2019. december 13. péntek
Ma Luca, Otília, Lúcia, Éda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Jeruzsálemi út

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Jeruzsálemi út
Siratófal, háttérben a Sziklamecset

Jön egy katona, egy nagy automata fegyverrel. Lazán hátramegy, miután bemutatta az ingyenes utazást biztosító igazolványát. Ezt is meg lehet szokni.

A világmindenség meghatározó eseményei előtt (szerbiai és magyarországi választások) a fiammal kiruccantunk Izraelbe. Gabika üzleti útra ment (ottani klinikákon tartott promóciót a mesterséges megtermékenyítés svéd módszereiről, eszközeiről), én meg „bloody tourist”-ként kullogtam mellette. WizzAir rendben volt, fapados, de olcsó plusz egy kis pótfizetséggel vészkijáratnál lehet ülni, kinyújtott lábbal.

Tartottunk az izraeli belépési szigortól, és ez bejött. Miután a szőke, kék szemű mediterrán szépség (orosz, mint majdnem mindenki) hosszasan tanulmányozta G útlevelét, amelyben, mondanom sem kell, a „legártatlanabb” pecsét/vízum török volt, de az iráni is ott éktelenkedett. Ez már leverte a lécet. Mehetett büntibe, útlevél nélkül egy kólás automata körül létesített ideiglenes menekülttáborba. Követtem, miután vadonatúj útlevelemre becsmérlően intettek. Turbó folk ruházatba öltözött (talán) arab párok, egy Oroszországból jött ázsiai, egy túlbuzgó, bizalmaskodó európai orosz és még néhány jöttment társaságában ültünk egy órát. A társaság rangját egy izraeli rendőr emelte, annál is inkább, mert olyan arcrándulásokat produkált, hogy kezdetben ápoltnak hittem. G szerint hasonló tünetet mutatott a vallató tiszt is, aki később kezelésbe vette. Ragályos?  Elmeséltette vele, hogy mit csinált az útlevelében szereplő országokban. Tikkelései között kedves volt, amint arról utóbb értesültem. A csevegés közben megszólalt G telefonja, az izraeli partner hívta. Azonnal lecsekkolték és visszahívták. Talán neki is köszönhető, hogy végül is beengedtek bennünket.

Taxival a szállodába, amely majdnem a tengerparton fekszik és a személyzet 90%-a oroszul beszélt. Később Maccabi csapolt sör és egy tál nachos egy Mike’s nevű pubban a tengerparton, ami nem látszott, mert sötét volt. Élő zene, de nem barbár, mint a Balkánon, hanem főleg angolszász pop.

Másnap Tel Aviv felfedezése. Okos telefon és Tripadvisor. Első állomás (mert a legközelebb volt) a régi temető, majd a Meir park. Megvolt a bevásárló utca is, meg a legnagyobb shopping mall is. Európa bármely városában is ilyenek vannak. Viszont drága, de jó volt a kávé. A fiú nem tudta mi a ristretto, de megértette. Megtaláltam a Ben Gurion sugárutat is, de itt elkapott az első zivatar (több is volt két nap alatt). Rendeltem egy cékla carpacciot. Tudom, hogy szörnyen hangzik, de ízletes volt (almaszeletekkel, aszalt áfonyával, túróval). Az angolul kitűnően beszélő pincérlány is élcelődött a választásomon, termetesebbnek tűntem neki. Azért frissen sült kenyeret is kértem, nehogy még nagyobb csalódást okozzak.

Közben elállt az eső, elindultam a tenger felé és megtaláltam, amit kerestem. Ben Gurionnak, Izrael első miniszterelnökének házát (nem villa, semmi luxus, Merkel-ház szintje). Megtorpantam a kerítés bejáratánál, nem tudván, hogy mi a szokás. A portásfülke lakója azonban kedvesen beljebb tessékelt. Egyedül sétáltam Izrael atyjának nappalijában, konyhájában, dolgozó szobájában, óriási könyvtárában (egész emelet). Csak a takarítónő törölgette a port körülöttem. Fényképezni nem szabad, tehát vétkeztem.

Következett a több kilométer hosszú tengerpart, végig strandokkal, kávézókkal. Most azonban a hullámok és a szél volt az úr. A sárkányrepülők őszinte örömére. Fel akartam menni egy toronyház tetejére, de ez nem sikerült. Közben azonban megláttam egy vidám kiállítást, zsidó származású hírességek kedves szobraival (Ben Gurion, Einstein, Chaplin).

Egyszerre érkeztem a fiammal a szállodába. Ők nem céklát ettek ebédre. Elmentünk bejárni (szél, eső természetesen) a tengerpart másik felét is. Majd megtaláltuk a piacot, amolyan nagy arab zsibvásár. Nem szabad szemkontaktust teremteni az árusokkal, mert le nem szállnak rólad. Sok fűszer, rengeteg fajta baklava, halva.

Ismét zivatar, ami bezavar bennünket egy hangulatos étterembe. Papírban szolgálják fel az ételeket. A specialitás a sült karfiol. Egy élmény.

Másnap: irány Jeruzsálem. A prognózis: eső és hideg. Taxival a buszállomásig és a kisbuszt választom, amely akkor indul, amikor megtelik utasokkal. Kérdezem kifinomult kommunikációs érzékkel: Jeruzsálem? Az utasok többsége csak bámul, amíg az egyik bölcsen nem bólint. A többiek tovább csevegnek. Eltalálták: oroszul. Az út semmi különös, Jeruzsálem felé már hegyek is vannak. A Russian Compound feliratnál kirak bennünket a szintén oroszul tudó sofőr. Mondom én, hogy az óvárosba mennék. Előre mutat: ott van. Odamentem, de óvatos duhajként megkérdeztem, hogy hogyan jutok vissza Tel Avivba. Villamossal öt megállóra van a buszállomás, onnan indulnak a járatok.

Az eső tombol, bőrig áztam, amíg az óváros falaihoz értem. De végre ott voltam. Turista csoportok garmadával. Esernyő még több. Egy arab árus berángat, hogy vegyek egyet. Kérdezem mennyi. Persze nem mondja, hanem kérdezi, mennyit adok. Van nálam vagy 35 NIS (New Israeli Shekel). Ezt elveszi, majd még 20-t kér. Mondom, nem adok, hanem visszaadom az esernyőt. Az nem jó neki, követeli a 20-t vagy legalább 10-t. Nem húzom tovább: elvittem az ernyőt, habár kifejezetten rühellem az ilyen rámenősséget.

Megcélzom a Siratófalat. Immár esernyővel a fejem felett. Végig megyek egy arab piacon (már megint!), ahol négy árus sem tudta (vagy nem akarta) megmondani merre van a Nyugati fal. Pedig a sikátor végén volt. Arról nem beszélve, hogy lejtős kőlépcső vezetett a kijáratig és a szakadó eső miatt patakként folyt a víz. A cipőm túlélte.

És akkor kitárulkozott a Western Wall Plaza, azaz a Siratófal tere. Mögötte a Sziklamecset arany kupolájával. A lerombolt Salamon templomának a helyén épült. Nagyon régen. Az egykor szentélyből csak a Siratófal maradt meg és ez most a zsidók legszentebb helye. Turisták érintik a szent falat, kívánnak valamit, hiszen a hit szerint egyenesen Istenhez szólnak innen. A kövek közötti résekben üzeneteket tartalmazó cédulák.

Visszafelé a zsidó negyed, majd az örmény negyed. Az eső elállt. Jeruzsálem a Nagyváros, Tel Aviv majd az lesz. Szerintem. Nem csoda, években 3000:100 az arány.

Villamossal a jeruzsálemi buszállomásra. Egy kék egyenruhás lány szól, hogy megérkeztünk. vannak homok színű egyenruhások is.

Többemeletes buszállomás, valójában üzletközpont. Kitűnő angolsággal igazít el a jegyárusító. Elsőként szállok fel, mint egy stréber turista. Tarka utas állomány: héberül, oroszul, angolul (amerikai fiatalok) kérnek jegyet. Jön egy katona, egy nagy automata fegyverrel. Lazán hátramegy, miután bemutatta az ingyenes utazást biztosító igazolványát. Ezt is meg lehet szokni.

Este a fiammal a Tripadvisor által kitűnőnek minősített Falafel Gabai nevű kisétterembe megyünk. Meglepő, de falafelt (növénygombóc) eszünk. Tényleg jó. A személyzet pedig a végén még énekel is.

Visszafelé a reptéren, a csinos rendőrnő vallatása abban merül ki, hogy mellettünk lépkedve megkérdezi, hogy van-e fegyverünk. Majd megnyugszik, amikor nemmel válaszolunk.

Ferihegy. Az idült alkoholizmusáról ismertté vált riporter, aki közben megvilágosult és a keresztyényi vakhit hirdetője lett, sorban áll egy hölggyel az útlevél ellenőrzés előtt. Előre megy, utána hölgy. Megérkeztünk Magyarországra.

2014. március 15.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Bőnyi rendőrgyilkos?

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >

Tovább

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább