Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Szabadság és közvélemény
„Ahol a demokrácia úgy zúdult rá az emberekre, hogy nem is nagyon akarták, de nem is tudnak vele mit kezdeni.” Márton Attila (Hét Nap):
Sajtószabadság márpedig annyi lesz, amennyit kiharcolnak maguknak az újságírók. Ám az (esetleges) újságírói küzdelem sikere bizony attól függ a leginkább, hogy ebben a küzdelemben számíthatnak-e a nyilvánosság, a közvélemény támogatására, és mennyiben.
Két fő kérdés tevődik fel: mennyire akarnak szabadok lenni az újságírók, és mennyire érdekli a média szabadsága azt a megfoghatatlan valamit, amit közvéleménynek nevezünk?
És egyáltalán van-e olyan, hogy vajdasági magyar közvélemény, ha pedig van, akkor mekkora a súlya?
Igény
Tapasztalataim szerint az úgynevezett „egyszerű ember” (akár Wilhelm Reich „kis embere” vagy „kisembere” is érthető ezen) beletemetkezve mindennapi gondjaiba, gyakran a létminimumért való küzdelembe, nem foglalkozik a médiaszabadsággal.
A konzumens társadalomba beletörődve maga is csupán egy médiakonzumens. Újságot alig-alig olvas (ha egyáltalán), a tévét, rádiót bekapcsolja — általában olyan tartalmakat keres, amelyek nem „terhelik le” („elegem van a politikából”).
Másrészt beletörődött abba, hogy „mindenki hazudik”. Nem is várja már el a médiától, hogy utánajárjon a dolgoknak, például annak, hogy mire költik az adódinárjait, mit tesznek választott (vagy a mások által választott) képviselői, vagyis nem várja el a médiától, hogy a társadalom kritikus hangvételű lelkiismerete és a demokrácia házőrzője legyen (Watchdog of Democracy). Egyáltalán nem mellékesen talán a demokráciát sem érzi fontosnak. A politikát piszkos dolognak tartja, menekül tőle, nem látván az összefüggést a politikusok ténykedése és saját sorsának alakulása között.
De mitől is lenne ez másképp? Lehetnek-e emlékei a szabad médiáról? Olyanról, amely nem szolgál, nem csupán közvetít, hanem utána is jár pénznek, hatalmi önkénynek, mely éppen az ő, az „egyszerű ember” nevében ír, beszél, cselekszik.
Szerintem lehetnek, hiszen mindig voltak a vajdasági magyar médiának színfoltjai. Olyan talán még soha nem fordult elő, hogy minden és mindenki szócső lett volna. Olyan még nem történt, hogy éppen mindenhol csak egyféle véleményt lehetett olvasni, hallani, látni.
Igaz, a színfoltokat gyakran keresni kell. Kell hogy legyen igény irántuk.
Szakmai becsület
De — megfordítva a kérdést — mennyire igényes az újságíró, ha magyar, és Vajdaságban él? Mennyire lehet az, amikor igen gyakran az egzisztenciája fordítottan arányos a szakmai becsülettudattal? Mennyire lehet fontos számára a szakma becsülete, etikája, a hivatástudat, amikor kevés és egyre kevesebb helyen művelheti/művelhetné a szakmát, és amikor ezek a helyek olyanok, amilyenek — itt elsősorban a már említett „mi az, amit szabad?” kérdés megválaszolására és az anyagi vonzatokra gondolok.
Annak idején az újságíró-iskolában a diákoknak — korántsem csak magyaroknak, voltak ott szerbek, lengyelek, portugálok... — ezekre és a hasonló kérdésekre úgy válaszoltam, hogy az újságírásnak vannak szabályai. Miképpen a hentes, ha becsületes, ha igazi hentes, nem nyúl piszkos kézzel a húshoz, úgy az újságíró sem lehet szócső vagy szolga. Mert ha az, akkor nem újságíró.
Nem is lehet mindent leképezni az újságíróra. A szerkesztő, a mindenkori „főnök” feladata gondoskodni a szakmai normák betartásáról. Ideértve a szakmai szabadságot is. Bárkivel szemben.
Űrtágítás
Azon soha nem lepődtem meg, hogy a mindenkori hatalom ellenőrizni akarja a médiát. Zárójelben jegyzem meg: azon, mondjuk, igen, amikor nagyon régen egy akkori helyi hatalmasság arról győzködött, hogy több tényfeltáró újságírást szeretne látni. Biztos hallotta valahol ezt a kifejezést, és megtetszett neki. Merthogy a tényfeltárás a politikai, a gazdasági (ez a kettő általában együtt jár) és az egyéb hatalom piszkos üzelmeit kutatja. Az is idetartozik talán, hogy egy angol anyanyelvű kolléga szerint csak a tényfeltáró újságírás újságírás, a többi reklám és propaganda — tudom, hogy ezzel nem mindenki ért egyet. Zárójel bezárva.
Visszatérve a hatalom és a média viszonyára: a hatalom Európa eme szerencsétlenebb részében mindig is úgy tekintett a médiára, mint a saját üzenetei közvetítőjére. Így van és így is lesz ez addig, ameddig „a nép” ezt maga is így tartja jónak; ameddig a polgárokat nem érdekli, hogy az általuk befizetett pénzből milyen tájékoztatást, újságot, rádiót, tévét kapnak; ameddig nem tisztázzák magukban, hogy ők a politikusok munkaadói. (Nálunk persze minden a visszájára fordult: nekünk az a normális, hogy a mindenkori hatalmi párt a munkaadó.)
És ameddig nem tisztázzák magukban, hogy az egyén, de „a nép” érdeke sem lehet az, hogy sötétségben legyen, hogy egyoldalúan „tájékoztassák”, hogy politikusok döntsék el, mi tudódhat ki róluk. Mert „a nép” választja meg és fizeti őket.
Vagyis létezhet-e szabad társadalom fékek és ellensúlyok nélkül, melyek határt szabnak a hatalmi önkénynek, és felelősségre vonják a „nép nevében” uralkodókat? Természetesen nem létezhet.
Létezhet-e olyan média, amelynek szándékában sincs feltenni a kényes kérdéseket, követni a pénz nyomát, szembesíteni a hatalomgyakorlókat saját ígéreteikkel és szavaikkal? Természetesen létezhet. Sőt, szinte csak ilyen média létezik széles e térségben. Vajon ilyen médiára van szükségünk? Vajon a — főleg közpénzből működtetett — média szerepe valóban az, hogy propagandafegyver legyen, és tágítsa az űrt a fejekben a béka feneke alatti szinten való szórakoztatással?
Spanyolviasz
Azt szokták mondani, hogy minden népnek olyan hatalma van, amilyet megérdemel. Érvényes-e ez az állítás a média tekintetében is? Vagy inkább arról van szó, hogy nem a média igyekszik kielégíteni a közönség igényeit, hanem a média maga teremti meg ezeket az igényeket? Szerintem ez utóbbi az igaz.
Mint ahogyan az is, hogy közvélemény, nyilvánosság sincs szabad média nélkül, de szabad média sincs aktív, igényes közvélemény nélkül.
Mindezt bizonyára sokan megírták már. Nem én találtam fel a spanyolviaszt. Meggyőződésem viszont, hogy a spanyolviaszt igenis mutogatni kell, és emlegetni a létezését Európának eme szegletében, ahol a demokrácia úgy zúdult rá az emberekre, hogy nem is nagyon akarták, de nem is tudnak vele mit kezdeni.
Talán az a gondolat is kiállta már az idők próbáját, amely szerint ha nem tudsz mit kezdeni a szabadságoddal, más biztosan tudni fogja, mit kezdjen vele.
Eszmei, hatalmi, gazdasági és információs monopóliumokon alapuló társadalmak legyenek a kis és fogyóban levő közösségünk példaképei? Vagy azok a társadalmak, ahova fiataljaink és kevésbé fiataljaink elköltöznek?
Úgy látom, oda mennek, ahol a tudásuk, tehetségük, munkájuk alapján ítélik meg őket, ahol nem kell a „kapcsolat”, a protekció, ahol nem azt nézik, hogy ki fia-borja vagy, ahol nem a kontraszelekció működik, ahol szabad a levegő.
Végül, mivel széles e régióban régóta divat már, hogy történelmi példákat hoznak fel mindennek az igazolására (általában hamisan és egy kis „kiigazítással”, újraértelmezéssel), hadd tegyek most így én is, utólagos „kiigazítás” nélkül: talán már mindannyian láttuk azt a megsárgult plakátot, amelyre bizonyos forrófejű ifjak rányomtatták a magyar történelem egyik legszebb pillanatában a 12 pontot...
Az első (!) pont a sajtószabadság követelése. A lista végén pedig ez olvasható: „Egyenlőség, szabadság, testvériség!”
Ez utóbbi jelszó természetesen egy korábbi forradalomból származik. Mondom, a spanyolviaszt már föltalálták. Használni kell csupán.
Létezik-e szabad média? Vagy ahogyan azt cinikusan (vagy inkább reálisan?) mondani szokták megcsömörlött sajtómunkások (és ugyan melyikünk nem az...), a sajtószabadság addig terjed, amíg szabad.
Következő cikk: Nem a határon túli magyarok hibásak, amiért szar minden Magyarországon
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >