2021. április 12. hétfő
Ma Gyula, Baldvin, Sába névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Gion Nándor és én

„Miért és hogyan volt Gion Nándor a legnagyobb magyar író a 20. század második felében.”  Gazda Albert (MNO):

Na most tettem le végleg arról, hogy valaha is szép és alapos tanulmányban-elemzésben mesélem el, miért és hogyan volt Gion Nándor a legnagyobb magyar író a 20. század második felében. Be kellett ismernem, hogy nem fog menni.

Nem magamtól jutott eszembe, hogy február 1-jén van Gion születésének 75. évfordulója. Szerkesztőségi értekezleten került szóba, hogy lesz ez, és hogy készül nagyobb anyag a Nemzet hétvégi magazinjába. Hát itt az alkalom, hogy megírjam én is a magamét, csillant fel a szemem, ide, a G-Középre, hiszen milyen régen készülök valami effélére!

Azóta készülök valami effélére, hogy a kilencvenes évek elején belehabarodtam a könyveibe, és hogy rájöttem, jóval kevésbé tartja nagyra a kritika és a kánon, mint amennyire kellene. És azóta eltelt huszonöt év.

Lett volna lehetőség a méltatás összerakására-publikálására nemegyszer. Leginkább akkor, amikor a Könyves Blog felpörgött, és szerkesztői bármikor bármit szívesen fogadtak tőlem. Írtam is nekik kisebbeket többször, a Gion-témáról is beszélgettünk, de a nagy mű sehogy sem akart megszületni. Később a Cinken is kis projektem alapvető részeként képzeltem el őt. Amikor elindítottam az 50 kedvenc íróm sorozatot, Gion lett volna a harmadik – a második J. D. Salinger, egy magyar, egy külföldi, egy magyar alapon –, csakhogy beütött a mennykő, és Rejtő Jenőn kívül nem lelkesedhettem ott már senkiért. Így csupán egy bekezdés jutott neki, kicsivel korábban még, amikor arról volt szó, hogy mi az a 10 dolog, amit nagyon is szeretek Magyarországban. Ezt írtam egyebek közt: Gionnál színesebben és okosabban nem tudott mesélni senki magyarul, a történetei erősek, izgalmasak, sűrű szövésűek, a karakterei élnek, és mindeközben a nyelvvel is olyan magától értetődő könnyed kreativitással bánik, hogy az ember csak ámul és bámul.

A munkásságával jelentős késéssel ismerkedtem meg. Makkai Béla barátom adta ide a Latroknak is játszott című kötetet – Grendel Lajost is neki köszönhettem, jegyzem meg mellesleg –, amely akkor még két részből, A virágos katonából és a Rózsamézből állt. Nem sokkal azután történt ez, hogy 1991 februárjában Magyarországra költöztünk, feleségemmel és egyéves kislányommal. Nagynénénk fogadott be bennünket, huszonöt négyzetméteres kaszásdűlői panellakásában laktunk négyen néhány hónapig. Amíg nem volt munkánk, na meg pénzünk sem volt albérletre. A napközbeni rohanás-nyűglődés-álláshajszolás után, késő este – amikor a többiek már elmentek aludni – beleereszkedtem a fürdőkádba, rágyújtottam, és olvastam. Két hajnalba nyúló éjszaka és másfél doboz Helikon alatt a végére értem a Rojtos Gallai és Török Ádám történetének. El voltam ragadtatva. Nem ismertem más magyar szerzőt azelőtt – pedig ismertem és szerettem jó néhányat –, aki így olvastatta volna magát, mégis annyira komoly, súlyos és izgalmas lett volna, amit mond, és annyira telibe talált volna éppen engem. Mondják, hogy filmben, zenében, irodalomban azok lesznek a kedvenceink, akikkel nagykamasz korunkban találkoztunk először. Hát erre rácáfoltam valamennyire. Vagy későn érő típus vagyok.

Innentől egyértelmű volt, hogy minden Giont el kell olvasnom, amit lehet. A könyvesboltokban és az antikváriumokban az első utam mindig a G betűsökhöz vezetett, és apránként sikerült is hozzájutnom sok mindenhez. Régiekhez és újakhoz, gyerek- és felnőttirodalomhoz. Igen, Gion gyerekeknek is írt, de fontos tudni, hogy semmivel sem kevésbé erős a Postarablók vagy A kárókatonák még nem jöttek vissza attól, hogy kissrácok a főszereplői. A később tetralógiává bővült Latroknak is játszott mellett – a nagyregény-ciklus az Ez a nap a miénkkel és az Aranyat találttal egészült ki közben – éppen a Kárókatonák, valamint a Börtönről álmodom mostanában került még a csúcsok csúcsára nálam, ezeket is újraolvastam azóta jó párszor.

Valamikor a kilencvenes években, amikor már Budapesten élt az író – eddig nem is mondtam: a vajdasági Szenttamáson született, majdnem minden története ott is játszódik, és csak a háborús időkben települt át –, elmentünk egy találkozóra az Osiris könyvesboltba, a Veres Pálné utcába. Ők adták ki az újabb könyveit, meg néhány régit is, a Jéghegyen, szalmakalapban című novelláskötet jelenhetett meg épp akkortájt. Minden részletet nem tudok felidézni, de az biztos, hogy nagy tömeg nem gyűlt köré, és hogy érdekesen mesélt szóban is. A végén odamentem hozzá bátran, elmondtam, mekkora híve vagyok, és hogy összefuthatnánk, készítenék interjút vele szívesen. Akkor még korrektor voltam, úgy rémlik, de bíztam benne, hogy csak el tudok helyezni valahol egy ilyen szöveget. Meg abban is, hogy ha találkozunk, biztos megiszunk együtt egy pohár bort, és talán össze is barátkozhatunk. Ám végül addig húztam-halogattam a dolgot, amíg el nem sikkadt valahogy, majd egyszer csak késő lett. Gion Nándor 2002 augusztusában, 61 éves korában meghalt Szegeden.

Pár évvel később egy márciusi hosszú hétvégére Szegedre utaztunk, és ha már ott voltunk, elautóztunk Szenttamásra is. Sok hó esett azon a télen, még olvadt, nagy volt a sár, és a Latroknak is játszott kálváriadombját jóval kisebbnek találtam, mint amekkorának elképzeltem. De a virágos katona ott volt a helyén, felújítva, színesen, és mosolygott, kezében a korbáccsal, úgyhogy készült is fotó rólam, ahogy állok előtte félszegen.

1991 óta szerintem egyetlen olyan év sem volt – vagy ha mégis, nem sok –, amikor ne olvastam volna Giont. Sokat segített ebben az Osiris, majd később a Noran, amelyek újra kiadták a teljes életművet. Olyan kötetekkel, amelyeket addig hiába kerestem állhatatosan az antikváriumokban.

A kritika és az irodalomtörténet a halála után sem emelte magasabbra Gion Nándort, de egy idő után ez már nem érdekelt. Ahogy az sem izgatott fel, hogy most, a 75. évforduló kapcsán sem találtam sok friss publikációt.

Attól én még tudom, hogy ő a legnagyobb, és ez bőven elég.

Lehet, hogy mások is ugyanekkora rajongók, és pont hozzám hasonlóan képtelenek megbirkózni a feladattal?

Az utóbbi tíz napom jórészt morfondírozással telt. Azon gondolkodtam, hogyan is kellene hozzákezdenem ehhez a rég tervezett tanulmányhoz. Ahogy közeledett február 1-je, úgy lettem egyre izgatottabb. Amint még közelebb került, lassanként rájöttem, fel kell ezt adnom tényleg. Minden jel szerint azokról, akik ennyire közel állnak hozzám, képtelen vagyok okosan-elemzőn beszélni. Cseh Tamásról vagy Raymond Chandlerről sem sikerült soha – hogy két, egymástól eléggé különböző példával hozakodjak elő –, és amit mondjuk Andrej Tarkovszkijról összehoztam, az sem annyira nagy szám.

Az évforduló tehát jött és ment, Gion Nándor pedig megénekeletlen maradt. Mígnem ma eszembe jutott, hogy akkor megírom ezt. Így, ahogy megírtam. Mert miért ne. Hadd legyen valami nyoma, csak azért is. Megérdemli. Mindketten megérdemeljük végső soron.

2016. február 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Rossz állapotban a demokrácia és a joguralom

Az említett tekintélyes nemzetközi szervezetek és intézmények éves/kétéves jelentései „a demokrácia és a joguralom rossz állapotáról >

Tovább

Távol Európától

A VMSZ tehát nemzetközi szinten is teljes mellhosszal kiállt Vučić politikája mellett. A Szabad Magyar Szó >

Tovább

Közeleg az idő, amikor a politikai elit szobrot emel Slobodan Miloševićnak

A bársonyos forradalmak vakvágányán tépelődöm, nincs más, ezt is túl kell élnem, mint ahogy a szocialista >

Tovább

„A hatalomnak fontosabbak az EU-alapok, mint a csatlakozás”!

Csonka Áron interjújának elhallgatása csak a legújabb példája, hogy a más, a vémesz hivatalos álláspontjától eltérő >

Tovább

Koča és a szerb nacionalizmus

A szerb nacionalizmusról Koča Popovićnak lesújtó volt a véleménye. Sajnálatos, hogy a szerbek azon a civilizációs >

Tovább

Jugoszlávia felbomlásának Újvidék a legnagyobb vesztese

Kezdem hinni, hogy Jugoszlávia felbomlásának Újvidék a legnagobb vesztese. Riasztó helyzet állt elő: valójában két Újvidék >

Tovább

Egyet ír a törvény, más a gyakorlat!

A Fidesz EP képviselői (Gál Kinga és Deli Andor) is, felszólalásukban az EP ülésén a Szerbiával >

Tovább

A Nagy Árulás

Pontosan fogalmaz Károlyi Csaba, amikor megjegyzi, hogy a 68-ról az Áttüntetésekben, a Parainézisben írtam, de nem >

Tovább

Vučić: „Az EP képviselők időben és térben is elvesztek”

Pillanat kérdése, hogy mikor fogja az EU-ból valaki nyilvánosan kifejezni a fokozódó elégedetlenséget és irritálást, hogy >

Tovább

A baljós ártatlanság kora után

Kezdődött a végtelennek nevezhető igazságos háborúsdi, a baljós ártatlanság korát felváltotta a győzelmekkel teli kollektív bűnösség >

Tovább

Nem mi vagyunk a mérleg nyelve

Az ellenségképzést nem kifejezetten a politikai szereplők részéről értem, a DK-n kívül nem emlékszem olyan pártra, >

Tovább

VMDK: Az EP Szerbiáról szóló jelentése komoly csapás Vučić autokrata rendszerére

A VMDK ebben a folyamatban különösen visszataszítónak és elfogadhatatlannak tartja a kisebbségi kormánypárt hozzáállását és ténykedését. >

Tovább