhoz meg nem ért. Ahogy Borivoje Šurdilović, Šurda se értett semmihez sem – ez volt a lényeg. De mindenbe belemártotta az orrát. És ha nem ment, kért egy kávét, mert leesett a vérnyomása.
Következő cikk: Európa büntet, újra büntet
Kommentek
Tisztelt Olvasó!
A Szabadkai Zsidó Hitközség mély elkeseredéssel vette tudomásul, hogy manapság ilyen minősíthetetlen módon, keresetlen szavakkal ? vagy helyesebben ?, igen furcsa kritériumok szerint összeszedett ocsmánykodó szavakkal és fordulatokkal becsmérelnek egy hazánkban szolgálatot teljesítő nagykövetet.
Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete Hitközségünk meghívásának mindig szívesen tett eleget. Nyíltan, őszintén, a mi álláspontjainkat elfogadva és tiszteletben tartva, baráti eszmecserét folytatott velünk. Provokációknak nem engedve jövőbemutató gondolatokat osztott meg velünk, hiszen a múlt nem feledhető, de a mában élve a jövőért kell dolgoznunk.
Szerbhorváth György kishegyesi újságíró, Šurda, a belgrádi nagykövet (2013. április 16.) írása nem Nikowitz Oszkár nagykövet úrról szól. A nagykövet úr személyes ismereteink szerint egy igazi úriember. Ez az írás, sajnos, igazából a sorok szerzőjéről beszél, igen árnyaltan.
A nyílt párbeszéd és az ellentétes álláspontok nem jogosítanak fel senkit, így az újságírót sem, hogy sértő hangnemben írjon bárkiről, legkevésbé Magyarország belgrádi nagykövetéről.
A Szabadkai Zsidó Hitközség
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Pásztor Bálint „egyeztetett” a sajtóval!?
A sok tárgyalás, „segítés” azt jelzi, hogy a VRTV is felsorakozik – méghozzá önként! – a >
A küszöb előtt várakoznak
Az „ártatlan nemzedék” egyelőre figyel és tanul. Van ideje. Készülnek a múlt elleni lázadásra? Vagy beletörődésre? >
A RENDSZER A VÉGÉT JÁRJA!
Szerbiában az intézmények már huzamosabb ideje nem működnek. Az ország egyre jobban sodródik a rendkívüli állapot >
A nemzeti identitásról…
Siránkozhatunk miatta, de gyümölcsözőbb lenne a korszellemre reflektáló életképesebb komplexebb identitás megformálása, amely nem rombolná a >
EZ A RENDSZER ELHASZNÁLÓDOTT!
Már minden értelmes ember érzi, tudja, hogy ez a rendszer elhasználódott. Az elégedetlenség egyre nagyobb méreteket >
Az Akadémia győzött!
Az akadémikusok nagy része elégedett volt, kisebbik része bölcsen hallgatott, s nagyon kevesen utasították el. Radomir >
A kormányhű celebek országa
A kilencvenes években az ellenzéki táborban az értelmiségiek vállalták a vezető szerepet, de a nacionalista táborban >
„Mikor korlátozható a szabadság?”
A VMTT közösségi oldalán az utolsó bejegyzés négy évvel ezelőtti, a Magyar Tudomány Napja a Délvidéken >
„Előrelépés a kisebbségi jogérvényesítés útján”?
A cikkből nem tudjuk meg, hogy melyek azok a jogok, amelyeket „részlegesen” az MNT-re ruháztak, de >
Erkölcs(telenség)
Juhász Bálint, rövid elnöksége alatt már szembesülhetett a ténnyel, hogy a politika nem is olyan veszélytelen, >
Erkölcs(telenség)
A vajdasági magyar közösség szemében bizony bizarr volt az is, hogy a pártelnök posztban gyászolja Dragan >
Erkölcs(telenség)
A Vajdasági „Magyar” Szövetség vezetői számos, politikailag és erkölcsileg téves döntést hoztak, a magyar közösséget „képviselve” >