Ma Valéria, Péter névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Háborút! Háborút!
„Le vagyunk támadva: az előadás önmagunkkal szembesít.” Csáki Judit (168 Óra):
Jó hazafi az, aki nagyon szereti országát és annak népét, mert az a hazája, a szomszéd országot és annak népét pedig kevésbé szereti, mert az nem a hazája. Aki jó hazafi, eszerint nemcsak szeretni, hanem gyűlölni is tud. Bajba akkor kerül, ha országának népe nem „vegytiszta” – márpedig a történelem a jelek szerint magasról tesz a vegytisztaságra.
Jovan Sterija Popović szerb költő és drámaíró a 19. század első felében például nagy bajban lehetett a hazafisággal, hiszen a vajdasági Versecen született, Temesváron, Pesten és Késmárkon tanult, Belgrádban élt, majd hazament Versecre, és ott halt meg.
Hazafiak című darabját az ugyancsak vajdasági Urbán András rendezte meg a belgrádi Szerb Nemzeti Színházban; a Vajdaságban játszódó művet alaposan elemelve eredeti idejétől egészen a máig. Urbán rendezői életművében ez a produkció közeli rokona a nálunk is vendégszerepelt Neoplanta című előadásnak, amely Végel László regényéből készült, és Újvidék várostörténetén keresztül a vegyes lakosságú vidék hazafiságáról beszél. (Urbán rendezte azt a Bánk bánt is, amely szintén a hazafiságról szól a magyar bán, a bojóti Melinda és a meráni Gertrudis háromszögében – és az előadásvégi interaktív játékkal ugyancsak kiverte a biztosítékot néhány „über-hazafinál” a tavalyi POSZT-on.)
A Hazafiak is vendégségbe jött hozzánk a Nemzeti Színház MITEM nevű fesztiváljának egyik produkciójaként. Mondandója és formanyelve jólesőn idézi egy régebbi Nemzeti Színház művészi arculatát és hangulatát.
A függönyön jókora kétfejű sas, valószínűleg az Osztrák–Magyar Monarchia idejéből; a színpadon hátul rengeteg magyar zászló, egy színész a tizenkét pontot olvassa középen, a hangulat mégis inkább tétova, semmint forradalmi: ahogy a szereplők besomfordálnak a templomi térbe, ahol élőzene kíséretében a pátriárka mondja a magáét, buzgó keresztvetés közben feltűzik tenyérnyi kokárdájukat. Szidják a konzervatívokat, akik nem nyomtatják ki a tizenkét pontot, magyar szavak vegyülnek a beszédükbe, miközben elmagyarázzák – inkább maguknak, mint nekünk –, hogy a kokárdások a liberálisok, ők az igaz hazafiak. Na, ehhez tudnánk hozzáfűzni ezt-azt...
Nagy az egyetértés, míg valaki be nem toppan azzal, hogy „éljen a szlávság”, legyen szerb a Vajdaság, a magyarokat száműzni kellene „Tungúziába” – de ehhez először is ki kell találni a szerb nemzeti színeket és megcsinálni a szerb kokárdát. Legyen piros-kék-fehér (nem, a franciák szóba se jöttek, igaz, az oroszok sem, pedig épp ez utóbbinak a pontos fordítottja a szerb lobogó), és már tépik is le a magyar kokárdát. És a gyerekeket se hívják tovább Sándornak meg Jánosnak, hogy veszi ez ki magát. Föl is tűnnek a magyar trikolór helyén a szerbek – aztán azok is eltűnnek, biztos, ami biztos.
A hazafiság biztos jele, amikor a nép hajlandó háborút viselni a hazájáért. A szereplők mikrofont ragadnak, és lelkesen éneklik-kiabálják: Háború, háború! Még nem tudni, ki ellen és főleg miért, de a lelkesedés megvan, s meglesz a háború is.
A szerb színészek pompásan adják egyszerre a tömeget, annak minden fölemelő és lesújtó jellegzetességével, és azt az egy-egy embert, aki szorongva és gondosan figyel a többire, el ne vétse a csatlakozást. És van egy szkeptikus, rezignált pasas, bizonyos Gavrilović, aki csak ül a kavarodás kellős közepén, kokárdátlanul; tudjuk, hogy ő a lúzer, aki nem üvölt együtt a többiekkel. Tudjuk azt is, hogy a „legyünk szerbek” és a „nem beszélhetünk magyarul” mind a tanácstalanságnak és a nyomában kipattanó, agresszív álpatriotizmusnak a tünete. „Nem értem, nem értem”, ismétli magyarul az egyik figura – és ahogy ránézünk erre a nemzeti identitások közt bóklászó gyülekezetre, nekünk is ez a válaszunk.
Valaki pisztolyokat oszt, ezentúl ott a halál a levegőben, pedig egyelőre nem gyilkolásznak, csak lebegtetik a kívül szerb, belül magyar kokárdás kabátokat, és hadonásznak a fegyverrel – Weöres Sándor Majomország című verse jutott eszembe: „Rémületes majomarcot / vágnak majomkatonák, / majomkézben majomfegyver, / a majmoké a világ”.
Urbán a politikai színház élőzenés-táncos, szlogenekkel és frázisokkal teli formanyelvét könnyedén és változatosan használja: az egyes jelenetek kompakt (sűrű és egész) mini történetei lazán kapcsolódnak egymáshoz, együtt pedig egy árnyalt nagy egészet hoznak létre. Ebben az esetben e nagy egész lényege, hogy bennünket, magyarokat „ekéznek”, vagyis görbe tükröt látunk ott, ami például Belgrádból nézve sima tükör.
A nacionalizmus, a nemzetállam befelé forduló, köldöknézős, önelégült frázispufogtatásai egyrészt végtelenül komikusak, már-már bohózatiak, másrészt kemény kritika és leleplezés tárgyai: a vérgőzös csordaszellem szükségképpen káoszt hoz a népre, magyarra, szerbre egyaránt. Mondva vagy énekelve, táncolva, ülve vagy fekve – a színpadon nagy élet van, a felfordulás színes és gondosan koreografált –, a háború épp oly önpusztító, mint a mindenkire vonatkoztatott „igaza van” frázis. Itt igaza van mindenkinek: Milosevićnek, Dindićnek, Tadićnak és a többinek is – vagyis senkinek nincsen igaza.
Vajdaság ugyanis nem Magyarországon van – tehát szerb. Ámde a dráma eredeti idejében mégiscsak a császárság része – azaz osztrák–magyar. Igaz, a császárság fikarcnyit sem törődik velük. Nézzük innen: piros-fehér-zöld; nézzük onnan: piros-kék-fehér. A frissen szerbbé vált nők szívesen báloznak a magyarokkal, akik kedvesen tudnak udvarolni – de azért a magyar cselédet, Erzsikét „el kell küldeni” a háztól. A kalocsai népi minta bármilyen öltözékben pompásan megfér a szerb népi motívumokkal – rémesen néz ki persze, de ez a rémség pontosan tükrözi a hazafiság eklektikáját.
Urbán András rendezése oly áradó, hogy nem könnyű minden részletét befogadni, de még ez is bele van kalkulálva. Ha lemaradunk a szenttamási csatáról, megtudjuk később, hogy Szenttamás elesett; ha elkerüli figyelmünket a „jönnek a magyarok”, eléri a pánik, hogy „menekülni kell”. A társulat fáradhatatlanul vált alakot és szerepet; úgy cikáznak a színészek a jelenetek és a figurák közt, hogy szinte sodorják magukkal a nézőt a hazafiság útvesztőjében, blöffök, harsány hátraarcok és laza lefejezések közt.
Látjuk a visszájáról, amit mindig a színe felől szeretünk nézni: kevély, agresszív, hazugságokra, öncsalásokra, lopásra és frusztrációra épülő nagy hazafiságunkat, amint más népek, nemzetek és nemzetiségek leárazásával srófolja fölfelé saját árfolyamát. Le vagyunk támadva: az előadás önmagunkkal szembesít.
Következő cikk: Mi várható? Joghurt forradalom 2.0
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A befejezetlen projekt
Hatalmas sikernek bizonyult az Unió keleti bővítése, mert az azóta eltelt időben a korábbi választóvonal mindkét >
Időkapu
Lehetséges, hogy kisebb Ukrajna lesz, de hogy ez az Ukrajna Európa részévé válik és szemben fog >
Ha Horthy Miklós lehetett tengernagy hadiflotta nélkül!
Orbán Viktor vendégül látja Trump híveit, mert az elnök újraválasztásában reménykedik. A CPAC rendezvényére egész Európából >
Von der Leyen ismétel, vagy?
Az Economist úgy ítéli meg, hogy von der Leyen nagy esélyes ugyan, mégsem lesz könnyű elérnie, >
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >