Ma Zita, Mariann, Anasztáz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Magyar alkotók szerepe a szerb avantgárdban
Annak ellenére, hogy a magyar avantgárd egyik vidéki centruma lehetett Újvidék és azon belül is az Út folyóirat köre, alig található publikáció ebben a témakörben, nem igazán kezdett vele semmit se a magyar, se jugoszláv műkritika, pedig mint láthattuk a KURI kiáltványa kapcsán, szerepe volt a nemzetközi áramlatokban. Topor Tünde A Bauhaus, avagy a magyarok kimenetele című 2011-es tanulmányában említi ezt az ikonikus KURI-kiáltványszámot, amire elsőként Mezei Ottó hívta fel a figyelmet. Mezei következetesen azon a véleményen volt, hogy éppen ez a Molnár Farkas által vezetett művészcsoport járult hozzá legerőteljesebben a korai Bauhaus átalakulásához, a misztikus és expresszionista szellemiségének megváltoztatásához. Fenyvesi Ottó (Élet és Irodalom):
Vitathatatlan, hogy a jugoszláviai neoavantgárd egyik központja Újvidék volt a magyar művészek révén is (Új Symposion, Ladik Katalin, Bosch+Bosch), ám a történelmi avantgárd szerbiai vonatkozásai tartogatnak még meglepetéseket. Például a Bauhaushoz kapcsolódó Molnár Farkas és az Út című magyar nyelvű aktivista folyóirat története. Ezért is volt kellemes meglepetés, hogy az Újvidéken a közelmúltban zárult A szerb művészet útjain 1923–2023 – Konjovićtól Marina Abramovićig című nagyszabású kiállítás éppen az Úttal és szerb testvérlapjával, a hasonlóképpen konstruktivista-aktivista elveket valló Zenit folyóirattal indult.
Ez az időszak volt az avantgárd aranykora. A Zenit első száma 1921-ben jelent meg Zágrábban, majd 1924-ben átkerült Belgrádba, ahol 1926-ig adták ki. A magyar nyelvű Út 1922-től 1925-ig létezett, Kassák Ma című bécsi folyóiratával szinte egy időben szűnt meg. De nemcsak ezek a dátumok kötik össze őket, hanem a szellemiségük, ezek a művészkörök mindannyian „az élet és a művészet átfogó megújítására, a hagyományos értékrendektől és konvencióktól való eltérésre törekedtek” – írja Sava Stepanov, a kiállítás koncepciójának szerzője. Redukálni, a lényeget felmutatni – ez vezényelte őket. Molnár Farkas (1987, Pécs – 1945, Budapest) közreműködésével nem kevesebbet vállalt az Út, mint hogy felrajzolja a Weimar–Subotica–Novi Sad tengelyt. Ennek a Csuka Zoltán által szerkesztett folyóiratnak a 6. számában jelent meg a KURI (Konstruktív, Utilitáris, Racionális, Internacionális) konstruktivista csoport kiáltványa. A KURI csoportot a Bauhauson belül Molnár Farkas és pécsi barátai alapították 1923 tavaszán. Molnár a Bauhausban tanult építész, festő, grafikus, a nemzetközi modernizmus egyik vezető tagja volt, Kassákkal rokon lélek, kiáltványukban is azt vallják, amit az avantgárd magyar apostola hirdetett: „Az élet hasznos tényezőjévé kell tenni a művészetet. Ez jelenti az utánzó és kifejező, önmagáért való művészet végét. Az új szintetikus építő munkaanyaga a dolgok fizikai valósága, a megismert matematikai törvény: az egyszer-egy. A tények rendje a felszabadult ember akarata. A tények lényege az anyag megmaradása. Építő munka: az anyag szétszedése, összeadása, az anyag alakítása” – magyarázzák az Út címlapján. A kiáltványt elsőnek Molnár Farkas írta alá, ezért őt tartják a szöveg szerzőjének. De nem is annyira a kiáltvány szövege, mint a szintén Molnár Farkas által jegyzett design, a konstruktivista tipográfia miatt került be az Útnak ez a száma a művészeti köztudatba, mint egyfajta minta. Talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy a hatvanas években indult Új Symposion tipográfiája (Baráth Ferenc grafikus munkája) is magán viseli az Út és a Ma folyóiratok legszebb vonásait.
Annak ellenére, hogy a magyar avantgárd egyik vidéki centruma lehetett Újvidék, és azon belül is az Út folyóirat köre, alig található publikáció ebben a témakörben, nem igazán kezdett vele semmit se a magyar, se a jugoszláv műkritika, pedig, mint láthattuk a KURI kiáltványa kapcsán, szerepe volt a nemzetközi áramlatokban. Topor Tünde A Bauhaus, avagy a magyarok kimenetele című 2011-es tanulmányában említi ezt az ikonikus KURI-kiáltványszámot, amire elsőként Mezei Ottó hívta fel a figyelmet. Mezei következetesen azon a véleményen volt, hogy éppen ez a Molnár Farkas által vezetett művészcsoport járult hozzá legerőteljesebben a korai Bauhaus átalakulásához, a misztikus és expresszionista szellemiségének megváltoztatásához.
Elképzelhető, hogy az Út művészei révén vált intenzívebbé a bécsi, berlini avantgárd áramlatok közvetítése Szabadka, Újvidék, Belgrád felé, hiszen a szerb művészek egyébként Párizs-centrikusak voltak, miközben ezek a konstruktivista áramlatok, amelyekben Kassákkal, Moholy-Naggyal, Molnár Farkassal az élen nagyon is benne voltak a magyarok, Németország felől érkeztek. Párizs a szürrealizmus idején vette vissza központi szerepét, újra nagy hatást gyakorolva a szerb festőkre. A korai 20-as évek komplex körülményei között, az első világháború utáni időkben a jelek szerint a közép-európai szellemiség uralkodott itt a Balká-
non is, Budapest, Bécs, Prága, Krakkó, Belgrád művészei hasonló elképzelések szerint igyekeztek megújítani a művészetet, hiszen nagyon hasonló történelmi, szociológiai, pszichológiai körülmények között éltek és alkottak a már említett városokban tanulva.
A Zenit csoport azonos nevű nemzetközi művészeti folyóiratában látjuk felbukkanni Moholy- Nagy László nevét is Kandinszkij, El Liszickij és mások mellett. A világ legismertebb magyar művésze, Moholy-Nagy életének szerbiai vonatkozásai sem igazán ismertek, holott felvette annak a vajdasági falunak a nevét, ahol gyermekkorában nevelkedett. Az Ada községhez tartozó Mohol faluról van szó, ahova édesanyjával költözött Bácsborsódról. Az adai főutcán emléktábla jelzi, melyik házban éltek telente, amikor nem lehetett a négy kilométerre lévő Moholról fiákerrel átjárni az adai zsidóiskolába.
Legalább ennyire érdekes lenne a kalandos életű Petar Dobrović expresszionista festőművész életének tanulmányozása, aki szintén a pécsi alkotócsoporthoz kapcsolódott, de később, a két világháború között szerb/jugoszláv festőként vált ismertté – dalmáciai elágazásokkal. Ezen a mostani kiállításon Milan Konjović és Sava Šumanović társaságában láttuk műveit mint a szerb expresszionizmus reprezentatív alkotásait. Dobrović opusának legszebb darabjai Pavle Beljanski diplomata újvidéki gyűjteményében vannak. Különben Dobrović volt az 1921-ben kikiáltott, de azonnal hamvába holt Baranya-bajai Szerb–Magyar Köztársaság elnöke, akinek Belgrád adott menedékjogot. A pécsi művészcsoport így szóródott szét Belgrádba, Újvidékre, Szabadkára, Bécsbe, Berlinbe.
Dobrović később, a belgrádi Képzőművészeti Akadémián tanította azt a Hangya Andrást, aki a vajdasági magyar modernek egyik legkülönösebb, a művészettörténetben teljesen feldolgozatlan alakja. Tolnai Ottó és Bányai János írtak róla esszéket. Tolnai sokat járt Hangya besötétített zágrábi műtermében, ahova az 1950-es években költözött Szabadkáról, de még ott is gyerekkora jellegzetes alakjaival viaskodott, és az apja szinte kafkaivá növesztett szellemével. Furcsa, lárvaarcú becketti figurákat festett, kapart a vásznaira, pelerinben, cilinderben, értelmiségi lumpeneket, szegény embereket, de akár Csáth Géza Szabadkája is eszünkbe juthat róluk. Hangya Andrásnak nem tetszett az a kapitalizálódó titói világ, amiben élnie adatott, ezért teljesen elzárkózott, vásznak helyett kis levélképeket kezdett el festeni, aminek az lett a következménye, hogy csak Londonban rendeztek neki önálló kiállítást, ott is halt meg 76 éves korában, 1989-ben. Tolnai Ottó a londoni BBC-nek írt szép nekrológban botrányosnak nevezi, amiért a művészettörténészek nem foglalkoznak a jugoszláviai magyar festészettel, de a galeristák sem tudják őket igazán hova helyezni. Ez azóta sem sokat változott.
Ezért is volt nagyon jó érzés látni a magyarok alkotói eredményeit a szerbiai modern művészet elmúlt száz évében elhelyezve, ezen a Sava Stepanov művészetkritikus koncepciója alapján megvalósult, elsősorban magángyűjteményekből összeállított kiállításon.
Stepanov saját bevallása szerint kezdetben nem is sejtette, milyen kincs van az újvidéki, belgrádi magángyűjtők birtokában. A tárlat reprezentatív válogatás az elmúlt száz év szerbiai művészetében történtekből, de nem kíván fejlődési irányokat mutatni, egy-egy irányzatot „támogatni”, csak szeretne rámutatni a művészettörténet néhány megkerülhetetlen pontjára.
Egy másik szabadkai festő, Balázs G. Árpád kisebb monotípia-sorozattal szerepel a kiállításon. Viharos tájban a tomboló elemekkel küzdő embereket ábrázol a rá jellemző örvénylő-áramló vonalakkal. Tolnai róla azt írta A meztelen bohóc című könyvében, hogy a magyar festészet hatása találkozik benne (Nagybánya, Nyolcak, Kassák) a balkáni valósággal. Ugyanitt írja azt is, hogy Herceg János mesélte neki, hogyan vitte munkáit Belgrádba, a Zsolnay kerámiákkal díszített Moszkva hotelben üldögélő Balázs G.-hez véleményezésre, a Baranyai Köztársaság exelnöke, Petar Dobrović. Balázs G. Árpád 1934-ben Petar Lubardával együtt állított ki, azzal a festővel, aki világviszonylatban is ismertté tette a jugoszláv festészetet. Balázs G. ehhez képest teljesen kihullt a mai művészettörténet emlékezetéből. Ugyanakkor Hangya Andráshoz is kapcsolódik, ugyanis a mestere lehetett Szabadkán. Mindketten a sötét piszokban, szennyben élő szegény emberek világában találták meg művészetük alapanyagát.
Folytatva a sort, Hangya András 1946-os rajztanfolyamának volt a növendéke Petrik Pál, aki 1951-ben Belgrádban szerzett művészi oklevelet, majd a Szabadkai Népszínház díszlettervezőjeként dolgozott. Díszletszerű, hatalmas, homokkal szórt vásznai váltak ikonikusakká. A világhírű Antoni Tapies homokanyagú festményeinek rokonai ezek. Kopott, sokat tudó öreg falak. Nagy szürke vakolatok. Spanyolországban az informel festészet alapdarabjaiként kezdték kategorizálni Tapies sajátos műveit. Petrikkel, ahogyan a többi vajdasági festővel, nem tudott mit kezdeni a magyar művészeti kritika. Mára őt is csaknem elfelejtették.
Ács József, „az újvidéki Magyar Szó festőművésze”, ahogyan Herceg János író nevezte, a maga lehetőségein belül kitartóan próbálkozott a vajdasági magyar képzőművészet népszerűsítésével, szervezte a művésztelepi munkát, folyamatosan írta művészeti kritikáit a vajdasági magyar napilapban, és az ugyanitt hetente megjelenő állandó rovatában, a Képzőművészeti Levelező Iskolában szó szerint felnevelt egy új generációt, amelynek szerencséje volt, mert a mester mindig, mindenkinél tiszteletben tartotta az egyéniséget. „Festő volt, műkritikus, fáradhatatlan tanító, igazi mestere a művészetnek” – írta nekrológjában Bányai János, aki azt is pontosan látta, hogy a kíváncsisága, a kutatószenvedélye volt Ács József művészetének a spiritus movense. „Nyugtalansággal áldotta meg az élet, és ezt a nyugtalanságot festette meg, ezt írta a rajzaira és képeire is egyaránt.” Igen, valóban szenvedélyes kutató volt, mindent áttanulmányozott, ami elébe került, a tájat éppúgy, mint az embert, vagy a csillagászat és a modern fizika világát. A legautentikusabb geometrikus absztrakt munkái éppen ez utóbbi tematikához fűződnek, merthogy igazából mindvégig a létezés titka izgatta mélységesen. De voltak figuratív korszakai is az absztrakt mellett, egy személyben megtestesítette azt az ellentétet, a modernizmusért vívott harcot, ami a jugoszláv képzőművészetben 1945-től a hetvenes évek végéig a figuratív és a nonfiguratív felfogás között dúlt. A kiállításra beválogatott 1962-es festménye, a Mechanika fehér térben a legjobb geometrikus absztrakt korszakából való, biztos szerkezeti felépítés és hideg tónusok jellemzik.
Ugyanakkor Herceg János egyik esszéjében Ács expresszív korszakát siratja, amikor a legnagyobb szerb expresszionistához, a zombori Milan Konjovićhoz fűzte erős baráti kapcsolat. Amikor a Bácskát mint sajátos tájegységet, a bőséget, a Kánaánt festették, kukoricacsővel, búzatáblával, napraforgóval, erős, tiszta színekkel robbanásig dinamikussá téve a témát. Egyedi stílusban, szenvedéllyel. Akkoriban nem csoportok, hanem művésztelepek tartották össze a festőket, ezek voltak a támaszpontok valamiféle kollektív életérzést, szellemi kohéziót kialakítva. Konjović mellett második emberként Ács József mozgatta a zentai, écskai, topolyai művésztelepeket, ahol anekdotázva imádta szóval tartani a társaságot. Konjovićnak, a zombori szerb expresszionistának, „a síkság festőjének” a magyar festészethez való kapcsolódásait sem kutatta eddig tudtommal senki.
A szerb művészetnek volt egy népes vonulata (1945-től a 60-as évek végéig), amely a jugoszláv modernizmust megalapozta, a szerb és a többi délszláv művészetet az európai irányzatokba bevezette, mint például a Zadari csoport (Mića Popović, Petar Omčikus, Bata Mihailović, Kosa Bokšan), a decemberi csoport tagjai (Lazar Vozarević, Zoran Petrović, Miloš Bajić, Miodrag B. Protić, Stojan Ćelić) és mások. Azokban az években a szobrászok kivételes generációja (Jovan Soldatović, Olga Jevrić, Ana Bešlić, Olga Jančić, Nandor Glid) is jelen volt.
Az 1960-as és 70-es évek elején megkezdődött a szerb művészetben az új figuráció kora a Medijala csoport (Leonid Šejka, Vladimir Veličković, Dado Đurić stb.) műveivel, majd Dušan Otašević popművészi attitűdjévé alakult át.
Ám az igazi nagy áttörés a 60-as évek végén és a 70-es években következett be, amikor megjelentek a konceptuális művészet szereplői, a magyarok közül Ladik Katalin és a szabadkai–újvidéki Bosch+Bosch csoport (Szombathy Bálint, Slavko Matković, Csernik Attila, Szalma László, Kerekes László), a szerb alkotók közül a legismertebb Marina Abramović, illetve az újvidéki KOD csoport (Slavko Bogdanović, Mirko Radojčić, Slobodan Tišma, valamint Vladimir Kopicl). Velük már egészen más a helyzet, megnyilvánulásaikból, alkotásaik természeténél fogva és nemzetközi kapcsolataikból, valamint galériájuk támogatásából eredően szélesebb körben ismertek. Abszolút szinkronban vannak a világgal. Manapság Ladik Katalin a világ egyik legismertebb képzőművésze. Párhuzamban Marina Abramovićtyal. Ladik ezen az újvidéki kiállításon a Black Shave Poem című 1978-as performanszának a Póth Imre által készített ikonikus fotósorozatával szerepel. Nemkülönben ismert Szombathy Bálint is, akinek egy új videóperformansza volt látható. De meg kell említeni az őrülten tehetséges Kerekes Lászlót, aki Berlinben halt meg fiatalon, ő megsemmisítette, elégette festményei nagy részét, mert elégedetlen volt velük. Őt nemcsak a Bosch+Bosch tagjaként, de mint neoexpresszionista festőt is jegyzi ez a kiállítás.
Végigpásztázva a magyarok részvételén az utóbbi száz év szerbiai művészetében, megállapíthatjuk, hogy több jelentős vajdasági magyar alkotó nem fért bele a koncepcióba. Például: Nagyapáti Kukac Péter, B. Szabó György, Sáfrány Imre, Dobó Tihamér, Bíró Miklós, Benes József, Maurits Ferenc. Mindegyikükkel foglalkozni kellene. Tolnai Ottó szerint botrányos, hogy hagyjuk feledésbe merülni őket. Pedig művészi pályájuk során minden kalandon átestek, még azokon az útvonalakon is, amelyeken a magyarországi festészet csak mostanában indult el.
Ennek ellenére ez a kiállítás több okból is különleges volt. Egyrészt, mert először lehet egy egész évszázadot felölelő szerb művészetet áttekinteni. Ez a hatalmas munka már önmagában exkluzivitást ad ennek a kiállításnak, másrészt megerősíti a magángyűjtést mint a művészeti szcéna fejlődésének ösztönzőjét, és serkenti a művészek támogatását. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni a magyar képzőművészek kitüntetett helyét ebben az összegzésben.
(A szerb művészet útjain – Konjovićtól Marina Abramovićig. A Bel Art Gallery és az Újvidék – Európa Kulturális Fővárosa 2022 Alapítvány együttműködésében, Sava Stepanov koncepciója alapján. Kurátor: Marija Stanković.)
Következő cikk: Az ember, aki szembefordul Orbán Vktorral
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >