Ma Zsigmond, Atanáz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Magyar-roma nyelvi rokonság
Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >
A Radetzky-induló hiteles története
Kínai történészek hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolták, hogy Radetzky gróf (teljes nevén Johann Joseph Wenzel Graf Radetzky >
Becstelen brigantyk
Agresszív, könyörtelen, véres... Tarantino! Megszokhattuk, hogy filmjei vérben úsznak, a vér az ő szignója. Vérrel festi >
Hogyan zúzta össze egy pillangó a szomszédom háztetőjét
Megtörtént. Vagy megtörténhet. >
Idézetek
Rózsika gyűjtéséből. >
Játszd újra Sam!
A filmszalag forog tovább, a zongora hangja átjárja a kávézót, - Játszd újra Sam, kiálltja Rick. >
A krokodil
Első számunkban a Bánsági Dekameron mellett megjelent egy vicc. Még ma is hallom. >
A New York Post közölte Melania Trump meztelen képeit
Amerikának jogában áll tudni, ki akar elnök lenni, ki a potenciáls Fisrt Lady, aki a republikánus >
A magyar gyík
Nem kevés munkával sikerült kitenyészteni a magyar gyíkot (Lacerta Hungaricus). A magyar gyík a legnagyobb a >
Bánsági Dekameron (1.)
Tisztölt Napló! Ne haragudjanak, hogy levelemmel zavarom a főnököket, de vóna egy ajánlatom, ami a következőkbül áll: Elhíttak >
D-Day
Steven Spielberg megrendezte, az akadémia pedig megadta. Ryan közlegény megmentése öt Oscar-díjat kapott. >
Napi ajánló
Visszatérnek a náci terroristák
„Kevesebb lett a kütyű és több az izom, Craig eleinte előbb ütött, aztán kérdezett.” Csákvári Géza (Népszabadság):
(…) Bár a hullámvölgyeket még James Bond sem kerülhette el az elmúlt ötvenhárom éves mozis pályafutása során, tény: minden idők legsikeresebb franchise-a a világ legelegánsabb titkos ügynökéhez kapcsolódik. Az első megmérettetése a nagyvásznon 1962-ben volt, a Dr. No. Ebben Sean Connery személyesítette meg a férfit, aki azóta már huszonhárom hivatalos és két nem hivatalos produkcióban mentette meg a világot.
A figura megalkotója Ian Fleming író, aki maga is kém volt a második világháborúban. Még nem tudta, mi lesz a hős neve, de valamiért belelapozott egy a whiskys pohara mellett heverő madaras könyvbe, miközben az első Bond-könyvet, az 1952-es Casino Royale-t írta, és megtetszett neki a szerző neve. James Bond 1900-ban született philadelphiai ornitológus volt, aki 1989-es haláláig, vagyis majdnem negyven évig nevethetett –vagy bosszankodhatott – rajta, hogy mindenki tudja a nevét.
A hatvanas években a film sikerének titka az újdonság volt. A Bondfilmek addig sosem látott módon ábrázolták a szexet, az erőszakot. Illetve maga a konspirációs ötlet, amely Fleming fejből pattant ki: létezik egy terrorszervezet, melynek a célja a nagyhatalmak indirekt összeugrasztása, ezzel a harmadik világháború kirobbantása.
A Spectre nevű, egykori nácikból és egyéb terroristákból álló titkos társaság a korai Bond-mozik központi eleme volt. Vezetője, Ernst Stavro Blofeld csak az ötödik filmben fedte fel az arcát. A Csak kétszer élsz (1967) lezárásában Donald Pleasence lezser eleganciával, szimplán egy pisztollyal le akarta puffantani James Bondot. Az ügynök bele is halt volna, ha nem zavarják meg, mindenesetre ettől kezdve a 007-est sosem akarta senki csak olyan egyszerűen eltenni láb alól.
Bond érzelmi labilitását is a Spectre váltotta ki: a szervezett végzett az ügynök ifjú feleségével az Őfelsége titkosszolgálatának (1969) zárójelenetében: ebben alakította az ausztrál George Lazenby a főszerepet.
Később Connery egy alkalommal visszatért, de 1971-ben úgy döntött, hogy soha többé nem játssza el a szerepet (nana: 1983-ban a Sohase mond, hogy soha című nem hivatalos részben mégis ő volt Bond). Roger Moore vette át a stafétabotot, ekkor a Spectre feledésbe is merült, a gonoszak is individuális ellenlábasok lettek: drogdílerek, megalomán gyilkosok. Egyedül a Szigorúan bizalmas (1981) kezdő képsoraiban végez Moore egy Blofeld-szerű alakkal: stílusosan behajítja egy óriás kéménybe.
Így volt ez egészen mostanáig. A 2015-ös film októberben kerül a mozikba, és ebben Daniel Craig Bondja is szembesül a szervezettel. Mondhatni, már éppen ideje volt, hogy visszatérjenek a gyökerekhez. A Goldeneye (1995) volt az utolsó eredeti Fleming-alapanyag, amióta pedig Daniel Craig átvette a szerepet, mintha az alkotók célja az eredetihez való visszanyúlás – reboot – lett volna. Igaz, részben szakítottak a hagyományokkal, kevesebb lett a kütyű és több az izom, Craig eleinte előbb ütött, aztán kérdezett.
A cél nyilvánvaló volt: a Moore-éra, a Dalton-korszak és a Brosnan-filmek alulmaradtak már erőszakban az amerikai akciófilmekkel szemben. Sam Mendes rendező színre lépésével erősödött a retro: már a Skyfall is számos ponton visszahozta a hatvanas évek Bondjának allűrjeit, a Connery-féle csiszolatlanságot, és úgy tűnik, hogy újabb nagy lépés lesz hátra a huszonnegyedik Bond-kaland, amit már a cím is elárul: Spectre.
Mendes nemrégiben bejelentette, hogy túl sok idejét veszi el egy ilyen film, nem tud eléggé színházi rendezéseivel foglalkozni. Igaz, mondott már ilyesmit máskor is, mindenesetre így az is kérdés, ki lesz a következő rendező.
XXX
Ki lesz az új ügynök?
Noha Daniel Craignek még két filmre van szerződése, már javában megy a találgatás, hogy ki váltja le az idősödő sztárt. Pierce Brosnan annak idején az ír Collin Farrelt ajánlotta maga helyett, de volt már favorit Matt Damon, Clive Oven, Orlando Bloom, Hugh Jackman, Eric Bana és Ewan McGregor is. Colin Firth pedig jelezte, nem bánná, ha felkérnék (a Kingsmanben bizonyította is, hogy nem lett volna rossz választás).
Következő cikk: Miniszterelnök Úr – a komcsikat, ha volna szíves!
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az emberi hülyeség 5 alapszabálya
Cipolla szerint a hülyeség olyan tulajdonság, amivel bárki rendelkezhet, egyetemi professzorok, tűzoltók és bolti eladók egyaránt. >
Kabátjába rejtette vacogó kutyáját a Budapesten forgató Jennifer Lawrence
Az új szerep kedvéért még a hajszínét is megváltoztatta – a szőkéről barnára váltott –, s >
Meghalt a világ leghíresebb magyarja
Öniróniával átitatott aranyköpéseiről is nevezetes volt. Arra riporteri kérdésre, hogy hány férje volt a következő kérdésre >
Valaki egy vagyont fizetett ki Eva Braun bugyijáért
A csipkés bugyin ott van Eva Braun monogramja is, nehogy összekeverje valaki máséval. >
Magyar származású trónörököst ünnepelt a nemzetközi arisztokrácia
Az esküvőre magyar főszakácsot és cigánybandát hozattak; a magyar nép nászajándéka négy lipicai fehér paripa volt, >
Trump lánya Putyin barátnőjével nyaralt Dubrovnikban
Wendi Deng 14 évig volt Rupert Murdoch felesége, 2013-ban viszont elváltak, a pletykák szerint azért, mert >
A New York Post közölte Melania Trump meztelen képeit
Amerikának jogában áll tudni, ki akar elnök lenni, ki a potenciáls Fisrt Lady, aki a republikánus >
Ezért repül az Echo TV-ből Szaniszló Ferenc
Széles Gábor megrettent attól, hogy Szaniszló a kormányt is kritizálta. Raport: >
Felmondtak az Echo TV főpapjának, Szaniszló Ferencnek
A Széles Gábor nagyvállalkozó tulajdonában álló csatornára idei, év eleji adatok szerint a tévénézők 0,2 százaléka >
Hatalmas politikai botrány tört ki az Eurovízós Dalfesztivál körül
Moszkva tajtékzik, bojkottal fenyeget az egyértelmű oroszellenes áthallások miatt. NOL: >
Háborúellenes dallal nyerte az Eurovíziót az ukrán versenyző (videók)
Szerbia képviselője egy hellyel megelőzte a magyar Frediiet. >
Prince AIDS-ben halt meg?
Az angol portál információi szerint az énekesnél hat hónapja diagnosztizálták a kórt, ám ő nem fordult >

