2017. november 19. vasárnap
Ma Erzsébet, Zsóka névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Győzelemnek álcázott bukások sorozata

Végel László
Végel László

A Bécsi Naplóban (2017. március-április) olvasom, hogy Angliában jelenleg 250-300 000 magyar él. Több mint a Vajdaságban. Több mint a Vajdaságban, ahol, a magyar kormány képviselői szerint a magyarok nagyon jól érzik magukat. Végel László:

 

Drága halál

Most hallom, hogy a sírkertekben milyen drága a temetkezési hely kiváltása. Újvidéken közel 50 000 dinár. Ennyibe kerül a sírhely, az egyéb szolgáltatásokat nem számítva. Ebből is kiderül, hogy eladósodik a rokonság vagy a házastárs. Lassan oda jutunk, hogy a szegényebbek részére meghalni fényűzés. Mrozek tollára való téma: időben kezdjünk takarékoskodni, hogy jusson a sírhelyre. Lehetőleg euróban, nehogy az infláció gyászba borítsa a szertartást.

A multikkal mutyizó antiglobalisták

Május 9-e. Szerbiában túlságosan haloványra sikerültek a fasizmus felletti győzelem napi ünnepségek. Úgy tűnik ez többé nem olyan fontos, ami azért is meglepő, mert éppen napjainkban ébredeznek a profasiszta eszmék. De nem csak róluk van szó, hanem a szélsőjobb pártok térnyeréséről is. Tíz évvel ezelőtt marginálisnak számítottak, ma a közvélemény örvendezik, ha nem győznek a választásokon. A minap Emmanuel Macron győzelmét ünnepelte a mérvadó európai sajtó. Macron „megmentette Európát”, olvasom. Fölényesen maga mögött hagyta a szélsőjobb Marine Le Pent, de az is, igaz, hogy Le Pen asszony pártja még soha nem kapott ennyi szavazatot. Bibó István szerint a fasizmus kap erőre, ha valami ok miatt a nemzet és a szabadság ügye szembekerül egymással, s a polgárokban eluralkodik a félelem, hogy a szabadság ügye veszélyezteti a nemzet ügyét. Ma a globalizmusban vélik felismerni a veszélyforrást. Nagyon könnyű antiglobalista jelszavakkal választókat toborozni, de senki sem tudja a globális kapitalizmust féken tartani. Az antiglobalista politikus harcias jelszavakat hangoztat, aztán mutyizni kezd a multikkal. Nehéz belátni, hogy aki nem beszél a kapitalizmusról, az ne beszéljen az antiglobalizmusról. Félő, hogy a Nagy Kétszínű Játékban a demokrácia lesz a vesztes, ha már a globalizmusnak nem lehet megálljt parancsolni, akkor nem marad más hátra, mint kényszerzubbonyba küldeni a demokráciát.  „A fasizmus a demokratikus fejlődés deformációs terméke”, írta Bibó, s szerintem a mondat ma felettébb aktuális. A demokrácia válsága gerjeszti a szélsőjobb előretörését is. Főleg vonatkozik ez a volt szocialista országokra, ahol a polgárok a rendszerváltás csodáját várták, ám kiderült, hogy pártokráciában kötöttek ki. Félő, hogy a jelenlegi politikai elit rosszul vizsgázik, s szándéka ellenére a szélsőségek szálláscsinálója lesz.

Győzelemnek  álcázott bukások

Horel Horthy-monográfiáját olvasom, amikor a tévé sugározza a hírt, miszerint az egyik magyar Fidesz kormányozta településen eldöntötték, hogy május 20-én Horthy-szobrot avatnak fel. A Demokratikus Koalíció tüntetni fog ellene. Az igazsághoz tartozik, hogy ebben a kérdésben a Fideszen belül sincs egyetértés. L. Simon László a választókerület korábbi képviselője nem örült a döntésnek. Horthy emléktáblák, utcák és sétányok terek vannak már Magyarországon, nem számít, hogy eggyel több vagy kevesebb van belőlük. Ennél sokkal érdekesebb a városka polgármesterének nyilatkozata, szerinte  Horthynak voltak kisebb vagy nagyobb hibái, de sokkal nagyobb volt a történelmi szerepe. S különben is, a település polgárai közül senki sem tiltakozott a szoboravatás ellen, mondta. Innen Újvidékről nézve, tudom, hogy a lopakodó Horthy-kultusz az újvidéki hideg napok miatt rendkívül érzékeny kérdés, amely valamelyest árnyékot vet Magyarországra, ezáltal a vajdasági magyar kisebbségre is. Azokra a gyászos napokra Újvidéken minden évben megemlékeznek. A szoboravatások gyanakvásokat ébresztenek a többsági nemzetben. Az iskolában Horthyról ezt tanultam, ő volt „Hitler utolsó csatlósa”. A magyar rendszerváltás után árnyalódott a kép; kiderült, hogy mért nem került Horthy Miklós a nürnbergi per vádlottjai közé, habár Tito marsall szerint ott lett volna a helye. Kirajzolódott Horthy személyes drámája: anglofil volt, de Trianon foglyaként a nácik karjaiban kötött ki, hogy aztán a nácik foglyaként végezze. Katharina Horel francia történész asszony részletekben menően ábrázolta Horthy személyes drámáját, ellentmondásait, meghunyászkodását, középszerűségét, államférfiúi képtelenségét és saját személyes meggyőződését cáfoló  bűneit,  de mindez nem akadályozta meg a történész asszonyt, hogy kimondja az ítéletet. „Élete … győzelemnek álcázott bukások sorozata.”

Célkeresztben a civilek

A volt szocialista államokban a bírálat kereszttüzébe kerültek a civil szervezetek, természetesen azok, amelyek kritikusan ítélik meg a kormányokat. Elképesztő, hogy néhány évtizeddel a rendszerváltás után feléledt a Nagy Hagyomány, amelyre Karel Bartosek a Kommunizmus fekete könyvében hívta fel a figyelmet A másik Európa, a kommunizmus áldozata című tanulmányában arra emlékeztet, hogy a két világháború közötti az autokrata vagy félig meddig diktatórikus kelet-közép-európai társadalmakban 1945 után kiforratlanok voltak a civil szervezetek, később pedig sok országban a fasizmus illegalitásba szorította őket. Ennek oka Bartosek szerint is könnyen kimutatható. A civil társadalom „ellensúly az államhatalommal szemben és független tőle”, vagyis célja az állam társadalmi ellenőrzése. Az autokraták és a kis kelet-közép-európai zsebdiktátorok nem tűrik az ellenőrzést.  Végül a bolsevikok „vad tisztogatása” adta meg a kegyelemdöfést. A Szovjetunióban a hatalom elrendelte, hogy a civil társadalom szakítson meg minden kapcsolatot a külfölddel. Ezzel kezdődött és - a Gulaggal folyatódott. Ám a civilszervezetek az „utókommunista” korszakban rövid idő alatt váratlanul újjászülettek, úttörő szerepet játszottak a tekintélyelvű rendszerek megdöntésében. Talán ezzel magyarázható, hogy a rendszerváltás után az új hatalom nem indult azonnal ellenük frontális támadásba. Az autokrata hagyomány azonban újabban megújul. Ezt tapasztaltam a vajdasági magyar közösségben is, amikor a pártfunkcionáriusok és a pártsajtó erélyesen figyelmeztette a „független értelmiségieket”, hogy ne kiabáljanak be a partvonalon kívülről, amival azt üzenték, hogy a megválasztott politikusokon kívül senki se szóljon bele a közügyekbe.  Főleg ne bíráljon. Ennek folytán a vajdasági magyar közösségben nem is születtek, kritikus, a közvéleményt mozgósító, bíráló hangnemű civil szervezetek. Részben ezzel magyarázható a közösség többségének távol maradása a szavazóurnáktól, az alacsony részvételi arány még olyan fontos ügyekben is, mint a Magyar Nemzeti Tanács megválasztása.    

Tisztelgés rózsabimbók előtt

A Bécsi Naplóban (2017. március-április) olvasom, hogy Angliában jelenleg 250-300 000 magyar él. Több mint a Vajdaságban. Több mint a Vajdaságban, ahol, a magyar kormány képviselői szerint a magyarok nagyon jól érzik magukat. Eddig még soha nem volt ilyen jó a helyzetük. Egyre inkább fokozódik a nemzeti érzés. Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes parlamenti beszámolója szerint az egyszerűsített honosításnak köszönhetően 950 ezer új magyar állampolgár van. Adatokat közöl a határon túli magyarok anyagi támogatásáról. Ami igaz, az igaz: a támogatások nélkül még a látszotok is szertefoszlottak volna.  A Vajdaság Ma közli F. Cirkl Zsuzsa fatalista beszámolóját. Fatalista vagy realista? Majdnem mindegy. Zomborban tavaly egyetlen magyar elsős sem iratkozott magyar tagozatra, az idén kettő, de nagy kérdés, olvasom, hogy ezek alapján beindulhat-e a magyar tagozat. „Azt sem mondhatjuk, hogy a politikum és a civil szféra nem tett és tesz meg mindent, szinte kizárólag az anyaország támogatásával, ám ez sem bizonyult megtartó erőnek”, folytatja. Ha mindent megtett, ha éppen mindent, akkor a továbbiakban minden hiábavaló. Akkor lezárult egy korszak. Vagy mégsem tett meg mindent? Évekkel ezelőtt az elvándorlás lelki okairól töprengtem, de süket csend volt a válasz, vagy pedig hetyke kézlegyintés. Majd visszajönnek, mondták a nagyokosok. Vajdasági körutakon számolgattam a főleg magyarlakta helységekben az eladó házakat. Visszajönnek-e azok, akik eladják házukat, termőföldjüket? Zentán, Szabadkán járva a tanárokkal beszélgetve arról értesülök, hogy a végzős gimnazisták veszik a vándorbotot. Először Magyarországra, aztán az ott megszerzett egyetemi diplomával Nyugatra távoznak. Mesteremberekkel tárgyaltam, akik tudatták velem, hogy még csak pár hónapig vállalnak munkát, de amint kézhez kapják a magyar útlevelet azonnal távoznak Angliába, Ausztriába, vagy Németországba. Egy napot se várnak. Hallgatom a sikerekről szónokló politikusokat, de hallom a dolgos kezű polgárok megjegyzéseit is. Nem politizálnak, csak az életükről mesélnek. Az egyik ilyen ismerősöm, N. Zoltán szakközépiskola elvégzése után sehogyan sem tudott állandó munkahelyet találni. Alkalmi munkából él, többek között a település házai előtt és az udvarokban nyírja a gyepet. Azt mondja, az elmúlt egy-két évben nem győzi a munkát, mert a városkából egyre többen Nyugatra települnek ki. Főleg a fiatalabbak távoznak, maradnak az idősek, akiknek nincs erejük rendben tartani az kertet, vagy nyírni a gyepet. Vagy pedig maradnak az áruba bocsájtott üres házak. Ő rendezi őket, alig győzi a munkát. Később sétát tettem a településen és sok ház ablakában olvastam a hirdetést: „Ez a ház eladó”. A ház előtti gyep azonban gondosan le volt nyírva. A látottak pontos helyzetképek. Egyre több az üres ház, de a gyep rendben van. Néhány ház előtt bimbóznak N. Zoltán gondos munkájáról tanúskodó rózsafák. A látszat többé nem fedi a valóságot, mert a szakadék szélén tántorogva a bimbózó rózsákra vetjük tekintetünket. Nem vitatom el: a sztoikus magatartás eme formája tűrhetőbb, mint a lélekvesztő hisztéria. Csak éppen a politikusok önfényesítése jelent némi zavaró körülményt, állapítom meg a kiüresedő utcák rózsafái előtt.

Végel László Közéleti naplójának nyomtatott változata a Családi Körben jelent meg.

 

 

 

 

2017. május 19.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Kettős állampolgárság, félelmek, jóléti soviniszmus

Számomra a kettős állampolgárság története a Konrád György–Végel László-féle felhívással kezdődött, még valamikor a kilencvenes években. >

Tovább

Megvannak az új ellenségek: Csányi Erzsébet és a doktoranduszok

Pásztor István ismét tüzet okádott és erre egy, alapjában véve ünnepélyes alkalmat használt ki: a VM4K >

Tovább

Huszonhat éve már...

Huszonhat évvel ezelőtt, a júliusi melegben a vukovári árkádok alatti kisbolt pénztáránál álltam, előttem egy néni >

Tovább

Vajdaság, elvándorlás és hazaszeretet

"Kanizsán és az egész Vajdaságban nagyon szorosan él együtt a két nemzet, igazi multikulturális közeg. Egyébként >

Tovább

Ebédszünet

A kolbászos krumplilevesben már nincs kolbász, a babgulyásban alig akad (nem gulyás, hanem) hús, a töltött >

Tovább

Nem szeretem a Felfedező hírfolyamot

Sok ellenzéki oldal, nemkormányzati és civil szervezetek, kis médiumok számára a Facebook az egyetlen lehetőség, hogy >

Tovább

Haladó-Mozgalom csörte

A hatalom részét képező VMSZ-es tanácsnoki csoport tagjai a vita során egyetlen egyszer sem szólaltak fel, >

Tovább

Holnaptól általános sztrájkba lépnek a postások

Holnap és még ki tudja meddig, ne menjünk a postára, ne szidjuk az alkalmazottakat. Ők csak >

Tovább

Népszavazás az emberi jogokról

Az egyenlőtlenség kultuszának „az idegenre” vetítése is klasszikus. Evvel sikerült elfogadtatni hajdan a gyarmatosítás nyilvánvaló igazságtalanságát. >

Tovább

MagyarZó Pistike messéi

– Már megint smucigoskodik, Zacsek – inté őt atata. – Nem volt maguknál skót a családban? >

Tovább

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma

A kenyérrel sosem játszottunk. Tiszteltünk kellett, mert nagyapám munkája volt benne. Nem engedte, hogy galacsint gyúrjunk >

Tovább

A művészet szabadsága vagy biodíszletté válás

Azon már nem akadok fenn, hogy a néptáncosaink biodíszletté váltak, politikai események kísérő programjain, még koszorúznak >

Tovább