Ma Andrea, Ilma, Apolló, Aladár névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Boszorkányperek Németországban
A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >
Budapesti fotók a harmincas évekből
Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >
Boszorkányper Magyarországon
A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)
MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 évesnél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >
Kormányrendelet
Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >
Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal
Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >
Budapest, 1936
A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >
A porcelán unikornis
A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >
A magyarok hullottak, mint a legyek
Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >
Így kezdődött...
Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >
Napi ajánló
Erőszakos menekültek utaznak ide-oda a hazában
A fajvédelem és az asszimilációs képesség szempontja mellett a „saját rászorulóinkra” hivatkozva támadta az idegeneket. Kolozsi Ádám (Index):
100 évvel ezelőtt élte meg az egyik legsúlyosabb menekülthelyzetet Magyarország. Az első világháborús galíciai menekültek komoly kihívás elé állították a hatóságokat, melyek hiába próbálták áttolni a háború elől érkezőket a határon túlra. A menekültválság miatt kiütköztek a feszültségek a fogadó országok között, csúcsokat döntött az idegenellenesség, sisteregtek a megélhetési bevándorlókról és integrálhatatlan „keleti” fajokról való szövegek. Déjà vu?
Az igazi nagy menekülthullám 1915-ben indult meg Bécs és Budapest felé, amikor a keleti front a Monarchián belülre került. Igaz, már a háború kitörése után elkezdődött a spontán menekülés a veszélyessé vált Galíciából és Bukovinából, de az orosz sikerek után már az államnak kellett megszerveznie az evakuálást vasúton a Habsburg Birodalom központi területeire. A mostani, XXI. századi menekültkrízishez képest ez elég nagy különbség: ekkor a Monarchia a saját alattvalói menekítését szervezte meg.
Máskülönben viszont különösebb erőlködés nélkül is jó néhány párhuzamot lehet találni a mai állapotokkal. A menekültkvótákról való alkudozás és az országok közötti emberpingpongozás sem előzmények nélküli: Magyarország az első világháborúban is arra törekedett, hogy minél kevesebb galíciai menekült kerüljön hozzánk. Arra hivatkoztak, hogy a galíciaiak nagy része osztrák állampolgár — és bár a menekültek nagyobb része tényleg Ausztriába került, végül Magyarországot is jelentős menekülthullám öntötte el.
Kelletlen befogadás
Az eleinte gondoltnál tömegesebb, tartósabb és feszültségekkel terhesebb menekültválság a fogadó országok (az EU helyett ebben az esetben az akkori multikulturális empírium, a dualista Habsburg Birodalom) kohéziójának a korlátait is világossá tette. Bécs gyorsan megtelt (1915 tavaszán már 200 ezer menekültjük volt), és a nagyobb osztrák városokat is lezárták. Ezután vidéken igyekeztek szétteríteni a menekülteket, de a felállított menekülttáborok is szűkösnek bizonyultak. Miután a front közeledése miatt újabb hullám érkezett, a magyar hatóságoknak hosszabb válságidőszakra és költségesebb ellátásra kellett felkészülniük.
Hogy milyen különbségek voltak az osztrák és a magyar menekültpolitikában, az Pálvölgyi Balázs jogtörténésznek az ELTE Válságtörténeti Kutatócsoportjában tartott előadásából derült ki. A magyar hatóságok eleinte csak a magyar állampolgárokról akartak gondoskodni, az osztrákokat pedig igyekeztek minél gyorsabban átdobni a határ túloldalára, a már osztrák fennhatóság alatt lévő Magyarhradisra. Az Ausztriában létrehozott nagy állami táborok azonban gyorsan megteltek, így vállalni kellett az ő elhelyezésüket is, azzal, hogy az osztrák fél elvileg fizet az ellátásukért, és időről-időre elindul egy-egy transzport Ausztria felé.
A magyar állam a városokra próbálta terhelni a menekültek ellátását. Többségüket középületekben helyezték el, a tehetősebb menekültek pedig mehettek, amerre gondolták; többnyire magánházakba kerültek. Amikor éppen javult a fronton a Monarchia helyzete, a magyarok minél gyorsabban szerették volna hazaküldeni az itt ragadt menekülteket, ezért a csekély állami segély folyósítását is felfüggesztették. Bár voltak, akik tényleg elindultak, a változó háborús körülmények között nem sikerült véget vetni a menekültválságnak.
Az elhúzódó krízist 1916-ban az erdélyi román betörés eszkalálta tovább. Ez 100 ezer magyar menekültet indított el, az ő elhelyezésük miatt egekbe szöktek Pesten az albérleti díjak, és súlyos lakásválság keletkezett. A rászorulók támogatásának lelki és anyagi tartalékai ekkorra végképp kezdtek kimerülni. Az eleinte bőséges felekezeti adományok is fogytak, és a romló ellátással párhuzamosan a lakosság menekültellenessége is egyre erősebb lett. Míg eleinte még a keleti front menekültjeit is övezte némi megbecsülés, szolidaritás később már inkább csak az erdélyi magyarok felé nyilvánult meg, a galíciaiakkal szemben pedig gyökeresen megváltozott a hangulat.
Bár a menekültek a Monarchia alattvalói voltak, a Pestre és Bécsbe érkezők zöme kulturálisan idegennek számított. Különösen a legnagyobb létszámú csoport, a „galiciáner” zsidók váltottak ki dühödt ellenérzéseket. A pajeszos, kaftános ortodoxok különböztek a Monarchia nagyvárosainak asszimilált zsidó polgáraitól, de az első világháború évei a hátországban általában is az antiszemitizmus korábban nem látott megerősödését hozták. A magyar társadalom szélsőségesen polarizálódott, az össztársadalmi gyűlölködés a háborús nehézségekkel párhuzamosan erősödött, az idegenek pedig ideális alanyai voltak a bűnbakképzésnek.
Térfoglalás és faji százalék
Mint Bihari Péter történész Tényleg.com-on megjelent írásában olvasható: „a legtöbb bajt a galíciaiak (illetve általában a zsidók) nyakába lehetett varrni. E szerint a galíciaiak „uzsorások”, „árdrágítók”, „feketézők”, „miattuk van áruhiány és infláció”, „miattuk nincsenek üres lakások”, az ő „keleti erkölcseik fertőzik meg az embereket”, és hasonlók.”
A menekülteket ma sem ismeretlen módon járványok terjesztésével és gazdasági haszonszerzéssel gyanúsították. Persze az akkori krízis nem egy viszonylag konszolidált állapotban következett be, a vádak egy már eleve égő világba vetettek újabb szikrákat. Ráadásul a valóságosnál nagyságrendekkel nagyobbnak gondolt (1870-től valójában a zsidó ki- és nem a bevándorlás volt túlsúlyban a statisztikák szerint) „galíciai zsidó térfoglalás” évtizedek óta bevett antiszemita klisé volt.
Ezeket nem lehet átgyúrni! És nem bírunk ennyit átgyúrni! Bocsánatot kérek, a faji százalékra vigyázni kell!
— mondta az Országgyűlésben Fényes László ellenzéki honatya, aki 300 ezer Magyarországon lévő menekültet emlegetett (legfeljebb ötödennyien lehettek valójában). Az „ország kifosztásáról” tartott expozéban a fajvédelem és az asszimilációs képesség szempontja mellett a „saját rászorulóinkra” hivatkozva támadta az idegeneket — szintén ismerős elem száz évvel később is. „Nem tudunk földet adni a rokkantnak, ki nyomorékon, félkézzel, féllábbal jön haza; ezek a galicziánerek pedig, akik idemenekültek, a mi szájunk elől veszik el a falatot és drága áruként adják el odakint. Ezek veszik el a földet” — fejtegette a Parlamentben.
A belügyminiszter ugyanekkor arról biztosított mindenkit, hogy a kormány a lehető legsürgősebben el kívánja távolítani az országból a menekülteket, és különbséget tesz a humanitárius segítségre szoruló „igazi” menekültek és a — mai kifejezéssel élve — „megélhetési bevándorlók” között. Utóbbiak a miniszter szerint csak azért vannak itt, mert „élelmezési szempontból kedvezőbbnek ítélik viszonyainkat”, és hogy meg nem engedett üzleteket folytassanak. A rendezetlen státuszú „illegális bevándorlók” (a szóhasználatban itt megint aktualizálunk) ellen eljárásokat indítottak; ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy közveszélyes csavargónak minősítették azokat, akiknek nem volt lakása vagy igazolt munkahelye.
A régi módon jónak lenni
A menekülteknek Kosztolányi Dezső újságcikkben kelt védelmére. Az 1916-os Mi huszonötezren című írásában az egyre inkább gyűlölettel fogadott menekültek nevében írta:
„...Mi, huszonötezer gácsországi földönfutók, árvák és betegek és fáradtak, hozzátok emeljük lankadt szavunkat, magyar parasztok. Úgy rendelkeztek, hogy hazánk helyett, melyet az ellenség dúlt föl, egy ideig hazánk legyen a ti földetek, a ti falutok. Szegényes, szerény vendégségbe megyünk hozzátok. Sárga ujjunkkal motozunk házikótok fakilincsén. Egy ital vizet kérünk meg egy vackot, hova lehajtsuk fejünket. Vagy még annyit se. Csak azt kérjük, ismerjetek meg bennünket. Lássátok meg arcunkban az ember arcát, szemünkben a testvért. Amikor pedig a falu határán ballagunk, rongyos, tarka batyunkkal, a dűlők táján, szóljatok rá a komondorokra, melyek lábikránkba akaszkodnak, és le akarják rólunk húzni a gúnyát, amit még nem egészen téptek le rólunk.”
Az első világháborús menekültválság végül humanitárius krízisek sorozata lett, ami évtizedes kálvária után, 1924 táján zárult le. Ausztriából a háború végén hatósági erővel vitték vissza a lepusztított Galíciába a menekülteket. További fordulatot jelentett, hogy az éppen újjászülető nemzetközi rendben senki nem akarta őket: már nem voltak osztrák állampolgárok, de a megalakuló Lengyelország sem fogadta vissza a zsidó menekülteket. A hontalanná vált emberek sorsának rendezésében a Népszövetség is közvetített; végül sokan Palesztinába távoztak.
Az összeaszalódott Magyarországra pedig megérkezett az addigiaknál is hatalmasabb menekülthullám —az elcsatolt országrészekből jövők tömegeivel, vagonlakásokkal és nyomortelepekkel, megmutatva sok magyarnak a menekültlét hétköznapjait a másik oldalról is.
Következő cikk: Ladik Katalin megrázó kerítés-performanszt mutatott be Göteborgban
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A márciusi ifjak
Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >
Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú
A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >
A második világháborút a zsidógyűlölet okozta
Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >
Puskás fizette a szurkolókat
– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >
Ezen a napon
63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >
A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)
Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >
Június 28. Versailles
Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >
Az „anyások” közutálat tárgyai lettek
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >
„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom
Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni
„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >
Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana
Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >