2020. február 24. hétfő
Ma szökőnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Ötperces tűnődés

Az öregekről

Radics Viktória
Radics Viktória
Az öregekről
(Kasheyko illusztrációja)

Még nem léptem át a küszöböt; mindjárt. Mind így járunk.

Az öregek iránti érzékenységem nem csak ebből a sorsközösségből fakad, hanem koragyerekkori eredetű. Már akkor is gerontofil voltam. Világosan emlékszem, hogy hajdanán, falun az öregek tisztelete hétköznapi erény volt, magyarázatra nem szoruló, magától értetődő minőség. Azt mondom, minőség, mert nem érzelem volt az, nem is gondolat, hanem egyfajta életérzés, a magatartás, a viszony tónusa, színezete − és a világnézeté is bizonyára.

A gyerekek szeretik az öregeket, egyrészt mert nem látják őket csúnyának, másrészt mert vonzza őket a sajátos öregkori nyugalom és lassúság, az elmélyült hanghordozás, az öregek aurája. Talán még a mogorva öregben is több szeretet van – sűrűbb, sötétebb –, mint a kapálózó középkorúban, aki még nem észleli tisztán az elmúlást. A gyerekek tehát ösztönösen és a miénknél hamisítatlanabb esztétikai érzékükkel vonzódnak az öregekhez, hacsak le nem nevelik őket erről, hacsak nem

látják maguk körül mindenütt az idősödőknek meg az időseknek azt a bizonyos lekezelését, azt a bizonyos semmibe vételét (sőt kisemmizését), a megalázás napi gyakorlatát, ami ellen ők, korunk páriái, nem tudnak védekezni, mert többnyire az önbizalmuk is elvétetik és megcsúfoltatik, hiszen fölöslegesnek állítja be őket a társadalom. Az öreg, az csak gátol, útban van, kér, a térben akadályt, az időben féket, nyugvópontot vagy szikár „tézist” képez, melyen át kell lépni, föl kell lökni, eltenni az útból.

Egyszer használatos holmi lett az ember. Használat után eldobandó. Az újkapitalizmus nem is tekintheti másnak, hiszen ez a struktúra nem veszi – természeténél fogva nem veheti – figyelembe az emberiességi szempontokat, vagy ha elvileg, hangzatosan igen, a hétköznapi gyakorlatba nem viheti át ezeket, hiszen funkcionális zavarokat okozna. Az öreg a gyors, kvázi ésszerű, gépies működés puszta zavara. Az arc és a test ráncai, redői, a csökkent rugalmasság nem mások, a zavar ábrái, melyek visszahőkölést vagy támadást hívnak elő. A bölcsesség is zavaró tényező, hiszen az újkap a pragmatikus rációt, az információgazdagságot, más szóval a tőkefelhalmozást szorgalmazza, semmiképp sem a mindig befelé is tekintő, megviselt és törődött tudást. Az öregek szeme – azokkal a fura homályokkal és villanásokkal – nem szép azoknak, akiket irritál a bensőségesség. Az öregek szemében mindig van valami idegen is, tudniillik a mindközönséges haláltudat nem szívesen látott vendég az érdekességeket hajhászó világban, melyben a horror látványosságai túlharsogják a halk memento mori-t.

Az öregember, az öregasszony eleven figyelmeztetés az irgalmatlanul közelgő halálra -- ne is lássam. A temetési szolgáltatások ma vattapaplant kínálnak a koporsóra, hogy ne is halljam a göröngyök dübörgését, azokat a beethoveni taktusokat. A halott ne haljon, hanem tűnjön el. Hallottam olyan nagyapáról, akinek megtiltották, hogy karba vegye az unokáját – meg ne fogja a tata a kis Barbie-t! Az öregektől való irtózás nem csak pszichés, hanem kulturális jelenség, jellemző kortünet, mely a minimális szolidaritás felmondásáról vall. Az öregek ma nem egyenlő, nem egyenrangú tagjai a társadalomnak. Gyakran még a családnak sem. Az a fajta „pozitív diszkrimináció”, mely gyerekkoromban még létezett, miáltal, én úgy emlékszem, a nép úgyszólván hódolattal adózott a halálnak és az öregeket az őket megillető figyelem kiváltságával ruházta fel (ez nem nagy nyugdíjat és nem is kitűnő kiszolgálást jelentett, hanem inkább az elfogadását annak, amit az öreg adott), a kirekesztésen alapuló mai kapitalista társadalomban nyomaiban sem található meg. „Hulljon a férgese!” A kegyetlenség a legmindennapibb, megszokott fenomén. A kegyeletet (pietást), mely nem csak a hullák jussa, nem helyettesíti a habfehér műselyem szemfedő és a már meghaltak iránti hamis (kompenzatorikus, lelkiismeret-mosogató) áhítat sem. A rendszerváltáson átesett társadalmaink állapota olyan, hogy ordít belőle nemcsak a nemzeti faktorra szorítkozó jobboldali, hanem a baloldali (egyetemesség-igényű és egyenlőség-párti) rendszerkritika szükségessége is. Ennek vannak gazdasági, politikai, jogi vonzatai, és vannak erkölcsi vonzatai. „Erkölcs”! Milyen öreg szó! Igazán körülállhatná az egész família.

2013. november 28.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Érdekképviselet ez?

A „messziről jött ember azt mond, amit akar” – tartja magyar mondás. A kérdés csupán az, >

Tovább

Mikor alapoztuk meg az autokrata rendszert?

Bence Erika egyetemi tanárnő egy kritikája miatt az MNT lapjaiban fekete listára került. ám hallgatnak az >

Tovább

Közös pontok

Boldogok azok a kortársaim, akik karriervágyból megtagadták vagy pedig úgy emlékeznek rá, mint arra a bohó >

Tovább

A szocializmus a bécsi Mariahilferstrassen bukott meg

Neki van igaza, nem azoknak, akik 1989-ról úgy beszélnek, mint a csodás évekről. Magyarország ölébe hullott >

Tovább

A hazaszeretet őrjöngéssé fajult…

Miközben a vajdasági politikai és értelmiségi elit úgy véli, hogy a vajdasági magyar kisebbség helyzete kiváló, >

Tovább

Csonka többpártrendszer – csonka demokrácia

A közösségi kérdések drámaiak, a válaszok elmaradnak. Rákényszerítenek-e bennünket a választások az átfogó kisebbségi közéleti reformra? >

Tovább

Homály

Ha az Orbán-ellenes tábor nagy része most nem áll ki a cigányok védelmében, akkor az ország >

Tovább

A „támogatás” ára

Nem az a gond, hogy a két magyar nyelven tájékoztató kft. támogatásban részesül, hanem az, hogy >

Tovább

Korom gályájának rabja

De felesleges visszasírni azokat a korokat, lássuk be, hogy a modern korban a művész a porondra >

Tovább

Magyar árkok

„Egyre kevesebb vigasza van az ország egyik, politikailag elárvult felének”, írta Károlyi Csaba a Parti Nagy >

Tovább

Öt hónapja várunk a pénzünkre!

Több vajdasági magyar földműves gazda vár már hónapok óta arra a pénzre, amit a Seb-Agrar zentai-pacséri >

Tovább

Mit és kit lehet tanítani?

Kezdő tanárként a legnagyobb sokk, ami ért, az volt, amikor egyik középiskolás diák a háziolvasmány, a >

Tovább