2019. december 7. szombat
Ma Ambrus, Ambrózia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A szorongás kora

Végel László
Végel László

”Kitüntetett szerephez jutnak megint a seggnyalók. Édesapám csak azt ne mond, hogy ezek ugyanazok.” Végel László:

Ön/kritika

A lány a táblagépén teljes átéléssel hallgat egy dalt. Rám szól, hogy figyeljek. Próbálom megérteni a mondatfoszlányokat. ”Kitüntetett szerephez jutnak megint a seggnyalók. Édesapám csak azt ne mond, hogy ezek ugyanazok.” Közben a gitárkíséretet túlharsogja a refrén: „Jönnek a minden rendszerhez alkalmazkodók. Édesapám csak azt ne mond, hogy ezek ugyanazok. Jönnek a lelkes ostobák és a gyáván megalkuvók. Édesapám csak azt ne mond, hogy ezek ugyanazok.” Ehhez mit szólsz? Majd ha ilyesmiről írtok, akkor olvasni foglak benneteket, sőt, falni fogom az irományaitokat, mondja hetykén. Eddig nem tapasztaltam semmi egyebet, hacsak azt nem, hogy művészkedtek. Kit érdekel mostanság, teszi fel a kérdést, majd újra a táblagépre összpontosít.

Antikozmopolita kozmopoliták

A szerbiai televízióadók műsora abszurd. A napi hírműsorokban rendre a nemzeti eszmét hirdetik miközben a gyökértelen kozmopolita kultúra ellen ágálnak, ezzel szemben a szórakoztató műsorokban napról napra a legsilányabb „kozmopolita” kultúrát terjesztik. Milan Kundera a saját idejében észlelte e kétféle kozmopolitizmust. Az egyik a sokféleségé, a másik az uniformizálódásé. A mi hivatalos antikozmopolitáink az átlagembert az uniformizálódó kozmopolitizmus felé terelik, amivel nevetségessé teszik saját hírműsoraikat. Megérdemlik, ők is meg a hírek is.

Se ide – se oda

Délelőtt sikerült megírnom a Posztkommunista mirákulom majális-jelenetét, amelyben a következőképp intézkedik a rendőr: „Miféle éhes proletár? Csak a kommunisták idejében léteztek proletárok, most nix ugribugri. Nix osztályharc, egyelőre demokrácia van”. Délelőtt elkészültem a jelenettel, ebéd után elégedetten sziesztáztam közben vesztemre felkattintottam a tévét, amelyet napok óta nem néztem. Kéthavi huzavona után, végre megalakult az új szerb kormány. Egy ideig aggódva néztem a szócsatározásokat, majd elhidegültem tőlük. Közömbösen figyelem a pártpolitikusokat. Ezek a pozícióharcok nemigen érdekelnek, hiszen már régen tudomásul vettem, hogy a pártpolitikai csatározásokban azok járnak jól, akik addig ügyködnek, amíg a kormányzópárt kegyeltjei lesznek, noha, nem kell félteni a többit sem, ugyanis azok is átügyeskedik magukat a rostán, akik úgymond ellenzékben vannak. Legalább van, aki védelmébe veszi őket. A legrosszabb a helyzetük azoknak, akik se ide, se oda nem tartoznak, és még elveik is vannak. Kikapcsolom a tévékészüléket azzal a meggyőződéssel, hogy néhány hónap múlva a piacon, az üzletekben, az utcán, a családi és a baráti összejöveteleken úgyis kiderül, milyenre sikeredett az új kormány, amely minisztereinek kétharmadát a régi miniszterek meg munkatársaik alkotják, és csak egy harmad számít, úgy ahogy új szereplőnek. Szerbiában létezik egy nagy néma tömeg, amely nem sorakozik fel sem ide, sem oda, az ő történetük számomra a legérdekesebb. Az ő sorsuk érdekel, nem pedig a pártperpatvar.

Az „újpogányok” és a Biblia

A Biblia időszerűsége: „Ne sanyargassátok az özvegyet és az árvát, az idegent és a szegényt” (Zak. 7.10.). A Ferenc pápát pirongató újpogányok azonban aligha veszik kezükbe a Bibliát. Nem vagyok biztos, hogy ők tagadják-e meg jobban a pápát vagy az Iszlám Állam, amelyik épp ezekben a napokban foglalt ellene állást.

Esterházy és a Vajdaság

Négy héttel halála után az újvidéki Zeppelin hajón Esterházy Péterre emlékezünk. Borongós az idő, mégis gyalog teszem meg az utat a Duna partig. A szerb sajtó lelkiismeretesen beharangozta az eseményt, minek hatására nagyszámú közönség gyűlt össze. Végre elmondhattam, hogy Esterházynak szoros kapcsolata volt a Vajdasággal, sőt még Belgráddal (is). Életében először Szabadkán láthatta 84-ben megjelent művét megelevenedni a színpadon. Egy író számára ez egy óriási kihívás, minden esetre más élmény. A hatodik könyv első színpadi alkalmazást kapott. Négy évvel a mű megjelenése után 1988-ban a Népszínház társulata Nada Kokotović rendezésében a Kis Magyar Pornográfia című regényét vitték színre. Én voltam a darab dramaturgja. Emlékszem milyen izgatottan várta a bemutatót. Gittával együtt érkezett Szabadkára. A fiatal vajdasági magyar kritikusok elsőként ismerhették fel prózájának jelentőségét. Aztán időről időre vendégszerepelt Szabadkán, Újvidéken és Belgrádban (is). A kapcsolat kölcsönös volt, interjúiban, cikkeiben ő is gyakorta kitért a vajdasági magyar írókra.  

Brecht igaza

„A kis változások, a nagy változások ellenségei”(Brecht). Vagyis ezeket a kis változásokat azért ígérgetik, hogy ne változzon semmi.

A szorongás kora

Az újvidéki rádió szerb nyelvű műsorának szerkesztője, újabb könyv megjelenéséről faggat. Jól ráérzett! Elmondom neki, hogy a Bűnhődés megjelenése kora őszre várható, szinte mindjárt; a Balkáni szépség, vagy a Slemil fattyúja pedig - remélem - valamennyivel később, mindkettő az újvidéki Akademska knjiga kiadó gondozásában. Vissza kell tekintenünk a XX. századra, hogy ne ismételjük meg annak borzalmait. Szerbiában a kilencvenes években kilátástalan volt az élet, az európai környezet azonban biztatónak ígérkezett, miáltal volt némi alapja a reménykedésnek, még akkor is, ha az olykor teljesen abszurdnak mutatkozott. Napjainkban azonban a szerbiai gondok az európai gondok egy szegmense. Akkor a szorongás lokális volt, ma általános jellegű.

Európai árhullámok

Kíváncsian olvasgatom Lengyel László, a Halott ország című, a magyarországi rendszerváltás történetét, utótörténetét és jelenét európai szövegkörnyezetben elemző új könyvét, miközben arra a következtetésre jutok, hogy előbb utóbb be kell látnunk, miszerint a globalizáció korában a nemzeti történelem, vagy a nemzetpolitika, összehasonlító módszerekkel értelmezhető. Sajátosságaink is ezáltal domborodnak ki. Talán egy napon az irodalomkritikusok is erre a következtetésre jutnak. Külön érdekes lenne az anyaországi és a romániai vagy a vajdasági irodalom komparatív és kontrasztív vizsgálata. Nyilvánvalóan feltárná a sajátos értékeket és kimutatná a sejtelmes utánérzéseket is. Napjainkban ugyanis azt nevezik „sajátosságnak”, ha Hajduböszörmény helyett azt írhatjuk, hogy Bácskossutfalva. Nem erről van szó: az emberi sorsok alakulnak másképpen. Lengyel László a magyar eseményeket a húsz-huszonöt évenként megjelenő európai árhullámok függvényében vizsgálja. Az 1945–48-ban, a II világháború után jött létre az „újjáépítési és újraalapítási hullám”, amelynek lökéseit Keletről a Szovjetunió, Nyugatról az Egyesült Államok adta. Tudom, hogy a Szovjetunió impulzusait sokan idegennek tartják. Ez részben igaz, hiszen az orosz szuronyok idegenek voltak, ennek ellenére az eszmék - a jelenkori események bizonyítják - termékeny talajra leltek a kelet-európai országokban. A tekintélyelvű államszocializmus nem volt csupán kényszer. Engem különösan foglalkoztat a Lengyel László emlegette második hullám, az 1968-as diáklázadás, amelyet Nyugaton a kapitalizmus-kritika jellemzett, Keleten pedig az emberarcú szocializmus gondolata. Lengyellel vallom ennek a hullámnak a jelentőségét, bár ez Magyarországon inkább csak szellemi fuvallat volt, nem pedig valóságos lázadás. Ez a különbség a magyarországi és a jugoszláviai események között, mondhatni, hogy ebben lényegesen különbözött az anyaországi és a vajdasági magyar szellemi és irodalmi élet. Nagy kár lenne megfeledkezni róla, dacára annak, hogy 1968 szelleme ma már nem érzékelhető a vajdasági magyar szellemi értelmiségi közegben. A szokásos kisebbségi amnéziának köszönve kitöröltük az emlékezetünkből. Pedig ’68 hiánya meghatározza a mai magyarországi közéletet (is), hiszen a modern baloldalnak nincs közös megújítási emlékezeti tere. Lengyel 1989-cel folytatja az árhullámok felsorolását. Érdekes, hogy ebben is meghatározó a Szovjetunió és Amerika részvétele. A kelet-európai országokban bevezetik a szabad piacot, a többpártrendszerű parlamentarizmust, összeomlik a Szovjetunió, elválik egymástól Csehország és Szlovákia, széthullik Jugoszlávia. A remény eme nagy korszakát követi a Nagy Recesszió (2008) melynek következtében, mint ahogy Lengyel írta, „megint kísértetek járják be Európát: a nacionalizmus és az egalitarianizmus kísértetei Skóciától Görögországig, Ukrajnától Katalóniáig”. Amit Lengyel ír a nagy Recesszió koráról, az cseppet sem biztató. A tömegek kiábrándultak a rendszerváltásból, tehetetlenek és tanácstalanok. Erre épít a cinikus új politikai elit. A szélsőjobb erősödik, a terrorizmus mindennapjaink része lett. Húsz évvel ezelőtt az Európai Unió mozgósító eszme volt, manapság már eltűnt a közélet szótárából. A kelet-európai társadalmakban győzött a vadkapitalizmus, amelynek jelenleg nincs sikeres alternatívája. A baloldali pártok megfeledkeztek a baloldalról. Túlélni! – ez a fő jelszó. A nyomor után jön a Kánaán, hangoztatják a politikusok. Egykor a kultúra volt a szubverzív eszmék szülőhelye, napjainkban a kultúra páriasorsra jutott. 

Bécs

„Az Európába vezető utunk Bécsen át halad”, jelentette ki Aleksandar Vučić régi/új miniszterelnök a második Vučić kormány első hivatalos látogatásán Bécsben. Új hang ez a Szerb Haladó Párt táborában sajnos, nagyon magányos. Így egy kicsit hallkan szól, nem hallatszik messzire, talán csak a vendéglátók hallották meg. Amennyiben én mondtam volna, - mint ahogy mondtam, csak még nem ért ide a híre - következett volna a husángolás. Mivel azonban a pártvezér szájából hangzott el, polgárjogot nyert! A Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúja az újvidéki officiális körök részéről történő elutasítása, hűen tükrözi a balkáni bezárkózottságot. A regényből ugyanis kiderül, hogy a „balkáni szépség” ragyogása Bécsben teljesedik ki. 

Végel László Közéleti naplójának nyomtatott változata a Családi Körben jelent meg.

 

 

 

 

2016. augusztus 21.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább

A statisztaszerep bevállalása

Egy végtelenül cinikus álláspont fölvázolása következik a tavasszal esedékes szerbiai választás bojkottjával kapcsolatban, politikai kiskáté formájában. >

Tovább

Kifelé a Machiavelli-fasorból

Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se >

Tovább

A migráns

A migráns halála nem érdemel gyászt. Tizennyolcezer halott a Földközi-tenger fenekén, legalább kétszer ennyi a Szaharában, >

Tovább

Védtük Szerbiát Horvátországban…

Aki nem volt ott, az nem tudhatja, hogy milyen érzés elvágni valakinek a nyakát. Az ott >

Tovább

Bence Erika nyílt levele a Magyar Mozgalom társelnökeihez

Hogy bárki értse: a VMSZ és elnökének politikáját továbbra is elutasítom! A Magyar Nemzeti Tanács által >

Tovább