Ma Tamás, Péter névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Naplójegyzetek – Fragmentumok
Az öngyilkos szocializmus után diktatúra
Végel László
A Bűnhődésben keserűen állapítottam meg, hogy ekkora kétszínűség láttán a szocializmus nem várta be, hogy forradalommal döntsék meg, hanem egyszerűen öngyilkos lett. Az értelmiségiek ezt az öngyilkosságot bársonyos forradalomnak keresztelték el. Rendben van, gondoltam akkor jöjjön a liberális kapitalizmus, amellyel szemben voltak fenntartásaim, csakhogy ennél rosszabbul sült el a dolog: nem a liberális kapitalizmus, hanem az autokrata rendszer, avagy diktatúra köszöntött ránk. Végel László:
2021. november, 13., szombat
Alig akad dilemma, amelyet ne fogalmazott volna meg Arthur Koestler a Nyílvessző a végtelenbe című önéletrajzában, azzal a különbséggel, hogy ő döntött, mi pedig szüntelenül elodázzuk a döntés, hiszen azzal a tudattal élünk, hogy életünk egyetlen értelme a szüntelen elodázás, hiszen napjainkban veszélyes és kockázatos vállalkozásnak számít bármiben is személyesen dönteni, vagy személyes állást foglalni. A legfontosabb alkalmazkodni, túlélni, relativizálni. Koestler őszintén beszámol nemzedéke kényszerhelyzetéről, Elismeri, hogy 1930-ban a Rajnától keletre nem lehetett megúszni a választást a fasizmus és a kommunizmus között. Az I. világháború nemzedéke azért kényszerült döntésre mert felismerte a kapitalizmus nacionalizmusba vezető útját. Ez a naiv posztháborús nemzedék a világháború borzalmainak hatására baloldali antikapitalizmusban vagy a kommunizmusban kereste a kiutat. Ez tette Sinkó nemzedéke. Koestler nemzedéke viszont nem csupán a nacionalizmussal, hanem a fasizmussal találta magát szemben. Ekkor sem lehetett megúszni a választást. A Megváltó Utópia nevében beiratkozott a Kommunista Pártba. Tévedését felismerte és megírta az 1984 című regényét, amelyet érdemes újra meg újra kezünkbe venni. Nemzedékem és a nálam fiatalabb nemzedékek tisztában vannak mindezen döntések abszurditásával, viszont attól tartok, hogy a történelem újra kutyaszorítóba kényszerít bennünket. Átéltük a szocializmus bukását, tanúi voltunk egy szörnyűséges nacionalista háborúnak, a kapitalizmust életre hívó rendszerváltásnak, majd az is kiderült, hogy a szabadpiac és a többpártrendszer nem a liberális demokráciába vezetett, hanem az autokráciába. Újabban egyre több értelmiségi figyelmeztet a fasizmus, illetve a neofasizmus veszélyére, amely lehet, hogy „csak” a küszöbön leselkedik, de kétségtelen, hogy belopakodott a többpártrendszerű keretekben kibontakozó autokrata hatalomba. Az 1990 után némi bűntudattal elfogadott liberális demokráciát nem tartottam álmaim netovábbjának, nem voltam feltétlen híve, de elfogadtam. Ám legyen! Bíztam a szabadpiacban és a többpártrendszerben. Mentegethetem magam azzal is, hogy ugyan miben reménykedtem volna a szocializmus csúfos bukása utáni miloševići diktatúrában? Tanúja voltam, hogy a hangadó értelmiségiek milyen elégedetten utasították el a szocializmust. Egyetemi tanárok, írók és értelmiségiek átkozták ki. Egyszeriben mindenki a „kommunizmus áldozata” lett. Gombamódra szaporodott az áldozatok száma, az is üldözöttnek nevezte magát, aki a legmagasabb elismerést érdemelte ki a diktatórikusnak kikiáltott rendszerben. A szocializmus üdvöskéi fordultak leghangosabban a szocializmus ellen. A pártok vezető személyiségei és tanácsadói, az újkapitalista agitátorok a szabadpiacról és a demokráciáról zengték az ódákat. Én pedig a Bűnhődésben keserűen állapítottam meg, hogy ekkora kétszínűség láttán a szocializmus nem várta be, hogy forradalommal döntsék meg, hanem egyszerűen öngyilkos lett. Az értelmiségiek ezt az öngyilkosságot bársonyos forradalomnak keresztelték el. Rendben van, gondoltam akkor jöjjön a liberális kapitalizmus, amellyel szemben voltak fenntartásaim, csakhogy ennél rosszabbul sült el a dolog: nem a liberális kapitalizmus, hanem az autokrata rendszer, avagy diktatúra köszöntött ránk. Kiderült, hogy a szabadpiac nem válogatós, jól megfér az autokráciával. Kína és Oroszország a legjobb példa erre. Vajon nem kerülünk-e ugyanolyan dilemma elé, mint Koestler nemzedéke? Vajon a vadkapitalista és nacionalista légkör nem teszi időszerűvé Sinkó Ervin dilemmáit? Úgy látom a túlélés ópiumának hatására ezzel a dilemmával egyelőre nagyon kevesen néznek szembe. Nem, nem és nem, ismételtem meg A nagy lakoma… című, még időben megírt „beszélyem” szavait és megírtam a Play Sinkót.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Pásztor Bálint „egyeztetett” a sajtóval!?
A sok tárgyalás, „segítés” azt jelzi, hogy a VRTV is felsorakozik – méghozzá önként! – a >
A küszöb előtt várakoznak
Az „ártatlan nemzedék” egyelőre figyel és tanul. Van ideje. Készülnek a múlt elleni lázadásra? Vagy beletörődésre? >
A RENDSZER A VÉGÉT JÁRJA!
Szerbiában az intézmények már huzamosabb ideje nem működnek. Az ország egyre jobban sodródik a rendkívüli állapot >
A nemzeti identitásról…
Siránkozhatunk miatta, de gyümölcsözőbb lenne a korszellemre reflektáló életképesebb komplexebb identitás megformálása, amely nem rombolná a >
EZ A RENDSZER ELHASZNÁLÓDOTT!
Már minden értelmes ember érzi, tudja, hogy ez a rendszer elhasználódott. Az elégedetlenség egyre nagyobb méreteket >
Az Akadémia győzött!
Az akadémikusok nagy része elégedett volt, kisebbik része bölcsen hallgatott, s nagyon kevesen utasították el. Radomir >
A kormányhű celebek országa
A kilencvenes években az ellenzéki táborban az értelmiségiek vállalták a vezető szerepet, de a nacionalista táborban >
„Mikor korlátozható a szabadság?”
A VMTT közösségi oldalán az utolsó bejegyzés négy évvel ezelőtti, a Magyar Tudomány Napja a Délvidéken >
„Előrelépés a kisebbségi jogérvényesítés útján”?
A cikkből nem tudjuk meg, hogy melyek azok a jogok, amelyeket „részlegesen” az MNT-re ruháztak, de >
Erkölcs(telenség)
Juhász Bálint, rövid elnöksége alatt már szembesülhetett a ténnyel, hogy a politika nem is olyan veszélytelen, >
Erkölcs(telenség)
A vajdasági magyar közösség szemében bizony bizarr volt az is, hogy a pártelnök posztban gyászolja Dragan >
Erkölcs(telenség)
A Vajdasági „Magyar” Szövetség vezetői számos, politikailag és erkölcsileg téves döntést hoztak, a magyar közösséget „képviselve” >