Ma örs, Stella, Kamil névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Márai Sándor a „jobboldaliságról”
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Magyar-roma nyelvi rokonság
Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Tartalomjegyzék
|
Szerző szerint:
|
Megjelenés dátuma szerint:

2015
Balliberális tam-tamSzerző: J. Garai Béla, Megjelenés dátuma: 2015. július 27.
A Balkán vonzásában
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2015. július 27.
Séták K. D.-vel térben és időben
Szerző: Gerold László, Megjelenés dátuma: 2015. július 29.
Balkáni videójátékok
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2015. július 30.
A kizárás előtti napokban
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2015. július 30.
Hogyan lettem már megint magyar nacionalista?
Szerző: Szerbhorváth György, Megjelenés dátuma: 2015. július 31.
Lebensraum
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 1.
A bűvös 21-es
Szerző: J. Garai Béla, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 3.
Kultúra – hivatástudat nélkül
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 3.
Könyvek, olvasás - nyáron
Szerző: Gerold László, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 5.
Totyogós pártszakadás
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 5.
Rajcsán
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 8.
Elpazarolt nemzedékek
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 8.
Egetverő kánikulai szenzációk
Szerző: J. Garai Béla, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 10.
Az araboktól elveheted, bár adják maguktól
Szerző: Szerbhorváth György, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 11.
Lejtmenetben – a jelenkori magyar társadalom 1989 óta tartó szomorú története
Szerző: Szerbhorváth György, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 13.
Felcímkézettek
Szerző: Szerbhorváth György, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 14.
Izmozás szakadás előtt
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 14.
Gyerekáldás és pengésdrót
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 16.
Saját életének feszültségét maga akarta átélni
Szerző: Szerbhorváth György, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 17.
Nyaraljunk Karlobagban!
Szerző: J. Garai Béla, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 17.
Balkáni öbölháború
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 19.
Magyar belterjes dilettantizmus
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 19.
Kisebbségi egyetértés vagy teljhatalom?
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 21.
Magyar belterjes dilettantizmus 2.0
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 21.
EU-evezősök
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 24.
Arab ősz vár Szerbiára?
Szerző: J. Garai Béla, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 24.
Az afrikai népzene ellenségei
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 25.
Intellektüelek népviseletben – népszolgálat az etnobiznisz előtt
Szerző: Szerbhorváth György, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 26.
Miért vagyunk feministák?
Szerző: Tamás Gáspár Miklós, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 26.
Dzsudzsák szelleme és a protenstáns etika
Szerző: Szerbhorváth György, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 28.
Háborús pszichózis
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 29.
Először a migránsok, aztán a határon túli magyarok
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 30.
Mi lesz két hét múlva?
Szerző: J. Garai Béla, Megjelenés dátuma: 2015. augusztus 31.
ö. m. a f.
Szerző: Gerold László, Megjelenés dátuma: 2015. szeptember 1.
Turista és hontalan
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2015. szeptember 5.
Hajónapló
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2015. szeptember 5.
Százezerből nyolc
Szerző: J. Garai Béla, Megjelenés dátuma: 2015. szeptember 7.
…tiszteletben kell tartanod a micsodánkat!
Szerző: Szerbhorváth György, Megjelenés dátuma: 2015. szeptember 8.
Ki a bűnös?
Szerző: Tamás Gáspár Miklós, Megjelenés dátuma: 2015. szeptember 8.
Penkala
Szerző: Csorba Zoltán, Megjelenés dátuma: 2015. szeptember 10.
MAĐARSKA – ZLOUPOTREBA IZBEGLICA
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2015. szeptember 10.
Ahol a párt szakadt
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2015. szeptember 11.
A politikus is valamikor ember volt
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2015. szeptember 13.
Hazatérés
Szerző: Radics Viktória, Megjelenés dátuma: 2015. szeptember 13.
Kapuzárás
Szerző: J. Garai Béla, Megjelenés dátuma: 2015. szeptember 14.
A szerb-magyar hidegháború kezdete?
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2015. szeptember 15.
Németország a példakép
Szerző: Eco Hírügynökség, Megjelenés dátuma: 2015. szeptember 17.
Viktor Orban: Samozvani branitelj hrišćanske Evrope
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2015. szeptember 19.
Remeg a föld…
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2015. szeptember 20.
Oldalszám: 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. | 11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. | 19. | 20. | 21. | 22. | 23. | 24. | 25. | 26. | 27. | 28. | 29. | 30. | 31. | 32. | 33. | 34. | 35. | 36. | 37. | 38. | 39. | 40. | 41. | 42. | 43. | 44. | 45. | 46. | 47. | 48. | 49. | 50. | 51. | 52. | 53. | 54. | 55. | 56. | 57. | 58. | 59. | 60. | 61. | 62. | 63. | 64. | 65. | 66. | 67. | 68. | 69. | 70. | 71. | 72. | 73. | 74. | 75. | 76. | 77. | 78. | 79. | 80. | 81. | 82. | 83. | 84. | 85. | 86. | 87. | 88. | 89. | 90. | 91. | 92. | 93. | 94. | 95. | 96. | 97. | 98. | 99. | 100. | 101. | 102. | 103. | 104. | 105. | 106. | 107. | 108. | 109. | 110. | 111. | 112. | 113. | 114. | 115. | 116. | 117. | 118. | 119. | 120. | 121. | 122. | 123. | 124. | 125. | 126. | 127. | 128. | 129. | 130. | 131. | 132. | 133. | 134. | 135. | 136. | 137. | 138. | 139. | 140. | 141. | 142. | 143. | 144. | 145. | 146. | 147. | 148. | 149. | 150. | 151. | 152. | 153. | 154. | 155. | 156. | 157. | 158. | 159. | 160. | 161. | 162. | 163. | 164. | 165. | 166. | 167. | 168. | 169. | 170. | 171. | 172. | 173. | 174. | 175. | 176. | 177. | 178. | 179. | 180. | 181. | 182. | 183. | 184. | 185. | 186. | 187. | 188. | 189. | 190. | 191. | 192. | 193. | 194. | 195. | 196. | 197. | 198. | 199. | 200. | 201. | 202. | 203. | 204. | 205. | 206. | 207. | 208. | 209. | 210. | 211. | 212. | 213. | 214. | 215. | 216. | 217. | 218. | 219. | 220. | 221. | 222. | 223. | 224. | 225. | 226. | 227. | 228. | 229. | 230. | 231. | 232. | 233. | 234. | 235. | 236. | 237. | 238. | 239. | 240. | 241. | 242. | 243. | 244. | 245. | 246. | 247. | 248. | 249. | 250. | 251. | 252. | 253. | 254. | 255. | 256. | 257. | 258. | 259. | 260. | 261. | 262. | 263. | 264. | 265. | 266. | 267. | 268. | 269. | 270. | 271. | 272. | 273. | 274. | 275. | 276. | 277. | 278. | 279. | 280. | 281. | 282. | 283. | 284. | 285. | 286. | 287. | 288. | 289. | 290. | 291. | 292. | 293. | 294. | 295. | 296. | 297. | 298. | 299. | 300. | 301. | 302. | 303. | 304. | 305. | 306. | 307. | 308. | 309. | 310. | 311. | 312. | 313. | 314. | 315. | 316. | 317. | 318. | 319. | 320. | 321. | 322. | 323. | 324. | 325. | 326. | 327. | 328. | 329. | 330. | 331. | 332. | 333. | 334. | 335. | 336. | 337. | 338. | 339. | 340. | 341. | 342. | 343. | 344. | 345. | 346. | 347.
Legfrissebb
VMDK: A vajdasági magyarság támogatásáról közösen kell gondolkodni
A vajdasági magyarságnak szánt támogatások megőrzése, valamint azok átláthatóbbá, igazságosabbá és hatékonyabbá tétele közös ügy. Minél >
ROSSZ POLITIKAI ÜZENET
A magyar miniszterelnök és a miniszterek nyilatkozatai, illetve közösségi bejegyzései a kormány hivatalos álláspontját fejezik ki, >
Rama és Vučić ugyanúgy fojtják el a tiltakozásokat, a Balkán új korszakba lép
Figyelemre méltó – írja Shasha –, hogy két ennyire különböző ember, mint Rama és Vučić, szinte >
Az ismétlődő közelmúlt
Nem tudom, hogy a vajdasági magyarok küldöttségét a vörössapkások biztosították-e, amikor a szocialistákkal és a radikálisokkal >
Még mindig lövi?
Ha a rezsimellenesek elleni propagandádat nem úgy kezded, hogy „minden választáson legyőzlek benneteket”, hanem úgy, hogy >
Pásztor Bálint, Kovács Elvira és társaik nem értik
Pásztor Bálint és Kovács Elvira és társaik túl rég óta megélhetési politikusok, akik belekényelmesedtek a hatalomba. >
Az amerikai forradalom
Ezért fontos a köztársaság, a hatalmi ágak szigorú elválasztása, a fékek és ellensúlyok rendszere, a föderalizmus, >
Anyanyelvhasználat – látszat és a valóság
Mindez azt a benyomást kelti, hogy a hivatalos nyelvhasználat gyakorlati érvényesülése szinte kizárólag a személynevek anyanyelven >
MILA PAJIĆ: Szerbia nevében: bocsássanak meg
A hatalom egyértelművé tette, hogy nem hajlandó felelősséget vállalni a Szerbia nevében elkövetett bűncselekményekért. Nekünk, Szerbia >
PAVLE RADIĆ: Ő is tudja, hogy mi tudjuk: hírhedt radikális hazudozó és manipulátor
„Mindez nem lenne lehetséges, ha a hazugságokra, manipulációra és korrupcióra épülő rendszerben eltöltött hosszú évek nem >
A demokrácia már nem lakik itt (ha egyáltalán valaha is lakott)
Ideje felébrednünk. Kijózanodnunk. Magunkhoz térnünk. Fel kell ismernünk, milyen szörnyeteg áll velünk szemben. Milyen sárkánnyal készülünk >
Kisebbségi kerekasztalt!
A tennivaló nem egyszerű, nyilván a NER eddigi kedvezményezettjei ragaszkodnak a kiváltságokhoz, a bebetonozott régi gárda >

