2021. március 8. hétfő
Ma János, Zoltán névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

„Ha lenne még egy életem, egyáltalán nem foglalkoznék politikával”

Beszélgetés Kasza Józseffel

„Bódis és a körülötte levő társaság nem akart pártot alapítani. De a liberalizmusuk, a nyitottságuk, a széles látókörük nem engedte meg számukra, hogy beskatulyázzák magukat egy keményen kiépített nemzeti védőfal közé.” Losoncz Márk, Tóth Szilárd (Regio 2016/1):

A szerzők az interjút Kasza József 2016. február 3-án bekövetkezett halála előtt két hónappal  rögzítették. Ebből közlünk részleteket:

(…)

LM-TSZ: Miként kezdődött politikai pályafutása, és hogyan ítélte meg akkoriban a vajdasági magyarság helyzetét?

KJ: A nyolcvanas években eszem ágában sem volt aktívan politizálni, annak ellenére, hogy érdekelt, mi történik az országban, és hogy mi lesz a sorsunk. Mert mindjobban érezhető volt az asszimiláció, az elszlávosítás, az elszerbesítés. A jogaink abban

merültek ki, hogy odahaza szépen, nyugodtan beszélhettünk magyarul, de a hivatalokban sűrűn-sűrűn megesett, hogy nem akarták megérteni a magyar szót, vagy lekicsinylően foglalkoztak a magyar ügyfelekkel. Mondhatnám azt talán, hogy izgatott a

helyzet… Az, hogy a magyar nyelvű oktatás lehetőségei mind jobban szűkültek, különösen a felsőbb tagozatokon (tehát a negyedik osztályon túl) és a középiskolákban, hogy az egyetemi szintről ne is

beszéljek. De azon túl, hogy zavart és idegesített a helyzet, különösebben nem akartam bekapcsolódni a politikai életbe. Passzív tagja voltam a Kommunista Szövetségnek. Még középiskolában, az

igazgatóm hatására és édesapám nagy örömére léptem be a pártba, de nem akartam szerepet vállalni, és nem is nagyon aktivizáltam magam. Akkor történt a pálfordulás, amikor, egy Božović nevű ürge

lett a párttitkár Szabadkán, aki teljesen fölforgatta a politikai életet. Božović Crna Gorából költözött föl, kis krédlikakas volt. De olyan terrort vezetett be, hogy rossz volt nézni. Az élet különböző szegmenseiben érezhető volt, hogy nagyszerb nyomás telepedik rá a

lakosokra, a városra, az intézményekre. És ennek Božović volt a hordozója. Összeszedett maga mellé persze „végrehajtókat”, akik az elképzeléseit perfid módon végrehajtották. Akkor már a koszovói

kérdés igen-igen forrt. A széthúzás a központi bizottságban, a köztársasági bizottságok különböző álláspontjai mind jobbanelőrevetítették, hogy nagy összeveszés készül. De a sajtó azt sugallta, hogy a Kommunista Szövetség megerősödve jön ki a vitákból. Szabadkára ez úgy hatott ki, hogy a képviselő testület korabeli elnöke, Palencsár József, egy magyar ember, 1989-ben azt mondta, neki elege van Božović diktatúrájából. Lemondott, megüresedett a

hely. Akkor kaptam a dekrétumot, hogy kötelezően vállaljam el a képviselőtestület elnöki címét, azaz ahogy később ugrattak…vállaljam a polgármesteri szerepet. Az első reakcióm az volt, hogy ez nem lesz jó, és nem vállalom. Különösképpen azért, mert

természetemnél fogva nem tudom eltűrni a diktatúrát, a parancsokat. Szeretek saját fejjel gondolkodni, és legjobb belátásom szerint cselekedni. Erre a válasz az volt, hogy bravó, pont ilyen ember kell

nekünk. Na, mondom, ha pont ilyen kell nektek, akkor nézzük, mire jutunk, elvégre lemondani lehet másnap is. Hát nem is másnap, de két-három nap után már kialakult az első konfliktus Božović és köztem. Ugyanis Ljubiša Ristić, neves művész... Vagy inkább

szélhámosnak nevezném... „Koszovói csata” cím alatt akart rendezni színházi előadást, mégpedig nyílt színen, a Korzón, Szabadka sétálóutcáján. Be akarta mutatni a koszovói helyzetet, mi készül ott stb. És elkezdte a díszleteket hordozgatni. Én kiküldtem az inspekciót, és mondtam, hogy márpedig „Koszovói csata”

Szabadkán, a város központjában nem lesz. Ebből olyan konfliktus kerekedett, hogy öröm volt nézni. De nem engedtem az elhatározásomból, és persze jöttek is utána a kísérletek, hogy leváltsanak. Megmakacsoltam magam, ezt csak azért sem engedtem. A testület mellém állt, de az állandó feszültség megmaradt a Kommunista Szövetség és a városvezetés között.

LM-TSZ: Božović követői, a „végrehajtók” között találunk-e magyarokat?

KJ: Voltak néhányan, de egyikük sem volt különösebben véresszájú. Köztük volt Szántó Pista,

nagyon jó eszű közgazdász, később kéthárom

nagyvállalat igazgatója. Ott volt Szám Attila,egyetemi tanár, aki Božović árnyéka volt. Kettőnk közt érdekes kapcsolat volt, ő is és én is reformátusok vagyunk, együtt jártunk hittanra, templomba, egészen addig, amíg „nagy kommunisták” nem lettünk. Mondom

neki, Attila, nem jó ez, amit csinálsz… Miért üldözöl? Azt mondja… kiskomám, azért, mert a Božović megparancsolta. Soha egyénileg nem vesztünk össze, de politikailag gyilkoltuk egymást. Aztán ott volt Vermes Misi, aki nagyon jó barátom a mai napig is. Ő és

Szántó Pista nem közvetlenül Božović embere volt, hanem Mira Marković pártjához, a JUL-hoz

tartozott, úgy támogatta a szocialista tábort.

LM-TSZ: Palencsár miért mondott le?

KJ: Nem tudnám fölidézni. Én abban az időben nemigen jártam gyűlésekre. Nem akartam belefolyni, nem érdekelt. De Palencsár Jóska, amióta lemondott, azóta teljesen visszavonult, a feleségével elzárkózott a világtól, akár egy remete. Kár érte.

LM-TSZ: Elhangzott Ljubiša Ristić neve, őt is rengeteg támadás érte. Főleg a magyar színészek rótták fel neki, hogy bár színvonalas előadások születtek, mellőzve és elnyomva érzik magukat. Ön miképpen látta az ügyet, mennyire látott bele abba, hogy mi történik a színházban?

KJ: Ristić csakugyan színvonalas darabokat rendezett. De... Hogy azzal a feladattal érkezett Szabadkára, hogy a színházat tönkretegye, ezt merem állítani. Számtalan fölvétel van a tulajdonomban, amelyek alátámasztják a vádat, miszerint borzasztóan megrongálta a színház épületét, amely az érkezése előtt, valamennyire legalábbis, használható állapotban volt. Ristić mindent megtett, hogy ne legyen többé ilyen. Amikor ezzel végzett, beköltözött a zsinagógába. És

megszentségtelenítette a zsinagógát. Lovat vitt be, az odavizelt, odapiszkított. Ne mondjam. A cél az volt, hogy az épület összeomoljon, és eltűnjön. Tudják, mi lett volna a zsinagógával, ha utóbb nem nyúlok bele az ügybe? Beszakad a kupola. Akkor, amikor

a városi költségvetés töredéke volt a mainak, kiharcoltam, hogy legalább a kupolát tegyük rendbe, és megvédjük az épületet.

LM-TSZ: Ristić a JUL-hoz kötődött. Amikor azt mondja, volt valamiféle szándék a színház lerombolására, akkor tehát a JUL, illetve Miloševićék szándékára céloz?

KJ: Persze. Mindent, ami valamennyire is magyar vonatkozással bírt, ami szecessziós, azt el akarták tüntetni. Sokat kellett takarítani Ristić után, ám a színház megmentése még a zsinagógáénál is bonyolultabb volt. Óriási viták voltak, Kaszát akasztani akarták, meg akarják a mai napig is. Legjobban azok gátolták a fölújítási munkát, akik jelenleg a VMSZ vezetését alkotják. Mindaddig, amíg én voltam a színház igazgatóbizottságának elnöke, mindent megtettek, hogy a köztársasági és a tartományi alapból a pénzt ne folyósítsák. Ahogy lemondtam az igazgatóbizottság éléről, Maglai Jenő

és Pásztor István kiment a színház elé fényképezkedni, és tájékoztatták a sajtót arról, hogy milyen fontosnak tartják a színház fölújítását. Másnap megnyíltak a csatornák. Akkor a szerbeket kellene szidnom? Nem.

A VMDK KIALAKULÁSA

LM-TSZ: Az 1980-as évek vége előtt nem volt lehetséges a politikai önszerveződés, elítélték vertikalizmusként. Ám ekkor megindult a

pluralizálódás. Az ún. történelmi VMDK közelébe hogyan került akkoriban?

KJ: Sem alapító tagja, sem a későbbiekben elfogadott tagja nem voltam a VMDK-nak. Meg kell, hogy mondjam, Ágostonéknak eszükbe sem jutott, hogy egy Kasza létezik, aki Szabadkán külön harcot vív a diktatúra ellen. Hogy miért lehetett így? Nos, Szabadka

többnemzetiségű: magyarok, szerbek, horvátok, bunyevácok és sokan mások lakják. Az általános feszültség akkor már tapasztalható volt. Tudtam, ha ez szikrát kap egy többnemzetiségű közösségben,

akkor elszabadul a pokol. Különösképpen azért, mert elég nagyrészt albán pékek látták, illetve látják el a lakosságot kenyérrel. Az én kiállásom éppen ezért nem csak a magyarság érdekében történt, hanem az összlakosság, minden itt élő nemzetiség jogaiért. Ezt

hangoztattam is. Valószínűleg ezért nem tetszettem Ágostonnak, s még kevésbé Vékás Jánosnak,

aki szívből utált, Csorba Bélával együtt. És elég sokáig nem vettek egyáltalán tudomást arról, hogy

van Szabadkán egy Kasza nevezetű ürge, aki cirkuszol. Egy alkalommal Ágostonék valamilyen nagygyűlést tartottak a szabadkai Munkásegyetem amfiteátrumában. Úgy éreztem, azért illik ott megjelenni, annál is inkább, mert soha nem szűntem meg magyarnak lenni. Nem éreztem magam kisebb értékű magyarnak, mint a doroszlói alapítók. Nem hívtak, de elmentem. Ahogy megyek be, jön velem szemben Ágoston, és úgy a fülem mellett szépen elnéz.

Mintha soha az életben nem is hallott volna rólam, még egy képet nem látott volna rólam. Igaz, személyesen nem találkoztunk azelőtt, de az újságok hozták a képeket, fölismerhetett volna. Semmibe vett.

Hát, mondom, jól van, attól még maradtam, sok ismerőssel beszélgettem. És végeredményben helyeseltem mindazt, ami történik. A későbbiek folyamán keservesen, de befogadtak a bandába, méghozzá annak ellenére, hogy én időközben beléptem Ante Marković pártjába. Közgazdász lévén a gazdasági fejlődés, az

ország gazdasági fejlődése érdekelt. Marković pártjában találtam meg úgy-ahogy a helyem, legalábbis egy ideig. Főleg, hogy a sajátjaimnak nem hiányoztam. Később a VMDK-sok hívtak a gyűlésekre, be is léptem, talán 1991, 1992 táján. Az elnökségi üléseken persze elmondtam a véleményem a problémákkal kapcsolatban, és nem is mindig egyezett a véleményem a nagyhármassal, Ágostonnal, Vékással és Hódival (vagy Csorbával, aki ott volt mellettük). Voltak vitáink, de ezek nem mérgesedtek el, nem lett belőlük probléma mindaddig, míg ki nem tört a pénzügyi

botrány.

LM-TSZ: Több helyen olvassuk, hogy a VMDK kialakulásának többek között a vidéki kezdeményezések voltak a mozgatói. Volt egy

szabadkai kör is, Siflis Zoltán, Dudás Károly, Kovács Frigyes, id. Korhecz Tamás neve merül föl többek között.17 Kapcsolatban állt ezekkel az emberekkel?

KJ: Erőteljesebb volt a mozgalom a Szabadkán kívüli településeken, mint Szabadkán. Ennek az a magyarázata, hogy Temerin, Bácskossuthfalva, Zenta, Ada, Magyarkanizsa és Orom majdhogynem színmagyar települések. Ezzel szemben Szabadka volt

a vegyes társaság. Manapság pedig Szabadka egynemzetiségűvé válik, boszniaiak veszik át a hatalmat és montenegróiak, akik dolgozni sosem akartak, de mindenütt ők voltak az igazgatók, míg a

magyar gürizett. Ezért lett Temerin a VMDK központja, és nem pedig Újvidék. Újvidéken is volt persze szervezetünk, méghozzá erős emberekkel. De nagy hibája volt a VMDK-nak, hogy nem tudta

bevonni az újvidéki és a szabadkai csúcsértelmiséget.  A VMDK kezdeményezői közül Siflis Zolival és Dudás Karcsival nagyon jó

kapcsolatunk volt. Siflissel ez meg is maradt, Dudással nem, a VMSZ-ből való későbbi kizárásom miatt. Az idősebb Korhecz-cal is nagyon jó kapcsolatom volt, együtt vízilabdáztunk. A felesége munkatársam volt a városházán. Ispánovics Pistával, Józsa Lacival,

Szekeres Lacival is nagyon jó kapcsolatunk volt.

Szekerestől számtalan ötletet, támogatást kaptam, ha hibáztam, mindig figyelmeztetett. A szabadkai szervezet komoly erőt képviselt a VMDK-n belül. Akivel az első pillanattól nem volt jó kapcsolatom: Sepsey Csaba.

Örökké izgágáskodott, örökké valami problémája

volt. Nem volt a kettőnk között közös hullámhossz. Ugyanígy László Gyulával sem, aki a primitivizmusával uralta a mezőnyt.

NYILVÁNOSSÁG, ÉRTELMISÉG

LM-TSZ: Megemlítette az újvidéki csúcsértelmiséget. Ágostonék elbeszélése szerint sokan közülük, például az akkor még újvidéki székhelyű Magyar Szó és az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékének tájáról, a nyolcvanas években benne voltak a tartományi

apparátusban. Eszerint zavarta volna őket, hogy feltűnt egy önálló magyar szervezet, és ezek az emberek „szerb” pártokhoz kötődtek, így például a reformistákhoz. Hogyan látja ezt a kérdést?

KJ: Én magam is a reformistákhoz csatlakoztam először. Ennek ellenére nem mondhatom, hogy én, vagy akár Bori Imre szerb, s nem pedig magyar kötődésűek lettünk volna. Arról van szó, hogy Bori és én, és sokan mások is, tisztán láttuk Ágoston hibáit, Vékás

botladozásait... Sőt, a háttérinformációk az újvidékiek között sokkal inkább megvoltak, mint Szabadkán.

LM-TSZ: Mind a Naplót, mind a Családi Kört, mind pedig a Magyar Szót Újvidéken szerkesztették, a városi értelmiség „bázisa” voltak. Bizonyos VMDK-sok részéről gyakran elhangzott a vád, hogy ezek a lapok ellenségesen viszonyultak a párthoz, és hogy inkább a reformistákat támogatták. Vagyis mintha itt is tetten érhető volna, amit említ, a VMDK és az értelmiség közti konfliktus. Van, aki egyenesen azt állítja, hogy Bódis Gábor liberális pártot akart alapítani.

KJ: Bódis és a körülötte levő társaság nem akart pártot alapítani. De a liberalizmusuk, a nyitottságuk, a széles látókörük nem engedte meg számukra, hogy beskatulyázzák magukat egy keményen kiépített

nemzeti védőfal közé. S ebből származott a nézeteltérés Bódisék és a VMDK között. Persze nemcsak a Naplóról volt szó. Az Újvidéki Televízió szerkesztőségére ugyanez igaz, mint amit Bódisról mondtam. Az újvidéki értelmiség sokkal szélesebb látókörű volt. Arról van szó, hogy a VMDK túl merev politikát folytatott, amit a

magam részéről soha nem tudtam elfogadni. Nem féltem attól, hogy meghallgassam mások véleményét. Sajnálatos, hogy manapság a VMSZ teljes testsúllyal ráhasalt a médiatérre.

LM-TSZ: Volt egy pillanat, amikor a VMDK át akarta venni a Magyar Szó alapítói jogait, de a szerkesztőség ellenállása miatt erre végül nem került sor.

KJ: Az én álláspontom nagyon egyszerű. Szabadon kell hagyni a médiateret, és az olvasóra kell bízni a döntést. Emberileg nagyon jó kapcsolataim voltak Csorba Zolival, Purger Tiborral és Kubát

Jánossal. Egyikük sem mondhatja rólam, hogy valaha is

beavatkoztam volna a szerkesztéspolitikába. Még a saját feleségem sem mondhatja ezt, aki a Pannon Televízió főszerkesztője volt. Mi lett volna, ha beleszólok? Őszintén szólva... [Nevet.]

 

2016. május 5.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

(Meg)marad, vagy nem?

„Érthetetlen, miért hagyják szó nélkül az adai és magyarkanizsai önkormányzat vezetői az egészségügyi intézmények fejlesztési tervének >

Tovább

A legújabb kapitalista menstruáció ideje

A koronavírus gazdasági rendszereket válságba sodor, de kilátásba helyezi a sikeres és új tőkefelhalmozás lehetőségét is. >

Tovább

(Meg)marad, vagy nem?

Ismereteim szerint, a DélHír portál hívta fel először (február 22-én) a figyelmet, hogy a szerb Egészségügyi >

Tovább

Gurul a dinár, gurul a forint

Szerbiában nem idézett elő felháborodást a Szerbiai Oknyomozó Újságíró Központ (CINS) jelentése arról, hogy miként támogatja >

Tovább

Ki a jó magyar és ki nem az

Természetesen azzal kérkednek, hogy ők a legjobb magyarok! Ahogy látom a „jó magyarok” időközben jócskán megszelídültek, >

Tovább

A nemzeti közösségi jogok újabb nyirbálása?

Az MNT-nek a kultúrában való döntéshozatali jogokért való mostani kiállása határozott és jogilag is indokolt. Kérdés >

Tovább

Európa árvái

Jól esett, hogy újra láthattam a régi ismerős arcokat. Kiderült, hogy Horvátországban és Szlovéniában mégis valamelyest >

Tovább

Az énekes halálát gyászolja a hatalom és az ellenzék

A mérvadó újságok megemlékeznek a 100 évvel ezelőtt 1921-ben született (2002-ben elhunyt) amerikai liberális filozófusról, John >

Tovább

Sok pénz, semmi eredmény

A jelenlegi vezetőknek halvány elképzelésük se nincsen, hogyan lehetne fejleszteni, a saját lábára állítani a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A mazsolázók

Színre lépnek a névtelenül mazsolázó sajtómunkások, akik a megjelent autorizált interjút úgy vágják össze, hogy nem >

Tovább

Kusturica Szarajevó fölött

És akadnak azért jó dolgok is. Igaz, a halálhoz kötődnek ezek is. Elhunyt ugyanis az újvidéki >

Tovább

Az elrabolt idők nyomában

Én csak keresem a hagyományt miközben az a tudat kínoz, hogy elrabolták a múltomat.  Nem csak >

Tovább