2021. március 1. hétfő
Ma Albin, Albina, Leonita, Lea névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Kés a torkon

Tanyaszínház - amikor a bácskai magyarság saját keserű valóságán nevet

A pokolban élünk, nem? – kérdez vissza olyan szarkasztikus vigyorral, mint amilyen a drámája. Juhász Kristóf (Magyar Idők):

Az újvidéki Tanyaszínház 1978-ban alakult, ’83-ban még mindig szamár vonta kocsival járták a Délvidéket. Aztán a szamarak helyét átvette egy sárga IMT traktor, köznapi nevén Rakovica. A trupp délután ötkor ébred a sziesztából Topolya központjában, a háló- és táborhelyül szolgáló, titokzatos rendeltetésű hivatalban vagy kultúrintézményben, amelynek ajtaján öles betűkkel hirdetik, hogy az eredeti feladatkört szavatoló dolgozók szabadságra mentek. Délutáni szieszta nélkül vándorszínészetet (vagyis azt az archaikus társulati működést, ahol művészember és munkásember azonos, tehát egyik sem pihen, míg a másik dolgozik) űzni pár napnál tovább lehetetlen. Márpedig a Tanyaszínház egész nyáron praktizál. Este hatkor már díszletet-technikát állítanak a Vásártéren.

A mobil pódium összeszerelése a színiakadémisták beavatásának és szakmai alázatra nevelésének remek eszköze. A részvétel a Tanyaszínház nyári évadában tudniillik kötelező szakmai gyakorlat az akadémistáknak, vagyis a társulat működése ebben sem hasonlít a kőszínháziakéra. Folyamatosan változó tagságú szellemi műhely ez, az arculat mégis megőrződik – markánssága folytán nem is lehetne ez másképp. A mobil színpadot 2002 óta használják, a fénypult 15 éves, és a fénytechnikus biztosít arról: lelke van.

Az este kilences (a színpadi fény sötét nélkül nem az igazi) előadáskezdésre folyamatosan áramlik a község népe, autóval, biciklivel, gyalogosan, családosan, székestül vagy pokrócostul. A publikumból ítélve a Tanyaszínház előadása nem rétegdarab, van itt öreg, fiatal, gazdag és szegény, nyugati autóval érkező jaszkari és biciklivel (kerti szék gondosan a csomagtartóra szíjazva) beguruló paraszt bácsi. A gyerekek lendületesen eszik a vattacukrot, és kergetőznek a hatalmas Vásártéren, ahol, mint megtudom, állatvásárokat szoktak tartani, tehát dicséretesen koncepciózus a helyszínválasztás. Terék Anna Hangos disznók harapnak művét adják ugyanis Puskás Zoltán rendezésében.

Kézenfekvő az asszociáció Orwell Állatfarmjára, de Terék Anna szövegében kizárólag disznók és emberek szerepelnek. A közeg és a drámai alaphelyzet a disznóól és a vágóhíd. Ebben a miliőben az ember nem sokban különbözik az állattól, a böllér a disznótól. Egyszer kés kerül minden torokra.

„A kezed pedig milyen puha. Pont, mint azoknak ott, az ólakon túl.” Ám az ólakon túl is ólak vannak, nincs kiút, nincsenek magaslatok, faljuk a kukoricát, követjük a legyek röptét. „A légy ritka, mint a fehér disznó.” „Csitt! A konda dolgozik!”

Döbbenetem határtalan. Nem mintha nem láttam volna még ilyet. A budapesti alternatív színházi szcéna – pár évvel ezelőtti fénykorában – tobzódott az ettől is keményebben odamondós, szarkasztikus-szatirikus, kortárs disznóságokban. Schilling Árpádtól Bodó Viktorig, Mu Színháztól a Sirályon át a Tűzraktérig röpködtek a nemi szervek, fröcsögött a művér.

Igen ám, de akkoriban Budapesten e körökben többnyire egymást néztük. A kortárs népszínházi szatírjátékok szerzői-rendezői laptopjuk mögül elemezték a népet, akiknek játszani akartak. A bácskai közönség úgy nézi az előadást, úgy nevet a poénokon, és úgy tapsolja meg a zenés-táncos betéteket, hogy látszik rajtuk: ők az életüket élik a metaforákban. Nyilvánvalóan többen tenyésztenek például sertéseket közülük. „Kukoricaadó helyett makkadót! Több gyerek, több szavazat!” – disznólkodik szét egy szívbe markoló brechti songot a sertésparlament, majd kazahsztáni tankok felhasználásáról interpellálnak, és egy félig szerb kortesbeszéd is elhangzik.

Terék Anna kérdésemre elmondja, ezek csak a szokott lózungok fejlődő gazdaságról meg össz­népi jólétről. A nép úgy nevet a tankos manipuláción, a politikai uszításon meg mindenen, ahogy csak az tud nevetni, aki érintett a dologban. Nem volt olyan régen a háború, és nincs, aki ne lenne benne érintett, legalább valamelyik családtagja miatt (a Tanyaszínház Tháliáját nem hallgattatta el anno a fegyverek szava, a férfi színészek a katonaság elől szökve játszottak), s beszélgetésekből kiderül: most ugyan pénz beszél golyószórók helyett, de azért továbbra sincs minden rendben a Délvidéken. A bácskai magyarság az előadás képeivel saját keserű valóságán nevet. Ez valódi népszínház, valódi néppel. És ennek a népnek a Tanyaszínház művészei biztosítják a szelepet. Itt engedhetik ki a gőzt, itt röhöghetnek ki törvényt és hatalmat.

Az emberek persze azért is fogadják el a kortárs, kísérleti színházat, mert a Tanyaszínház évtizedek óta szívesen látott vendég a határon túli magyarlakta településeken (egy budapesti társulattól vajon hogy vennék ezt a stílust?). Az előadás utáni beszélgetésen szó esik egy bácsiról, aki születésétől kezdve látogatja az előadásokat – már 39-et látott. Látott tőlük Shakes­peare-t, Molnár Ferencet, Gárdonyit, látta a társulat ezer arcát. E trupp léte a Vajdaságban nem szórakoztatóipari kérdés, hanem szent ügy. Hernyák György társulatalapítót idézve: „a Tanyaszínházat nem lehet megállítani. Ha csináljuk, az emberek el fognak jönni. Ez a színház mindenkié, de senkié. A vajdasági magyaroké.”

A finálén tapsvihar. Pedig nincs hepiend: a disznók húskampókon végzik. Meg is kérdem az írót: hol a kiút a pokolból? Hol a feloldozás?

A pokolban élünk, nem? – kérdez vissza olyan szarkasztikus vigyorral, mint amilyen a drámája. (…)

 

2016. augusztus 17.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A mazsolázók

Színre lépnek a névtelenül mazsolázó sajtómunkások, akik a megjelent autorizált interjút úgy vágják össze, hogy nem >

Tovább

Kusturica Szarajevó fölött

És akadnak azért jó dolgok is. Igaz, a halálhoz kötődnek ezek is. Elhunyt ugyanis az újvidéki >

Tovább

Az elrabolt idők nyomában

Én csak keresem a hagyományt miközben az a tudat kínoz, hogy elrabolták a múltomat.  Nem csak >

Tovább

A tévedhetetlenekkel szemben

Furcsa állítás, de bevallom: nem hiszek azoknak az embereknek, akik életükben nem tévedtek jó néhányszor. Nem >

Tovább

„Nesze semmi, fogd meg jól!”

Aki csak teheti, továbbra is tartson ki az elvett ingatlanok természetben való visszakövetelése mellett, ne fogadja >

Tovább

A közéleti vákuum depresszív hatása

A covid19 befagyasztotta az állapotokat, ami nem jelenti azt, hogy a társadalmi feszültségek nem növekszenek. Ezt >

Tovább

A harmincas évek újra meg újra felbukkanak

Az antifasiszta Európa kerekedett felül, az képviselte a többséget, és rossz érzéseim ellenére elégedett vagyok azzal, >

Tovább

Haiku és kapitalizmus

Inkább azon csodálkoztam, hogy ezek az államkapitalista kommunista milliárdosok verseket írnak. Mégpedig haikukat! Környezetünkben ilyesmi nem >

Tovább

Független sajtó

Aki saját eszmei értékrendjéhez ragaszkodik, legyen az akár szocialista, konzervatív vagy liberális, az Arthur Koestlerrel elmondhatja, >

Tovább

Bűn

Lehet, hogy a legnagyobb bűn a bűnhődéstől való menekülés. Azokra gondolok, akik Pilátusként nem akartak hallani >

Tovább

Kamberi: „Így még Milošević uralkodása idején sem volt”

A képviselők nem éltek/élnek az anyanyelv használatának jogával a szerb parlamenti felszólalásaik alkalmával. Kovács Elvira, a >

Tovább

Ami az embert igazából feszíti, azzal kéne foglalkozni

„Hogy az irodalom csak irodalom. Ennek vége van. Ez nem azt jelenti, hogy vissza kellene fordulni, >

Tovább