Ma Tímea, Irma, Jakab, Fülöp névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Magyar Szónk jövőjéről
Nyílt levél Pásztor Istvánnak, Hajnal Jenőnek és Varjú Mártának
„Ne engedj a gonosz befolyással bíró, távlatilag rád nézve is katasztrofális tanácsoknak – még ha legintimebb környezetedből érkeznek is.” Purger Tibor (Autonómia):
A Magyar Szó hányatott sorsa, belső megosztottsága és újra meg újra felülről csiholt agóniája; a lap csökkenő színvonala, példányszáma és olvasóinak eltávolodása; a lapvezetés, sőt a formális alapító marionett-tánca; valamint a legrátermettebb munkatársak megalázása, leváltása, kirúgása és a kollektíva szerepének lesüllyesztése arra késztet, hogy nyilvánosan megszólaljak a vajdasági magyarság egyetlen napilapjának, legrégibb és egykor legtekintélyesebb közéleti intézményének – mindannyiunk Magyar Szójának, közgondolkodásunk szabadságának – a jövője érdekében.
Június végén hazalátogatva kísérletet tettem arra, hogy – az áldatlan helyzetet átgondolandó – kerekasztal köré ültessem a Magyar Szó jelenlegi főszerkesztőjét és valamennyi élő elődjét.
Sajnos éppen a mostani főszerkesztő ódzkodott leginkább a részvételtől, amivel saját maga tette egyoldalúvá a szabadkai beszélgetést.
Pedig kiváló esélye volt rá, hogy a kollégáknak és a nyilvánosságnak megmutassa párbeszédre való készségét. Saját kudarcomnak is tarthatnám a távolmaradását, de mivel a kolléganő az utolsó pillanatban egy hosszú telefonhívással mégiscsak betekintést nyújtott „aggályaiba és sérelmeibe”, döntését így inkább politikai parancs teljesítésének tudom be. Ami természetesen nem enyhíti a párbeszéd elutasítását sem az ő, de különösen nem felettesei részéről. Az már csak járulékos, ám tünetértékű jelenség, hogy a félszáz főnyi közönség előtt három volt főszerkesztő részvételével (és egy negyediknek a budapesti üzenetével) tartalmassá tett kétórás rendezvényt a Magyar Szó teljesen elhallgatta.
A súlyos helyzetről azonban mégsem lehet hallgatni, ezért írok most annak a három legfelelősebb személynek – a Magyar Szó főszerkesztőjének, a Magyar Nemzeti Tanács, illetve a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének –, akik tehetnének valamit a lejtőről való visszafordulásért. Mivel mindhármukat személyesen ismerem (kettőjüket évtizedek óta), mellőzöm a hivataloskodó, cikornyás megszólításokat. Levelemmel amúgy is a jobbik énjükhöz, a lelkiismeretükhöz próbálok fordulni – ha már a racionális érveknek oly kevesen adnak hitelt a mai magyar politikában.
Kedves Márta!
Óriási lehetőséget szalasztottál el, amikor nem tettél eleget a június 24-ei szabadkai kerekasztalra szóló meghívásnak, noha éppen téged kértelek fel legelőször, külön személyes levélben, mielőtt bármelyik elődöd meghívót kapott volna. Akár fel is kínálhattad volna, hogy beszélgessünk a Magyar Szó székházában, hiszen volt rá egy egész heted, hogy aktív szerepet vállalj a szervezésben. Biztosítottalak, hogy a résztvevők közül senki sem fog személyeskedve letámadni, tehát
sikeresen megmutathattad volna, hogy autonóm egyéniségként állsz a szerkesztőség élén, és lapod meg kollégáid sorsát viseled inkább a szíveden, mintsem az alapítói bürokratizmust, a pártparancsot, netán valamiféle szürke eminenciásnak a pozíciódat fenyegető utasításait.
Az, hogy az általad jegyzett évfolyamokban érezhetően csökkent a lap színvonala, súlya és értéke, nem okvetlenül csak a te felelősséged. De amikor a romlásra a vajdasági magyar gondolkodók jelentős része figyelmeztet (legnevesebb íróink, tudósaink, színészeink, művészeink, filozófusaink, politológusaink, jogászaink, az újvidéki Magyar Tanszék és vezetője, mindkét hetilapunk és mindkét, évtizedes hagyományokkal rendelkező hírportálunk publicistái), akkor mélyen el kellene gondolkodnod, hogy a politikai vonalat kövessed-e, vagy a szakmai és közösségi értékeket.
Amikor pedig azt követelik tőled, hogy saját kollégáid között rendezz „vérfürdőt”, akkor már nemcsak lapminőségről van szó, hanem alapvető szolidaritásról, emberi tisztességről és vezetői tartásról.
Kókai Péter elődödnek – akitől korábban te is számtalanszor kértél tanácsot szorongatott helyzetekben – mondvacsinált ürügyekre alapozott kirúgása a laptörténet egyik legszánalmasabb mélypontját jelenti. Ezt már végképp nem vállalhatod, ha saját személyes integritásod még jelent valamit a számodra. Talán maradt még egy esélyed a bátor kiállásra, mielőtt téged is eltávolítanak.
Kedves Jenő!
Régi zentai ismeretségünk, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumot támogató együttműködésünk nevében kérlek: gondold át, milyen határokig vagy hajlandó teljesíteni a párt politikai parancsait, amikor az egész vajdasági magyar közösséget képviselni hivatott, választott szerv élén állsz. Jól tudod, hogy közvetlen elődöd is megbánta egy hasonlóan értelmetlen, ostoba, lapsüllyesztő pártfeladat teljesítését – amely óta egyre gyorsul a Magyar Szó lejtmenete.
Biztos vagyok benne – hiszen személyesen is hallhattam tőled –, hogy a legjobb szándékkal vállaltad el a Magyar Nemzeti Tanács elnökének a szerepét. Éppen ezért őszintén remélem: találsz magadban erőt ahhoz, hogy megállítsd a vajdasági magyarság legfontosabb sajtószervének pártalapú kisajátítását. Te, aki oly sokat tettél az önálló vajdasági magyar művelődés rendszerváltás utáni fellendítéséért, különösen a zentai intézményrendszer kiépítéséért, nem vállalhatod az értelmiségünk túlnyomó többsége által elítélt, lapromboló folyamatok további támogatását, főleg nem a formális alapító szerv képviselőjeként azok izomból való kikényszerítését.
Zentaiként és a szabadkai Magyar Házban ülő funkcionáriusként pontosan tudod, hogy Kókai Péter kirúgása közönséges politikai bosszú a másként gondolkodás miatt. Saját személyes integritásod megőrzése érdekében – amiről sejtem: fontos neked – nem vállalhatod, hogy ilyen kicsinyes és durva cselekményeket a neved mögé bújtassanak, még úgy sem, hogy azokat bürokrata formalizmusba csomagolják. Ha Kókai esetét túl személyesnek vagy egyedinek tartod ahhoz, hogy végre felemeld szavad a politikai parancsokkal szemben, akkor jusson eszedbe, hogy ő volt az a főszerkesztő, akinek a torkán a 2004-es MNT lenyomta a Magyar Szó „háromlábúsítását”. De ő is – meg közvetlen elődöd is – talált magában erőt ahhoz, hogy félreálljon, amikor belátta, hogy a pártpolitikát csak hatalmi érdekek vezérlik.
Akkor a szerkesztőség szétzilálásával próbálták elérni (az Olvasóhoz való földrajzi közeledés nemes céljának leple alatt) az újságírás semlegesítését. De a kudarc eleve sejthető volt, azóta pedig messzemenően be is bizonyosodott, és a lap képtelen felemelkedni a lesújtó következményekből.
Az akkori döntés „visszacsinálása” azonban szintén álca, ami mögött újabb politikai önkény rejlik. Ha nem így lenne, akkor most Szabadkán egyesítenétek a szerkesztőséget, vagy legalább az egészet visszavinnétek Újvidékre. A most beindított folyamat azonban további laprom(bo)láshoz fog vezetni.
Az meg egyenesen elképesztő, hogy az általad irányított Magyar Nemzeti Tanács megengedi saját magyar lapja magyarul beszélő vezetőjének, hogy saját magyar újságíróinak a Magyar Szó nevében – személyes megszólítás nélküli! –, szerb nyelvű levélben küldje meg saját magyar nevének szerbesített aláírásával, a magyart hivatalos nyelvként elismerő Újvidékről a magyart hivatalos nyelvként elismerő Szabadkára a magyart hivatalos nyelvként elismerő Vajdaságban, a magyar embereket ellehetetlenítő magyar hatalmi szentenciát. Ez lenne a magyar kulturális autonómia?
Kedves István!
Tehetséges és rugalmas politikusnak ismertelek meg, és kitüntetésként éltem meg, hogy 2009-ben pártonkívüli létemre meghívtál a VMSZ-ben való közreműködésre. A párt külkapcsolatainak és értelmiségmozgósító tevékenységének koordinálása megtisztelő bizalmadról tanúskodott, és én teljes erőmmel belevetettem volna magam a munkába, ha nem látom az első három hét után, hogy
pártodban olyan irracionális háttérerő működik, amely képes felülírni minden érdemi egyeztetést, közösségben való gondolkodást és célirányú stratégiát.
Ennek ellenére három választáson át nyilvánosan is a VMSZ-t támogattam – aligha nevezhettek hát lefizetett ellenségnek, amivel a pártot szánalmasan propagáló portál mostanában rágalmazni próbál.
Talán emlékszel, hogy a Magyar Szó kapcsán neked is és pártod meg az általatok dominált Nemzeti Tanács vezetőinek is folyamatosan azt tanácsoltam: ne csináljatok a napilapból pártközlönyt; hagyjátok meg az újságírói szellem függetlenségét; saját legjobban felfogott politikusi érdeketekben ne fojtsátok el, hanem ösztönözzétek a sokszínűséget, de legalábbis a párt és a Nemzeti Tanács építőjellegű bírálatát. A VMSZ és az MNT akkor válik a leghitelesebb szervező—mozgósító—képviselő erővé, ha nem retteg a közösség legkülönfélébb érdekeinek és tarka gondolatvilágának a megjelenítésétől. A sajtó nem attól lesz „magyar szellemű”, ha magyar parancsot teljesít, hanem ha a közösségbe beágyazódva annak minden épkézláb gondolatát kutatja és tükrözi.
De hisz magad is folyton hangoztatod: „a történet nem arról szól”, hogy utasításokat adnál a sajtónak. Ha így van, akkor vesd el az együgyűen alákérdező interjúkat, a címlapszereplés kultikus kényszerét, az ostoba pártpropagandát. És főleg ne hagyd, hogy eluralkodjék a szolgalelkűség – mert az előbb-utóbb saját munkádat is aláássa majd, amint azt minden eddigi parancsuralmi rezsimnél tapasztalhattuk.
Emlékezz arra, hogy 1994-ben Zentán azért alapítottatok új civil szervezetet a VMDK-n kívül, mert az akkori egyetlen magyar párt vezére nem tűrte meg az autonóm gondolkodást. Kétségbevonhatatlan sikereid fényében és taktikai képességeid birtokában nem volt semmi szükséged arra, hogy az 1994-es párthangulattal analóg viszonyokat teremtve akkori szövetségeseidet most éppen te kényszerítsd hasonló lépésre, majd pártkatonák seregével kiátkoztasd őket – először a pártból, aztán egyeseket a munkahelyükről is.
A Magyar Szó sorsa közösségünk sorsát tükrözi. A Magyar Szó lezüllesztése tünetértékű következmény vajdasági magyarságunk helyzetének süllyedésében. Ti, akik a Kárpát-medence magyar kisebbségei közül a legtöbbet értétek el politikailag, nem engedhetitek meg magatoknak, hogy a negyed évszázad előtti legnyitottabból a legegyszólamúbbá silányítsátok szellemi életünket.
Továbbra is a legügyesebb vajdasági magyar politikusként sem szükséged, sem okod nincs arra, hogy pártállami sajtóviszonyok közé engedd romlasztani közszolgálati médiánkat. Már az előző főszerkesztő nevetséges okokkal indokolt leváltása is folyamatos színvonalromláshoz vezető, szégyenletes döntés volt, de ami most folyik, az még azon is túltesz.
Kókai Péter alaptalan fegyelmi eljárások útján történő fenyegetése, meghurcolása, majd kirúgása a közönséges bosszúállás hozzád nem méltó szándékát veti fel.
A lap összes eddigi főszerkesztője közül éppen ő volt az egyetlen, aki önként mondott le a tisztségről, amikor úgy látta, hogy nem élvezi az alapító támogatását. Az ilyen becsületet és bátorságot tisztelni és művelni kell, nem pedig üldözni.
Ne engedj a gonosz befolyással bíró, távlatilag rád nézve is katasztrofális tanácsoknak – még ha legintimebb környezetedből érkeznek is.
A legjobb szándékkal, szívből kérlek: akadályozd meg a napilap további szétverését, a legtehetségesebb, legrátermettebb szerkesztő- és újságírógárda ellehetetlenítését, az egyéni véleménynyilvánítás intézményének kiiktatását, a független vajdasági magyar gondolkodás végletes – és egyre gyorsuló fogyatkozásunk következtében könnyen végzetes, sőt végleges – elfojtását. Túl sokat tettél már a vajdasági magyarságért ahhoz, hogy érdemeidet kicsinyes érdekek vagy politikai félelmek lassan de biztosan elhomályosítsák.
Végezetül, ha az én nyitottságra, bizalomra és befogadókészségre kérő szavaimat nem tartod megfontolásra érdemesnek, akkor legalább figyelmezz legeslegfontosabb szövetségesed és nélkülözhetetlen támogatód, Orbán Viktor minapi tusványosi gondolatfolyamának egyik kevésbé hangoztatott, ám annál fontosabb intésére: „A nagy dolgokhoz kitárt lélekre és nagy szívre van szükség, amikor az ember minden tudást, minden gondolatot meg akar ismerni, be akar fogadni […] Ehhez nyitottság, gondolatok befogadása, együttműködés és bizalom szükséges. A félelem [viszont] sündisznóállásra kényszerít mindenkit.”
Tárd ki a lelked, István, és mutasd fel nagy szívedet, hisz ez kell még a nagy orbáni dolgok létrehozásához is! Bontsd le a sündisznóállásokat, ne félj a magyar emberektől, még akkor se, ha nem értesz velük egyet! Ismerd meg és fogadd be mások tudását és gondolatait, hogy a közösség saját fejükkel gondolkodó tagjai is elfogadjanak. Egy béklyózatlan, hiteles, szabad Magyar Szó nem az ellenséged, hanem akár szövetségesed is lehet. De mindenképpen a vajdasági magyarság legpatinásabb és – ha tönkre nem teszitek – engem is, téged is, mindenféle pártot is túlélni képes tükre–szócsöve.
Reményteljes üdvözlettel mindhármatoknak,
Purger Tibor Washingtonból
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Csak Budapestre figyelünk, másra már nem
A hatalom által megfogalmazott új emlékezetpolitika ki akarja törölni 68-at, annál is inkább mivel Belgrádban is >
Harcosok klubja
Sokan kérdezték korábban, miért fontos nekem e téma. Amikor kitört az ukrajnai háború két éve, ugyanannyian >
Süllyedő „zászlóshajó”
Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező, elbürokratizálódott, közigazgatási >
A néhai
Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >
Üzenet Szerbiából
Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >