Ma Andrea, Ilma, Apolló, Aladár névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Illiberális elnököt választott Szerbia? Négy napja tüntetnek a nagyvárosokban!
„Felismerjük,” írják az egyetemisták „hogy a probléma nem csupán az aktuális kormányban rejlik, hanem abban a gazdasági rendszerben, amelyet e kormány támogat.” Juhász András és Rácz Krisztina (Kettős Mérce):
Az április 2-i szerbiai elnökválasztást Aleksandar Vučić, távozó kormányfő nyerte meg. Elsőkörös, 55%-os győzelme azt sugallja, hogy Szerbia legnagyobb politikai befolyással bíró politikusának, valamint pártjának, a Szerb Haladó Pártnak, sikerült megerősíteni egyébként is domináns pozícióját, melynek jellegzetességei a mérsékelt nacionalizmus, az Európai Unióhoz való csatlakozás szükségszerűségének hirdetése, az Oroszországgal ápolt szoros kapcsolatok és a liberális gazdaságpolitika poligám házassága. Mégis, már a választást követő nap estéjén Szerbia számos városában tüntetők vonultak az utcákra, közösségi hálókon, főként A diktatúra elleni tiltakozás (Protest protiv diktature) elnevezésű Facebook csoport körül szerveződve.
A tüntetések azóta minden este ismétlődnek, mindössze három nap alatt a tüntetők száma Belgrádban egyes források szerint már 30.000-re nőtt (de a legszkeptikusabbak szerint is legalább 10.000-en tüntetnek), míg nagyságrendben a fővárost követő Újvidéken és Nišben több ezren fejezik ki napról napra elégedetlenségüket. (...)
Miért is tüntetnek az emberek?
A választásokat követő napon nem láthattunk artikulált politikai álláspontokat, hiszen a jelöltek programjai lényegileg azonosak voltak.
A városokban, a jelek szerint tényleg spontánul összegyűlt kisebb-nagyobb tömegek közös nevezője a választási folyamatba vetett bizalom hiánya, valamit az újonnan megválasztott elnök iránti harag volt, azt a benyomást keltve, hogy ha folytatódik is, a tüntetés az apolitikusság küszöbén fog inogni.
A kérdés, hogy legitim-e a választási visszaélések miatt post factum tüntetni, szinte magától vetődik föl, hiszen a kampány idején nyílt titok volt a szavazatok vásárlása, a zsarolások és a fenyegetések. Bár politikailag valóban nehezen védhető álláspont a győztes kihirdetése után tüntetni a folyamat ellen, társadalmilag érthető, hogy sok polgárban csak Vučić elsőkörös győzelme tudatosította a visszaélések mértékét, és az elkeseredettség az ország előtt álló következő évek miatt a választások másnapján tetőződött.
A távozó kormányfőt nem izgatják különösebben a demonstrációk, legalábbis látszólag. Mint mondja, Szerbia demokratikus ország, ahol bárki tüntethet, akinek nincs jobb dolga. „Nekünk erre nincs időnk, dolgoznunk kell és még szorgalmasabbaknak kell lennünk”- nyilatkozta Aleksandar Vučić), hű maradva cinikus, protestáns munkaetikát és neoliberális fanatizmust tükröző retorikájához.
A Haladó Páthoz hűséges média viszont nem ült tétlenül. Így például az Informer, a hatalom legsötétebb oldalának szócsöve, a kelet-európai jobboldal immár szabványos és Magyarországon is fölöttébb aktuális eljárásával élve, a napról napra növekvő tüntetéseket Soros György démoni játékának minősítette. Egy másik internetes lap társadalmi katasztrófát jósolt, előre vetítve, hogy a tüntető fiatalokhoz csatlakozni fog a rendőrség és a katonaság is (az állítás alapjául a rendőr- és katonaszakszervezetek április 8-ára tervezett sztrájkját használták ki). Ezt a jóslatot egyébként a Rendőrségben Dolgozók Szakszervezetének április 5-i közleménye részben be is váltotta, amely a fiatalok békés tüntetése mellett állt ki.
Természetesen bevetésre kerültek a már megszokott internetes trollok, valamint a spontán reakciók szimulálására szolgáló eszköztár egyik prototípusa, az újvidéki Pokret (Mozgalom) nevű fantomszervezetet, amely ellentüntetésre hívta Újvidék lakosságát, azt hangoztatva, hogy A diktatúra elleni tiltakozások törvénytelenek.
Az újonnan megválasztott államelnök első tisztje, Nebojša Stefanović belügyminiszter sem hagyta magyarázat nélkül az ügyet. Szerinte a pártok és szervezetek a tüntetések semlegességet sugalló ikonográfiája csak kamu, vagyis az ellenzéki pártok ezzel próbálják palástolni, hogy ők maguk állnak a tiltakozások mögött.
Stefanović belügyminiszter nincs egyedül gyanakvásaival. Még a demonstrációkkal szimpatizáló polgárok is fölvetik a magyar olvasó számára nem ismeretlen kérdést: valóban lehet-e ekkora tömegeket szinte kizárólag az internet nyújtotta lehetőségek, ill. személyes kapcsolatok által, egy vezető személy vagy szervezet nélkül megmozgatni? Míg az idősebb korosztály 1968-ról elmélkedik, a középgeneráció az 1990-es évek tüntetéseire emlékezik, elképzelhető-e, hogy a főként, de nem kizárólag fiatalokból álló tömeg önállóan, alulról szerveződött meg és áll ki követeléseiért? Míg az elemzők bizonytalanok, a politikum és a média képviselői azt állítják, hogy ez nem lehetséges.
Mégsem bízna tehát a kormány saját fölényes győzelmében?
Nem tudhatjuk. Viszont Vučić elsőkörös győzelmének okait keresve, azon túl, hogy sokan szimpatizálnak politikájával és az ország stabilitását az eddigi kormányfő ill. új államelnök erős személyiségében látják, meg kell említeni, hogy a Vučić-kampány elképesztő intenzitással propagált mind a hagyományos, mind az internetes médiában szinte teljesen dominálva a médiateret.
A szavazásra jogosult polgárok kb. 55%-a élt szavazati jogával, a már említett rendellenességről köröző hírek közül pedig kiemelkedik a Blic napilap által közzétett, mely szerint Szerbia szavazói adatbázisában 800.000-rel több név szerepel a hivatalosan számon tartott nagykorúaknál.
És ami talán többet, vagy fontosabbat mond el: maguk a tüntetések is napról napra változnak, mind jellegükben, mind szerkezetükben, és a helyi kontextustól függően. Az első napok után hamarosan megjelentek a követelések is, és annak ellenére, hogy a valószínűleg nem kis számban jelenlevő politikai középvonalasok mellett szélsőjobboldaliak is észlelhetőek a tömegekben, mégis az Újvidéki Hallgatói Mozgalom (Studentski pokret Novi Sad) követelményei kerültek, legalábbis egyelőre, a tüntetések előterébe. E mozgalom a kezdetleges mérsékelt követeléseit hamar radikalizálta, így immár az egyes állami intézmények (például a Köztársasági Választási Bizottság és Szerbiai Rádió és Televízió) vezetőinek leváltása mellett médiaszabadságot, a gazdasági megszorítások megállítását követelik, valamint szolidaritást hirdetnek a szakszervezetekkel és egy folyamatban lévő munkássztrájkkal.
„Felismerjük,” írják az egyetemisták „hogy a probléma nem csupán az aktuális kormányban rejlik, hanem abban a gazdasági rendszerben, amelyet e kormány támogat.”
Az egyetemisták követelményeit több városban felolvasták a tüntetők helyeslő reakciói mellett.
Tehát, miért is tüntetnek az emberek?
A választásokat megelőző hónapokban a köz- és magánszektorban dolgozók, valamint nyugdíjasok is szerveztek tüntetéseket. A megszorító intézkedések és a törvényi szabályozás hozadékaképpen a társadalmi bizonytalanság és a prekárius munka- és életkörülmények tömegeket érintő mindennapi valósággá váltak; a fiatalok körében a munkanélküliség 40 és 50% között mozog.
Míg az új elnök a külföldi tőkének kedvező föltételek biztosításával, valamint a beruházások által teremtett új munkahelyekkel dicsekszik, a valóság az, hogy a leskovaci Jura munkásai pelenkát viselnek a WC-szünetek kiiktatása érdekében, a nagybecskereki Dräxlmaier üzemben a futószalag jóval gyorsabb, mint a gyár németországi székhelyén, a 2007-ben magánosított smederevska palankai Goša egy munkása öngyilkosságot követett el elviselhetetlen anyagi helyzete miatt, ugyanis 30 havi bér kifizetésével késik a tulajdonos – és e felsorolást még hosszan folytathatnánk.
Nem csoda hát, hogy a tüntetők helyeselik az egyetemisták követeléseit – felismerik bennük a problémákat, amelyek mindenkit (vagy legalábbis a túlnyomó többséget) kisebb, nagyobb, vagy éppen elviselhetetlen mértékben érintenek – vagyis mindazt amit az ellenzéki elnökjelöltek nem találtak érdemesnek politikájuk alapjául venni.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A vajdasági magyar közösség helyzete és jogainak érvényesítése
A Szerbiában és Vajdaságban kialakult helyzet miatt a magyar közösségben egyre jobban eluralkodik a kiábrándulás, a >
Egy új nemzedéki mítosz
Természetesen ebben a küzdelemben a hatalom az állami erőszak bevetésével elfojtja az egyetemista megmozdulásokat. Ezt Vučić >
MAGYAR TYACIK
Magyarországon és Szerbiában is most valójában a jelenlegi hatalmi elit uralmának a megőrzéséről van szó, amelyik >
A nagytőkések vásárolták meg a maguk Hitlerét
A legkínosabb Trump helyzete, aki Amerikát újra naggyá akarja tenni, miközben a valódi célja az, hogy >
A nagyon rövid időre megcsillanó a csillag
Nagy és felesleges luxusnak számít úgy írni, hogy legalább a lelkemben ne rejtőzködjen a remény, hogy >
AZ EGYETEMI HALLGATÓK KÖVETELÉSEI
Az egyetemisták nem csak követeléseket fogalmaztak meg: március 1-én este Nišben felolvasták a nyolc fejezetből álló >
A kronstadti véres jégmező és a szerbiai egyetemisták
Sokszor megfordult a fejemben a kérdés, hogy hol lett öngyilkos a szocializmus? A választ keresve egyre >
Megérkeztem. Szerbiában a helyzet változatlan
A lakásom egyik ablaka, a zajos sugárúti útkereszteződésre nyílik, a másik pedig egy játszótérre és a >
Roletták mögött…
A jelek arra utalnak, hogy hazárdjátékos Vučić pánikban van, mindenképp nyerni akar, húzza az időt, fokozza >
A REZSIM (KI)SZOLGÁLÓI
Miért hallgatnak erről (is) a magyar szerkesztőségek tagja? Milyen újságírók azok, akik még a saját jogaikért >
„Mert gyilkosok közt cinkos, aki néma"
Úgy igaz, a legkényelmesebb elfordítani a fejünket és csodálatos történeteket írni. Beszélni valami másról, szépen, okosan, >
SÓHIVATAL LETT A MAGYAR NEMZETI TANÁCS!
Szinte szánalmas nézni az MNT-ülések TV-közvetítését, amelyek alatt a tanácstagok mukkanni se mernek! Az üléseken az >