2024. március 28. csütörtök
Ma Gedeon, Johanna névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Napló 2016

Ezzel a vajdmagyar parlament lezárta a 2016-os évet. Nyugodjék békében! Korhecz már biztos helyen. Lehet pezsgőt bontani.

Sokszor engem is bosszant, amikor a pesti villákból érkező nemzetpolitikusok megjelennek a Vajdaságban és felmondják a leckét, mi a magyar, és hogy hogyan kell magyarnak lenni. Nem kételkedem őszinte szándékukban, de tudniuk kell, hogy ami számukra csak politika, az a kisebbségi ember számára a teljes élet. A való világ.

Nemcsak a pártokban és az értekezleteken találkozik vele, hanem amint kilép az utcára, amint eldönti, hogy magyar nyelvű iskolába írassa-e a gyermekét vagy sem. Szinte minden órában áldozatot hoz nemzeti hovatartozása érdekében, ami nem holmi elvont hivatástudat, hanem konkrét anyagi következményekkel járó áldozat. Ha magyar iskolába íratja, akkor ez többletkiadással jár, még akkor is, ha részleges támogatást kap, noha ebben sem részesülhet minden magyar. Ha helyt akar állni például a saját környezetében, akkor magyar nyelvű újságokat vásárol meg szerb nyelvűeket is, mert tudnia kell, hol él, mi vár rá. Nem vállalhatja fel a magyar rezervátumot, mert akkor vesztes lesz. Egyszerre kell részt vállalnia két világban, kétféle tapasztalat találkozik benne, amelynek következtében születik valami új.

(Végel László, január 3.)

A pártbeli tisztogatás nagyobb sebességre kapcsolt azt követően, hogy a MM társelnöke kilátásba helyezte (még nincs végső testületi döntés), hogy a mozgalom indul a választásokon. Pásztorék erre egyfajta rögtön ítélő pártbizottságot állítottak fel és a mozgalomhoz is csatlakozott párttagoknak öt-öt percet adnak, hogy válasszanak: a párt vagy a mozgalom. Sokaknál, természetesen, ez komoly egzisztenciális kérdéseket vet fel. A legismertebb érintett ebben az ügyben Maglai Jenő, szabadkai polgármester, akiről Pásztor azt mondta, nem lehet kivétel. Tehát a pártból kizárják, de „a VMSZ magyar polgármestert nem buktat meg”. Tehát Maglai maradhat egészen – áprilisig.

Magyar szempontból a soron következő választásoknak a pártbéli torzsalkodásnál sokkal nagyobb a tétje: az, hogy mennyire gyengül meg a VMSZ a pártszakadás és főleg a választópolgárok egyre tömegesebb elégedetlensége miatt.

Annyira-e, hogy nem lesz képes kezelni az 50 milliárdot?

(Bódis Gábor, január 28.)

Ezzel betelt a már félig sem teli pohár Pásztor Istvánnál és családjánál (meg az 50 milliárd körülöttük lebzselő várományosainál) és másodfokon is kirúgatták a 82 két mozgalmárt (plusz négyen önmaguk váltak ki). A piszkos munkát Pál Károlyra, a VMSZ ügyeletes bohócára bízták, aki ezt a feladatot is lelkiismeretesen, ahogy a csillag megy az égen, elvégezte. Mint ahogy annak idején Kasza József elnöksége alatt is önzetlenül, zokszó nélkül teljesített minden elnöki diktátumot. Egyébként az elhunyt polgármester/pártelnök megannyi érdeme mellett, említsük meg talán a legsúlyosabb hibáját is: a bólogató, tehetségtelen pártkáderek  azaz pálkárolyok  futtatását. Aminek az egyik következménye éppen a futtató hátbatámadása volt. természetesen akkor, amikor már nem tudott védekezni.

(Bódis Gábor, február 24.)

Ha nem a bemutatott mű, nem az írás színvonala a kérdéses, akkor csak egy lehetőség maradt: a szerző személye, vagyis én vagyok feketelistán.

Persze, tudom én ezt nagyon jól. Írásom, a Lovas-regény kritikája, kiváltója volt a szomorú és vérlázítóan igazságtalan lezárást nyert Kilátó-ügynek. Ugyanakkor továbbra is meggyőződésem, hogy egyetlen rossz regényről sem lehet elismerő kritikát írni, bárki legyen is az írója; a színvonal alatti teljesítményről nem szabad dicshimnuszokat zengeni, a kiváló teljesítmény pedig akkor is az, ha a kánonalkotók ezt valamiért nem akarják elismerni.  Meggyőződésem továbbá, hogy nincsenek  földi  (elképzelésük szerint: tévedhetetlen, tökéletes, bírálni lehetetlen) istenek. Legfeljebb anno, a kommunista vezérek hirdették magukat annak és olyannak. De ők is sorra megbuktak.

(Bence Erika, március 5.)

Ki a magyar?

Mostanság folyik a kisebbségi oligarcha-építés, mégpedig a nemzeti érdek nevében. Épül a fényes palota a piramis komor csúcsán! Fellobbant a vita, miközben nem tudni, hol áll meg a nehéz, vagy ötven milliárd forint értékű zuhatag. Újabb megoszlásokat teremt? És vajon az anyaországi támogatás megállítja-e az elvándorlást, ami úgymond, alapvető célja. Vagy ez is csak választási ígéret marad? Én azonban mégsem az oligarcha-csúcsra, inkább az alapokra vetem tekintetem. Például Illyés Gyulára, aki joggal tette fel a kérdést: ki a magyar? Meg is válaszolta: „Aki egy nyomorult, éhező vagy jogfosztott láttán saját magát is sértve érzi, emberi, magyari mivoltában”. Az ötven milliárd ügyében nem a vagyonukat gyarapító, új villáikban gyönyörködő „nemzetépítőkre”, hanem az emberi és magyari mivoltukban mindennapi betevőjükről gondoskodó emberekre gondolok.  Illyés Gyulára! Attól tartok azonban, hogy manapság Illyés Gyula senkinek sem kell, legfeljebb irodalomtörténeti udvariasságból emlékezünk rá. A baloldalon fanyalognak, mert túlságosan nemzeti, a jobboldalon meg lesajnálják, mert túlságosan baloldali.

(Végel László, március 17.)

Több ezren vagyunk. Akik aláírásunkkal támogatjuk a Magyar Mozgalom listáit. Férgek.  Szinonimája: paraziták. Eltakarítani valók. Másként: el kell taposni, meg kell semmisíteni bennünket. Ezt mondta rólunk, Ön, Pásztor István, a VMSZ és Vajdaság Képviselőházának elnöke a Vajdaság Ma hírportálon megjelent választási interjújában.

Gondolom, sokan vagyunk az MM tagjai és szimpatizánsai között, akik családban élünk, egy vagy több kiskorú gyermek életéről és neveléséről gondoskodunk. Ők is azok. Ha mi azok vagyunk. Ők is eltakarítani valók.

Hogy honnan olyan ismerős ez a diskurzus, ez a beszédmód? Nem nehéz rájönni: leginkább a második világháborúból. Tudjuk, kiktől való.

Több ezren vagyunk. De én most csak a magam nevében kérdezem Önt, Elnök úr!

Melyik jogrend, melyik törvény teszi lehetővé Önnek, hogy engem „eltakarításra” valónak ítéljen? Mert ehhez kétség nem fér. Ön ezt mondta. A szót, amelyet általában a hulladékanyagok, a szemét eltávolításának jelölésére használunk (a környezetünket, az életterünket takarítjuk ki, tisztítjuk meg a szeméttől!), ha emberre mondjuk, a megalázására, szellemi vagy fizikai megsemmisítésére vonatkozik. „El kell takarítani!” Tömeg előtt: felszólítás a lincselésre.

(Bence Erika, március 25.)

Jómagam a szocialista Jugoszláviában nőttem fel magyar nemzetiségiként. Nemzetiségi intézményben dolgoztam. Mint sokakat másokat akik „kisebbségi intézményekben” dolgoztunk (Magyar Szó, Újvidéki rádió, TV, Újvidéki színház, Forum kiadó) Vajdaság különböző városaiból, településeiből Újvidékre telepítettek. Kaptunk lakást, jó fizetést, megszerettük a várost, létezett egy eleven magyar értelmiségi élet, barátkoztunk egymás között is, és az őslakos újvidékiekkel, szerbekkel, ruszinokkal, szlovákokkal. Nem merült fel, hogy ki a kisebbségi és ki a többségi nemzet képviselője. Az utóbbi években hallom, hogy átvertek bennünket a jugoszláv kommunisták, hiszen még kisebbségi érdekvédelmi szervezetünk sem volt! Nem volt kisebbségi érdekvédelmi szervezetünk, mert nem voltunk kisebbség. Hanem nemzetiség.Egyenrangú nemzetiség a Jugoszláviában élő más nemzetekkel és nemzetiségekkel.

(Csorba Zoltán, április 17.

Külön fejezetet érdemelne a Vajdasági Rádió és Televízió, ahol a legutóbbi kádermozgatásnál háttérbe szorultak a VMSz helyi emberei. Na most eljött az ő idejük. Ezt megelőzően azonban a tartományi haladók meneszteni fogják az RTV vezetőségét. Lehet, hogy meg sem indokolják miért. A mi időnkben, a joghurt forradalom idején, legalább felsoroltak néhány „főben járó bűnt”, mint például a szerb nyelv elhanyagolását (!) vagy, hogy nem közvetítettük élőben a „događanje naroda“-t. De Miloševićék ezekhez képest lelkes amatőrök voltak. Pedig ügyesen elvesztettek néhány háborút. Ezek is el fogják, de erről majd a túlélők számolnak be. Akik büszkeséggel beszélhetnek majd arról is, hogy ebben mi vajdmagyarok is jócskán kivettük a részünket. Nem mint Milošević idején, amikor szégyen szemre rebelliskedtünk.

Előre hát a lenini úton!

(Bódis Gábor, áprlis 26.)

Választási keringő - magyarosan

Tart a választás utáni ünnepi keringő. A vajdasági magyar politikusok elégedetten bontják a pezsgősüvegeket.  Fenséges ünnep, grandiózus siker! A pezsgő buborékjai bizonyára nem hamisak. Minőségfüggő, persze. Az örömünnep közepette elsikkad a szomorú valóság, a tény, miszerint idén Zomborban, egyetlen magyar elsős sem lesz. A kisebbségi régi/új vezérek elfoglalják helyüket a bőrfotelekben, nem tudom, álmodnak-e majd az üres zombori iskolapadokról. Emlékezetemben Zombor dzsentri szellemű, úri városként maradt volna, amennyiben Herceg János plebejus szavai nem terelnék másfelé az emlékezetemet. Herceg János népi volt, nemzeti és baloldali, csakhogy manapság ezt a minősítést nem ildomos mondani. Nem tudom, mit szólna mindehhez, ha olvasná a fenti hírt: egyetlen magyar elsős sincs Zomborban. Nem hiszem, hogy ünnepelne!

(Végel László, május 7.)

A jelen- és a jelen nem lévők, az összes kísértet egyöntetűen ELFOGADTÁK Bozsik Péter szomorú bejelentését. Senki sem lázadt, így az Új Symposion tradíciója megszűntnek tekintendő. − Az Ex Symposion szombati naplóját Radics Viktória írja.

Épp ma. Láthattam újra „Az ember komédiáját” Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Színházban. Most, amikor az Ex Symposion végóráiról fogok beszámolni. A Gondviselés rakta máma este nyolcra az Új Symposion (és Sziveri János) végéről szóló groteszk játékot, melynek a legvégén emberformájú és -nagyságú, fekvő gyertyaszobrot gyújtottak, és leült mellé – róla gyújtott rá – a Jancsi szellemalakját játszó színész, hogy elszívjon egy utolsó utáni cigarettát. Nekem az volt az utolsó kívánságom, hogy tartson sokáig. Nagyszerű végjáték volt, néma és lassú, és felderengett Sziveri Jancsinak az a bizonyos mosolya is. (Rendezte Táborosi Margaréta, a zenét szerezte, remekművet alkotva, Bakos Árpád. Mészáros Gábor volt a főszereplő, a lehetetlennel határos, hogy sikerült neki a szellemidézés.) A darab fílingje eltalálta azt, ami akkor, a nyolcvanas évek elején „játszott” köztünk a valóságban, ahogy azt mi fölfogtuk vagy nem fogtuk föl. Hiteles volt ez a színdarab, mely egy emberöltővel korábbra nyúlt vissza, egy teljesen más bolygóra, ahova még nekem is nehéz visszahelytelenkednem magam, pedig minden nap kutatom.

(Radics Viktória, május 27.)

Pásztor helyzete azonban egyáltalán nem stabil. Elnöki tevékenységét ugyanis elsősorban (63 képviselővel) a képviselőházi többséget alkotó SZHP politikájához kell igazítania – ha meg akarja tartani funkcióját. Márpedig eddigi tevékenysége arra utal, hogy ennek érdekében hajlandó messzemenően eleget tenni a hatalmi szerb nacionalista párt politikai elvárásainak, vagyis azok végrehajtásának. Köztudott, hogy az őt támogató másik két párt sem kisebbségbarát és a demokrácia élharcosa. Ez nem csak, hogy meghatározza az elkövetkező időszak történéseit a tartományban, de a nemzeti kisebbségi jogok érvényesítésére is kihatással lesz. A kifejezés, hogy „kirakatként lesz képes politizálni”, ebben az esetben rá is vonatkozik.

Most még csupán az a kérdés: Meddig fog tartani Pásztor második mandátuma?

(Bozóki Antal, június 6.)

Alább erről a könyvről próbálok írni. Nem kritikát, nem is recenziót, csak néhány fésületlen mondatot.

Nem sokkal egy évre rá, hogy bejelentette, hasnyálmirigyrákja van, májáttéttel, július 14-én meghalt Esterházy Péter, a modern magyar irodalom egyik legjelentősebb prózaírója. Ezt a kivételes alkotói életpályát zárja le pontosan negyven évvel Esterházy első novelláskötetét követően az idei Ünnepi Könyvhétre megjelent napló, melynek olvasatát immár véglegessé teszi a szerző halála. Nincs, nem lehet más olvasata, minthogy egy ember, aki nem mellesleg író, sőt mint ilyen egy kor és egy műfaj etalonja, hiába remélt, alul maradt a halálos kórral szembeni tusában.

 

Az élet, mert cserbenhagyta az embert – becsapta az irodalmat; a reményvesztett ember számára a remény talán utolsó lehetőségét nyújtó szellemi univerzumot. Baszki. Szégyellje magát.

(Gerold László, augusztus 4.)

A Neoplanta kapcsán A tanú (1969) jutott eszembe. A Balkáni szépség természetszerűleg hozta be a képbe az ismert Bacsó-film folytatását, a Megint tanút (1994). Mi több, Johann Schlemihl/Slemil János/Jovan Slemil [Joван Cлемил] (nevének ejtése és alakja attól függ, hogy melyik rendszer tartja számon!) szerepe  és személye a(z) (ön)tudatos Lazo Pavletićnél – a Neoplanta-regény mesélőjénél – sokkal erőteljesebben idézi a század esetlen/groteszk „tanújá”-nak, Pelikán Józsefnek az alakját. A 2015-ben napvilágot látott regény egy-egy reflexió erejéig utal a szerző korábbi két, a Balkáni szépséggel trilógiát alkotó művére (Bűnhődés, 2012; Neoplanta, avagy az ígéret földje, 2013). Slemilék udvarában áll például a Neoplanta főhőse, a fiákeres Lazo Pavletić gazdátlanul maradt kocsija. Úgy áll ott (akár a nagyapa, Slemil János kerekes széke), mint a század történetének meglehetősen groteszk tárgyi emléke, s nem véletlen, hogy Slemil Ferenc, a nagyapja történetét elbeszélő unoka – miután „kilép” a történetből (vagy inkább: továbbgurul a nagyapa kerekes székével) – a házzal együtt a fiákert is felgyújtja.

(Bence Erika, augusztus 28.)

Ma végre néhány órát gondtalanul csavaroghattam a városközpontban. Ismerősökkel találkozom, akik ecsetelik a választások utáni kádercseréket. Sok új ember került felelős posztra, alig ismerek közülük néhányat, érdeklődve hallgatom a beszámolókat, azonban nem kommentálom, hiszen fogalmam sincs az újvidéki és a tartományi új politikai krémről, igaz a régiről sem volt. Élvezem tudatlanságom áldását, legalább nem bosszankodom. Éjszaka átfutom a híreket. Ivan Mišković, a szerbiai Menekültügyi Főbiztosság sajtófelelőse szerint, nem kell számolni újabb menekülthullámmal. Néhány nappal ezelőtt érkeztem Budapestről, ahol komoly veszélyeket látnak elő a kormányplakátok, mi több új kerítés épül, amely akár százezer menekült rohamának is ellenáll. A kérdést illetően a nyilatkozatok sem derülátók. Nem tudom, melyik forrás a megbízható. A vajdasági magyar pártok szinkronban vannak a magyarországi kormányzati retorikával. Megvédjük Európát! A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége felszólítja tagságát, szimpatizánsait, „a délvidéki magyarság azon tagjait, akik magyar állampolgársággal is rendelkeznek, hogy 2016. október 2-án minél nagyobb számban vegyenek részt a népszavazáson, és szavazzanak NEM-mel.” A Vajdasági Magyar Szövetség sem akar lemaradni ő is arra buzdítja tagságát meg a vajdasági kettős állampolgárokat, hogy NEM-mel szavazzanak. „Egyben a VMSZ és az általa felkért alapítványok és ernyőszervezetek hirdetési felületeken hívják fel a figyelmet a kvótareferendumon a nem-mel szavazás fontosságára és a levélszavazatok leadási határidejére”, olvasom a VMSZ közleményében. A szerb kormánykoalíció tagja, a VMSZ és annak ellenzéke, mármint a VMDK együttes erővel kampányolnak, mi több, a VMSZ közleménye arra is utal, hogy a „holdudvar” is belép a választási kampányba, tehát a vajdmagyar világban eddig soha nem tapasztalt egység van kialakulóban.

(Végel László, szeptember 17.)

Ma ott tartunk, hogy a középszerűség, a meghunyászkodás lett az erény. Nincs olyan szerkesztő, igazgató, elnök és vezető, aki kimagasló szakmai eredményekkel, tekintélyével és alkalmasságával, kritikai gondolkodásával vívta volna ki helyét. Őket már elzavarták – vagy most teszik félre. Helyükben most olyanok ülnek, akik azt hiszik, nem szégyen az, hogy naponta a pártnagyfőnök elé járulnak egyeztetni, vagy más írta a vezércikket, az ünnepi beszédet helyettük.

„Mi már »szervusz, hogy vagy« alapon vagyunk N.N-nel!” – mondta egyszer egy közeli ismerősöm, tanult és iskolázott férfi, két, egybe akasztott mutatóujjával jelezve a vélt barátság mértékét – és összekerve egy alattvaló pozícióját a barát helyzetével. Ma már nem közeli ismerősöm. És nem is barátja N.N.-nek. Ejtették. Mint egy   használhatatlanná vált éjjeli edényt. Ez a sorsa a meghunyászkodóknak is.

(Bence Erika, október 6.)

Otthonaim mellett két munkahelyi otthonom volt: a szerkesztőség és a tanszék. Ott színházról, irodalomról írtam, itt a XIX. századi magyar irodalmat, legszívesebben drámatörténetet, illetve dramaturgiát tanítottam. Az irodalomhoz kiskorom óta vonzódtam: elolvastam a közeli könyvtárfiók több száz könyvét, anyámnak pedig, amikor a téli szünidőben szekrényrendezést rendelt el, inkább egyvégtében elolvastam a Toldit, a János vitézt, mesekönyveket, amit igazán egyikünk sem bánt. Nem csoda hát, hogy amikor leérettségiztem, az orvosi helyett az éppen akkor nyílt tanszékre iratkoztam, ahol az első évfolyam tagjai (Tolnai Ottó, Bányai János, Domonkos István, Utasi Csaba, Bosnyák István, Végel László, Fehér Kálmán, Gion Nándor stb.) az ún. Symposion-nemzedékbe tömörülve létrehoztuk előbb a mellékletként megjelenő Symposiont, majd az Új Symposion című folyóiratot. Ennek keretében, véletlen folytán, nekem jutott a színház: egyszer Tolnai megkért, nézzek meg egy újvidéki szerb előadást, s írjak róla. Örömmel vállaltam, azóta írok irodalmi kritika mellett színházi tárgyú bírálatokat. Ha a személyazonossági lapra feltüntethető lenne foglalkozásként egyszerűen csak azt írnám: kritikus. Ehelyett az áll: egyetemi tanár. Igaz, lehetnék publicista is. Ebbéli ügyködésem hozadékaként van egy értelmiségszociográfiai-kötetem (Rólunk is vallanak), az egyetlen ebben a zsánerben nálunk. Az újságírást sohasem hagytam abba, csak olykor szüneteltettem. De ha tehetem mindig visszatérek rá. Jelenleg épp egy internetes portálon van Portéka című heti kulturális figyelőm. Olykor szerkesztőként is beleártottam magam az irodalmi életbe, majd húsz évig szerkesztettem a Híd kritikarovatát, később négy évig főszerkesztője voltam a folyóiratnak, szerkesztettem a tanszék két tudományos kiadványát, a Hungarológiai Közleményeket és a Tanulmányokat. Majd húsz könyvem van, ezek közül néhány (Meglelt örökség, Legendák és konfliktusok, Itt állok a rónaközepén, Ígylétünk) XIX. és XX. századi irodalmi és színházi tanulmányokat, esszéket, kritikákat tartalmaz. Ha választani kellene közülük, nehezen tudnék dönteni. (…)

(Gerold László Önéletrajzából, november 7.)

Európa, mint mellékszereplő, majdhogynem statiszta. Maradnak az emberi sorsok az Európának nevezett periférián. Megeshet, hogy csak ezekben a napokban fejeződik be a 20. század és elkezdődik valami új, amire még a legbujább képzeletvilággal megáldottak sem számítottak. Az Egyesült Államok nagyvárosaiban demonstrálnak az egyetemisták, Donald Trump elnökké választása ellen tiltakoznak. A másik oldal provokál, rasszista kijelentéseket tesz, ami már évtizedek óta elcsendesült, most újra fellángolt.  Nem tudom, hogyan folytatódik a történet, tartok tőle, hogy Trump olyan szenvedélyeket szabadított fel, amelyeket egy ponton képtelen lesz ellenőrizni. Véleményem szerint többé nem a tömegdemokrácia bábjává váló politikusról van szó, hanem a tömegszenvedélyekről. Bekövetkezik-e a sértődött tömegek kiszámíthatatlan végkimenetelű lázadása? Hiányzik az új szellemi erőt képviselő elit, viszont, ha lenne, akkor tehetetlen lenne. A tegnapi szellemi erők elfáradtak. Későre jár az idő, sajnos elszunnyadtunk a demokrácia kanapéján. Noha, vannak optimista hangok is. Orbán Viktor magyar kormányfő szerint Trump győzelme után „jobb hely lesz a világ”. Szerbiában is tart az örömünnep. Belgrádban óriásplakátok jelentek meg a következő felirattal: „Trump, a szerb!” A Kurir nevű napilap öles betűkkel a címoldalon hirdette az új szlogent. Sokan abban bizakodnak, hogy Donald Trump helyre rakja a dolgokat, mármint kijavítja a Demokrata Párt Szerbia iránti helytelen politikáját és véget vet a koszovói albánok támogatásának. Az Alo című napilap is új szlogent fogalmazott meg: „Az albánok sírnak, a szerbek pezsgőt fogyasztanak.” Tomislav Nikolić köztársasági elnök szerbiai látogatásra invitálta a leendő amerikai elnököt. Bejelentette, hogy Trump felesége valószínűleg szerb származású, merthogy tudomása szerint a Melanija Šumadijában használatos keresztnév. Ezt nem a borbélynál mondják, hanem a köztársasági elnök kabinetjében. Ivica Daćić külügyminiszter bejelentette, hogy a külügy máris intézkedik és felveszi a kapcsolatot Trump csapatával, hogy mielőbb nyélbe üssék a szerbiai látogatást. A Kurir internettévében arról tartott élménybeszámolót, hogy hogyan élte meg a személyesen találkozót Trumppal, aki közvetlen, jó humorú férfiú, és aki bevalotta neki, hogy Ana Ivanović teniszezőnőt tartja a világ legszebb nőjének. A Kurir nevű napilap tudni véli, hogy Trump bizalmi embere Saša Boljšnović szerb származású amerikai üzletember, aki harminc éve az USA-ban él, számos amerikai befektetőt talált ott Szerbia részére, szoros és bizalmas kapcsolatban van a Tramp-családdal. Jelentkezett Mila Milisavljević idős grockai 85 éves asszony is, aki egykor Trump gyerekeit őrizte. Szerinte Trump nagyon szereti a szerbeket - főleg a szerb nőket. Különösképpen kedveli a töltött paprikát és a szármát. Az idős asszony hőn áhított vágya, hogy grockai otthonában vendégül láthassa a leendő amerikai elnököt. Nem tudom, hogy ezek az állítások igazak-e vagy hamisak, de egy biztos, rohamtempóban terjednek. A szélsőjobbos Vojislav Šešelj mindenkin túltett Trump ünneplésében. A szerbiai parlament eurointegrációs bizottságának ülésen Šešelj és párttársai (Szerb Radikális Párt) valamint a Dveri képviselői megakadályozták, hogy Michael Davenport, az Európai Unió szerbiai delegációjának vezetője ismertesse az EU legfrissebb jelentését Szerbia eurointegrációs előrehaladásáról. Csak egy intés hiányzik és „eldördül az első puska”. Šešelj azt kérte Davenporttól, adja meg a maroktelefonszámát, hogy átküldhesse neki a Trumpról szóló új csetnik dalt. Az összefüggések nyilvánvalók. Šešelj reméli, hogy Donald Trump pártfogolja pártjának Brüsszel elleni szabadságharcát.

(Végel László, november 20.)

Mindezt azért ecseteltem hosszasan és – feltehetően – unalmasan, mert azt szerettem volna, hogy megértse, aki olvassa, miért állom meg olyan nehezen, hogy ebben a cikkben le ne írjam, ne úgy kezdjem a mondatokat: „Kedves Tamás!” És ne azzal folytassam: „Noha e politikai döntésed racionális okait (talán még az érzelmieket is) meg tudom érteni: „bizonyára szakszerűen és hideg aggyal mérlegelted magadban...“, meg ne mondjak olyanokat, hogy „bizonyára a legjobbat szeretnéd kihozni ebből...“, meg hogy „a karriered szempontjából...“, meg hogy „a családod érdekei...“ És hogy ne ragadtassam el magam, ne mondjak ki ordináré dolgokat, hiszen talán épp Ő az egyike azon kevés ismerőseimnek, akit sohasem láttam és hallottam ordináré dolgokat tenni vagy megfogalmazni.

„Baszd meg!“ Mondjuk ilyeneket mondanék mégis szívesen. Nehezen állom meg, hogy ne vájjam belé a körmömet és ne hivatkozzam e döntése „kollaterális áldozataira“. Miránk, akik hittünk a „mozgalmiság“-ban. „Benne“.

(Bence Erika, december 8.)

A Magyar Nemzeti Tanács két éves munkájáról tárgyalt. Hajnal Jenő elnök a „számadás és tervezés” nevében számolt be a félidei eredményekről. Egy konkrét adat: az MNT jövő évi költségvetése több mint 1,1 milliárd dinár. Ennek legnagyobb részét Orbán Viktor utalja a magyarországi adófizetők pénzéből. Hálásak is neki.

Hajnalnak volt egy fölöttébb mulatságos félmondata is: „fontos szerepet játszott az MNT a versenyképes magyar értelmiség kinevelésében”. Ez most komoly?

(...) Ezzel a vajdmagyar parlament lezárta a 2016-os évet. Nyugodjék békében! Korhecz már biztos helyen.

Lehet pezsgőt bontani.

2016. december 29.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni

Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >

Tovább

Deli Andor, a megtollasodott pártkatona

Már most el lehet mondani, hogy Deli Andor vajdasági fideszes/vémeszes EP képviselő tíz évig ott volt >

Tovább

Mindenütt átutazó

Felidéztem egyik régi írását, amelyben arról számolt be, hogy Budapesten sem érzi magát se jobban, sem >

Tovább

Pásztor-kultusz építés

Pásztor István kitalált és érdemtelen személyi kultuszának építése, emlékművek emelése, kirakatünnepségek rendezése, alapítvány alapítása és díjosztogatás >

Tovább

Amikor jön a vonat

Ebből a történetből persze senki nem fog jól kijönni. Nem fogják megszólaltatni az olyan, Lovas és >

Tovább

Mindenki feleljen a saját tetteiért!

A fotón (Nyilas) mögött jól látszik,  a KJI molinója piros betűkkel hirdeti (az intézmény közösségi oldalán a >

Tovább

Hátha nem lesz csendes

Nem tehetek róla, az utóbbi időben nem a lúdtoll, nem is a kard jut eszembe, ha >

Tovább

Magyar alkotók szerepe a szerb avantgárdban

Annak ellenére, hogy a magyar avantgárd egyik vidéki centruma lehetett Újvidék és azon belül is az >

Tovább

Vigyázz, jön a vonat!

De kedvet kap-e egyetlen komoly ember is az újabb vezér személyi kultuszának az építésére, egy irányvesztett >

Tovább

Hátha!

Valójában a közép-európai fuvallatok egyre gyengébbek, az északról érkező orosz sztyeppe vonzereje egyre inkább elhatalmasodik. A >

Tovább

Pásztort választott magának a VMSZ nyája!

Pásztor Bálint a tisztújító közgyűlésen egyetlen szóval nem mondta, hogy számára a magyar közösség érdeke a >

Tovább

Szerbiában 10 éve csorbítják a politikai jogokat és a polgári szabadságjogokat!

A Freedom House szakértője azt is mondta, hogy „most Szerbiában fennáll a valós félelem attól, hogy  valamiféle >

Tovább