2020. március 30. hétfő
Ma Zalán névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Terrorsajtó

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

Nem igaz, hogy a szupraállam paraállami „újságírói” a hatalom gyáva kiszolgálói. Nem. Ők a hatalom legfontosabb funkcionáriusai. Nem szolgák. Urak. Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):

Minden lehetségeset elmondtak már arról, hogy vajon helyesen tette-e a számomra politikailag nem nagyon rokonszenves Momentum (vö. írásommal), hogy két vezetője fölkereste az Origo szerkesztőségét, és az ott lezajlott eszmecserét a beszélgetőpartnerei belegyezése nélkül nyilvánosságra hozta. Megnéztem az Origónak a Momentumról a látogatás előtt és után közölt fantáziadús „anyagait”, és elképedtem Fekete-Győr András szelídségén és türelmén.

A gyűlölködés és a leprázás minden „oldalon” általános, az úgynevezett közbeszéd pedig annyira embertelenül durva, hogy lealacsonyító a sajtót (bármilyen magyarországi sajtót) olvasni egyáltalán. Mégis: a magyar állam által közvetlenül vagy közvetve fönntartott vagy jobboldali-szélsőjobboldali oligarchák által államközeli pénzből működtetett médiák (beleértve a miniszterelnök úr családi-baráti körének tulajdonában álló 192 magyarhoni orgánumot, továbbá beleértve az utódállamokbéli magyar nemzetiségi sajtó nagy részét) természetét helyes volna végre megállapítani – hiszen bár ezt sokan pedzik, a lényegre ritkán marad idő.

Az állami és „paraállami” sajtót helytelenül „kormánypárti” sajtónak nevezik, mintha a szerkesztőségek politikai rokonszenveiről lenne itt szó vagy akár a politikai jobboldal által pusztán támogatott sajtó beállítottságáról, amelynek a létezése nemcsak jogos lenne, hanem szükséges is, hiszen minden létező preferenciát ki kell fejezni, és hazánkban több millió ember preferenciái konzervatívak vagy a szó sajátos magyarországi értelmében „nemzetiek”, s nekik épp oly jogos információs, érzületi és orientációs szükségleteik vannak, mint bárki másnak.

De a magyarországi állami sajtó nem sajtó a nyilvánosság szokásos definíciói értelmében: „sajtó” mivoltától nem az állami tulajdonban álló közszolgálati médiák – végső soron érthető – enyhe kormánypárti elfogultsága fosztaná meg (bár például Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Szerbiában a közszolgálati rádió a legszabadabb, néhol még a közszolgálati televízió is), amit azért el lehet viselni, nem is a pénznek tőkés országokban elkerülhetetlen és tagadhatatlan befolyása (a tulajdonosokon és a hirdetőkön keresztül), nem is az újságíróknak mint jól körülírható társadalmi csoportnak az uralkodó világnézete(i) és kulturális sajátosságai.

Nem.

A magyarországi állami, „paraállami” és államközeli sajtó (ezen az összes: digitális, elektronikus, nyomtatott, sőt: a közösségi médiákon szerkesztett, terjesztett, javarészt javadalmazott, hivatásos szerzőktől származó tartalmakat értjük) még csak nem is a propaganda (meggyőzés) eszköze, hanem a kormányzásé.

Miközben az államvezetés legmagasabb, döntő, a formális kormány fölötti irodáiban megszüntetik a közigazgatás intézményeit (a tisztiorvosi szolgálattól a műemlékvédelemig és a földmérésig), a kormányzás és igazgatás egyik legfőbb szerve a hivatalos és nem hivatalos jobboldali sajtó lett. A kormány fölötti szuperkormány – amelyet a csöndben fölszámolt megyerendszerrel és minden más közvetítő és félautonóm igazgatási szint kikapcsolásával az államon belül alig korlátoz valami: talán csak egy-két bíró nagynéha – alantasaival és alárendeltjeivel alig kommunikál külön, hiszen virtuálisan az egész lakosságot az alárendeltjének tekinti (ami ugyan egyelőre utópia, de átélt, elhitt utópia): utasításait a hivatalos és nem hivatalos jobboldali-szélsőjobboldali sajtó útján közli.

Ezek az utasítások persze nem formalizáltak, nem jogszabály jellegűek (de gyakran a távolról jogszabálynak tetsző konceptuális tárgyak se azok), hanem azt az állapotot hivatottak előidézni, amelyben az ilyen állam és  szupraállam a külsődlegesen még félig-meddig (és elég sűrűn már csak látszólag) fönnálló alkotmányos-jogállami kötelmek totális megkerülésével működni tud.

Ez pedig a mozgósítottság és a passzivitás elegye.

