2020. október 24. szombat
Ma Salamon, Antal névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Versengő populizmusok

Az egyetlen biztató elem ebben a lehangoló valóságban az, hogy az efféle rendszerek csak addig képesek fennmaradni, amíg emelni tudják a tétet. Egy idő után azonban a tartalékok törvényszerűen elfogynak, s az inga visszalendül. Ara-Kovács Attila (Diplomáciai jegyzet):

Igazi meglepetésként hatott, hogy a december 11-én győztes román szociáldemokraták (PSD) egy muszlim vallású nőt, Sevil Shhaidehet jelöltek miniszterelnöknek, aki ráadásul egy olyan szír férfinak a felesége, aki csak 2011-ben kapott román állampolgárságot. A döntés mesterinek tűnik, pedig csak annak a populista kurzusnak a folytatása, mely a baloldal választási kampányát meghatározta és sikerre is vitte.

Ennyivel azonban nem zárható le a dolog, ugyanis a miniszterelnök személyének kiválasztása nem egyszerűen csak azoknak üzenet, akik a baloldalra szavaztak, hanem a nemzetközi közösségnek is. Állásfoglalás, hogy a szociáldemokraták nem óhajtják ott folytatni, ahol a kampányban abbahagyták. Akkor kijelentéseik kisebbségellenesek, migránsellenesek és nacionalisták voltak, ám politikájukban nem óhajtanak sem kisebbségellenesek, sem migránsellenesek, sem pedig – fogalmazzunk óvatosan – túlzottan nacionalisták lenni. Sőt, valójában Brüsszellel szemben sem kívánnak fellépni.

Lehetett más oka is annak, hogy kit neveztek meg miniszterelnök-jelöltnek. Fogalmazzunk úgy, hogy céljuk „pedagógiai” volt – és talán ez a legfontosabb különbség aközött, amit a Magyarországon egyeduralkodó Fidesz, illetve amit a román szociáldemokraták tesznek. Utóbbiak e döntéssel egyértelművé tették, hogy tisztában vannak választóik egy részének xenofób, kisebbségellenes elvárásaival, de azt kormányon nem akarják kiszolgálni. Főként pedig nem fognak ezekre az elvárásokra és hangulatokra rálicitálni – ahogy teszi azt Orbán Viktor. Kérdés, hogy meg tudják-e tartani ezt az egyensúlyt. Ellenfelük, a magát a jobboldalra pozicionáló Nemzeti Liberális Párt (PNL) súlyos strukturális, személyi és nem utolsó sorban legitimitási gondokkal küzd. Legutóbb például olyasvalakit próbált indítani a bukaresti főpolgármester-választáson, aki a két világháború közötti náci mozgalmak ébresztgetésével és újrafazonírozásával kísérletezett. Ám ellentétben Magyarországgal, ott az ilyesmit komolyan bünteti a választói publikum, s következményeit a PNL máig nyögi, nem, hogy kétharmadot szerzett volna egy efféle politikával.

Mi ez a szembeötlő és szinte felfoghatatlan különbség a két társadalom között? Az egyik miért országvesztő, régmúlt bűnökben lel ma tömeges – kétharmados – visszaigazolást, a másik viszont miért utasítja el azt?

Úgy látom, e különbségnek két forrása van. Egyrészt a román baloldal hagyja élni a civil társadalmat és benne az értelmiséget, a szellemi elitet; s feltehetően a jobboldal sem tenne mást, ha hatalomra kerülne. Komoly elemzőmunka folyik – függetlenül pártállástól és ideológiai indoktrinációtól – s e műhelyektől a politikum támogatást nem csak remél, de kap is. Az, hogy a jobboldal végül megbukott egy nácival házalva a főpolgármesteri posztért, nem elsősorban politikai ellenfeleinél, hanem a civil társadalomnál, az értelmiségnél és a gazdasági elitnél verte ki a biztosítékot, s ennek országos következményei ma már nyilvánvalóak.

Nem mellékes ugyanakkor, hogy Romániában – Magyarországtól eltérően – nem végezték ki a diplomáciai kart, mely garanciája annak, hogy az ország el ne szigetelődjék. A diplomaták azok, akik a veszélyekre idejekorán figyelmeztetni tudják a kormányt, s ha az vonakodna, akár a társadalom egészét. Magyarországon az efféle nélkülözhetetlen figyelmeztető mechanizmus ma nem létezik.

A másik különbség a román történelem közelmúltjában rejlik. A Ceauşescu-éra emléke, az összekuszált indulatok dacára a többségben igen negatív érzelemként rögzült. Elég olvasni a kortárs Magyarország politikai állapotáról szóló román elemzéseket, hogy észrevegyük azt az undort, ami a szerzőket magával ragadja annak láttán, mennyi kapcsolódási pont van az orbáni és a ceauşescui politika között – annak következményeivel terhesen. Intő jel a kultúra drasztikus lecsúszása; az állami és politikai rendszerszintű korrupció; a nagy elosztó rendszerek széthullása; a titkosszolgálatok túlhatalmi burjánzása; az egész országot elszigeteltségbe taszító nacionalizmus; a tömeges elszegényedés és nélkülözés; a célkeresztbe állított civil társadalom. Egyre több olyan elemzés jelenik meg szomszédunkban és szerte a nagyvilágban, mely nemcsak a párhuzamokat írja le meglehetős pontossággal, hanem azt is, hogy mindez hova vezet.

A kádári lágy diktatúra ilyen ismeretekkel és ezért kellő óvatossággal nem ruházta fel a magyar polgárt; mindennek egyenes következménye, hogy Romániában sokkal tisztábban látják, hova és mibe rohan Orbán rendszere s vele együtt az egész magyar társadalom.

Már a fenti két példa is mutatja, hogy nem lehet egy kalap alá venni a pártok és kormányok egyre differenciálódó populizmusát. Egy párt vagy kormány akkor lesz sikeres, ha bizonyítja választóinak, hogy a globalizáció nem csak elkerülhetetlen, de a vele együtt járó átalakulás áldozatainak száma – gazdasági és biztonsági szempontból – jó kormányzással minimalizálható; hogy a multikulturalitásnak alternatívája nincs, és ezért a bezárkózó nemzetek elkerülhetetlenül az évszázad vesztesei maradnak.

Meglehet, rövidesen szembe találjuk magunkat egy olyan artikulált választói igénnyel, mely toleránsabb lesz a populizmussal szemben, ha az nem akar rendszerváltó és demokráciaellenes lenni, s nem számolja fel egy-egy társadalom jogbiztonságát, mint ahogy Orbáné azt már megtette, a lengyel Jarosław Kaczyńskié pedig a legjobb úton halad efelé. A román példa erre a legbeszédesebb. Az egyetlen biztató elem ebben a lehangoló valóságban az, hogy az efféle rendszerek csak addig képesek fennmaradni, amíg emelni tudják a tétet. Egy idő után azonban a tartalékok törvényszerűen elfogynak, s az inga visszalendül.

2016. december 26.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Elvesztettem egy országot, de maradt egy város

Szóba került a kisebbségi állapot is. Emiatt nem siránkozok, elfogadtam, vállalom, ezzel élek és nem azonosulok >

Tovább

Akinek Gorbacsov volt a riportere

Zolcer Jánossal valamikor a kilencvenes évek elején ismerkedtem meg Münchenben, amikor egy ideig ott éltünk Évával >

Tovább

Minden befejezetlen, még a rendszerváltás is

Az ellenzéki pártok nem alkalmazkodnak az új helyzethez, nehezen veszik tudomásul, hogy többé nem Milošević izolációs >

Tovább

Száz napos türelmi idő

Az új vezetőség egyik első intézkedése éppen az MNT-ből való kivonulás lehetne, ami új helyzetet teremtene >

Tovább

A doktori diplomák feketepiaci ára zuhan, az arany ára emelkedik

Minden relatív lett. A hazugság meggyőzőbb, mint az igazság, minden eladó és minden megvásárolható. A doktori >

Tovább

Orbán Viktor! Hátrább az agarakkal!

Ha pedig a rezsim mégis elfojtja ezt a méreteiben aprócska, politikailag gyönge, ám szeretetre méltó, szép, >

Tovább

A kapitalizmus veszélyes bohóca

Természetesen Trump nem Lindbergh, de félő, hogy győzelme esetén nemcsak Amerikában, hanem az egész Európában is >

Tovább

Egy kurta után most egy hosszabb közleménnyel rukkolt elő a Magyar Mozgalom

Öt küzdelmes év után őrségváltásra került sor a szervezet élén. Az eddigi elnökségből ketten, Garai Zsolt >

Tovább

Baloldal és gyermekbalett

„Miközben mi itt családi ünnepet rendezünk republikánus gyermekbalettel, a reakció éjszakai katonai gyakorlatokat rendez gépfegyverekkel”. Nézem, >

Tovább

Mi lesz a Futaki úti temetőben lévő emlékhely sorsa?

Az „1944/45-ös ártatlan áldozatok” emlékművének elkészítése is azt mutatja, hogy a VMSZ képtelen egyetlen vitás kérdést >

Tovább

A demokráciába vetett hit megroggyanása

Hiányzik a mindennapi demokrácia, a republikánus tér, amelyben a polgár beleszólhat a dolgok alakulásába. Ez főleg >

Tovább

Néha elhangzik egy-egy pedagógus sikolya, amelyet dermesztő csend követ

A VMSZ szerint minden rendben van, helyzetünk soha nem volt jobb, ez jut eszembe miközben az >

Tovább