2020. október 31. szombat
Ma Farkas, Rodrigó, Wolfgang névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Permanens forradalomban

Avagy: Mikojan–Szuszlov reinkarnáció 60 évvel később, Vajdaságban

A hat évtizeddel későbbi szellemi elnyomás, ha eszközeiben és módszereiben különbözik is, semmivel sem másabb elődjénél, s jól példázzák ezt a mai, vajdasági magyar politikai viszonyaink is. Szabó Palócz Attila (Szabad Magyar Szó):

„A helyzettel való közvetlen megismerkedés során kiderült, hogy mind a szovjet katonai parancsnokság, mind a magyar fegyveres erők parancsnokságának előzetes jelentései némiképp – negatív irányban – túlzónak bizonyultak; a katonákkal folytatott megbeszélés után átmentünk az MDP KV-be, ahol megbeszélést folytattunk Gerővel, Nagy Imrével, Kádárral, Szántó Zoltánnal, Hegedűssel, akik tájékoztattak bennünket a városban kialakult helyzetről és az általuk foganatosított intézkedésekről a rendzavarások felszámolása érdekében” – Anasztasz Ivanovics Mikojan (1895–1978) és Mihail Andrejevics Szuszlov (1902–1982) fogalmazott így az 1956. október 24-én Budapestről Moszkvába küldött, közösen jegyzett rejtjeltáviratában. Hozzátették még:

„Az a benyomásunk alakult ki, hogy különösen Gerő elvtárs, de más elvtársak is túlbecsülik az ellenség erőit, és lebecsülik saját erőiket. Moszkvai idő szerint 5 órakor a városban a helyzet ténylegesen a következő: A felkelők valamennyi tűzfészkét felszámolták, most a legnagyobb, a rádiónál lévő tűzfészek felszámolása folyik, ahol körülbelül négyezer ember gyűlt össze. Kitetették a fehér zászlót ugyan, ám amikor a magyar hatóságok képviselői megjelentek, a kapituláció feltételeként Gerő elmozdítását jelölték meg, mely természetesen elutasíttatott. A mi parancsnokságunk azt a feladatot tűzi ki, hogy ezt a tűzfészket ma éjszaka meg kell semmisíteni. Jellemző, hogy itt a magyar munkatársak, de mindenekelőtt az államvédelmi munkatársak elkeseredett ellenállást tanúsítottak a felkelőkkel szemben, és itt csupán amiatt szenvedtek vereséget, hogy a hadianyagból kifogytak, és támadta őket egy, az engedelmességet megtagadó, pihent magyar zászlóalj is.”

Ennyit tudtak hát Moszkvában az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc második napján, a Budapesten zajló eseményekről. Mikojan és Szuszlov aznap érkezett a magyar fővárosba és 31-éig tartózkodott Budapesten. Aznapi operatív jelentésük, amelyet úgynevezett rejtjeltáviratban küldtek meg a forradalmi események helyszínéről a szovjet birodalom központjába, mintegy három és fél évtizeddel később, 1993-ban jelent meg nyomtatásban magyar nyelven. (A Móra Ferenc Könyvkiadó ugyanis akkor adta ki a Hiányzó lapok 1956 történetéből című kötetét a Zenit könyvek sorozatában. Válogatta, az előszót és az utószót írta: Vjacseszlav Szereda és Alekszandr Sztikalin. Fordította Bazsó Tibor, Bazsó Márton, Kádas Géza és Soproni András.)

Forradalmi pillanatok, amelyekről a két szovjet vezető magatartása és véleménye szinte mindent elárult. S hatvan esztendő távlatából visszaolvasva soraikat, felettébb sajnálatos módon, azt kell látnunk, hogy hiába telt el időközben ez a bizonyos hatvan esztendő, hiába volt időközben egy rendszerváltás Magyarországon (a volt Jugoszláviát pedig röviddel a többpártrendszer bevezetése után nyomban szétdúlta egy véres délszláv polgárháború…), hiába omlott össze a szovjet birodalom, s hiába éltünk korábban mi, vajdasági magyarok (na jó, én persze még csak gyerekfejjel…) egy mindettől elhatárolódó titói jugoszláv rendszerben… Hat évtized múltán is azt kell látnunk, hogy ugyanezek a berögződések, ugyanazok a diktatórikus normák működnek a társadalom vezető struktúráiban, mint akkoriban. A „tűzfészkek felszámolása” folyamatosan folyamatban van, mert ez a hatalom célja, és semmi más; s hiába tűzik ki esetenként a fehér zászlót némely ellenállók, kívánságaik, elvárásaik nem találnak meghallgattatásra.

Most nem Mikojan és Szuszlov írja a jelentéseket, nem Moszkva diktál, de a mozgástér nem kevésbé behatárolt.

Pedig – gondoljunk csak bele –, ha a vezető politikai erők csak fele annyi energiát fektetnének a saját munkájukba, s ha ezzel valóban elvégeznék a dolgukat, mint amennyit az ellenvélemények, a kritikák, a máskéntgondolkodók elhallgattatásába fektetnek, hol is tarthatnánk ma már…

Piros betűs nemzeti ünnepként tartjuk számon az ötvenhatos forradalom és szabadságharc kitörését, a leverésére, brutális elfojtására pedig gyásznapként emlékezünk. A forradalmak tehát nem múlnak el észrevétlenül… Akármennyire szeretné is ezt a szabadságharcok leverése után felálló hatalom. Márpedig hat évtizeddel ezelőtt Vajdaságunk szerepe épp a forradalom szovjet leverése után, a megtorlások és a vérbosszú elől menekülő százezrek befogadása – és későbbi továbbküldése – révén értékelődött fel. Mi képeztük a kapu szerepét nemcsak a nyugati… de a szabad világ felé is!

Hatvan évvel később azonban most szinte minden másképp van: a sajtó- és szólásszabadságunkért most nekünk, vajdasági magyaroknak kell kiállnunk. Ugyanolyan nyílt, ámde eltökélt naivitással, ahogyan egykor a szovjet tankokkal, páncélosokkal néztek farkasszemet a pesti srácok. Tisztelet emléküknek! Mert – s idézzük csak ismét Mikojan és Szuszlov rejtjeltáviratának szövegét: „Az elvtársak azon a véleményen vannak, hogy a magyar hadsereg rosszul viselkedett, bár a debreceni hadosztály derekasan helytállt. A magyar matrózok, akik a Duna rakpartjain járőröztek, és különösen, mint ezt már említettük, az államvédelem katonái és munkatársai jól helytálltak.” Titkosított, és szigorúan bizalmas soraikat persze a történelem már rég cáfolta.

Az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján indult a Szabad Magyar Szó – tisztelegve ezzel az áldozatok emléke előtt is –, hiszen az elnyomással, elhallgattatással szembeni küzdelemnek nincs alternatívája… A hat évtizeddel későbbi szellemi elnyomás, ha eszközeiben és módszereiben különbözik is, semmivel sem másabb elődjénél, s jól példázzák ezt a mai, vajdasági magyar politikai viszonyaink is. Azzal pedig, hogy az egyensúly helyreállításán ügyködünk, így kerülünk automatikusan, szándékunkon kívül is egy permanens forradalomba.

(…)

 

2016. november 26.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Búcsúvacsora

Csoportosan érkeztek az ismeretlen vendégeim, akik majd kimondják a verdiktet felettem. Ítélőbíróim szótlanul lépnek be a >

Tovább

Az újszerűség lett a dogmává váló uralkodó hagyomány

Napirendre került az autosovinizmus vádja is, amellyel egyébként az establishment rendszeresen „leleplezi” a kritikusan gondolkodókat. “A >

Tovább

A történelem kapuja előtt

Eltávolodva a helyszíntől visszapillantottam: a lánykák még mindig az ablak előtt ácsorogtak. Azt hiszem, így álldogál >

Tovább

A közgáz és a színiakadémia

A hivatalos Magyarország még színfalhasogatásra se képes, meg se leli a színfalat, a nem hivatalos Magyarország >

Tovább

Szerbiában hanyatlik a demokrácia

A Pásztor István irányította Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) ezt a hanyatló szerbiai demokráciát – ami egyre >

Tovább

Restitúció: „az adatok tényleg lesújtóak”

A délvidéki magyarok hogyan is jártak, kerültek ki ebből a folyamatból? Kárpótolva lettek-e vagy sem? Voltak-e >

Tovább

Elvesztettem egy országot, de maradt egy város

Szóba került a kisebbségi állapot is. Emiatt nem siránkozok, elfogadtam, vállalom, ezzel élek és nem azonosulok >

Tovább

Akinek Gorbacsov volt a riportere

Zolcer Jánossal valamikor a kilencvenes évek elején ismerkedtem meg Münchenben, amikor egy ideig ott éltünk Évával >

Tovább

Minden befejezetlen, még a rendszerváltás is

Az ellenzéki pártok nem alkalmazkodnak az új helyzethez, nehezen veszik tudomásul, hogy többé nem Milošević izolációs >

Tovább

Száz napos türelmi idő

Az új vezetőség egyik első intézkedése éppen az MNT-ből való kivonulás lehetne, ami új helyzetet teremtene >

Tovább

A doktori diplomák feketepiaci ára zuhan, az arany ára emelkedik

Minden relatív lett. A hazugság meggyőzőbb, mint az igazság, minden eladó és minden megvásárolható. A doktori >

Tovább

Orbán Viktor! Hátrább az agarakkal!

Ha pedig a rezsim mégis elfojtja ezt a méreteiben aprócska, politikailag gyönge, ám szeretetre méltó, szép, >

Tovább