Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Márai Sándor a „jobboldaliságról”
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Magyar-roma nyelvi rokonság
Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >
A Radetzky-induló hiteles története
Kínai történészek hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolták, hogy Radetzky gróf (teljes nevén Johann Joseph Wenzel Graf Radetzky >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Napi ajánló
Mi, magyar jöttmentek
Fábri Péter író, műfordító az alábbiakat mondta el 2012. június 17-én a Hősök terén tartott antifasiszta tüntetésen. Néhány mondat az előzményekről. 2003-ban lezajlott egy per, amelynek eredményéről még akkoriban írt egy cikket. Íróként – mondta – örömmel tölthetne el, hogy kilenc évvel ezelőtti szavaim ma is érvényesek - állampolgárként elszomorít.
A Fővárosi Ítélőtábla fölmentett valami zugfirkászt, aki a magyar állampolgárok egy részét jöttmentnek nevezte. Ez ellen a fölmentés ellen sokan tiltakoznak. Szerintem tévednek. A zugfirkász véletlenül igazat beszélt. Mi magyarok, jöttmentek vagyunk.
Ki Galíciából jött, ki Etelközből. Hogy ki honnan jött, az jószerivel attól függ, hogy ki meddig megy vissza az időben: nagyanyjáig, ükapjáig, ükanyjának ükapjáig. Jönni mindannyian jöttünk valahonnan. Ami a menést illeti: ki tudja. Bartók mindenesetre elment, Szentgyörgyi Albert is elment. Neumann János is elment, Molnár Ferenc is elment, Márai Sándor is elment. Az őseik jöttek, ők mentek. Elment Ligeti is, Kurtág is. Zeneszerzők, tudósok, írók, orvosok, mérnökök. A magyar jöttmentek.
Mi, magyar kunok például jöttmentek vagyunk. Az én kun őseim valahonnan Ázsiából jött betelepülők lehettek valamikor a középkorban. Ma már nem beszélünk kunul, csak magyarul. Mert az őseim itt maradtak és ha ma egy grafikus meg akar rajzolni egy tipikus ősmagyar arcot, nagy valószínűséggel mellétrafál és az Árpád vezette törzsek után évszázadokkal idevergődött kunok közül választ modellt.
Mi, magyar zsidók, jöttmentek vagyunk. Az én zsidó őseim például valószínűleg többfelől jöttek, éppenséggel Galíciából is, mert askenázi őseim is voltak, de Spanyolországból is, mert voltak szefárd őseim is. Jut is eszembe Spanyolországról: Amerika felfedezése után Spanyolország a világ leggazdagabb országa lehetett volna. Csakhogy rövid másfél évszázadon belül az iparát és kereskedelmét nem fejlesztő Spanyolország aranya a szorgos hollandokhoz vándorolt. Akik mellesleg, igazi toleráns polgárok módjára, befogadták a Spanyolországból elűzött zsidókat is (például Spinoza őseit) – és velük együtt gazdagodtak meg.
Mi, magyar besenyők, jöttmentek vagyunk. Mára elfelejtett nevű ellenségeink addig üldöztek minket, amíg ki nem rekesztettek ázsiai otthonunkból és el nem vergődtünk ide a Duna-Tisza közére. Aztán valahogy itt maradtunk és ma már nem beszélünk besenyőül, csak magyarul. Olyannyira, hogy adtunk egy nagy magyar költőt is a magyar irodalomnak, Csoóri Sándort, aki már annyira magyarnak érzi magát, hogy másokat nem is néz jó szemmel ebben a nyelvi és kulturális közösségben.
Mi, magyar cigányok, jöttmentek vagyunk. Idejöttünk és annyira megtetszett nekünk ez a szép ország az ő szomorú dalaival, hogy muzsikusaink közül a legtöbben el is felejtették a régi cigány dalokat és magyar dalokat játszottak helyette. Jöttünk és hoztunk egy Biharit, egy Lavottát, egy Déki Lakatos Sándort. Hoztunk költőket is, Choli Daróczi Józsefet, Bari Károlyt, hoztunk mesemondót, Lakatos Menyhértet. Nagyon sok ház áll ebben az országban, amelynek a falát mi húztuk föl. Szeretnénk, ha ez az ország is szeretne minket annyira, mint mi őt. Hiszen közülünk is legtöbben már csak magyarul tudnak.
Mi, magyar németek, jöttmentek vagyunk. Úgy megszerettük ezeket a derék magyarokat, hogy mi adtuk a magyar nyelvnek (és a magyar iparosoknak) a szerszámok egész sorát. Mi hoztuk a sperhaknit, a dűznit, a bűnéskalapácsot, mi építettük a gangokat és mára úgy elmagyarosodtunk, hogy már a saját szavunkat sem értjük. Meg tudja még mondani valaki, mi is volt az a ringlispíl?
Mi, magyar szlovákok, jöttmentek vagyunk. Akkor telepedtünk be a Nagy Alföldre, amikor itt állt az ország üresen, és nem volt dolgos kéz, a törökök elvonulása után. Annyira szépnek láttuk ezt az országot, hogy egyikünk, bizonyos Petrovics Sándor, meg is írta itt nekünk a legszebb magyar verseket. Persze ő csak amolyan hígmagyar volt, mondta egy Németh nevű magyar száz évvel később, akinek valahogy nem jutott eszébe, hogy ezzel az ő nevével talán ő sem kunoktól vagy besenyőktől származik. Sebaj, Petrovics Sándorral együtt mi is úgy gondoljuk: „Magyar vagyok. Legszebb ország hazám / Az öt világrész nagy terűletén.”
Mi, magyar románok, jöttmentek vagyunk. Mi is szeretjük a magyar nyelvet, ezért aztán hagytunk itt egy József Attilát, igaz, őbeléje kun vér is vegyült. A magyar képzőművészetet is szeretjük, ezért aztán jöttünkben-mentünkben létrehoztuk a modern magyar képzőművészet egyik legjelentősebb gyűjteményét, a Vasilescu-gyűjteményt.
Mi, magyar horvátok, jöttmentek vagyunk. Jött ide velünk egy bizonyos család, a Zrínyiek. Nagy mehetnékjükben az egyik Szigetvárat védte a töröktől, a másik az egész Délvidéket, de olyan is akadt, akinek fejét vették, mert nagyon magyarkodott.
Mi, magyar szlovákok, mi magyar lengyelek, mi magyar ukránok. Folytathatnám. A kínaiakkal és az angolokkal, a franciákkal és az olaszokkal, akik itt élnek és szeretik ezt az országot. Akik segítenek szebbé és gazdagabbá tenni. Akiknek a gyerekei már magyar iskolába járnak.
Jöjjetek hát, magyarok! És ha menni akartok, menjetek! Járjatok-keljetek, jöjjetek-menjetek, büszkén és szabadon, ahogyan szabad emberekhez, büszke jöttmentekhez illik, Galíciától Mátyásföldig.
Kommentek
Jöttem olvasni, gazdagabban megyek tovább.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
Netanhaju abban gondolkodik, hogy vagy elfoglalja Gázát, vagy lakhatatlanná teszi
Bármelyik is következik be, ő csak nyer vele. Mindkét terven az látszik, hogy a szélsőséges politika >
Ha kudarcot vall a Merz-Macron-duó, az azt jelenti, hogy Európa zátonyra fut
Ezt jelentett Párizsból az új kancellár villámlátogatás után a Handelsblattnak Gregor Waschinski. Esélynek gondolja a földrész szempontjából >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
Musk fájdalmas búcsúja
A Financial Times szemleírója, Edward Luce úgy ítéli meg, hogy fájdalmas búcsú előtt áll Elon Musk, >
Orbánék harmadik nekifutása Magyar Péter mentelmi jogának megvonására
Magyar Péter azt gondolja: Orbán azért cseszegeti európai képviselőként a mentelmi joga megvonásával, mert így akarja >
Még sugároz a Szabad Európa Rádió
Annak ellenére, hogy a liberális adó évtizedek óta szálka az autokraták szemében és Trump most jócskán >
Fordult a kocka, nagy bajban van Oroszország
Ezt állítja Ambrose Evans-Pritchard, a The Daily Telegraph jobboldali újság világgazdasági szerkesztője. A Washingtonnal tető alá >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Ha megoldást akar Gázában, az USA-nak be kell áldoznia Netanjahut
Ezt nyilatkozta a Neue Zürcher Zeitungnak Gilles Kepel Közel-Kelet-szakértő, a párizsi Politikatudományi Intézet vezető kutatója. Emlékeztet >
Nagyot ment a baloldal Ausztráliában
Hát akkor ennyit a Tegyük Újra Naggyá Mozgalomról – állapítja meg a Wall Street Journal konzervatív >
Kik akadályozzák, hogy újra demokrácia legyen?
Most viszont Magyar Péternek köszönhetően esélyt kaptunk egy második rendszerváltásra, sok minden újrakezdésére, újragondolására – szinte >