Ma Tamás, Péter névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
A szelevényi csárda…
A VMSZ – az eddigi tapasztalatok alapján – nemigen fordít figyelmet a képviselői erkölcsre. Még a legkiemelkedőbb vezetők sem távoztak tisztségükből és a pártból, akkor sem, amikor egyesek ellen bűnvádi eljárás is folyt (Pásztor István, Nyilas Mihály)! Mészáros Attila is képviselő marad? Bozóki Antal:
Március 17.
„Selaković nyilatkozata példa nélküli a diplomáciában”
Gordan Grlić Radman, horvát kül-, és Európa-ügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy „Nikola Selaković szerb külügyminiszter válasza a horvát tiltakozó jegyzékre példa nélküli a diplomáciai gyakorlatban és nem jószomszédi”.
Grlić Radman a Horvát Rádiónak elmondta, hogy Selaković nyilatkozata, amellyel a horvát (2021. március 11-e – B. A.) jegyzéket az egyik „legbutább és legértelmetlenebb” tiltakozó jegyzéknek nevezte, amit eddig kapott, nem járul hozzá a két ország viszonyának fejlődéséhez, úgy értékelve, hogy ez a narratíva nem európai, se nem jószomszédi – közölte a Hina.
– Amennyiben Szerbia csatlakozni kíván az Európai Unióhoz az ilyen narratívát (szóhasználatot, hangvételt – B. A.) biztosan nem folytathatja – mondta Grlić Radman.
A külügyminiszter elmondta, hogy Horvátország néhány napig várta a szerb hatalom válaszát, de „nem jelentkeztek, se nem ítélték el a fenyegetéseket, amelyek személyi jellegűek voltak, közvetlenül a portálokon és a horvát közösség e-postáján küldték azokat”.
A miniszter hangoztatta, hogy nem a társadalmi hálózatokon közölt kommentárokról, hanem közvetlen fenyegetésekről van szó.
– A tény, miszerint a szabadkai hatalmi szervek később elővezettek egy vagy két polgárt, arról szól, hogy a jegyzéknek volt értelme, és a vajdasági horvátok is megdicsérték – értékelte a horvát diplomácia főnöke.
Grlić Radman elmondta továbbá, hogy a jószomszédi kapcsoltok építése érdekében meg kell oldani a nyílt kérdéseket, mint amilyen az eltűntek, vagy a horvát kisebbség státusa Szerbiában, amelynek nincsenek viszonos jogai, mint a szerb kisebbségnek Horvátországban.
A horvát külügyminisztérium március 11-én tiltakozó jegyzéket küldött Szerbiának, amelyben aggodalmát fejezte ki a horvát kisebbséget ért fenyegetések, megfélemlítések és sértések miatt a közvitában, amely az után történt, hogy elkezdődött a bunyevác nyelvnek Szabadka területén való hivatalos használatba való bevezetésének eljárása.
Ezt megelőzően tiltakozó jegyzéket küldtek a bunyevác nyelvnek Szabadka területén való hivatalos használatba való bevezetésének kezdeményezése miatt is, amelyben kifejezték, hogy a bunyevác beszéd nem nyelv, hanem a horvát nyelv egyik dialektusa.
Nikola Selaković a képzettsége szerint jogász, a Szerb Haladó part (SNS) tisztségviselője, 2012-től a párt Elnökségének tagja, korábban a Szerb Radiális Párt (SRS) tagja (2001-től 2008-ig), 2012-ben igazságügyi- és államigazgatási miniszter lett, majd Aleksandar Vučić államfő főtitkára. Ebből a tisztségből csöppent a külügyminiszteri székbe. Az életrajzi adataiból is következtetni lehet, milyen tapasztalata van a külügy területén.
Március 18.
A szelevényi csárda…
– Folytatódik a politikai szappanopera: a haladók és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) kérészeket megszégyenítő, ámde az imádkozó sáskák tragikus végkimenetelű párzására hasonlító násztánca. Hogy a végén ki kinek a fejét harapja le, az még nem dőlt el – ezekkel a mondatokkal üdvözölte YouTube csatornájának követőit Sövény Ferenc a Magyar Mozgalom (MM) elnöke a Szabadka központja is a Szelevényi (csárda – B.A.) sorsára jut? – Vlog 2021/4 c. videójában.
– Sövény Ferenc a legújabb videójában igyekezett párhuzamot vonni Szabadka központját érintő átépítési terv és a szelevényi csárda lebontása között, ugyanis míg az előbbinél a VMSZ minden fórumon hangoztatta, hogy ők még véletlenül sem támogatják ezt a tervet, és erőt-energiát nem kímélve küzdenek, hogy Szabadka központja ne legyen tele négy-öt emeletes házakkal, addig a szelevényi csárda lerombolásával kapcsolatban a párt vezetősége nagyokat hallgat – írja a Szabad Nagyar Szó.
Márton Ferenc, a telek tulajdonosa, a Szabad Magyar Szónak megerősítette, hogy a királyhalmi Mészáros Attila, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője „elismerte tettét”, vagyis, hogy „ő rombolta le a természetvédelmi területen, magántulajdonban lévő egykori szelevényi csárda épületét”.
Sövény szerint Mészáros a hajdújárási Rózsa Sándor Napok társszervezője, s rendszeresen részt vett a Rózsa Sándor civil szervezet munkájában. – Az említett szervezet elnöke nem más, mint Sövény Rudolf (egyébként Sövény Ferenc „kedves rokona”– B. A.), aki szintén a VMSZ önkormányzati képviselője, s emellett – másodállásban – Pásztor Bálintnak, a városi képviselő-testület elnökének, a VMSZ alelnökének a sofőrje – mondta Sövény Ferenc, aki szerint „a civil szervezet az utóbbi években mintegy húszezer eurót nyert különféle pályázatokon”.
– Ez a szervezet a magyarság kulturális és gazdasági megerősítését, illetve Rózsa Sándor hírnevének öregbítését tűzte ki célul – erre az elnök legjobb barátja, párttársa, markológéppel lebontja a környék egyetlen épületét, amihez Rózsa Sándor emléke kötődik. Ha ez nem lenne elég, a csárda kiemelt fontosságú természetvédelmi területen helyezkedik el, amelynek a védelmével a Palics-Ludas Közvállalat – minő meglepő – VMSZ-es vezetését bízták meg. A kör bezárult, az ügyből azóta sem lett semmi” – mondta Sövény Ferenc
Sövény a videó végén megjegyezte, hogy a VMSZ horgosi szervezete nyilvánosan elítélte a szelevényi csárda lebontását, és elhatárolódtak királyhalmi párttársuktól.
– Arra kérem Pásztor Bálintot, hogy a VMSZ szabadkai listavezetőjét és jövőbeli polgármesterjelöltjét, hogy tegye meg ugyanezt, és a párt hívja vissza Mészáros Attilát, ha már a képviselő önszántából nem mond le képviselői mandátumáról, ugyanis csakis így lehetnek hitelesek a szabadkai épített örökségünk megőrzésére tett erőfeszítéseik, máskülönben joggal gondolhatjuk azt, hogy bort isznak, de vizet prédikálnak – hangoztatta videóján az MM elnöke.
Sövény Ferenc videójával kapcsolatosan a VMSZ részéről semmilyen visszajelzésre, válaszadásra nem találtam. Az MNT, illetve a VMSZ által irányított nyomtatott sajtóban sem.
A Magyar Szó nevű pártlap a március 20. (vasárnapi, legnagyobb példányszámban megjelenő) számának címoldalán és a belpolitikai (4.) oldalon négy hasáb terjedelemben interjút közöl az ifj. Pásztor Bálinttal, a szabadkai városi képviselő testület elnökével, aki széltében-hosszában magyarázza, „milyen lépések esedékesek azt követően, hogy a Tervbizottság visszaküldte a (szabadkai városközpontra vonatkozó – B. A.) részletes szabályozási tervet a kidolgozóknak”. A junior Pásztor szerint a „VMSZ a városközpontra úgy tekint, mint Szabadka legnagyobb komparatív előnyére”.
Az ifjabbik Pásztor, aki egyúttal a VMSZ alelnöke is, vagyis az apja, Pásztor István (egyik) helyettese, az interjúban a szelevényi csárda a lerombolását egy árva szóval nem említi. A politikusok jól bevett szokása szerint, csak arról beszélt, ami neki megfelel, propaganda célokra használva a (párt)lapot.
Továbbra is aktuálisak azonban a kérdések, hogy Mészáros Attila, a VMSZ szabadkai képviselője ellen indul-e és milyen eljárás (kártérítési per, bűnvádi eljárás)? Visszahívja-e a VMSZ a képviselő-testületből? Van-e Pásztor Bálint „védnökségének” valami része abban, hogy a sofőrjének – Sövény Rudolfnak – „a civil szervezete az utóbbi években mintegy húszezer eurót nyert különféle pályázatokon”? Mire költötték a pénzt? Van-e abban érdekellentét, hogy a szabadkai Városi Képviselő-testület véemeszes elnökének véemeszes sofőrje is a képviselő-testület tagja? Elképzelhető-e, hogy a sofőr a főnöke ellen szavaz?
A VMSZ – az eddigi tapasztalatok alapján – nemigen fordít figyelmet a képviselői erkölcsre. Még a legkiemelkedőbb vezetők sem távoztak tisztségükből és a pártból, akkor sem, amikor egyesek ellen bűnvádi eljárás is folyt (Pásztor István, Nyilas Mihály)! Mészáros Attila is képviselő marad?
Január 18. – március 19.
Pásztor Bálint: „Nem válaszolok a kérdésekre”
A VMSZ egyes vezetői – annak ellenére, hogy szeretnek tetszelegni a sajtóban – és a szervezet is elutasítják, hogy válaszoljanak a párt által nem befolyásolható újságírók kérdéseire.
A Szabad Magyar Szó (2018. január 18-án) arról írt, hogy „a VOICE (Vajdasági Kutató és Analitikai Központ) kérdéseket fogalmazott meg Pásztor Bálintnak, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnökének, amelyekben többek között arra kérte, hogy kommentálja a párt kádermegoldásait, és hogy ítélje meg, szerinte a VMSZ milyen mértékben szól bele a Magyar Nemzeti Tanács által alapított tájékoztatási eszközök szerkesztéspolitikájába. Pásztor annyit írt a megkeresésre, hogy nem fog válaszolni a kérdésekre”.
A portál azt is írja, hogy március közepén kérdést küldött a Vajdasági Magyar Szövetségnek, hogy megtudja, „miután Mészáros Attila elismerte cselekedetét, továbbra is a párt önkormányzati képviselője marad-e”.
Pár nappal később, amikor telefonon érdeklődtek, hogy megkapták-e a levelüket, mivel semmilyen válasz nem érkezett, azt a feleletet kapták, „hogy a Vajdasági Magyar Szövetség nem válaszol a Szabad Magyar Szó kérdéseire”.
A VOICE megállapítása szerint „azok a magyar nyelvű tájékoztatási eszközök, amelyeknek az alapítója a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség tagjainak a teljes ellenőrzése alatt van. Ezeknek a médiumoknak az egyes szerveiben nem ritka eset, hogy a párttagok foglalnak helyet: a Magyar Szó, a Hét Nap és a Szabadkai Magyar Rádió igazgatói, illetve fő- és felelős szerkesztője egyidejűleg a párt magas rangú funkcionáriusai is. Ez a helyzet szembe megy az újságírói etikai szabályokkal, és veszélyezteti a sajtó szabadságát.”
Ezt csak azzal lehet kiegészíteni, hogy egyes véemeszes vezetők nem csak akadályozzák az újságírókat a munkájuk végzésében, de – a közösséget lebecsülve – nem tesznek eleget a köztisztség végzéséből eredő kötelezettségüknek sem. Annak, hogy a nyilvánosság előtt adjanak számot a tevékenységükről! Elidegenedtek a közösségtől! Nem képesek szembesülni a kellemetlen kérdésekkel, a valósággal? Azt képzelik, a hatalmuk örökké tart, pedig dehogy!
Következő cikk: Az Európai Parlament várhatóan ma dönt...
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Pásztor Bálint „egyeztetett” a sajtóval!?
A sok tárgyalás, „segítés” azt jelzi, hogy a VRTV is felsorakozik – méghozzá önként! – a >
A küszöb előtt várakoznak
Az „ártatlan nemzedék” egyelőre figyel és tanul. Van ideje. Készülnek a múlt elleni lázadásra? Vagy beletörődésre? >
A RENDSZER A VÉGÉT JÁRJA!
Szerbiában az intézmények már huzamosabb ideje nem működnek. Az ország egyre jobban sodródik a rendkívüli állapot >
A nemzeti identitásról…
Siránkozhatunk miatta, de gyümölcsözőbb lenne a korszellemre reflektáló életképesebb komplexebb identitás megformálása, amely nem rombolná a >
EZ A RENDSZER ELHASZNÁLÓDOTT!
Már minden értelmes ember érzi, tudja, hogy ez a rendszer elhasználódott. Az elégedetlenség egyre nagyobb méreteket >
Az Akadémia győzött!
Az akadémikusok nagy része elégedett volt, kisebbik része bölcsen hallgatott, s nagyon kevesen utasították el. Radomir >
A kormányhű celebek országa
A kilencvenes években az ellenzéki táborban az értelmiségiek vállalták a vezető szerepet, de a nacionalista táborban >
„Mikor korlátozható a szabadság?”
A VMTT közösségi oldalán az utolsó bejegyzés négy évvel ezelőtti, a Magyar Tudomány Napja a Délvidéken >
„Előrelépés a kisebbségi jogérvényesítés útján”?
A cikkből nem tudjuk meg, hogy melyek azok a jogok, amelyeket „részlegesen” az MNT-re ruháztak, de >
Erkölcs(telenség)
Juhász Bálint, rövid elnöksége alatt már szembesülhetett a ténnyel, hogy a politika nem is olyan veszélytelen, >
Erkölcs(telenség)
A vajdasági magyar közösség szemében bizony bizarr volt az is, hogy a pártelnök posztban gyászolja Dragan >
Erkölcs(telenség)
A Vajdasági „Magyar” Szövetség vezetői számos, politikailag és erkölcsileg téves döntést hoztak, a magyar közösséget „képviselve” >