Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

A nemzeti kisebbségi jogok területe dinamikus/változékony, illetve folyamatos átalakulásnak, javulásnak és rosszabbodásnak van kitéve. Ez a folyamat a jogoknak a kiteljesedését célozza ugyan, de nem egyenes irányú. Nem ritkán attól függően, hogy éppen melyik párt, illetve politikai opció gyakorolta/gyakorolja a hatalmat, habár ennek lenne szabad megtörténnie. Néha bizony visszalépéseknek is a tanúi vagyunk, mint például a nemzeti kisebbségi tanácsok jogosultságának a megnyirbálása a szerb alkotmánybíróság által. Az emberi jogokért és nemzeti kisebbségek megmaradásáért valamint jogérvényesítéséért való küzdelem folytatódik... Bozóki Antal:

Küzdelmes két évtized van mögöttünk a jogérvényesítésért és a (meg)maradásért folytatott csatározásainkban.

A délvidéki/vajdasági magyar közösség lélekszáma ez alatt az idő alatt jelentősen (tovább) csökkent, megfogyatkozott, erejéből, politikai súlyából veszített.

Az eltelt időszakban számos társadalmi változás történt, amelyek nem mindig voltak/vagy többnyire nem voltak kedvezőek az itteni magyarság helyzetének alakulására nézve. Ez elsősorban a népesség állandó csökkenésében és a gazdasági helyzet folyamatos rosszabbodásában nyilvánul meg, ami csak fokozta az elvándorlást.

A 2002-es népszámlás adatai szerint a Vajdaság 2 031 992 lakosa közül 290 207 volt magyar, vagyis nemzettársaink Szerbia összlakosságának (7 498 001) 3,9, a tartomány lakosságának pedig 14,28 százalékát képezték.

Már az a tény, hogy a magyarok aránya a tartomány összlakosságában 1950 óta (25,8%) 2002-re csaknem megfeleződött (14,28%-ra esett) és továbbra is folyamatosan csökken, önmagáért beszél a vajdasági magyarok helyzetéről és a szerb állam irántuk való viszonyulásáról.

A 2011. október 1-je és 15-e között tartott szerbiai népszámlás (2012. november 29-én közzétett) adatai szerint a Vajdaság 1 931 809 lakosa közül 251 136 volt magyar, vagyis nemzettársaink a tartomány lakosságának 13%-át képezik. A két népszámlás között eltel tíz év alatt tehát 39 400 fővel csökkent az országban élő magyarok száma. „Ez megközelítőleg évi 1,34 százalékkal kevesebb embert jelent."

Számos demográfus véleménye szerint a vajdasági magyarok valós lélekszáma még ennél a számadatnál is kisebb, mivel „életvitelszerűen sokan nem élnek a szülőföldjükön". A legújabb felmérések szerint „nagyjából 6 ezer magyarral van kevesebb minden évben a Délvidéken".

Az elmúlt időszakban a vajdasági/délvidéki magyarság politikai súlya is megcsappant, leértékelődött.

A szerb parlamentben a VMSZ-nek 2000-ben hat, a VMDK-nak pedig egy képviselője volt.[6]  Egy-egy magyar köztársasági képviselője volt még a Vajdasági Reformistáknak és a VSZL-nek.

A tartományi képviselőházban a vajdasági magyaroknak akkor 22 képviselője volt.

Jelenleg a VMSZ-nek a szerb parlamentben négy, a tartományi képviselőházban pedig hat képviselője van. Két tartományi képviselője van még a VMDK-nak (a Magyar Mozgalommal együtt). Az itteni magyarság központjának számító Szabadkának Szerb Haladó Párti szerb polgármestere van.

I.

A 2000. október 5-i belgrádi események megdöntötték Slobodan Milošević tizenkét évig tartó (egyed)uralmát. Ezeket az eseményeket a legtöbben demokratikus forradalomnak, mások népfelkelésnek nevezték.

Úgy tűnt akkor, hogy Szerbiában elkezdődik a demokratizálás folyamata, amitől a polgárok a rendszerváltást és a hatékony társadalmi változásokat, a nemzeti kisebbségek pedig sorsuk jobbra fordulását, helyeztük javulását, kollektív és egyéni jogaik kiteljesedését, valamint hathatós gyakorlati érvényesülését várták.

Ez az időszak azonban csak nagyon rövid ideig, Zoran Đinđić szerb miniszterelnök 2003. március 12-ei meggyilkolásáig tartott, majd elkezdődött a fokozatos visszarendeződés ideje, amely most is folyik. Jelenleg is azok a pártok és számos olyan vezető személy is a hatalomban van, akik a kilencvenes években is hangadók voltak.

A társadalom demokratizálási folyamatával egy időben olyan magyar civil szervezetek alakultak a Vajdaságban, mint példádul az újvidéki Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Szervezet, 2001. június 15-én (a továbbiakban Árgus), és a szenttamási Emberi Jogi Központ (EJK) 2006 januárjában, amelyek nem csak Szerbiában, de a nemzetközi fórumokon is határozottan kiálltak a magyar közösség kollektív és tagjainak egyéni jogaiért. Küzdelmükhöz számos magyar és szerb civil szervezet is csatlakozott, miáltal kialakult egy erős, tekintélyes, tömegeket is megmozgató, csaknem két évtizedig tartó kisebbségjogi civil mozgalom.

2000 és 2016 között nagyfokú egyetértés és együttműködés alakult ki a magyar civil szervezetek és pártok, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP), a(z időközben megszűnt) Magyar Remény Mozgalom (MRM) és a Magyar Egység Párt (MEP) között a közösség helyzete megoldatlan kérdéseinek és a felmerült problémák megoldási iránya tekintetében. Ezek több közös dokumentumban is megfogalmazódtak, mint például a vajdasági magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődésének alapkövetelményeiről szóló felhívásban (2012. szeptember 27.), a vajdasági magyar közösség alapérdekeiről Szerbia EU-s csatlakozási folyamata alatt (2015. április 22.) nevű javaslatban, stb. Az ezekben foglalt álláspontokat, javaslatokat és követeléseket a szélesebb magyar közösség is támogatta.

A pártok és a civil szervezetek összefogásának, egységes kiállásának és a nagyobb eredmények elérésének egész idő alatt a legfőbb akadályozója/kerékkötője, sajnos, a – hatalmi helyzetből politizáló – Vajdasági Magyar Szövetség volt, amit a közéletben Vučić Magyarjai Szövetségének (VMSZ/BMC) is neveznek.

A VMSZ – a meghívások ellenére – kezdettől fogva távol tartotta magát még a civil szervezetekkel való véleménycserétől is. Ez a párt egyetlen alkalommal sem vett rész a civil szervezetek tevékenységében, megbeszélésein, közös akcióiban. Hallgatólagosan bojkottálta azokat, sőt Pásztor István, a VMSZ elnöke egyenesen „károsnak", „kártékonynak" ítélte meg a két vajdasági magyar párt (MPSZ, MRM) és az Árgus 2013. szeptember 30-ai strasbourgi akcióját, a közösség kollektív és egyéni jogaiért való kiállását. Ebből az időbeli távolságból azonban már el lehet dönteni, hogy ki volt a „káros", a „kártékony"...

Mindeközben Hajnal Jenő, a véemeszes többségű Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke – amely testület, egyesek szerint a VMSZ „kihelyezett tagozataként" működik, mások szerint „idomított testületté vált" –, folyamatosan elutasította a magyar közösség helyzetét érintő fontos kérdéseknek a napirendre tűzését és az ezekben való állásfoglalást, mint 2014. december 21-én a szerb kormány 3877-es számú határozatáról, amellyel (a jövőre nézve – B.A.) hatályon kívül helyezte a csúrogi, zsablyai és mozsori magyarok kollektív bűnösség elvét megalapozó közigazgatási határozatokat, vagy éppen a kisebbségi nyelvhasználattal kapcsolatos 2016. december 24-ei állásfoglalási javaslatot stb.

Az MNT elnöke a háborús bűnösség megszüntetésével kapcsolatos javaslatot „nem tűzte napirendre, mert a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény szerint nem tartozik a nemzeti tanácsok hatáskörébe", a nyelvhasználatra irányulót pedig mert „Tari (István) azzal, hogy az indítványt szóban is indokolta ügyrendsértést követett el".

Ebben az írásomban a civil mozgalom legfőbb állomásainak, eredményeinek és sikereinek feltérképezésére törekedtem, a 2000. évi kezdetektől egészen a mozgalom 2018. évi leállásáig, majd teljes megszűnéséig.

A 2009 februárjában alakult Magyar Remény Mozgalom 2014. szeptember 25-én „meghatározatlan ideig befagyasztotta a politikai tevékenységét". A döntés indoklásában az áll, hogy „az MRM-et, amely köztudottan fiatalokból, 40 éven aluliakból áll, súlyosan érinti a délvidéki magyar ifjúság napról-napra észlehető rohamos kivándorlása. A mozgalom tagságának mintegy 70-80 százaléka közvetlenül érintett a folyamatban".

A VMSZ, a VMDP és a MEP elnöke 2016. március 8-án Újvidéken aláírta a 2016. április 24-ei választásokon való „közös indulásról szóló koalíciós szerződést". A VMSZ a választások után (2016. augusztus 14-én) Belgrádban koalíciós szerződés kötött a (radikálisból haladóvá előlépett) Szerb Haladó Párttal (CНС/SZHP) „a közös, programszintű együttműködésről és részvételről a Szerb Köztársaság kormányában."

A koalíciós szerződés a VMSZ vezető tagjainak néhány jól fizetett állami tisztséget biztosított ugyan, de a vajdasági magyaroknak éppen semmi jót nem hozott. (Lehetne ugyan hosszasan elemezni, hogy mi valósult meg a koalíciós szerződésből, csak éppen nem érdemes.)

Pásztor István vezetése alatt a VMSZ – mint a jelenleg hatalmat gyakorló, többségében fekete-vörös (a Szerb Haladó Pártból – SZHP/CHC és a Szerb Szocialista Pártból – SZSZP/CПC álló) koalíció része – megszűnt hiteles, a magyar közösség érdekeit képviselő magyar párt lenni. Olyan döntések meghozatalában is részt vett, illetve olyan határozatokat szavazott meg a szerb parlamentben és a Tartományi Képviselőházban, amelyek hátrányosan érintették a magyar közösséget, de voltak olyanok is, amelyeket megalázónak is lehet nevezni.

A VMSZ képviselői 2018. június 19-én megszavazták például a tartományi képviselőházi határozatot, miszerint Vajdaság napjaként ünneplik november 25-ét, amikor 1918-ban Szerbiához csatolták a Délvidéket; kiemelt jelentőségű lett május 15-e is, mivel 1848-ban ekkor ment végbe a Szerb Vajdaság kikiáltása a karlócai népgyűlést követően stb.

A VMDP és a MEP vezetőinek felelősségét csak növeli, hogy a 2020. április 26-ára tervezett (majd a koronavírus-járvány miatt határozatlan időre elhalasztott) választások előtt újabb „választási együttműködést kötöttek" a VMSZ-el. Ezzel valójában utólagosan jóváhagyták/elfogadták a VMSZ-nek a magyar közösségre nézve téves politikai döntéseit is.

A VMDP és a MEP elnöke az egyezmény (március 10-ei, temerini) aláírásakor kijelentette, hogy ezeket a pártokat „elsősorban egyes helyi önkormányzatokban érinti az együttműködés, mivel tartományi és köztársasági listát egyébként sem állítottak volna".

A három szervezet vezetője egyetértett abban is, hogy „a kisebbségi érdekeknek a hatékony érvényesítését kizárólag a hatalomban való szerepvállalás teszi lehetővé". Ennek az állításnak azonban sem elméleti sem gyakorlati alapja nincsen, az eredményei viszont katasztrofálisak. A véemesz vezére ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy „a VMSZ listáján kívül, vagyis e párton kívül nincs senki más, aki képviselné a vajdasági magyar érdekeket", ami egyszerűen nem felel meg sem a valóságnak. (A Tartományi Képviselőházban, a 6 véemeszes képviselőn kívül, van két VMDK-s képviselő is – Csonka Áron és Elvegyi Ákos.) Az viszont kérdéses, hogy a VMSZ kinek az érdekeit képviseli egyáltalán?

Összegezve, amióta Pásztor István a VMSZ vezére, vagyis 2007. május 5. óta (!), a Délvidéken/Vajdaságban két különböző, merőben eltérő politikát, a magyar közösség érdekeinek képviselete iránti élesen elhatárolódó viszonyulást lehet világosan megkülönböztetni:

Az egyik, ellenzéki oldalon a civil szervezetek és (a VMSZ-en kívüli) politikai pártok határozott kiállását a magyar közösség kollektív és egyéni jogainak érvényesítéséért, a nemzetközi és a belső jog normáival összhangban; a másik, hatalmi oldalon pedig a VMSZ-nek – anyaországi támogatással – a magyar érdekvédelem feláldozását a Szerb Haladó Párttal minden áron való együttműködése és Pásztor, valamint (párt)társai hatalmának megőrzése érdekében.

A civilekkel korábban szorosan együttműködő VMDP és a MEP 2016-ban majd 2019-ben is választási koalíciós szerződést kötött a VMSZ-el, miáltal politikai részességet/felelőséget vállaltak/viselnek a magyar közösségre nézve hátrányos, egyes esetekben még megalázó döntések meghozatalában is.

Az egyik oldalon a civil szervezeteknek és pártoknak, a másik oldalon pedig a VMSZ-nek a merőben eltérő politikai hozzáállását a kisebbségi jogok érvényesítéséhez – vagyis a VMSZ-nek „a hatalomban való szerepvállalását" és a civil szervezetek önálló fellépéseit – csak kiegészítette, súlyosbította az anyaország politikusainak a délvidéki magyar közösséghez való mostoha viszonyulása.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter tömör fogalmazása szerint ez abból áll(t), hogy Magyarország, egyrészt, „kiemelt külpolitikai céljának tekinti Szerbia EU-integrációs törekvéseinek támogatását", másrészt „Szerbia kissebbségi politikája példaként szolgálhatna más, az Európai Unióba igyekvő szomszédos ország számára is".

A magyar külügy jelenlegi vezetője ezzel teljesen ellehetetlenítette, mondhatni azt is, lenullázta a civil szervezetek és pártok követelését, hogy – Románia uniós felvételi példáján is okulva – Szerbiának még az EU-s csatlakozás előtt rendeznie kell a magyar közösség helyzetét.

Más szóval, a Szijjártó vezette magyar külügy teljesen lemondott a délvidéki magyar közösség helyzetével kapcsolatos bármilyen kérdésnek vagy feltételnek még csak a felvetésétől is. Lemondott az itteni magyar közösség érdekeinek képviseléséről, úgy a szerbiai hatalom, mint a nemzetközi közösség előtt. A VMSZ vezetői ennek a politikának nem csak hű kiszolgálói és haszonélvezői, de propagálói is.

Németh Zsolt volt külügyi államtitkár, a magyar Országgyűlésben 2010. október 25-én, Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője interpellációjára a külügyminiszterhez, miszerint „kíván-e a kormány bármilyen feltételt szabni Szerbia EU-s csatlakozásának támogatáshoz?", ezt mondta:

– Válaszom röviden: Igen. Nagyon szigorú feltételei vannak Szerbia Európai Uniós csatlakozásának. Ezek megfogalmazásában is, de teljesítésében is Magyarország szerepet kíván vállalni". [...] Összegezve, feltételek nélkül, tehát, nem támogatjuk Szerbia Európai Uniós csatlakozását, a feltételek teljesülése esetén viszont támogatjuk Szerbia Európai Uniós csatlakozását. Ezen feltételeknek a világos megfogalmazása, valamint ezen feltételek sikeres teljesítése Magyarország alapvető érdeke, amely folyamatban szoros együttműködésre törekszünk mind a szerb kormánnyal, mind pedig a délvidéki magyarokkal".

Szijjártó Péter 2014. szeptember 23-tól látja el a külgazdasági és külügyminiszteri posztot. Irányítása alatt lényegesen megváltozott Magyarország viszonyulása Szerbia EU-s csatlakozása iránt. A délvidéki magyarok hátrányára. Ezt a politikát teljesen újra kell gondolni. A magyar közösség méltóságának a visszaállítása érdekében is!

Végel László író így foglalta össze az utóbbi évek szerb kisebbségpolitikájának eredményeit:

– A kisebbségpolitikai kirakat, soha nem volt ilyen látványos. A hétköznapok azonban nem a kirakatról szólnak. A titói korszak örökölt kisebbségpolitikai vívmányai egyre inkább károsodnak. A kétnyelvűség terei zsugorodnak. A magyarok lélekszáma százalékokban kifejezve rohamosan csökken, ami azt jelenti, hogy esetükben a kivándorlás aránya az átlagosnál nagyobb. Csökken a magyar tagozatok száma. A nehezen követhető rehabilitációs perek miatt egyre gyakrabban hangzik el a panasz, hogy a magyarok vagyon-visszaszerzési szándéka egyre nagyobb akadályokba ütközik. Hatalmas vagyon veszik el. A szavak és a tettek, a törvény és a gyakorlat aszinkronja miatt a kisebbségi pártra egyre kevesebb magyar szavaz, ami azt jelenti, hogy a választások után tovább csökken az érdekérvényesítő potenciálja – írja Végel.

Az értékelést lehetne még persze számos részlettel kiegészíteni, hogy még közelebb legyünk a mindennapi élet valóságához. Például azzal, hogy a magyar közösség autonómiáját már szinte egyáltalán meg sem említik, hogy a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) az egyetlen magyar párt (VMSZ) „kihelyezett tagozataként", „idomított testületként" működik, a meghirdetett részarányos foglalkoztatás nem hogy nem valósul meg, hanem a magyarok száma a közigazgatásban, az igazságügyben és a közhivatalokban folyamatosan csökken, hogy nem valósult meg az arányos/biztosított képviselet a döntéshozatali szervekben, hogy a sajtó és a gondolat szabadsága, valamint a szellemi élet és a kiadói tevékenység mélyrepülésben van, hogy nincs tudományos kisebbségkutatás, hogy a magyar közösségen belül megszűnt mindenfajta politikai párbeszéd és a pluralizmus, hogy folyik a latin betűs írásmód kiiktatása a közéletből és a cirillírásnak a kisebbségekre kényszerítése, hogy buszjáratokat szüntetnek meg, amivel ellehetetlenítik az anyaországgal való kapcsolattartást, hogy...

 II.

A vajdasági magyar civil szervezetek és pártok különösen az előző másfél évtizedben fejtettek ki közös, sok esetben összehangolt és nemzetközi elismerést is kiváltó tevékenységet. Számos, a vajdasági magyarságot érintő kérdésben alakítottak ki közös álláspontot, mint például a magyar autonómia, a sajtó szabadsága, a nemzeti tanácsokról szóló törvény, az 1944/45-ös események, az ún. magyarverések, a rehabilitálás és a kárpótlás stb. Nagy érdeklődést váltottak ki ezek, nem csak a magyar közösségben, de Szerbiában és külföldön is.

Ezeket az álláspontokat eljuttatták nem csak a szerbiai, magyarországi, de az Európai Unió és az Európa Tanács vezetőihez, politikusaihoz is. Így, a magyar közösség helyzetével és jogérvényesítésével kapcsolatos helyzetjelentések, értékelések és eljutottak a nemzetközi szintérre is.

Az első ilyen esemény 2007. március 20-án történt, amikor az Európai Parlamentben Brüsszelben, Bernat Joan i Marí spanyol (katalán) EP képviselő (EFA) kezdeményezésére, a Vajdaság – a demokratikus Szerbia záloga témájú nyilvános meghallgatást (hearing-et) szerveztek, amelynek célja a Vajdaság autonómiájának és a nemzeti valamint etnikai kisebbségek helyzete alakulásának áttekintése volt, emberjogi, gazdasági, jogi, politikai és kulturális-oktatási tekintetben.

Tőkés László (EFA-Greens) és Becsey Zsolt (EPP-ED) 2009. április 1-jén tartottak közmeghallgatást az Európai Parlamentben Brüsszelben, az Elfeledte-e a Vajdaságot az Európai Parlament? témában.

A nem kis belföldi visszhangot és reagálást is kiváltó európai parlamenti közmeghallgatás célja az volt, hogy áttekintse, miként alakult a nemzeti és etnikai kisebbségek vajdasági helyzete az előző négy évben (tekintettel az Európai Parlament Doris Pack vezette tényfeltáró bizottságának 2005. január 28. és 31. közötti vajdasági látogatására is).

Ennek a tevékenységnek az íve 2012. szeptember 27-én érte el a csúcspontját, amikor kilenc civil szervezet, a VMDP, a VMDK, a MRM és a MPSZ, valamint számos magánszemély aláírta A vajdasági magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődésének alapkövetelményei c. felhívást, melyet a magyar képviselőkhöz, az anyaországi vezetőkhöz és az Európai Unió magyar képviselőihez intéztek. A dokumentumot 2012. október 11-éig 218-an írták alá.

Fontos akcióra került sor 2013. szeptember 30-án Strasbourgban, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése őszi ülésszakának első napján is, a vajdasági magyarok helyzetéről és az emberi jogsértésekről tartott közmeghallgatáson.

Ugyanez év november 19-én – Állítsátok meg az emberi jogsértéseket Szerbiában címmel – közmeghallgatásra került sor az Európai Parlamentben, Strasbourgban, amelynek Morvai Krisztina független EP képviselő volt a vendéglátója, a részvevők pedig Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, országgyűlési képviselő, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja, Bozóki Antal, az Árgus elnöke és Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke voltak.

Ez nem igazán tetszett sem a szerb, sem pedig az anyaországi regnáló politikusoknak. Számukra ma is elfogadhatatlan, hogy egy nemzeti kisebbségi közösségnek önálló, autentikus hangja, álláspontja legyen, hogy jogot formáljon a saját érdekeinek a megfogalmazására, a kifejezésére és a képviseletére. A Délvidéken pedig ez megtörtént.

A délvidéki civil szervezeteket az anyaországból Becsey Zsolt, Tőkés László és Morvai Krisztina Európai parlamenti képviselők, Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője, valamint Éhn József, Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért elnöke támogatta, más alkalmakkor is, szóban és írásban is segítve.

A későbbi évek során a civil szervezetek és a pártok tevékenysége – habár utóbb is volt még több közös akciójuk – fokozatosan csökkent, majd (2018-tól) teljesen megszűnt.

Ennek okai elsősorban az újvidéki civil szervezetek vezetőinek kiöregedésében és (dr. Gaál György, Papp Ferenc elhalálozásában), a szenttamási Emberi Jogi Központ tevékenységnek leállásában, az Árgus megszűnésében, az anyaországi hivatalos szervek részéről elmaradt erkölcsi és anyagi támogatásban, valamint az EP és ET képviselők összetételében történt változásokban, stb. kereshetők.

A délvidéki civil szervezetek és pártok tevékenységének ignorálása, mellőzése, semmibe vétele nagy (politikai) hiba volt az anyaországi hivatalos szervek részéről!

III

Az újvidéki székhelyű Árgus azzal a céllal alakult, hogy figyelemmel kísérje az emberi és a nemzeti kisebbségi jogok, első sorban a magyar közösség jogainak megvalósulását, érvényesülését a Vajdaságban.

Csaknem két évtizedes tevékenysége alatt az Árgus egyedül, vagy más szervezetekkel közösen, számos tanácskozását, kerekasztal beszélgetést stb. szervezett. Ezek eredményeként közleményekben, dokumentumokban közös álláspontok fogalmazódtak meg a vajdasági magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődésének érdekében, amelyek eljutottak/amelyeket eljuttattak a magyar képviselőkhöz, az anyaországi vezetőkhöz, az Európai Unió magyar képviselőihez, az EU vezető tisztségviselőihez.

Ezek közé tartozott pld. Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Johannes Hahn, az EU Jószomszédsági és Bővítési biztosa, Jelko Kacin, az Európai Parlament EP szerbiai jelentéstevője, Doris Pack, az EP szerbiai tényfeltáró bizottsága vezetője, Charles Goerens és Andreas Gross, az Európa Tanács Monitoring Bizottságának tagjai, Rolf Ekéus, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa, Pierre Gillet, a Közép-Európai Emberjogi Bizottság elnöke, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet belgrádi missziója, Csóti György, a budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) igazgatója, stb., valamint a szerbiai és a vajdasági vezetők, a nemzetközi és belföldi emberi- és kisebbségjogi szervezetek is. Így, a magyar közösség helyzetével és jogérvényesítésével kapcsolatos helyzet-, illetve (árnyék)jelentések, értékelések is eljutottak a szerbiai, de a nemzetközi szintérre is.

Ezek a kapcsolatok is bizonyos módon/mértékben segítették a magyar közösség valós helyzetének jobb megismerését, jogainak hatékonyabb érvényesülését. Ennek értékelése azonban már mások feladata lenne. [Nemo esse iudex in sua causa potest. (Publius Syrus) Senki sem lehet bíró a saját ügyében – nem lenne tárgyilagos a döntése.]

Ez alatt az idő alatt az Árgus kilenc ún. fehér könyvet, amit évkönyvnek is neveztünk, illetve árnyékjelentést is közzétett a délvidéki/vajdasági magyarok helyzetéről és jogairól. A kiadványok által tanulmányozhatóvá, kutathatóvá vált az egyesület megalakulása óta folyamatosan készült teljes dokumentáció. Az egyesületet megismerték nem csak Budapesten, Brüsszelben, Strasbourgban, de az USA-ban is.

A kiadványok közül, a 2002-es évkönyv megjelenését a Tartományi Művelődési és Oktatásügyi Titkárság segítette, a Jog a szülőföldhöz c. 2012. évi kronológiát és a 2017-ben megjelent, a Délvidéki/vajdasági magyarok helyzete és jogai c. (árnyék)jelentés kiadását pedig a budapesti Kisebbségi Jogvédő Alapítvány támogatta. Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő járult még hozzá anyagilag is a publikáláshoz. A többit saját eszközeiből jelentette meg.

Az egyesület működésének fenntartáshoz – a publikálási támogatásokon kívül – soha nem kért és nem is kapott anyagi támogatást. Már csak azért sem, mivel a szervezet fontosnak tartotta a függetlenségét és a pártoktól való egyenlő távolságtartást.

Anyagi források elapadásával a szervezet tevékenysége ellehetetlenült. Ehhez hozzájárult az is, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2017. május 28-i dátummal értesítette a szervezetet, miszerint „forráshiány miatt nem részesíti támogatásban a Regionális vagy helyi jelentőségű civil szervezetek működésének rezsi jellegű fenntartási költségeinek támogatása" című pályázatán. Támogatás nélkül viszont elképzelhetetlen bármelyik civil egyesület működése.

A Magyarországgal szomszédos országok mindegyikében működnek civil szervezetek, amelyek komoly erőfeszítéseket tettek/tesznek és eredményeket értek/érnek el nem csak a magyar nemzeti kisebbségi jogok jogvédelmében, de azok fejlesztésében, bővítésében is. Egyedül a Délvidéken – az Árgus kisebbségi jogvédő civil szervezet 2018. március 22-ei megszűnésével – nem maradt egyetlen jogvédő civil szervezet sem, amely – ha már a politika nem végzi ezt a feladatot – figyelemmel kísérné a magyar kisebbség helyzetének alakulást. Ezt szóvá is lett téve a KJI 2018. november 22-23-án megtartott hagyományos konferenciáján a határon túl élő őshonos magyar kisebbség jogvédelméről.

Úgy tűnik azonban, hogy egy ilyen szervezet létezése nem túlságosan érdeke a jelenlegi magyar hatóságnak (mint ahogy a korábbinak sem volt), amelyik – az eddigi gyakorlathoz hasonlóan – netán bemutatná a valós helyzetet, ami esetleg zavarólag hatna a „történelmi csúcsponton" lévő szerb-magyar barátságra.

Az Árgus megszűnésétől 15 hónapot kellett várni, hogy 2019. június 9-én Temerinben – „a hatékonyabb vagyon-visszaszármaztatás érdekében" – megalakuljon a Restitúció nevű polgárok egyesülete, majd további hét hónapot, hogy „nem formális szervezetként", Topolyán, 2020. február 15-én létrejöjjön a FüVÉSZ, a Független Vajdasági Értelmiségiek Szövetsége.

A FüVÉSZ céljai közt határozta meg, hogy „az elmúlt időszakban mesterségesen kialakított politikai megosztottság helyett – és annak ellenében – egységes cselekvésre, közös fellépésre, együttműködésre biztassa és késztesse a vajdasági alkotókat".

Az eddigi információkból arra lehet következtetni, hogy az alapítók a magyar kulturális és szellemi élet területén kívánják kifejteni tevékenységüket.

Ez a szervezet fontos szerepet játszhat kultúránk sokféleségének helyreállításában, ezáltal is lehetőséget teremtve „az építő jellegű, konstruktív párbeszédre, a közös értékeink megbecsülésére és megőrzésére". Az elmúlt időszakban ugyanis „a politikai beleszólás és felsőbb irányítás" is hatalmas szellemi károkat okozott a magyar közösségnek. Továbbra is hiányzik azonban a nemzeti kisebbségi jogok érvényesüléséért kiálló civil szervezet.

Végel László – „az autokrata hagyomány megújulása" okán – arról ír, hogy „a pártfunkcionáriusok és a pártsajtó erélyesen figyelmeztette a független értelmiségieket, hogy ne kiabáljanak be a partvonalon kívülről, amivel azt üzenték, hogy a megválasztott politikusokon kívül senki se szóljon bele a közügyekbe. Ennek folytán a vajdasági magyar közösségben nem is születtek kritikus, a közvéleményt mozgósító, bíráló hangnemű civil szervezetek. Részben ezzel magyarázható a közösség többségének távolmaradása a szavazóurnáktól, az alacsony részvételi arány még olyan fontos ügyekben is, mint a Magyar Nemzeti Tanács megválasztása".

Végel rávilágított a vajdasági magyar közösség egyik legnagyobb társadalmi-politikai problémájára: a közösségen belüli párbeszéd teljes hiányára, a magyar pártok (a Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ kivételével) marginalizálódására, a tömeges és tekintélyes civil szervezetek hiányára. Ezek az igazi demokrácia fontos tartozékai, amelyek nélkül nincs haladás, fejlődés.

A magyarországi kisebbségpolitika nagy tévedése/hibája, hogy a szomszédos országokban nem fordított kellő figyelmet a civil jogvédő szervezetekre, azok működésére, különösképpen pedig Szerbiában nem. Ezért helytálló Végel állítása, miszerint „a vajdasági magyar közösségben nem is születtek kritikus, a közvéleményt mozgósító, bíráló hangnemű (ebben az esetben jogvédő – B. A.) civil szervezetek". Az aktuális magyar politika szerint ezekre nincs is szükség. Elegendő egy párt – nálunk konkrétan a VMSZ – létezése. Ez a párt viszont (néhány tisztség ellenében) lemondott a magyar érdekképviseletről. Ennek meg is lett/van az eredménye.

A nemzeti kisebbségi jogok területe dinamikus/változékony, illetve folyamatos átalakulásnak, javulásnak és rosszabbodásnak van kitéve. Ez a folyamat a jogoknak a kiteljesedését célozza ugyan, de nem egyenes irányú. Nem ritkán attól függően, hogy éppen melyik párt, illetve politikai opció gyakorolta/gyakorolja a hatalmat, habár ennek lenne szabad megtörténnie. Néha bizony visszalépéseknek is a tanúi vagyunk, mint például a nemzeti kisebbségi tanácsok jogosultságának a megnyirbálása a szerb alkotmánybíróság által.

Az emberi jogokért és nemzeti kisebbségek megmaradásáért valamint jogérvényesítéséért való küzdelem folytatódik...

Újvidéken, 2020. május 1.

 

 

 

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Vučić szava felülírja a törvényt?!

Mindeközben a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) és a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ), amelyek állandóan azt hangoztatják, >

VMDK: „A történelmi sebek felszínes kezelése és az érdemi tettek hiánya”

A szervezők célja nem is az 1944/45-ben történt eseményeknek a legújabb kutatások függvényében való újraértékelése, hanem >

Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!

A szerb és a magyar nemzet megbékélésének történelmi folyamata korántsem tekinthető befejezettnek. A Boris Tadić és >

Megérdemelt díj

Varjú Márta jóvátehetetlen kárt okozott a közösségnek, alkotmánysértő módon megfosztotta a vajdasági magyarságot a széleskörű, sokoldalú >

Sajtótájékoztató után - harcolni és túlélni

Magyar Péter olyan nyomás alatt áll, amibe mindenki más már beleőrült, belerokkant volna. Ő egyelőre bírja, >

Határeset

Ami megszokhatatlan, az inkább a határ nehéz átjárhatósága. A hatósága. A hatóság hatósága. Az egyenruha oldalán >

A SZHP/VMSZ hatalom 100 napja

A szabadkai és a zentai „számadás” arra utal, hogy a VMSZ és a SZHP – a >

Csantavéren galoppol a bűnözés!

Mindez – csodával határos módon – a falu vezetőségét nem irritálja. Az ő szemüket ez nem >

A KULTÚRDIKTATÚRA FOLYTATÓDIK!

A nyilvánosság A VMSZ elnökétől megtudta a Létünk pályázat eredményét, mielőtt a felhívást kiírták volna. Pásztor >

Egyoldalú politikai oktatás

Minden akadémián, így a diplomáciain is tanuláskor elsősorban a tudományosságon, a tények megismerésén és nem az >

Miféle nyitás?!

Pásztor Bálint és az apja nemhogy az értelmiség felé voltak képtelenek nyitni, hanem egyáltalán a magyar >

A politikai felelősség elkerülésének kísérlete

II. Pásztor állítása, miszerint a sorkatonaság bevezetése ügyében Vučićtyal „közösen találnak mindkét fél számára elfogadható megoldást”, >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |