Ma Jusztina, Kozma, Damján névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Súlytalanság
Csorba Zoltán
„A kicsik pedig prüszkölnek, zúgolódnak, pattognak de súlytalanok, szavuk nem sokat számít.” Csorba Zoltán (csorbazoli.blog):
Néhány évvel Jugoszlávia szétverése és az új utódállamok megalakulása után az akkor Jugoszláv Szövetési Köztársaság elnevezést viselő és politikai-gazdasági zárlat alatt lévő ország nem hivatalos külügyminisztériumi küldöttségének a velük nem hivatalosan tárgyaló magyar fél egyik politikusa olyant mondott, ami igencsak meglepte a diplomatákat: el kell feledniük, és meg kell szokniuk hogy megváltoztak az erőviszonyok és hogy immár nem az egykori jugoszláv pozícióból tárgyalnak.
Feltételezem, hogy ezt, megfelelő alkalomkor elmondták a horvát, szlovén állam (hogy a még apróbbakat ne is említsem) képviselőinek. És azt is feltételezem, hogy hasonlót közöltek egykoron, az I. világháború után a magyar diplomatákkal is, a szétesett birodalom és elvesztett háború után. Más volt a súlya a nemzetközi politikában az ötven millió lakosú Osztrák-Magyar Monarchiának az I. világháború kitöréséig, mint ahogy Jugoszláviának is a szétveréséig.
Nem nehéz észrevenni azt a határozott szándékot ami az elmúlt negyed évszázad során az egykori Jugoszlávia teljes lejáratására, meghurcolására irányul. Sokszor nagy adag ízléstelenséggel igyekeznek csúfot űzni abból az országból. Úgy beállítani mintha az egy, a marxizmustól mosott agyú, rossz szándékú, gyilkos-tolvaj-bunkó kommunisták által összetákolt, szélhámosok gyülekezete lett volna. Egy érthetetlen történelmi tévedés, amit nagyon gyorsan ki kell törölni a történelem könyvekből, a híradási anyagokból, egyáltalán az emlékezetből. Mint egy rémálmot nagyon gyorsan elfelejteni.
Ebben a szándékban különböző érdekektől vezérelve nagy az egyetértés. A nagyhatalmak a nyugati hatalmak fellélegeztek, hogy tervük beteljesedett és megszabadultak egy kellemetlenkedő, önfejű, fegyelmezetlen és saját utat járó országtól a geostratégiailag rendkívül érzékeny Balkán közepén. Az egykori Jugoszlávia valamennyi szomszéda is nagy fokú (kár)örömmel vette a kioktató, prepotens júgók eltűnését. Létérdeke valamennyi utódország új vezetőségeinek, politikusainak, pártjainak is, hogy naponta bizonygassák: ők hozták el a szabadságot, ők nyitották meg a jólét kapuit, ők valósították meg az “egykori Jugoszláviába, a totalitárius kommunista diktatúrába kényszerített” minden nemzet és nemzetiség leghőbb vágyát: a nemzeti és vallási szabadságot, a többpártrendszerű demokráciát, a piacgazdaságot. Mint Voltaire Pangloss doktora naponta sulykolják hogy “a lehető legjobb világban élünk”. (Más írás témája, hogy vajon azok, akik a korábbi diktatúrában éltek hogyan emlékeznek szabadságuk korlátozására és szenvedéseikre)
Minden lejárató törekvés ellenére nehezen vitatható tény, hogy Jugoszláviának szava volt és szavának súlya volt a világpolitikában és a nemzetközi diplomáciában. Sokat nyomott a latba, hogy Jugoszlávia Indiával és Egyiptommal együtt a kezdeményezője, alapítója volt és mindvégig vezető szerepet töltött be az azóta szintén lesajnált El nem kötelezettek mozgalmában. Az 1961-ben 25 tagországgal megalakult, majd később már száz országot tömörítő mozgalom fő célja a nagyhatalmak általi külső nyomás, beavatkozás elutasítása, az országok teljes értékű integritásának, szuverenitásának megőrzése (a mozgalom, amely sohasem alakult át szövetséggé végül kompromitálódott, tagországok között – Irak és Irán - háború robbant ki, egy része “a természetes szövetséges” keleti blokk felé terelte volna az irányvételt, ami ellentétben állt az alap célkitűzésekkel…). A lényeg: Jugoszláviának súlyát növelte, hogy az el nem kötelezetteken keresztül elvben maga mögött tudta a világ lakosságának 55 százalékát. Idősebb diplomaták mesélték, hogy nemzetközi szervezetekben fontos döntések előtt kötelezően konzultáltak Jugoszláviával, kikérték előzetes véleményüket. Ezek után persze meghökkentőnek hatott a más erőviszonyokhoz szokott diplomatáknak amikor az arcába vágják az új helyzetből fakadó igazságot.
Óriási változásokon esett át a világ az utóbbi negyed évszázadban. A nagyok megerősödtek és teljes jogot formálnak arra, hogy minden kérdésben ők döntsenek és mindenbe beavatkozzanak. A kicsik pedig prüszkölnek, zúgolódnak, pattognak de súlytalanok, szavuk nem sokat számít. A nagyok külön örülnek annak, amikor a kicsik ahelyett, hogy összefognának és nem nyolc-tíz milliós lakosság, hanem legalább ötven milliós tömeg érdekeit képviselve nyomást tudnának gyakorolni a nagyokra, egymás között vitáznak, egymással vesznek össze. Legfrissebb példa erre az illegális migráció okozta válság miatt jelentkező szerb-horvát, magyar-horvát, magyar-román villongások.
A kis országok lakossága pedig mint Voltaire Candide-ja azon töpreng, hogy meddig kell hinni Pangloss doktoraiknak.
Következő cikk: Pengedrótkerítés és őrtüzek, avagy széttrolkodni a kerek világot
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is
Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >
Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén
A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >
Azt hallom, csoda történt Washingtonban
Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >
Osztozkodás a lőporos hordón
A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >
Botrány Újvidéken
Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >
Menekülés a magányból a forradalomba
A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >
Javasasszonyok és politológusok
A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >
Kettős nyomás alatt
Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >
Örömünnep Szerbiában
Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >
Konformizmus-vita
Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >
Örök hála Bosnyák Istvánnak
Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >
Szaxofon
A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >