2019. december 8. vasárnap
Ma Mária, Emőke névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Súlytalanság

Csorba Zoltán
Csorba Zoltán

„A kicsik pedig prüszkölnek, zúgolódnak, pattognak de súlytalanok, szavuk nem sokat számít.” Csorba Zoltán (csorbazoli.blog):

Néhány évvel Jugoszlávia szétverése és az új utódállamok megalakulása után az akkor Jugoszláv Szövetési Köztársaság elnevezést viselő és politikai-gazdasági zárlat alatt lévő ország nem hivatalos külügyminisztériumi küldöttségének a velük nem hivatalosan tárgyaló magyar fél egyik politikusa olyant mondott, ami igencsak meglepte a diplomatákat: el kell feledniük, és meg kell szokniuk hogy megváltoztak az erőviszonyok és hogy immár nem az egykori jugoszláv pozícióból tárgyalnak.

Feltételezem, hogy ezt, megfelelő alkalomkor elmondták a horvát, szlovén állam (hogy a még apróbbakat ne is említsem) képviselőinek. És azt is feltételezem, hogy hasonlót közöltek egykoron, az I. világháború után a magyar diplomatákkal is, a szétesett birodalom és elvesztett háború után. Más volt a súlya  a nemzetközi politikában az ötven millió lakosú Osztrák-Magyar Monarchiának az I. világháború kitöréséig, mint ahogy Jugoszláviának is a szétveréséig.

Nem nehéz észrevenni azt a határozott szándékot ami az elmúlt negyed évszázad során az egykori Jugoszlávia teljes lejáratására, meghurcolására irányul. Sokszor nagy adag ízléstelenséggel igyekeznek csúfot űzni abból az országból. Úgy beállítani mintha az egy, a marxizmustól mosott agyú, rossz szándékú, gyilkos-tolvaj-bunkó kommunisták által összetákolt, szélhámosok gyülekezete lett volna. Egy érthetetlen történelmi tévedés, amit nagyon gyorsan ki kell törölni a történelem könyvekből, a híradási anyagokból, egyáltalán az emlékezetből. Mint egy rémálmot nagyon gyorsan elfelejteni.

Ebben a szándékban különböző érdekektől vezérelve nagy az egyetértés. A nagyhatalmak a nyugati hatalmak fellélegeztek, hogy tervük beteljesedett és megszabadultak egy kellemetlenkedő, önfejű, fegyelmezetlen és saját utat járó országtól a geostratégiailag rendkívül érzékeny Balkán közepén. Az egykori Jugoszlávia valamennyi szomszéda is nagy fokú (kár)örömmel vette a kioktató, prepotens  júgók eltűnését. Létérdeke valamennyi utódország új vezetőségeinek, politikusainak, pártjainak is, hogy naponta bizonygassák: ők hozták el a szabadságot, ők nyitották meg a jólét kapuit, ők valósították meg az “egykori Jugoszláviába, a totalitárius kommunista diktatúrába kényszerített” minden nemzet és nemzetiség leghőbb vágyát: a nemzeti és vallási szabadságot, a többpártrendszerű demokráciát, a piacgazdaságot. Mint Voltaire Pangloss doktora naponta sulykolják hogy “a lehető legjobb világban élünk”. (Más írás témája, hogy vajon azok, akik a korábbi diktatúrában éltek hogyan emlékeznek szabadságuk korlátozására és szenvedéseikre)

Minden lejárató törekvés ellenére nehezen vitatható tény, hogy Jugoszláviának szava volt és szavának súlya volt a világpolitikában és a nemzetközi diplomáciában. Sokat nyomott a latba, hogy Jugoszlávia Indiával és Egyiptommal együtt a kezdeményezője, alapítója volt és mindvégig vezető szerepet töltött be az azóta szintén lesajnált El nem kötelezettek mozgalmában. Az 1961-ben 25 tagországgal megalakult, majd később már száz országot tömörítő mozgalom fő célja a nagyhatalmak általi külső nyomás, beavatkozás elutasítása, az országok teljes értékű integritásának, szuverenitásának megőrzése (a mozgalom, amely sohasem alakult át szövetséggé végül kompromitálódott, tagországok között – Irak és Irán - háború robbant ki, egy része “a természetes szövetséges” keleti blokk felé terelte volna az irányvételt, ami ellentétben állt az alap célkitűzésekkel…). A lényeg: Jugoszláviának súlyát növelte, hogy az el nem kötelezetteken keresztül elvben maga mögött tudta a világ lakosságának 55 százalékát. Idősebb diplomaták mesélték, hogy nemzetközi szervezetekben fontos döntések előtt kötelezően konzultáltak Jugoszláviával, kikérték előzetes véleményüket. Ezek után persze meghökkentőnek hatott a más erőviszonyokhoz szokott diplomatáknak amikor az arcába vágják az új helyzetből fakadó igazságot.

Óriási változásokon esett át a világ az utóbbi negyed évszázadban. A nagyok megerősödtek és teljes jogot formálnak arra, hogy minden kérdésben ők döntsenek és mindenbe beavatkozzanak. A kicsik pedig prüszkölnek, zúgolódnak, pattognak de súlytalanok, szavuk nem sokat számít. A nagyok külön örülnek annak, amikor a kicsik ahelyett, hogy összefognának és nem nyolc-tíz milliós lakosság, hanem legalább ötven milliós tömeg érdekeit képviselve nyomást tudnának gyakorolni a nagyokra, egymás között vitáznak, egymással vesznek össze. Legfrissebb példa erre az illegális migráció okozta válság miatt jelentkező szerb-horvát, magyar-horvát, magyar-román villongások.

A kis országok lakossága pedig mint Voltaire Candide-ja azon töpreng, hogy meddig kell hinni Pangloss doktoraiknak.

2015. szeptember 25.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább

A statisztaszerep bevállalása

Egy végtelenül cinikus álláspont fölvázolása következik a tavasszal esedékes szerbiai választás bojkottjával kapcsolatban, politikai kiskáté formájában. >

Tovább

Kifelé a Machiavelli-fasorból

Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se >

Tovább