2024. március 29. péntek
Ma Auguszta, Bertold névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Balázs Attila: Szép kis történetek

– Kicsit nagy a feje, de majd hozzánő – állapította meg a büszke apa, majd hanyatt vágódott és 64 órát aludt. Litera:

Alekszej Kirillovics Vronszkijon, aki különben gyűlölte Chagallt, mert a hegedűnél jobban szerette a harmonikát, ugyanakkor imádta a tehenet, s eleinte tengeren átkelő szarvasmarhákat, majd később valami fura kis szigetről származó, nagyfejű alakokat rajzolt, egymással bőszen közösülőket, Alekszej Vronszkijon már nem segíthetett senki. – Balázs Attila kötetéből ajánlunk egy részletet a zEtna Kiadó jóvoltából.

Az ördög és a neokretenizmus

(magyar nyelvű művészettörténet idegen elemekkel)

Szinte köztudott, hogy ahány színű és formájú virág díszíti a földkerekséget, csaknem ugyanannyi izmus virágzott már ki és hervadt is el a művészet roppantul termékeny talaján. Akadt közöttük olyan, amelyik viszonylag sokáig élt. Mint, mondjuk, akár egy normál kutya, amelyik nem veti magát autó kerekei alá, de bizony szép számmal jelentkeztek olyanok is, amelyek igencsak kérészéletűnek bizonyultak, s csak holmi kisebb közösségek számára maradtak ismertek. Ez utóbbiak közé tartozik a neokretenizmus, amelyről most – úgy döntöttem – ejtenék pár mondatot, azaz: elhintenék pár szót, hátha lesz valami értelme. Ha másért nem, hát azért, hogy ha netalán egyszer valaki a világ összes dolgát egyetlen nagy (gondolati) rendszerbe szeretné foglalni, akkor a neokretenizmusról sem szabad megfeledkeznie, bármennyire jelentéktelen is az (lásd: efemer). S akkor ez a szerény kis írás még hasznos lehet, ha valahol rábukkan az illető. Ez az életrajzi cikkecske, amely a neokretenizmus megalapítójának és egyetlen követőjének: Alekszej Kirillovics Vronszkij­nak, művésznevén Wolandnak amolyan szükségszerűen elnagyolt (-naggyázott) portréja, hatalmas ugrásokkal, durva, helyenként szaggatott körvonalakkal. Szóval holmi élet-szkeccs.

Eszerint – legalábbis tudomásunk szerint, s ez fénymásolt anyakönyvi kivonattal is bizonyítható! – Alekszej Vronszkij (később Woland) a nagy októberi forradalom után látott napvilágot egészséges fiúgyermekként egy többgyermekes családban a mai Micsurinszktól északnyugatra, a hatalmas és halhatatlan íróról, Lev Tolsztojról elnevezett faluban, annak is a templom mögé eső részén. 1920. november 5-én történt ez, midőn Lenin – párizsi szerelme, Inés Armand halálhíre hallatán – lelkileg majdnem összeomlott. Vronszkijné éppen tehenet fejt, amikor rárontottak a szülési fájdalmak. Ettől a szerencsétlen asszony – aki amúgy sok Tolsztojt olvasott, mielőtt férjhez ment volna (s ment is) egy Vologya Vronszkij nevezetű benzinkutashoz és amatőr csatahajó-modellezőhöz, idült alkoholistához – nyomban begurult a tehén alá, és hogy ott mit csinált, mit nem, nem tudni, de önerőből életet adott Alekszejnek, miközben Vronszkij úr a falut haránt átmetsző árokban hevert, s állítólag énekelt. Éppen forradalmi dalok voltak a repertoárján. Vronszkij urat aztán úgy cipelték haza, hogy megigyon még valamit a kis Alekszej születésének tiszteletére.

– Kicsit nagy a feje, de majd hozzánő – állapította meg a büszke apa, majd hanyatt vágódott és 64 órát aludt.

Tehette. Akkoriban még egyetlen autó sem járt arra. Csak a véresre kapart tőgyű, horpadt hasú, fekete tehenet kellett volna megetetni, de azt Vronszkijné – amint talpra állt – tüstént megcselekedte.

Mit mondjunk? Alekszej Kirillovics – sok más zsenihez hasonlóan, mint pl. Einstein vagy Eizenstein – az iskolában egyáltalán nem remekelt. Kicsit fafejűnek, de azért érző szívűnek tűnt. A nebulók közül ő tudta legszebben letörölni a táblát, ő tudott a legnagyobb ívben pisilni, és sorolhatnánk még korai, rendkívüli megnyilatkozásait. Ő volt a kóbor macskák szinte egyetlen istápolója, ennek ellenére kirúgták az iskolai „macska-kórusból”, mert kilencéves korában térdig érő szakállat növesztett, mitől fogva csak a saját szakállába dörmögött. Szóval, voltak ilyen különcségei. Festeni? Egyáltalán nem festett, vagyis csak ha kellett... Muszájból rajzolt furcsa ábrákat, s ilyeneket mondott, hogy ez a napfelkelte, ez hordó, ez apa, ez anya, ez pediglen a tökösrétes, de a vak is láthatta, hogy a hordója bizony nem hordó, inkább talicska, anya az ő rajzán inkább apa, az apa inkább anya, a nap pedig – ha megy le, ha jön fel –, leginkább szétmázolt tökösrétes. Nem beszélve arról, hogy az ifjú Alekszej ábrázolásában Sztálin golyvás bohócnak tűnt, így aztán nem is lehetett sokáig maradása ugyanott. El kellett küldeni valahová, akár iskoláztatás ürügyén.

Úgy tudjuk, hogy Alekszej Kirillovics Vronszkijt – az anyai csecsről erőszakosan leválasztva, mert az utolsó pillanatig szopott, újabb csomókat kötve a szakállán – Sze­vasz­topolba küldték Patyomkin-ösztöndíjjal, méghozzá az úgynevezett „tengeri iskolába”. Szóba került ugyan a zsdanovi tengerészeti tanfolyam is, de azt valahogy közben elfelejtették. Szevasztopolban azonban akadt még egy pótágy, így hát szeretettel fogadták az egyre inkább bulgakovi fiatalembert – ha ismeretlenül is – a szevasztopoli akármiben, s adtak neki tiszta lepedőt. És hát következett volna a vitorla fortélya, meg a gőzé, meg így tovább. Csakhogy...

Pontosan nem tudni, miként, a tudománnyal és puszta me­cha­nikával, szárazgőzű tananyaggal együtt Alekszej fejében – úgy látszik – egyre nagyobb teret kezdett hódítani a misztika. Ha nem éppen, nem is kimondottan a régi orosz misztikusok tanai, de valami újabb hordalék. A Fekete-tengerre vetülő asztrális fények játékából hívó szót vélt kiolvasni, ezért egyik éjszaka óvatosan kilopózott a partra, ahonnan az olajfoltos vízbe vetette magát. Jó öt kilométert úszott, amikor elhagyta az ereje. A különféle mesés történetek kedvelői szerint a hörögve fuldokló ember iránt mérhetetlen rokonszenvet érző delfinek kapták erős hátukra, röpítették vissza a szárazföldre, ám ennél sokkalta valószínűbb az a változat, amely arról regél, hogy Alekszej Kirillovics Vronszkijt – ugyancsak csodával határos módon – a HÁBORÚ/BÉKE nevű hajó mentette ki a halál karmaiból. Egy okádó tengerész vette észre a hold pásztájában vergődő figurát, s riasztotta a többieket, akik tüstént manőverezni kezdtek. Kicsit részeg manőverezésük közben a hajócsavar ugyan lemetélte Vronszkij egyik fülét és a bal karját, de ennél komolyabb bántódása nem esett. A hajóorvos – tapasztalt kuruzsló – nyomban ellátta a vérző sebeket, amivel megmentette az élet számára ezt a furcsa, de mint utóbb kiderül, roppant tehetséges szerzetet.

Az obskúrus vízi alkalmatosságon – miképp azt a  szakács később megsúgta lábadozó emberünknek –, az orosz tölgyfarönkök alatt igazából pandamedve-ondót és cobolyprémet csempésztek, de pszt! Harasó, ez különben sem izgatta Vronszkijt, akit a nálánál is különcebbnek tetsző, ideges pillanataiban a hajó orrára szerelt géppuskából cápákra lövöldöző, nyugodtabb perceiben pedig a kajütjébe visszavonuló és szürrealista faliszőnyegeket készítő, színes álmokat szövögető kapitány Otrantónál – se szó, se beszéd – kitett a partra, majd búcsúszó nélkül elhajózott a konvertibilis valuta felé. Nyolc tengerimedve-csomóval a farkán. Itt át kell ugranunk egy szakaszt annak a derék férfiúnak az életéből, akinek pályáját követni próbáljuk – útban létének ragyogó értelme vagy éppen tökéletes értelmetlensége felé. Ezt nyilván – akárcsak megannyi mást – a dicső vagy dicstelen jövő dönti majd el. A mi dolgunk a nyomozás és a rendelkezésünkre álló anyag felfűzése.

Eszerint Alekszej Kirillovics Vronszkij, torzonborz hajában albán szalmaszálakkal, kopott viharkabátban, nem kevésbé kopott tengerész térdnadrágban, két felfelé pördülő montenegrói lábbeliben, vállán egy horvátul tűrhetően beszélő, idomított sirállyal a második világháborút követő években tűnt fel Dubrovnik városában, ahol főképp koldulással foglalkozott, s ivott, amennyit bírt, főleg a madár pusztulása után. Néha a koločepi halászoknak segített hálót húzni a fogával meg a maradék kezével, néha pedig a lokrumi erdőben felügyelt, hogy a turisták ne gyújtsanak tüzet. S ha szüntelenül vedelt is, tökrészegen sosem látta senki. Néha viszont látták – szinte megszállottan – hanyatt feküdni a tengeren, és hihetetlenül sokáig úgy maradni, mintha hullámzó matracon aludna. Nyakszirtjét végül kagylók és algák fedték be, úgyhogy utóbb már a fejét is alig tudta mozdítani, két kifürkészhetetlen acélkék szeme azonban élénken mozgott tovább, s akkor egyszer csak (megint) elkezdett festeni, méghozzá meglehetősen nagy sikerrel. Utóbb hát önálló kiállítása is volt a dalmát tengerparton. A lelkes kritikusok tömege saját fölfedezettjének tartotta ezt a ritka figurát, és mindenki dicsérte „ragyogó autodidakta primitivizmusát”, groteszk meglátásait, meghökkentő vonalvezetését – nem utolsósorban a vörös szín többértelmű dominációját.

Alekszej Kirillovics Vronszkij – saját bevallása szerint – tejjel, vörösborral (vérrel?), sóval és jóddal készítette meghökkentő ábráit, amelyeket csónaklakkal tartósított, rögzített a régi padlásokról előkerült, szakadt vitorlavásznakra, napozóernyőkre. Szánalmasan nézett ki ugyan az egész, de utóbb a kifinomult ízlésű turisták is kezdtek megbolondulni érte. NEOPRIMITIVIZMUS? Alekszej Kirillovics Vronszkij elnézően legyintett: NEOKRETENIZMUS a javából! Ezt mormogta és dolgozott tovább, mindegyik munkáját így firkantván alá erdőtűz üszkével-kormával: WOLAND. 1000-kilencszáz ennyi és ennyi (nem fontos). Meg egy fekete villám.

Alekszej Kirillovics Vronszkijt egy föld–föld típusú rakéta becsapódásától kivágódott féltégla ütötte agyon a legújabb háborúban, miközben margarétás gumi úszósapkájával a fején és tiroli bakancsában, hosszú „sirályszárny ujjai” között vékony, mentolos női cigarettával sétálgatott derűsen, egymagában, afrikai makimajmával és vázlatfüzetével, csak úgy bóklászgatott Dubrovnik szabad városának óutcáján, a lövedékek rémisztő záporában. Alekszej Kirillovics Vronszkij nyomban elfeküdt, a láncáról szabadult állat világgá szaladt, miközben a tenger felől dagály érkezett, de megtört Dubrovnik falai alatt. Így volt.

Hm...

Alekszej Kirillovics Vronszkijon, aki különben gyűlölte Chagallt, mert a hegedűnél jobban szerette a harmonikát, ugyanakkor imádta a tehenet, s eleinte tengeren átkelő szarvasmarhákat, majd később valami fura kis szigetről származó, nagyfejű alakokat rajzolt, egymással bőszen közösülőket, Alekszej Vronszkijon már nem segíthetett senki. A neokretenizmus megalapítója, a:

1. Dobar dan

2. Djavo je u nama

3. Djevojka kreten se udaje za kretena sa djavoljim repom

4. Pijani kreten sa mamom

– című remekművek megalkotója egyszerűen elvérzett, mielőtt bárki közbeléphetett volna.

Magyarul beszélő emberek kedvéért következzék a művek címe magyarul:

1. Jó napot

2. Az ördög bennünk van

3. A kretén lány férjhez megy egy ördögfarkú kreténhez

4. Részeg kretén az anyukájával

Stb.

Szóval ezek lennének azok a fő Vronszkij-alkotások, amelyek – szavahihető források szerint – a körülmények folytán manapság egy Oliver B. Mlakar nevű nemzetközi hóhstapler birtokában vannak. Oliver B. Mlakar birtokában, aki állítólag úgy gazdagodott meg, hogy a bekövetkezett legújabb zűrzavarban sót lopott a tengerből, s most – zágrábi roncsderbis és leányfuttatós korszaka után – használt autókat, kígyóbőr kabátokat, elaggott kondorkeselyűket és őrölt fahajat árul a budapesti Ecseri úton, illetve a Lehel piacon.

Nos, miért is mondom mindezt? Hát vigyázzon mindenki, aki picit is ragaszkodik Alekszej Kirillovics Vronszkij hamisítatlan emlékéhez! Az eredeti Vronszkij-művek mindegyike reagál a jód-detektorra, az orosz jégcseppre és a körömvirágteára. Hovatovább mindegyiket ki lehet lyukasztani közepes erősségű cigarettával. A neokretenizmus elméletének alapjait egyébként – állítólag – maga Vronszkij rakta le, ami nem is csoda, és ásta el Koločep szigetén.

Egyszer el kellene menni egy db. éles ásóval és jól összekötözött söprűvel oda, Alekszej Kirillovics Vronszkij gauguini szigetére. (Ördögbe is, vége.)

Balázs Attila kötetének alcíme sima műfaji megjelölés: elbeszélések. De lehetett volna például: Magyarok a nagyvilágban. Ahogy a szerző az impozáns terjedelmű Kinek Észak, kinek Dél című munkájában, vagy az Eduardo Rózsa-Flores nyomait fürkésző, Pokol mélyén rózsakert (avagy az ezredes úr golyóstolla) című könyvében a nagyvilágba sodródott magyarokról, közismertekről és a szerző által ismerté tettekről egyaránt történeteket mesél, így mostani kötetében is számos legendás, vagy továbbmesélésre érdemes történettel bíró magyar (és nem magyar) novellahős jelenik meg. Csupán kedvcsinálóként említem az Újvilágot is bejáró Kossuth Lajos nevét, meg kortársát, egyben Petőfi ellenlábasát, Kerényi Frigyest, aki a sors kifürkészhetetlensége folytán az USA-ban lelte dicstelen halálát, meg az ugyancsak kitántorgott Pék Györgyöt, aki Gregory Pack néven delfinidomárként működött.

Az említetteken kívül számos különös figura tűnik föl a történetekben, például knidoszi Szósztratész a hajdani Alexandriából, meg még nagyon sokan, akikről végül a budapesti Király utcában szövődnek történetek, a Hunyadi piacon, ahol a néger Pista Magombe arról álmodik, hogy ágyúval lő majd haza Afrikába hájas csirkéket, Újvidéken a sárga tengeralattjárójukból partra szállnak a Beatles tagjai, végül koncertjüket megtekinti Josip Broz Tito marsall is… A Nálunk a labda (csak a pálya lejt) című elbeszélésében „gyorsan kifényesedő, majd fokozatosan elhalványuló, kissé elpuskázott tollforgatói” karrieréről vallva feltárja elbeszélői módszerének részleteit, miszerint gyakorta meghamisítja a tényeket, eseményeket és szereplőket „nem csekély kárörömmel” cserél föl, vagy mos egybe.

Ami igazán közös ezekben a „szép kis történetekben”, az a szellemesség, a humor, a derű meg az irónia. Meg a páratlanul könnyed, mégis kacskaringós utakra vezető meseszövés adottsága. (Fekete J. József)

Balázs Attila: Szép kis történetek, zEtna, 2014, 217 olda

2015. március 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni

Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >

Tovább

Deli Andor, a megtollasodott pártkatona

Már most el lehet mondani, hogy Deli Andor vajdasági fideszes/vémeszes EP képviselő tíz évig ott volt >

Tovább

Mindenütt átutazó

Felidéztem egyik régi írását, amelyben arról számolt be, hogy Budapesten sem érzi magát se jobban, sem >

Tovább

Pásztor-kultusz építés

Pásztor István kitalált és érdemtelen személyi kultuszának építése, emlékművek emelése, kirakatünnepségek rendezése, alapítvány alapítása és díjosztogatás >

Tovább

Amikor jön a vonat

Ebből a történetből persze senki nem fog jól kijönni. Nem fogják megszólaltatni az olyan, Lovas és >

Tovább

Mindenki feleljen a saját tetteiért!

A fotón (Nyilas) mögött jól látszik,  a KJI molinója piros betűkkel hirdeti (az intézmény közösségi oldalán a >

Tovább

Hátha nem lesz csendes

Nem tehetek róla, az utóbbi időben nem a lúdtoll, nem is a kard jut eszembe, ha >

Tovább

Magyar alkotók szerepe a szerb avantgárdban

Annak ellenére, hogy a magyar avantgárd egyik vidéki centruma lehetett Újvidék és azon belül is az >

Tovább

Vigyázz, jön a vonat!

De kedvet kap-e egyetlen komoly ember is az újabb vezér személyi kultuszának az építésére, egy irányvesztett >

Tovább

Hátha!

Valójában a közép-európai fuvallatok egyre gyengébbek, az északról érkező orosz sztyeppe vonzereje egyre inkább elhatalmasodik. A >

Tovább

Pásztort választott magának a VMSZ nyája!

Pásztor Bálint a tisztújító közgyűlésen egyetlen szóval nem mondta, hogy számára a magyar közösség érdeke a >

Tovább

Szerbiában 10 éve csorbítják a politikai jogokat és a polgári szabadságjogokat!

A Freedom House szakértője azt is mondta, hogy „most Szerbiában fennáll a valós félelem attól, hogy  valamiféle >

Tovább