Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

A hat évtizeddel későbbi szellemi elnyomás, ha eszközeiben és módszereiben különbözik is, semmivel sem másabb elődjénél, s jól példázzák ezt a mai, vajdasági magyar politikai viszonyaink is. Szabó Palócz Attila (Szabad Magyar Szó):

„A helyzettel való közvetlen megismerkedés során kiderült, hogy mind a szovjet katonai parancsnokság, mind a magyar fegyveres erők parancsnokságának előzetes jelentései némiképp – negatív irányban – túlzónak bizonyultak; a katonákkal folytatott megbeszélés után átmentünk az MDP KV-be, ahol megbeszélést folytattunk Gerővel, Nagy Imrével, Kádárral, Szántó Zoltánnal, Hegedűssel, akik tájékoztattak bennünket a városban kialakult helyzetről és az általuk foganatosított intézkedésekről a rendzavarások felszámolása érdekében” – Anasztasz Ivanovics Mikojan (1895–1978) és Mihail Andrejevics Szuszlov (1902–1982) fogalmazott így az 1956. október 24-én Budapestről Moszkvába küldött, közösen jegyzett rejtjeltáviratában. Hozzátették még:

„Az a benyomásunk alakult ki, hogy különösen Gerő elvtárs, de más elvtársak is túlbecsülik az ellenség erőit, és lebecsülik saját erőiket. Moszkvai idő szerint 5 órakor a városban a helyzet ténylegesen a következő: A felkelők valamennyi tűzfészkét felszámolták, most a legnagyobb, a rádiónál lévő tűzfészek felszámolása folyik, ahol körülbelül négyezer ember gyűlt össze. Kitetették a fehér zászlót ugyan, ám amikor a magyar hatóságok képviselői megjelentek, a kapituláció feltételeként Gerő elmozdítását jelölték meg, mely természetesen elutasíttatott. A mi parancsnokságunk azt a feladatot tűzi ki, hogy ezt a tűzfészket ma éjszaka meg kell semmisíteni. Jellemző, hogy itt a magyar munkatársak, de mindenekelőtt az államvédelmi munkatársak elkeseredett ellenállást tanúsítottak a felkelőkkel szemben, és itt csupán amiatt szenvedtek vereséget, hogy a hadianyagból kifogytak, és támadta őket egy, az engedelmességet megtagadó, pihent magyar zászlóalj is.”

Ennyit tudtak hát Moszkvában az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc második napján, a Budapesten zajló eseményekről. Mikojan és Szuszlov aznap érkezett a magyar fővárosba és 31-éig tartózkodott Budapesten. Aznapi operatív jelentésük, amelyet úgynevezett rejtjeltáviratban küldtek meg a forradalmi események helyszínéről a szovjet birodalom központjába, mintegy három és fél évtizeddel később, 1993-ban jelent meg nyomtatásban magyar nyelven. (A Móra Ferenc Könyvkiadó ugyanis akkor adta ki a Hiányzó lapok 1956 történetéből című kötetét a Zenit könyvek sorozatában. Válogatta, az előszót és az utószót írta: Vjacseszlav Szereda és Alekszandr Sztikalin. Fordította Bazsó Tibor, Bazsó Márton, Kádas Géza és Soproni András.)

Forradalmi pillanatok, amelyekről a két szovjet vezető magatartása és véleménye szinte mindent elárult. S hatvan esztendő távlatából visszaolvasva soraikat, felettébb sajnálatos módon, azt kell látnunk, hogy hiába telt el időközben ez a bizonyos hatvan esztendő, hiába volt időközben egy rendszerváltás Magyarországon (a volt Jugoszláviát pedig röviddel a többpártrendszer bevezetése után nyomban szétdúlta egy véres délszláv polgárháború…), hiába omlott össze a szovjet birodalom, s hiába éltünk korábban mi, vajdasági magyarok (na jó, én persze még csak gyerekfejjel…) egy mindettől elhatárolódó titói jugoszláv rendszerben… Hat évtized múltán is azt kell látnunk, hogy ugyanezek a berögződések, ugyanazok a diktatórikus normák működnek a társadalom vezető struktúráiban, mint akkoriban. A „tűzfészkek felszámolása” folyamatosan folyamatban van, mert ez a hatalom célja, és semmi más; s hiába tűzik ki esetenként a fehér zászlót némely ellenállók, kívánságaik, elvárásaik nem találnak meghallgattatásra.

Most nem Mikojan és Szuszlov írja a jelentéseket, nem Moszkva diktál, de a mozgástér nem kevésbé behatárolt.

Pedig – gondoljunk csak bele –, ha a vezető politikai erők csak fele annyi energiát fektetnének a saját munkájukba, s ha ezzel valóban elvégeznék a dolgukat, mint amennyit az ellenvélemények, a kritikák, a máskéntgondolkodók elhallgattatásába fektetnek, hol is tarthatnánk ma már…

Piros betűs nemzeti ünnepként tartjuk számon az ötvenhatos forradalom és szabadságharc kitörését, a leverésére, brutális elfojtására pedig gyásznapként emlékezünk. A forradalmak tehát nem múlnak el észrevétlenül… Akármennyire szeretné is ezt a szabadságharcok leverése után felálló hatalom. Márpedig hat évtizeddel ezelőtt Vajdaságunk szerepe épp a forradalom szovjet leverése után, a megtorlások és a vérbosszú elől menekülő százezrek befogadása – és későbbi továbbküldése – révén értékelődött fel. Mi képeztük a kapu szerepét nemcsak a nyugati… de a szabad világ felé is!

Hatvan évvel később azonban most szinte minden másképp van: a sajtó- és szólásszabadságunkért most nekünk, vajdasági magyaroknak kell kiállnunk. Ugyanolyan nyílt, ámde eltökélt naivitással, ahogyan egykor a szovjet tankokkal, páncélosokkal néztek farkasszemet a pesti srácok. Tisztelet emléküknek! Mert – s idézzük csak ismét Mikojan és Szuszlov rejtjeltáviratának szövegét: „Az elvtársak azon a véleményen vannak, hogy a magyar hadsereg rosszul viselkedett, bár a debreceni hadosztály derekasan helytállt. A magyar matrózok, akik a Duna rakpartjain járőröztek, és különösen, mint ezt már említettük, az államvédelem katonái és munkatársai jól helytálltak.” Titkosított, és szigorúan bizalmas soraikat persze a történelem már rég cáfolta.

Az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján indult a Szabad Magyar Szó – tisztelegve ezzel az áldozatok emléke előtt is –, hiszen az elnyomással, elhallgattatással szembeni küzdelemnek nincs alternatívája… A hat évtizeddel későbbi szellemi elnyomás, ha eszközeiben és módszereiben különbözik is, semmivel sem másabb elődjénél, s jól példázzák ezt a mai, vajdasági magyar politikai viszonyaink is. Azzal pedig, hogy az egyensúly helyreállításán ügyködünk, így kerülünk automatikusan, szándékunkon kívül is egy permanens forradalomba.

(…)

 

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az énekes halálát gyászolja a hatalom és az ellenzék

A mérvadó újságok megemlékeznek a 100 évvel ezelőtt 1921-ben született (2002-ben elhunyt) amerikai liberális filozófusról, John >

Sok pénz, semmi eredmény

A jelenlegi vezetőknek halvány elképzelésük se nincsen, hogyan lehetne fejleszteni, a saját lábára állítani a délvidéki/vajdasági >

A mazsolázók

Színre lépnek a névtelenül mazsolázó sajtómunkások, akik a megjelent autorizált interjút úgy vágják össze, hogy nem >

Kusturica Szarajevó fölött

És akadnak azért jó dolgok is. Igaz, a halálhoz kötődnek ezek is. Elhunyt ugyanis az újvidéki >

Az elrabolt idők nyomában

Én csak keresem a hagyományt miközben az a tudat kínoz, hogy elrabolták a múltomat.  Nem csak >

A tévedhetetlenekkel szemben

Furcsa állítás, de bevallom: nem hiszek azoknak az embereknek, akik életükben nem tévedtek jó néhányszor. Nem >

„Nesze semmi, fogd meg jól!”

Aki csak teheti, továbbra is tartson ki az elvett ingatlanok természetben való visszakövetelése mellett, ne fogadja >

A közéleti vákuum depresszív hatása

A covid19 befagyasztotta az állapotokat, ami nem jelenti azt, hogy a társadalmi feszültségek nem növekszenek. Ezt >

A harmincas évek újra meg újra felbukkanak

Az antifasiszta Európa kerekedett felül, az képviselte a többséget, és rossz érzéseim ellenére elégedett vagyok azzal, >

Haiku és kapitalizmus

Inkább azon csodálkoztam, hogy ezek az államkapitalista kommunista milliárdosok verseket írnak. Mégpedig haikukat! Környezetünkben ilyesmi nem >

Független sajtó

Aki saját eszmei értékrendjéhez ragaszkodik, legyen az akár szocialista, konzervatív vagy liberális, az Arthur Koestlerrel elmondhatja, >

Bűn

Lehet, hogy a legnagyobb bűn a bűnhődéstől való menekülés. Azokra gondolok, akik Pilátusként nem akartak hallani >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |