Ma Tivadar, Tihamér, Töhötöm névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Generációk vízkeresztkor
Miért hallgatom Balašević dalait?
A dalok érzelemvilága, az elmaradhatatlan összekötő szövegek, amelyek elhitették velem, hogy egy értékes kultúrvilág van jelen ezen a helyen, csak épp nem jut kifejezésre, de van remény, harcolni kell érte. Közéleti Kacifánt (Mengyán Pletikoszity Ildikó blogja):
Miért hallgatod Balašević dalait? - kérdezte egy barátom több mint 25 évvel ezelőtt. Mert jók – válaszoltam. Elmosolyodott, s kifejtette, hogy milyen silányak szerinte zeneileg a dalai, hogy énekelés helyett csak motyog és a szövegeitől meg különben is csak depressziós lesz az ember. Tegnap, eszembe jutott ez a jelenet, amikor Buga (Bunford Gábor) a SPENS nézőterének legmagasabb pontján jelent meg a szaxofonjával a D-moll című dal felhangzása közben. Na ez a pillanat minden volt, csak nem depresszió. Említett barátom már jó húsz éve Kanadában él. Ő már egyetemistaként külföldre készült, s ma már érthető számomra, hogy aki eltökéli, hogy el akar menni, az nem a köteléket keresi az itteni identitással, inkább elengedi mindazt, amit óhatatlanul magába szívott az évek során. Ha ezt nem teszi meg, hiába megy el, szétveti a nosztalgia és a honvágy elnevezést viselő érzés.
Balašević koncertjein manapság igazi zenei bravúrokat hallhatunk kitűnő zenészekkel, gyönyörű díszlettel és hatásos színpadi jelenléttel. A kilencvenes években három Balašević koncerten voltam a SPENS-en. Én ahhoz a generációhoz tartozom, akik nem túl sok koncertre jutottak el a húszas éveik során. Ezen szerény koncertélményem része a „pannon tengerész“ nyújtotta igazán felejthetetlen néhány óra a jobb napokat megélt sport- és üzletközpont csarnokában, az inflációs, puskaporos, szankciós világban. Visszagondolva, az akkori koncertekből valóban nem a zenei élmény maradt meg. A dalok érzelemvilága, az elmaradhatatlan összekötő szövegek, amelyek elhitették velem, hogy egy értékes kultúrvilág van jelen ezen a helyen, csak épp nem jut kifejezésre, de van remény, harcolni kell érte. Ezt az érzést a mindennapok nem szolgáltatták. Mélyen él bennem az a kép is, amikor a tömeg megindul haza a koncertek után, csendes morajlással, minden arcon valami átszellemült mosollyal. Az átszellemült arcokat tegnap nem láttam, de hát elmúlt közben vagy húsz-huszonöt év. Elsősorban nagyon meglepődtem már a bejáratnál, hogy milyen sok fiatal állt a kígyózó sorokban (mellesleg hadd mondjam el, hogy minden felügyelet, terelgetés és egyéb nélkül állt a több ezer ember kettes sorokban a bejáratok előtt az ordító hidegben). Annak fényében, hogy a diákjaimmal pont ezen a héten beszélgettünk a Földön ma élő generációk közötti különbségekről, jellemzőkről (amivel olyanok figyelmét is úgy tűnik sikerült lekötni, akikét eddig nem mindig), meglepőnek találtam, hogy az utánunk következő generációk ilyen mértékben tartanak igényt Đole koncerthangulatára. А teremben is zömében fiatalok voltak körülöttünk, ezért megfigyelhettem a reakcióikat. Úgy tűnt a közéleti- és politikai szövegkörnyezet eléggé hidegen hagyja őket. Balašević nem is tolta túl az ilyen összekötőket, valójában már az elején bejelentette, hogy nem fog ezen a koncerten politizálni. Ez azért nem sikerült maradéktalanul, de inkább csak utalásokat hallottunk, amit tovább kellett gondolni, mintsem a korábban megszokott direkt üzeneteket. Az utalásai azonban egészen naprakészek voltak, méltán igazolva a rögtönzőképességét. Sok régi, aktuálisabb formába öntött zeneszámot is hallhattunk, amelyek egyértelműen rávilágítottak, hogy a szövegek időt állóak, hogy a zene meg tud újulni, meg tud felelni a mai elvárásoknak, az új generációk ízlésének, egyben közvetítve feléjük azt az életérzést, amiért három évtizeddel ezelőtt a rajongója lettem. Veszik is az adást.
A következő generációk megszólítása más módon is hangsúlyos lett. A fiatal zenészek kiemelt reflektorfényben mutathatták meg virtuozitásukat, s többen dalrészleteket énekeltek a koncert folyamán. Külön öröm azt mondani, hogy igazi zenei ikon körvonalazódik Bunford Gábor körül (szándékosan nem használom a sztár szót, mert az nem mindig jelent jót). Lelketlen világunkban kellenek az ideálok, a példaképek. A hetedik évtizedében járó balladaénekes pedig tett egy ígéretet is tegnap. Miután Újvidéken sok évig nem koncertezett, megígérte, hogy ezentúl vízkeresztkor minden évben lesz koncert Újvidéken. Úgy legyen!
Következő cikk: Nyereményjáték a számlákat kiegyenlítő zentaiaknak
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >
SZEREPZAVARBAN
Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >
Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat
Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >
A VMSZ-ES PROPAGANDA TÁMOGATÁSA KÖZPÉNZBŐL
A VMSZ és az MNT vezetői a médiába visszahozták a szocialista időkből ismert demagóg beszédet, a >
Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni
Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >