Ma Márk, Ányos névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
A néma tartomány
Senki sem okosabb és erősebb nála. A pártjában. Épp ezért csak valamiféle külső, láthatatlan „őserő” fenyegetheti. Ezt nevezik phallikus félelemnek? Bence Erika:
Immáron Rend van. Az akolban meleg, nyugalom, egyfajta bégetés. Az is csak nagyon halkan, és csak a vezérek intésére. Miként a kezek, lábak és nyelvek emelése: szavazásra, szólásra és egyéb dolgokra. A disszonáns hangok, a másként és saját maguk eszétől beszélők (ezúttal nyolcvankettő) elfojtva, elhallgattatva. Bácsfeketehegyen „esett a híres lakoma”.
Hogy miért ott? Nem tudhatni. A „nem azért, hogy azért”-, illetve a „nekem elhihetik, mert én mondom”-féle nyilatkozatok nem mindenki számára tűnnek érthető, elfogadható magyarázatnak. Az előbbi a médiában hangzott el, az utóbbi a tanácsülésen, ahonnan kizárták a nyilvánosságot és főleg a médiát. Aztán meg elfelejtették kitépni a jelenlevők nyelvét, most aztán mégiscsak tudhatni, mert el bírják mondani, hogy ki milyen szerepet töltött be, ki volt a főinkvizítor, milyen az, amikor csak egy dudás van a csárdában, mert a másik távol marad.
Van, aki azt is szeretné tudni, hogy ő, a másik, az Elnök, a Nagy, miért nem volt ott. Hiszen, ha halaszthatatlan nemzetmentő és jólétteremtő feladatai miatt nem lehetett jelen, a tanácsülést akár másik napra is halaszthatták volna; hogy ne kelljen – miként hírlik – sürgönyileg meghívókat küldeni, a Szabadkától hozzávetőlegesen 50 kilométeres távolságra eső Bácsfeketehegyre, esti időpontba helyezni az ülést. És a moderátoroknak, felszólalóknak (ügyészeknek, közvádlóknak etc.) is több idejük lett volna felkészülni: megtanulhatták volna folyékonyan elmondani, amit akartak, vagy amit kellett nekik. Attól, hogy a másik félnek is több ideje lett volna felkészülni, még nagyobb nyilvánosságot és szervezettséget teremteni, attól egy olyan párt tanácsa, amelynek tizenkétezer meggyőződéses tagja van, az általa irányított szervezetek tanácsadó testületeiben pedig százötven meg százötven meg százötven egyetemi tanár, mérnök, jogász – a csúcsértelmiség – foglal helyett, emellett még 50 milliárd értékes pénz is rendelkezésére áll a jólétteremtéshez, egy ilyen pártnak és elnökének igazán nincs mitől tartania.
Ha ott lett volna, miként nem volt, gyönyörködhetett volna az általa teremtett Rendben és Fegyelemben. A Gondolatrendőrség és bírósága jól végezte a dolgát: a „szabadságról és testvériségről álmodókat” – miként az az egyik nagy magyar drámában hangzik el; biztos vagyok benne, hogy térségünk Nagy Rendszerető Elnöke olvasta! – máris megbüntették azért a tettükért, amit vélhetően csak ezután fognak elkövetni.
Eszünkbe juthat ugyan, felidéződhet bennünk, de elhessegetjük, hogy egy inkriminált korszakában Kelet-Közép-Európának szintúgy pártbizottságok felügyelték, államvédelmi egységek biztosították, hogy a burzsoázia, a külföldi propaganda és más káros, áruló elemek le ne térítsék az elvtársakat és az elvtársnőket (és a pionírgyerekeket!) az egyetlen helyes és a Kánaánba vezető útról. De valahol hiba csúszott a gépezetbe. Az üdvözítő út nem az önigazgatású szocialista mennyországba, hanem polgárháborúba, szegénységbe, posztkommunista pokolba vezetett. És azt is mondják, hogy a – szabadon gondolkodókra megsemmisítő ítéletet kimondó – legfelsőbb pártbizottsági ülésekről, miután korábban már kiadta a megfellebbezhetetlen és a tökéletes instrukciókat, a főtitkár, az elnök, a legfőbb tótumfaktum rendre távol maradt, esetleg tartózkodott. Jó embernek tűnt. Mondhatta, hogy ott sem volt, hogy ő nem is szavazott.
A Nagy Rendszerető Elnök most már nyugodt. Megvalósult az álma. Rend és Fegyelem van mindenütt; az almásládák megtisztítva, tyúkólnak se híre, se hamva.„Körötte csend amerre ment / És néma tartomány” (Arany).
„Montgomery[-Bácsfeketehegy] a vár neve”, ahol „így esett a híres lakoma.” Azt mondják, töltött káposzta volt. (Azoknak a lelkes párttagoknak és támogatóknak, akiknek ez az ételnév nem mond semmit, mert csak regionális nyelveken hajlandók gondolkodni és megnyilatkozni, mert olyan nagy lokálpatrióták, hogy az csak na: szárma.) Nem tudom, meghívták-e azt a négy tagtársukat is a lakomára, igazán megérdemelték volna, akik a Legfelsőbb Gondolatbíróság előtt fejet s térdet hajtva tértek meg, mint eltévedt bárányok a nyájba. „Nekem elhihetik”, tényleg sajnálom őket. Alá sem írták azt a kompromittáló belépési nyilatkozatot (csak gondoltak rá, említették talán, valamiféle sirokkó fújt, delejes álom taglózta őket, hogy szeretnének!), csak rájuk fogták, kényszerítették! De önkritikát gyakoroltak, s most nagy pártkarrier áll még előttük – lehet, még a családjuk előtt is, mert nekik rájuk is gondolniuk kellett. Pláne, ha még figyelmeztették is őket erre! Nem, nem lesz úgy, mint a katonaságnál a dezertőrökkel. Ők csak jelképesen lehetnek romeltakarítók és hullamosók. Ott van előttük jó néhány szép példa is. Pl. a gondolatbizottsági fődudások. Néhány évvel ezelőtt még maguk is (ugyanebben a pártformációban) számkivetettek és közellenségek. De tanultak a hibáikból, s lám, most ők a főinkvizítorok és -hóhérok. Jelképes értelemben, persze.
Nem tudom, hogy térségünk Nagy Rendszerető Elnöke idézte-e már ünnepi beszédeiben Márai Sándort. Biztosan. Mert szereti irodalmi műveltségét ekképpen is kamatoztatni, illetve utalni arra a bizalmi környezetre, amely ilyen habitusú embereket foglal magában. Ezért biztos vagyok benne, ha nem hivatkoznám meg, az Elnök és környezete akkor is felismerné, hogy Márai gondolatairól van szó. „Spárta egyetlen önálló gondolkozót sem adott a világnak, s végül így is, úgy is elpusztult”(Füves könyv). Kicsit erősebb változatban: „Spárta erőteljes hülyéket adott a világnak, s végül is elpusztult, Athén ma is él és hat” (Napló, 1943–44).
Ezen akár el is gondolkodhatott már a Rendszerető Elnök és környezete. Úgy vélhetik, ez az egyik legfőbb és évezredes történelmi igazságtalanság. Nonszensz. Hiába az autokratisztikus alapokon nyugvó Rend és a Fegyelem, a nagyobb távlatokat nézve, hosszabb távon – számukra: sajnos! – a világot mindig a lázadók, a megváltoztatni igyekvők, a teljes (gondolat)szabadságról álmodók, nem a kéz-, a láb-, a nyelvemelgetők (legyen bármely széles a mamelukhátuk és -válluk, mely mögé bújva sunyíthatnak a manipulátorok – miként többen látni vélték ezt a jelenséget is megnyilatkozni ama híres feketicsi lakomán!) viszik tovább, övék lesz végül mindig az erkölcsi igazság.
Ezért még idejében cselekedni kellett. Legalábbis meg kellett próbálni. Mint a görög főistenek. Uránosz, aki attól tartva, hogy majd a hatalmára törnek, a föld mélyébe vetette gyermekeit. De a teljes élet akarása, a világot mindig újraalkotni vágyó („fránya”) női princípium, a rossz kasztrálásához eszközt és lehetőséget teremtő anyai erő (azoknak akik mégsem járatosak a görög mitológiában: ezek toposzok, ne keressék mögötte a hús-vér asszonyt!), Gaia ezüstsarlót ad legfiatalabb gyermeke, Kronosz kezébe, aki megfosztja apját a férfiasságától, letaszítva ezzel őt a trónról. Viszont tanult saját tetteiből, meg akarta előzni önsorsát (talán ezt nevezik phallikus félelemnek a modern korokban!), ezért sorra lenyelte gyermekeit. Ám az örök változást szimbolizáló női erő megint elrejti és tartalékolja alkalmas időkre a világot megváltoztatni képes szellemet, erkölcsöt: miként Rhea mentette meg és rejtegette egy Krétán található barlangban gyermekét, a későbbi világok urát, Zeuszt, aki végül elvette Kronosztól a hatalmat, rákényszerítette apját, hogy adja vissza testvérei szabadságát.
Az új montgomery lakoma után – noha az arányokat tekintve egy kicsit félresikeredett, a többség mégsem visszakozott, mégsem mondta, hogy „éljen Eduárd!” – azonban az Elnöknek – egy ideig, úgy tűnhet – van oka bizakodni. Maradtak a feltétlen alattvalók. Már senki sincs körében, aki szakmai potenciálját, szellemi kapacitását, stratégiai tudását, tehetségét és népszerűségét tekintve veszélyt jelenthetne számára. Senki sem okosabb és erősebb nála. A pártjában. Épp ezért csak valamiféle külső, láthatatlan „őserő” fenyegetheti. Ezt nevezik phallikus félelemnek? Az apák félelmét a fiaktól. Akik jönnek és olyan világot mutatnak fel, ahol nem kell sötétben, mélyben, sem akolban élni.
Passzívumban kifejezve: a sarló már oda van adva!
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >