Ma Györgyi, Irén névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Egy vajdasági színész nyomkorászta Tom Hankst a víz alá
Olyan elképesztő szinten van a cinizmus és a következmény nélküliség, hogy csak szerbül tudok káromkodni, a magyar már nem segít rajtam. Index:
Nagypál Gábor próbálta vízbe fojtani Tom Hankst az Inferno című hollywoodi filmben, amelyben a magyar színészek közül neki volt a legnagyobb szerepe. A budapesti független színház, a Stúdió K művészeti vezetőjével arról is beszélgettünk, hasonlít-e a mai magyar helyzet a háború előtti Szerbiára.
Nagypál Gábor a vajdasági Zentán született, az újvidéki Művészeti Akadémián szerzett színművész diplomát, 2004-ig az Újvidéki Színház színésze volt, amíg a budapesti Bárka Színház igazgatója, Csányi János Magyarországra nem hívta. A Bárka után a Stúdió K-ba szerződött, amelynek 2012 óta művészeti vezetője. Színészként játszik A Vádli Alkalmi Színházi Társulásban is. Magyar filmben legutóbb az Argo 2-ben és a Veszettekben játszott, de szerepelt A cég és A Borgiák című amerikai sorozatokban is. Az Infernóban egy török radikális szervezet egyik tagját játssza, aki segít az egyik főszereplőnek egy merénylet megtervezésében, aztán közelharcba keveredik Tom Hanksszel és a film többi főszereplőjével.
- Hogyan készültek a verekedések?
- A medencés verekedést három forgatási nap alatt vettük fel, és egyetlen olyan pillanat sem volt, amikor háromnál kevesebb kamera dolgozott volna egyszerre. A kaszkadőrcsapat már jóval korábban megcsinálta a koreográfiát, aztán volt egy száraz próba, ahol megmutatták nekünk, hogy is néz ki ez az egész. A forgatási helyszínen, amikor már mindenki sminkben, jelmezben volt, még egyszer megmutatták, utána a kamerabeállás alatt még gyakorolgattuk. És aztán jött az ismételgetés ítéletnapig: ugyanazt a másfél percet kellett újra meg újra meg újra végigcsinálni, atompontos ismétléssel. Azért ez nem volt egy bonyolult jelenet, nem is kellett bennünket kaszkadőrökre cserélni, ennyit meg tud csinálni bármelyik színész.
- És a sztárszínészek sem mondták azt, hogy márpedig ők nem fognak egész nap a hideg vízben ülni, csinálja a kaszkadőr?
- Nem. Tom is van annyira profi, hogy tudja, minden kaszkadőrrel felvett jelenet óhatatlanul kompromisszumokkal jár az arc vagy a számítógépes utómunka miatt. Mindig felajánlották, hogy ha akarunk pihenni, csinálhatják a kaszkadőrök is, de nem volt rá szükség. Amúgy a víz nem volt hideg, langyos volt és rohadt klóros, kifolyt a szemünk a végére.
- Mennyire van meg egy Tom Hanks-kaliberű sztárban az a színészi alázat, amit mondjuk tőled elvár egy színházi rendeződ?
- Maximálisan. Nem volt semmiféle nyavalygás, semmilyen extra kérés, pedig ez nem egy komfortos helyzet. Hihetetlen volt az alázatuk, a profizmusuk, a türelmük. Akkor sem rohantak ki a melegedőbe, ha volt fél óra szünet: leguggoltunk a vízbe Sidsével (Sidse Babett Knudsen, aki az Egészségügyi Világszervezet, a WHO vezetőjét játszotta az Infernóban – K. B.) és Tommal, és teázgattunk. „Most menjünk ki erre a pár percre? Nehezebb lesz visszajönni, és csak megy az idő.” Ez egyiküknek sem jelentett problémát. Nem terhelik magukat fölösleges dolgokkal, gördülékeny velük a munka. (…)
- Amikor látsz egy ilyen profi és jól fizető munkát, felmerül benned, hogy nyugatabbra költözz?
- Nem mondom, hogy sosem fordult meg a fejemben, vagy hogy ne fordulna meg most is, de ezek nem komoly gondolatok. Színház nélkül nem nagyon tudom elképzelni az életemet, az viszont számomra egy nyelvhez kötött dolog. Még mindig azt érzem, hogy nekem itt van dolgom, nincs miért elmennem, én ehhez a társadalomhoz tudok szólni. Én már egyszer elindultam, és már akkor sem voltam nagyon fiatal. Az ember nehezen indul neki. De az tökéletes lenne, ha évente lenne két-három ilyen remek bérmunka.
- Amikor 2004-ben nekiindultál, teljesen egyértelmű volt számodra, hogy Magyarországra jössz, és ha már elindultál, nem mész tovább?
- Igen, de a hívás is így szólt. És ettől a nyelv-dologtól akkor sem tudtam elrugaszkodni; ezt csak magyarul tudom elképzelni, csak magyarul tudok beszélni arról, ami bennem van. Sokkal korábban kellett volna mennem, ha akartam volna, de akkor – a kilencvenes évek Szerbiájából – nem lehetett. Ha valamit sajnálok, az az, hogy egyetemista koromban még nem voltak olyasmik, mint az Erasmus; hogy nem tudtam szétnézni a világban. Ezt negyvenévesen már nem lehet pótolni.
- Pont az Újvidéki Színház mutatta be két éve azt a Bánk bánt, aminek a végén a tavalyi pécsi vendégjátékon felvetették, vajon hogyan reagálna a magyar közönség arra, ha olyanná válna a helyzet az országban, mint amilyen Szerbiában volt a háború előtt. Te látsz hasonlóságokat az akkori szerb és a mostani magyarországi állapotok között?
- Attól még messze vagyunk – viszont sokkal közelebb kerültünk annál, mint ameddig két-három éve azt gondoltam volna, hogy eljuthatunk. Vitathatatlan, hogy sok olyan dolog van a társadalomban, amire azt mondom, ezt már egyszer láttam, és már akkor se szerettem: a kommunikáció, a szenvtelenség, az arcátlanság, a cinizmus, a tévedhetetlenség érzése, a kőkemény direktívák követése egy tőről fakad azzal. És ez nem jó.
- Ez dühöt vagy inkább félelmet ébreszt benned?
- Félelmet nem, de dühöt és asztalcsapkodós tehetetlenségérzetet igen. Néha legszívesebben üvöltenék: „Tényleg ennyire nem vesszük észre? Meddig lehet még elmenni?” Iszonyatosan arcátlan az egész, vagy… Ahogy ezt kérdezed, már megy is fel bennem az adrenalin, és nem találom a jó szavakat.
- Olyan elképesztő szinten van a cinizmus és a következmény nélküliség, hogy csak szerbül tudok káromkodni, a magyar már nem segít rajtam. (…)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Csak Budapestre figyelünk, másra már nem
A hatalom által megfogalmazott új emlékezetpolitika ki akarja törölni 68-at, annál is inkább mivel Belgrádban is >
Harcosok klubja
Sokan kérdezték korábban, miért fontos nekem e téma. Amikor kitört az ukrajnai háború két éve, ugyanannyian >
Süllyedő „zászlóshajó”
Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező, elbürokratizálódott, közigazgatási >
A néhai
Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >
Üzenet Szerbiából
Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >