2019. augusztus 21. Szerda
Ma Sámuel, Hajna, Piusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Vajdasági tükör

Végel László
Végel László

„A nyilvános fórumokkal rendelkező fiatal művészek és írók magukra hagyták a fiatal civil lázadókat.” Végel László (Népszabadság):

Szerbia a meglepetések országa! Az éppen uralmon lévő kormánypárt meggyőző parlamenti többséggel rendelkezik, ennek ellenére a kormánykoalíció rendkívüli parlamenti választás kiírását helyezte kilátásba. Politikai elemzők véleménye szerint a kormányfő a mágikus kétharmados többség megteremtésére törekszik, amit nem lesz túl nehéz feladat megvalósítania, mert a választópolgárok többsége megcsömörlött a helyzettől.

Egy évvel ezelőtt a kormány csökkentette a nyugdíjakat meg a közszolgák fizetését, mindamellett még egy valamirevaló tömegtüntetés sem történt. Nem mintha nem éreznék a saját bőrükön, sőt! Elégedetlenségük abban merül ki, hogy egymás között zsörtölődnek. A sajtó gyakorta szellőztet meg különböző botrányokat, mire a választópolgárok csak a vállukat vonogatják. Ennyi. Szerbiát is megkörnyékezte a posztkommunista vírus: a rezignáció kultusza. Az ellenzék reményvesztett meg tanácstalan, a kormányt mégis gondba ejti az ellenzék viselkedése. A Hol bujkál az ellenzék? kérdésre, a miniszterelnök válaszolt. A hatalmon belül – jelentette ki a minap Aleksandar Vučić szerbiai kormányfő.

A tények jelen állása szerint a rendkívüli parlamenti választáson és az azzal egy időben tartandó rendes tartományi és önkormányzati választáson a kormánypártra nehéz feladat vár: önmagát kell legyőznie. Tartományi szinten várható, hogy a magyar kisebbségi párt, a Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) végre megszabadul a kettős kötődéstől. A VMSZ ugyanis a jelenlegi ciklusban köztársasági szinten a jobbközép Szerb Haladó Párttal, tartományi szinten pedig a köztársasági szinten ellenzékben levő baloldali színezetű, de mégsem baloldali Demokrata Párttal kötött koalíciót. A kettős kötődés jelentős hatalmi pozíciókkal járt, ugyanakkor morális sebezhetőséget is jelentett.

A magyar választópolgárok egy része többnyire  érzelmi okokból nem nézte jó szemmel az egykori háborús pártból, a Szerb Radikális Pártból kivált Szerb Haladó Párttal való kiegyezést, a demokratikus vajdasági szerb közvélemény pedig köpönyegforgatással vádolta a VMSZ-t. Mindez azonban pragmatikus pártpolitikai kényszerpályának tűnt, csupán az okozott gondot, hogy a magyar közösségre rokonszenvvel tekintő többségi polgárokban is felébredt a gyanakvás, főleg azért, mert a jelenlegi köztársasági kormánykoalíció, amelynek a VMSZ is tagja, nem teljesíti alkotmányos kötelezettségét a Vajdaság iránt.

A pragmatikus kényszerpálya pártszempontból elfogadható lenne, ha a kisebbségi szavazópolgárok is a pártlogika szerint gondolkodnának. Azonban nem ez történik. Most ugyanazokat támogatjuk, mondogatták sokan, akiktől a kilencvenes években a pofonokat kaptuk, és útravalóul szendvicseket kínálgattak, csakhogy mielőbb távozzunk az országból. Az igazi gondok csak ezután kezdődtek. Közvetlenül a választások előtt az eddig egységesnek tűnő VMSZ-en belül drámai pártszakadásra került sor: a VMSZ-tagok egy része Magyar Mozgalom néven civil szervezetet alakított, majd elkezdődött a párton belüli nagy tisztogatás, amelynek a végét nehéz előre látni.

A konfliktus eszmei alapjai bizonytalanok. Pásztor István, a VMSZ aktuális elnöke azzal vádolta meg kritikusait, hogy verik a „ballib" tam­tamot. Részrehajló kijelentésével nyilvánvalóan a budapesti politikai páholy támogatását akarta biztosítani, miközben az MM dokumentumai arról tanúskodnak, hogy ez a szervezet is a jobbközépen keresi a helyét.

A vajdasági magyar helyzetet bonyolította, hogy a jobboldalon zajló konfliktussal párhuzamosan a fiatalok egy csoportja (nem tartoznak a Magyar Mozgalomhoz) szintén kifogásolta a VMSZ politikáját, mondván, hogy a párt bürokratizálódott, eltávolodott a közösségtől.

Ezt a csoportot sem jellemzi a határozott világnézeti attitűd, hanem a fiatal kisebbségi nemzedék hiányérzetét fogalmazza meg. Nem a pártállamban szocializálódó, úgy is mondhatnám, múlt nélküli nemzedékről van szó. Ebben különbözik a „jugoszféra" fiatal nemzedékétől: a legfiatalabb horvát, bosnyák, szerb értelmiségiek, írók és művészek valamilyen formában kötődnek a soha sem létezett nacionalista „aranykorhoz" vagy 1968-hoz, vagyis azokhoz a modern értékekhez, amelyeket a hatvanas évektől kezdve fogalmaztak meg a baloldali ellenzékiek. A vajdasági múlt nélküli nemzedékeknek (egyelőre) nincs ilyen viszonyítási alapjuk, ami azt sugallja, hogy a kisebbségben minden politikai fordulat után újrakezdődik a történelem. A Második Nyilvánosság néven aktivizálódott fiatalok amolyan előőrsnek számítanak, hiszen egyelőre nincs fórumuk, ezért főleg a közösségi oldalakon fejtik ki véleményüket. A nyilvános fórumokkal rendelkező fiatal művészek és írók magukra hagyták a fiatal civil lázadókat.

Ellentétek léteznek, a különbségek nem kiforrott értékrendek alapján fogalmazódtak meg. Ezért az a látszat alakult ki, hogy a vajdasági konfliktusok csupán személyes leszámolást vagy puszta hatalmi harcot rejtenek. Nyilvánvaló azonban, hogy a jelenlegi viszályok gyökere mélyebb, és a vajdasági magyar közösség állapotában ismerhető fel.

Miről van szó?

A vajdasági magyar kisebbség példamutató hősiességgel állta a sarat a baljós kilencvenes években, noha szép számmal települt át Magyarországra, bár akkor úgy tűnt, az áttelepültek közül sokan visszatérnek. Ebben az időszakban fogalmazódott meg a szülőföldre való visszatérés  naiv, de szép és biztató gondolata. A drámai helyzetben tehát élt a remény. A Milošević-időszak szerb nacionalizmusa erősítette a magyar közösség egységét, leplezte a meglevő érdekellentéteket és különbségeket. A veszély homogenizálta a közösséget. Az anyaországba vetett bizalom töretlen és naiv volt, mivel a magyarországi pártpolitika nem osztotta meg a vajdasági magyar kisebbséget.

A magyar választópolgárok igen nagy számban járultak az urnák elé a célból, hogy a magyar pártra szavazzanak.

Milošević bukása után enyhült a válsághelyzet, minek következében felszínre kerülhettek a meglevő és valóságos ellentmondások is, 2010 után pedig az anyaországi pártharcok elmélyítették a kisebbségen belüli sáncokat. Előzőleg volt egy hallgatólagos egyetértés a nemzeti kérdésben.

Magyarnak számított mindaz, aki vállalta magyar identitását. 2010 után azonban nemcsak az merült fel, hogy ki a magyar, hanem az is, hogy ki a „magyarabb". Az etnikailag összetett térségben ez nemcsak zűrzavart, felesleges bizalmatlanságot, félreértéseket szült, hanem megosztotta a közösséget. A helyzetet csak még jobban bonyolította, hogy a kisebbségi párt belépett a kifejezetten nemzeti elkötelezettségű szerbiai pártok alkotta hatalomba. Ugyanakkor a szerbiai piacgazdaság erősödésével kisebbségen belül is elmélyültek a szociális különbségek. A közösség egyszeriben megosztott lett, de hiányzott a kritikus tömeg, amely ezeket a differenciákat politikailag artikulálta volna. Így született meg a „csonka többpártrendszer", vagyis a többpártrendszer szimulálása. A bomladozó egység látszatát nemzeti szólamokkal kellett őrizni, ezek vonzóak voltak, viszont kiderült, hogy a csonka többpártrendszer képtelen mozgósítani a kisebbségi polgárokat. A Magyarországgal egyre javuló viszony és az EU-ba való belépési szándék függvényében a magyar kisebbségi párt, a VMSZ egyre kedvesebb „menyasszony" lett, akkor is „megkérték a kezét" és bevették a koalícióba, amikor már nem volt a mérleg nyelve.

A gyűlöletbeszéd mérséklődött. A kisebbségi állapot megváltozott, ám a kisebbségi politikai élet szerkezete továbbra is azt a formát őrizte, amely a miloševići időszakban született meg.

A párt képes volt új szervezeti formákkal gazdagodni. A néma többség úgy találta, úgysem lehet változtatni, ezért passzivizálódott. Egyre kevesebb kisebbségi polgár járult az urnák elé, úgyhogy a legutóbbi nemzeti tanácsi választáson

a kisebbségnek csupán egyharmada vett részt.

A politikai helyzet javult, ám a kisebbségben egyre inkább eluralkodott a rezignáció. Ezt domborította ki a 2010 után felerősödő kisebbségi exodus. A kettős állampolgárság bevezetését követően főleg a fiatalok és a szakemberek távoztak tömegesen – immár nem Magyarországra, hanem (schengeni útlevéllel) a nyugat-európai országokba. Ma már nemcsak azok távoznak, akik munkahely nélkül maradtak, hanem azok is, akiknek a munkájára szükség lenne. A távozás leggyakoribb oka nem a kisebbségi jogfosztás vagy az üldöztetés, hanem a perspektíva hiánya. Ez a kisebbségre nézve végzetes lehet.

A jelenlegi exodus tartósnak ígérkezik, ami azt is jelenti, hogy vészesen csökken a kisebbségi pártra leadott szavazatok száma. Mindez zavart idéz elő a politikai elitben. A kisebbség lélekszámának gyorsuló fogyása traumatizálja a politikai elitet. Valamiben nekik is változniuk kellene, azonban fogalmuk sincs, miben. Az anyaországi pártretorika ebben nem tud segíteni, a magyarországi viszonyokat nem lehet átültetni a kisebbség világába. A kisebbségi párt által szigorúan ellenőrzött nyilvános terekben nincs dialógus, párbeszéd és kritika, ennek következtében nem is lehet kutatni az új lehetőségeket, a megváltozott körülményeknek megfelelő új formákat. Szerbia változott, vele együtt a kisebbségi közösség is, ám a kisebbségi párt nem tudott megújulni, ennélfogva a közösség atomizálódik, fragmentálódik, a kisebbségi polgárok pedig kivándorolnak vagy kivonulnak a közéletből.

A pártszakadás ennek a válsághelyzetnek a paradigmája. Miközben mindenki az egységre hivatkozik, a megoszlás egyre égbekiáltóbb. Ez nem az egyik vagy a másik csoport „egységbontó szenvedélyén" múlik, hanem azon, hogy a politikai elitek és pártok nem találtak választ az új kihívásokra.

2016. február 17.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az MNT mikor illetékes, és mikor nem?

Nem az a probléma, hogy Birkózóakadémia létesül, hanem, hogy az MNT nem az illetékességi körével összhangban, >

Tovább

Álmomban sem gondoltam volna...

De mit mondjon az elszegényedett kisember, akinek a gyerekei azokban az években külföldre menekültek, ő pedig >

Tovább

De mily lángot is gyújthassunk, amit el nem oltana ez a szél?

Az Új Symposion munkatársai, szerkesztői az utóbbi időben sokat nyilatkoztak, főleg saját érdemeikről, még a kocsmázások >

Tovább

Nincs szó

Amikor „kurvaanyázok”, nem is rájuk gondolok! Hanem mindazokra, akik úgy vélik, hogy kizárólagos, kirekesztő eszmék, faji >

Tovább

Nem ismerem a magyar vidéket...

Az elvándorló magyar értelmiségiek nagy része jobban kötődik a Vajdasághoz, többek között a szerb kultúrához is, >

Tovább

Egy csókoltatás népies diplomáciája

Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, >

Tovább

Ólomévek

Az egyik napról a másikra, meséli Tolnai, a hatalom jó és rossz fiúkra osztott fel bennünket. >

Tovább

„Út a keresztény szabadság korszakába”?

A haladó VMSZ képviselőinek tusványosi – minden valós elemzést és politikai meglátást nélkülöző – felszólalásai is >

Tovább

Száz év vendégszeretet

Hiszen mi másról is tanúskodik majd a száz esztendővel utánunk élőknek Jinglak Sinavatra egykori thaiföldi miniszterelnök-asszony >

Tovább

Az úri Magyarország visszatérése

A pesti centralizmus maga alá gyűrte a felvidéki autonómia eszméjét. Amig a Felvidék Csehszlovákiához tartozott, kívánatos >

Tovább

A demokráciákat a szavazófülkékben verik szét

Évtizedeken át reménykedtem a demokráciában, most belátom, hogy az autoriter rendszerekhez szabad választásokkal kikövezett út vezet. >

Tovább

A kisebbségek pápája is...

Elismerem, hogy a pokolba vezető út is hamis keresztekkel van szegélyezve, ám ezúttal nem a pártpapokra, >

Tovább