Az orbáni állam/szupraállam/paraállam nem mozgósít közösségeket (a polgári köröket is leépítették: mozgalomra nincs szükség, még ultralojális orbánista mozgalomra se, mert a spontaneitása zavart kelthet, és fölébreszthet másokat politikai szendergésükből), mert a közösségek (még a leginkább tekintélyelvű, mélykonzervatív, konformista közösségek is) természetük folytán némi autonómiára szoktak törekedni. A közösségeket demobilizálni törekszik.

Elszigetelt egyéneket úgy is lehet „mozgósítani”, hogy közben passzívan – és elszigeteltségükben megmaradva – ülnek a képernyő előtt. Az állami és „paraállami” sajtótól megkapják a politikai magatartási mintákat és a társadalmi vezéreszmék minimumát. A mozgósítottság és a passzivitás elegye akkor éri el az érzületi maximumot, akkor „ér a csúcsra”, amikor a reflexivitás és a racionalitás a mélypontjára „hág”, ezt pedig a negatív mozgósítással érik el.

Azaz mellőzik a POZITÍV eszméket, tartalmakat, és szinte kizárólag NEGATÍV – gyűlölködő, félelemkeltő, nyugtalanító – kliséket-paneleket forgalmaznak valóságos és képzelt ellenfelekről. A démoni (s mint ilyen, nem létező) ellenség elleni elvont – hiszen semmilyen tapasztalatra, konkrétumra, ismeretre nem hivatkozó, illogikus és irracionális – gyűlölet/rettegés az elvont (valódi gyakorlatától képzeletben függetlenített) államnak mint védelmezőnek a megnyugtató képét hívja elő, s ezért az állam voltaképpeni (gazdasági, népjóléti, szabályozási – tilalmazó és előíró) hatalmának a minősége közömbössé válik. Tudom – mondja az állammédiák fogyasztója/áldozata – , hogy a kormány rosszul kormányoz (pazarol, visszaél a hatalmával, hazudik, megfoszt cselekvési lehetőségeinktől, és így tovább), de nem eszerint ítélem meg, hanem annak függvényében, hogy megvéd-e a leszbikus pirézektől.

Márpedig a kormányzó jobboldal megvéd bennünket a dzsihádista, kozmopolita, pedofil hottentottáktól és a határainkon beáramló hipszter-vegán judeofundamentalistáktól, továbbá a Trianon-párti, sivalkodó dzsendermarxistáktól.

Ezen én ugyan gúnyolódhatom, de az állammédiák áldozatainak nem áll más rendelkezésükre a kései kapitalizmus nyomorúságának elemzéseként, mint a démonológia – amivel sikerült létrehozni a digitális posztmodernség és a kora középkor dialektikus szintézisét. Látjuk, hogy a Mindenegyben blog a legnépszerűbb internetes fölület Magyarországon (az 50 legkedveltebb internetes tartalomból 49 onnan származott a legutóbbi fölmérések szerint), holott minden egyes közleménye merő idiotizmus. Nem fake news, hanem fake nothing. (Érdemes rápillantani: hihetetlen.)

Az állammédiákkal kapcsolatban sok a félreértés. Az egyikre igen jellemző, amit Bayer Zsolt-hibának nevez majd el a médiatörténelem. Az ellenzéki sajtó Bayer Zsolt szélsőjobboldali publicista gorombaságaiban véli szemügyre vehetni azt, ami az állammédiákban rossz. Ez tévedés. Bayer Zsolt szerkesztő úr ugyanis teljességgel atipikus jelenség az állammédiákban, ugyanis ő meggyőződéses, a maga módján őszinte, ráadásul irodalmi „teljesítményre” törekvő szerző, ennyiben nem illeszkedik tökéletesen a struktúrához. Hiszen ő a „pusztán” manipulatív liberális sajtóhegemónia, az állítólagos „szabad sajtó” korában mint nonkonformista, szabálytalan, marginális kihívó jelent meg, és – bár „eszméi” megegyeznek az állammédiák (bocsánat, idézek) „beszarató” (elnézést) retorikájának fő motívumaival – célja a meggyőzés, a klasszikus propaganda irányzéka. Bár olykori nyilassága, neonácizmusa stb. parodisztikus: érződik az erőlködés, de azért ő is röhög ezeken végső soron. Becsületesen megpróbál fasisztának lenni, de nem megy neki. Ez sajnálatosan elavult. Bayer izzóan szenvedélyes, a 888.hu jéghideg. Az utóbbi a korszerű, ha a kor Orbán miniszterelnök úr (és Lázár, Rogán miniszter urak, Habony magánszemély úr) kora.

A korszerű posztfasiszta állammédiák mindenekelőtt fenyegetik az olvasóikat, fölhasználóikat, nézőiket, hallgatóikat. NEM KIFEJEZIK, HANEM GYAKOROLJÁK AZ „ILLIBERÁLIS ÁLLAM” ERŐSZAKÁT.

A magyarországi állammédiák szimbolikus erőszaka performatív, tettleges. Nem „segítik” a hatalomgyakorlást – itt a szokásos médiaelemzés alaphibája – , hanem a hatalmat gyakorolják. Nem igaz, hogy a szupraállam paraállami „újságírói” a hatalom gyáva kiszolgálói. Nem. Ők a hatalom legfontosabb funkcionáriusai. Nem szolgák. Urak.

Terrorizálják – miközben megjelenítik, megtestesítik, képviselik – az egyébként is elég represszív közvéleményt. Nem az a veszedelem, hogy az általuk (szándéktalanul, mert nem hevíteni akarnak, hanem hűteni) föltüzelt szerencsétlenek némelyike netalán kupán vág valakit, hanem az, hogy a fölhasználók többségét bántalmazzák jelképesen, különösen a szupraállam szélsőjobboldali híveit – úgy, hogy a fölhasználók ezt fölszabadulásként, a veszély elkerüléseként, a rejtélyes, titkos ellenfél (amely nem más, mint az állami és paraállami terrormédiák által indirekt módon védett kései kapitalizmus) szimbolikus legyőzéseként élik át: saját elnyomatásukat mint szabadságot.

A terrorsajtó az államapparátus egyik legfontosabb része. A terrorsajtó „szabadságát” védeni szánalmas félreértés: a sajtó – s ami ebben még itt-ott a kritikai nyilvánosságra emlékeztet, s ami nem pusztán félelem által kiváltott, fölháborodottnak látszó, de alapjában hisztérikusan rémüldöző rikoltozás és tehetetlen, kesernyés, öndestruktív humor – nem ilyen. A terrorsajtó maga a féldiktatúra államának része, és a többi államrésszel együtt bukik meg (ha megbukik valaha), épp úgy, mint a formális és informális államvezetés meg a pártállami „cég”, amely csak „Fidesz-közeli”, nem pedig „Fidesz-cég” (Isten őrizz), amely „nem tartott taggyűlést”, s amelyben „nem” a vezér „nyerte a legtöbbet”.

Normális sajtónak nézni ezt a konglomerátumot: ez a tágan értelmezett „ellenzék” súlyos tévedése – akkor is, ha a „normális” sajtóval szemben (egészen más okokból) szkeptikusak vagyunk, még azok is, akik tamáskodva bár, de még írunk beléje. A terrorsajtó az elnyomó állam része, vele együtt kell megdönteni – ha esetleg valakinek kedve szottyan megdönteni az elnyomást és a szolgaságot.

 

2017. május 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Felemelt kezekkel menekülünk, de nem tudjuk, hogy pontosan hova

Most már mindenki tisztában van vele, elvesztettük az ismeretlen ellenséggel szembeni háborút. Berendezkedtünk a megalázó védekezésre. >

Tovább

Orbán és Vučić – több mint barátság

Ahol viszont egészen döbbenetes a két ország politikai berendezkedése közötti hasonlóság, az egyértelműen a média, itt >

Tovább

Centrális erőtereket mindenhova

Nézzük csak meg például, hogy mi történt a Magyar Szóval az elmúlt 9 évben, hogyan lett >

Tovább

Földrengés Zágrábban

Látom az ismert utcákat, óváros romos épületeit, az utcák tele törmelékkel, az az utcára menekült embereket, >

Tovább

Nemzet a pártok csapdájában

A jelenlegi szörnyű magyar szakadék felett csak akkor épülhetnek hidak, ha a szakadék mindkét partján elmélyült >

Tovább

A bekötött szemű pilóták

Vesztegzár alatt az újságíró kénytelen más jegyzetfüzetébe belelesni, lévén, hogy a sajátja üres. Olyanéba, aki még >

Tovább

Nyomunkban a Nagy Testvér

Félő, hogy a járványveszélyben felerősödő globális félelem a diktatúrába sodorja a tömegeket. Végel László: >

Tovább

Nem a fölhatalmazási törvényre

A válság kellős közepén összetörni az alkotmányos államrendet: ez shakespeare-i jelzőkért kiált. De még van néhány >

Tovább

Róka fogta csuka

A harminc évvel ezelőtti marosvásárhelyi március arra kényszerített minket, hogy kétségbeesetten kapaszkodjunk a politikai párbeszéd eszközeibe, >

Tovább

Zágráb, földrengés, Karmelita kolostor, hajnali vásárlás

Március 22. Tovább növekedett a fertőzöttek a halálos áldozatok száma is a környezetünkben. Ebben Horvátország vezet és >

Tovább

Hivatalosan is megkezdte tevékenységét a FüVÉSZ

Most az a legfontosabb, hogy a koronavírus jelentette krízishelyzetet egészségben, lélekszámunkban nem megfogyatkozva átvészeljük, utána azonban >

Tovább

From ver ju?

U jednom momentu naše uzaludne autobuske rasprave, pominjem koronu koja pogoduje eksponcijalnom porastu vidljivosti i čujnosti >

Tovább