Ma Kelemen, Klementina, Kolumbán névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Éljenek az erdmagyarok
De nem is szabad feladni semmit abból, ami a vajdasági magyart megkülönbözteti a többi magyartól. Az azonban biztos, hogy csak vajdasági magyarként maradhatunk meg. Nekünk még azt sem kell képzelnünk, mint a székelyeknek, hogy valamivel több vagyunk, mint a többi magyar. De nem is szabadna megengedni, hogy szórványmagyaros kisebbrendűségi érzésünk alakuljon ki és az elvándorlás meg a kevés gyerek mellett még ezzel is gyorsítsuk kihalásunkat. Bálint István:
Erdélyben jártamkor mindig könnybe lábadt a szemem, amikor a Székely Himnuszt énekelve oda jutottunk, hogy Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk. Mert eszembe jutott, hogy bennünket vajdasági magyarokat jobban fenyeget az a veszély, hogy elveszünk, mint Erdélyt, amelyről biztosra vettem, hogy az erdélyi magyarok, külön a székelyek nem hagynak elveszni,
Sajátos ugyanis az én helyzetem Erdéllyel. Bejártam Europát. Norvégia és Albánia kivételével minden államában voltam. Még a törpe államokban is Ciprus és Andora kivételével, de Lichtensteinben is jártam. Voltam Bukarestben is. Temesváron többször. Ott még rokonaim is voltak. Bennünket ugyanis külön is érintett Trianon. Egy földünk Romániában maradt. Utoljára apómmal, apai nagyapámmal jártam ott, amikor a II. világháború befejeztekor éppen nem volt határ, utána nem is tudom mi történt vele. De addig az enyémek kettős birtokos igazolvánnyal rendszeresen megművelték. És a család pedig három országban szóródott szét. Édesapámnak – aki még nagyon tartotta a kapcsolatokat a rokonsággal – az öccse és egy nagybátyja volt Szegeden, de unokatestvérei voltak Temesváron, sőt Kolozsváron is. Ez a kolozsvári nagybátyám járt nálunk, de sajnos én nem jutottam el hozzá. Erdélybe sem. Az említett alkalommal – hogy ezt a mulasztásomat pótoljam - a zentai Domusszal utaztam. Jártunk még a csángóknál is, ott az ezeréves határnál. Velünk volt egy neves népdal énekes és már ezért is minden alkalmat kihasználtunk, hogy elénekeljük a Székely Himnuszt.
Tudtam azonban, hogy Erdély nemcsak okvetlenül megnézendő része Európának, hanem különleges helyet foglal el a magyarság történelmében is. A Magyar Törvénytár 1540-1848 erdélyi törvények c. kötetének előszavában olvashatjuk: „Erdély előbb több mint századon át mint az anyaországtól teljesen elkülönült, önálló állam volt, majd még másfél századon keresztül a koronának közvetlenül alávetett tartományként folytatta életét”. 1848-ben a pesti fiatalok 12 pontjában benne volt nem az egyesülés, hanem csak az unió Erdéllyel. Csak azon az ismert Nagy Magyarország térképen része Magyarországnak. De ennek semmi köze az ezeréves Magyarországhoz, amely volt ennél nagyobb is meg kisebb is, legtöbbször nem volt független állam. A térkép csak az Osztrák-Magyar Monarchia részét képező, nem független ország 1867-ben kialakított képét mutatja.
Erdély különlegessége, hogy mindig sajátos magyar közösségnek tekintette magát. A magyar irredentizmus egy időben megpróbálta kisajátítani Wass Albertet. Mig rá nem jött, hogy ő nem Nagy Magyarországot akart, hanem három nemzet Erdélyét. És a magyar irodalomban a legkeményebb képet festette a nálunk ejtőernyősöknek nevezettekről, a visszacsatolás után az ország régebbi részéből érkezettekről, akik a visszacsatolt részeken úgy viselkedtek, mintha gyarmatra érkeztek volna.
És Erdély magyarsága mindig sajátos magyar közösségnek érezte magát. Azt az öreg székelyt is Wass Albert írta meg, aki a honvédtisztet megkérdezte: magyarázza meg már neki mit jelent az, hogy Erdély ismét magyar lett. A tiszt felháborodott, hogy nem érti: a visszacsatolással újból magyarrá lett. Mire az öreg székely szerényen megjegyezte: magyar volt az instálom eddig is. Még a csángók is azt mondják, amig ők ott vannak az magyar föld. Pedig ők aztán tényleg sok változást megéltek és magyarnak mondják magukat, holott úgy vagyunk velük, mint a németországi németek a svájci németekkel. Ők még megértenek bennünket, de mi már nem értjük őket.
Azt eddig is tudtam, hogy a székelyek különleges helyet foglalnak el a magyarságon belül. Vannak, akik külön nemzetnek mondják magukat. Még a magát a Székelyek Világszövetségének nevező szervezet is ezt az álláspontot képviselte. De szerintem e törekvés mögött bizonyos kicsinyes számítások rejlenek. Magyarországon arra jó, hogy külön pénzt lehetne kapni egy székely nemzeti önkormányzatnak, mint ahogyan egyszerre örmények is lettek, holott örményül már senki sem tud. Vagy a románoknak felelne meg, mert csökkene a magyarok részaránya a lakosságban.
Az ilyen felfogásnak a gyökere, hogy a feudalizmus idején a székelyek külön rendi nemzetet képeztek. Magyarok voltak a nemesek, székelyek a szabad határőrök, a városi polgárok szászok és voltak a jobbágyok, akik között voltak etnikai magyarok, de főleg románok. A feudalizmus felszámolásával azonban ezek a minősítések megszűntek. És a Magyar Tudományos Akadémia kategorikusan kimondta: „A székelyek magyarok, szó sincs arról, hogy külön nemzetnek, nemzetiségnek lehetne őket minősíteni”. A kérdést taglalva a Székelyhon nevű internet portál idézi az olyan minősítést is mint az hogy „a székely szarta a magyart”. De idéz két másik minősítést is , Székely Sándortól: „a székely is magyar, csak egy kicsivel több”mindebből a cikkíró Asztalos István ezt a következtetést vonta le: „Magyarok vagyunk, mint Ők ott a határ túloldalán, magyarabbak, mint sok anyaországbeli szószátyár díszmagyar”.
Azért időztem kissé többet a székelyek kérdésénél, megemlítve még a csángókat is, mert azt szeretném hangsúlyozni, hogy egy népcsoport megmaradásának alapvető követelménye, hogy közösségnek érezze magát és közösség is legyen. Ezért tartom külön jelentőségűnek, hogy a Maszol portál 2018. december 1-én készített összefoglalójában találkoztam az erdmagyar kifejezéssel, mint annak érzékeltetésével, hogy az erdélyi magyarság valami külön közösséget jelent. Ezen az alapon van – vagy legalább is lehet – vajmagyar, felmagyar, ukmagyar stb, mint annak kidomborítása, hogy ezek mind magyarok, de egy külön közösséget alkotnak. (Még ammagyarok is lehetnek hisz az USA-ban több magyar van, mint Vajdaságban és viszonylagos közösségi életet élnek.)
Ez pedig azért fontos, mert a magyarság e csoportjainak létezése a megmararadás záloga. Elég baj az, hogy a szakértők szerint Magyarország és Szerbia lakossága a születési arányszámnál már alatta van annak a vörös pontnak, amely alatt a kihalás feltartoztathatatlan. A székelyek is panaszkodnak, hogy Románia két székely – Hargita és Kovászna – megyéjében 2017-ben 4861-en születtek és 5657-en haltak meg, 2018-ban pedig 4859-en születtek és 5886-an haltak meg. Ez azonban nem ad reális képet, mert a korábbi nemzedékek még leplezik azt a tényt, hogy ha csak egykék házasodnak akkor már a harmadik nemzedéknél 32 emberből csak kettő marad.
Raádásul az a mind jobban divatossá váló jelszó, hogy Magyarország nem lesz bevándorló ország csak félig igaz. Igaz benne, hogy kivándorló ország. Az I. világháború előtt két millió magyar – József Attila szavával – kitántorgott Amerikába. Utána jött két menekülthullám – a II. világháború és az 1956-os forradalom után – és az Európai Unióba belépés után mintegy 600 ezer ember vándorolt ki. Nem igaz benne viszont az, hogy nem befogadó, hisz az anyaországba tömegesen érkeztek és érkeznek a magyarok Romániából meg tőlünk is.
Ezt a fenyegető körülményt figyelmen kívül hagyva tény, hogy a megmaradás egyetlen módja, hogy a magyarságnak ezek a csoportjai megmaradnak közösségnek. És közösség tudatos részének jobban oda kellene figyelnie arra, ami e közösségnek megteremtését és fennmaradását szolgálja. És ez fejtegetésünk igazi témája.
A közösség megőrzésének van egy része, amely nem függ tőlünk. Hol van már és nem is tér soha többet vissza például az a korszak, amikor a vajdasági magyarok önbizalma a csúcson volt. Mert az anyaországiaknak mi voltunk Európa. Mert Kádár a reggelihez kapta a Magyar Szót. (Egyik protokolláris baklövésem volt, hogy amikor Péter bácsi, az akkori magyar külügyminiszter bemutatott Kádárnak és Kádár azt mondta: Mondja meg az elvtársaknak, hogy olvasom az újságjukat. Én azt válaszoltam: Tudjuk, hogy Kádár elvtárs a reggelihez kapja lapunkat. Mire később a protokollfőnök megmagyarázta, hogy nem illik a főtitkárnak visszafeleselni.) Ukrajnáig szívesen hallgatták az újvidéki rádiót, Az írók, újságírók, művészek, énekesek nálunk keresték meg a nyaralásra vagy éppen bevásárlásra valót. A rokonok felpakolva mentek el tőlünk. És ha valamelyik zenés vendéglőben megjelent egy jugoszláv csoport rögtön felhangzott a Mars na Drini.
Ma már ott tartunk, hogy csak a Politika meri szóvá tenni: szégyen hogy Szerbia nem képes gondoskodni kisebbségeiről, azok anyaországuk segítségével tudnak csak meglenni. Holott maga az anyaország is csak kis népek találmánya. A kanadai franciák kifütyülték a különben istenített De Gaulle-t, mert azt merte mondani, hogy Franciaország az ő anyaországuk. A békés svájciak biztosan megvernék azt, aki azt állítaná, hogy Németország az ő anyaországuk. Szorványt emlegetni pedig egyenesen vétek a kisebbségek ellen, mert az azt jelenti, hogy felszámolhatók az anyaország javára. (Volt is egy olyan elmélet - nálunk Major Nándor képviselte - , amely szerint a „magyar életteret kell belakni”, tehát oda kell összevonni a magyarságot. Ez az elmélet azért is téves, mert gyorsan oda vinne, hogy a félmillió magyar Budapestet sem tudná „belakni”.)
Egyetlen segítség csak az lehet, hogy őrizzük a kis közösségeket és mindazt, ami ezeket jellemzi. A művelt angol meg tudja különböztetni, hogy ki londoni és ki birminghami. A művelt amerikai tudja ki texasi és ki formozai. Amig a vajdasági magyarság erős volt mi is normálisnak vettük, hogy ha azt hallottuk, hogy kucsa, Picsu tudtuk, hogy az illető újvidéki-telepi magyar. Ha azt hallottuk hogy szeép tudtuk, hogy debelácsi, sőt ha valaki úgy beszélt hogy minden szó után beteszi a b...meget az ludasi. Időközben ugyanis nemcsak ezeknek a helységeknek a jellege változott meg. (A Telep már nem magyar csak magyar többségű.) Az is megtörtént közben, hogy megfeledkeztünk a lényegről: a magyar nyelv a mi számunkra anyanyelv és nem tanult nyelv, amelyet úgy tanulunk, mint mint minden más nyelvet. Ennek hatása nálunk csak jobban érződik, de Szegeden is mind kevesebben beszélik azt a szép őző szögedi tájszólást, egyenlőre csak a palócok nem hagyják magukat befolyásolni.
És nyilvánvaló, hogy nem lenne jó a csángók sorsára jutni, de el kell ismernünk, hogy ők több ősmagyar szót őriztek meg mint mi. (Tudják például, hogy ősmagyarul a határ az palánk, innen a Palánka települések és az ő Palánkjuk az ezeréves határt jelzi.) Sőt az is igaz, hogy nálunk megritkult vagy kivesző szavakat használnak. (Például kurtára kötik a kutyát, hogy ne zavarja a vendégeket.)
Az is biztos, hogy könnyű szebben beszélni magyarul, hisz mi az, hogy szebben? Ki merné azt állítani, hogy mi szebben beszélünk magyarul, mint a Halotti Beszéd. Nálunk joggal mondták a vajdasági önbizalom tobzódása idején, hogy a pestiek túlságosan magyartalanul használják a magyartalan e betűket, mekegnek. És biztos, hogy vannak a magyar nyelv szempontjából jobb megoldásaink, mint az anyaországban. Például a határ túl oldalán nem tudják, hogy mi a szörp. Náluk üdítőnek mondják. Holott üdítő a szellő, sőt a lábvíz is. Azért még nem volt egyetlen udvariatlan vajdasági sem, aki oda vágta volna, hogy nem lábvizet, hanem innivalót kérek.
És itt van az igazán nagy feladat: szépen beszélni magyarul, de nem eltávolodni, mint a csángók, bár azoktól sem vitatja el senki, hogy magyarok és biztosan kihalnának ha ezt a különbséget valaki elvenné tőlük, beolvadnának, ha azt követelné tőlük, hogy úgy beszéljenek, mint a többi magyar. De nem is szabad feladni semmit abból, ami a vajdasági magyart megkülönbözteti a többi magyartól. Az azonban biztos, hogy csak vajdasági magyarként maradhatunk meg. Nekünk még azt sem kell képzelnünk, mint a székelyeknek, hogy valamivel több vagyunk, mint a többi magyar. De nem is szabadna megengedni, hogy szórványmagyaros kisebbrendűségi érzésünk alakuljon ki és az elvándorlás meg a kevés gyerek mellett még ezzel is gyorsítsuk kihalásunkat.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Vučić szava felülírja a törvényt?!
Mindeközben a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) és a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ), amelyek állandóan azt hangoztatják, >
VMDK: „A történelmi sebek felszínes kezelése és az érdemi tettek hiánya”
A szervezők célja nem is az 1944/45-ben történt eseményeknek a legújabb kutatások függvényében való újraértékelése, hanem >
Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!
A szerb és a magyar nemzet megbékélésének történelmi folyamata korántsem tekinthető befejezettnek. A Boris Tadić és >
Megérdemelt díj
Varjú Márta jóvátehetetlen kárt okozott a közösségnek, alkotmánysértő módon megfosztotta a vajdasági magyarságot a széleskörű, sokoldalú >
Sajtótájékoztató után - harcolni és túlélni
Magyar Péter olyan nyomás alatt áll, amibe mindenki más már beleőrült, belerokkant volna. Ő egyelőre bírja, >
Határeset
Ami megszokhatatlan, az inkább a határ nehéz átjárhatósága. A hatósága. A hatóság hatósága. Az egyenruha oldalán >
A SZHP/VMSZ hatalom 100 napja
A szabadkai és a zentai „számadás” arra utal, hogy a VMSZ és a SZHP – a >
Csantavéren galoppol a bűnözés!
Mindez – csodával határos módon – a falu vezetőségét nem irritálja. Az ő szemüket ez nem >
A KULTÚRDIKTATÚRA FOLYTATÓDIK!
A nyilvánosság A VMSZ elnökétől megtudta a Létünk pályázat eredményét, mielőtt a felhívást kiírták volna. Pásztor >
Egyoldalú politikai oktatás
Minden akadémián, így a diplomáciain is tanuláskor elsősorban a tudományosságon, a tények megismerésén és nem az >
Miféle nyitás?!
Pásztor Bálint és az apja nemhogy az értelmiség felé voltak képtelenek nyitni, hanem egyáltalán a magyar >
A politikai felelősség elkerülésének kísérlete
II. Pásztor állítása, miszerint a sorkatonaság bevezetése ügyében Vučićtyal „közösen találnak mindkét fél számára elfogadható megoldást”, >