Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

A kattintással való elismerés szférája a digitális bennszülöttek második természete. Egy izraeli házaspár 2011-ben gyermekének a „Like” nevet adta. Losoncz Márk blogjából (Rednews.hu):

(...) Az internet már eleve nagyobb terhet ró a felhasználókra. A klikkelés egy már-már immateriális aktus, valahol a testünk határán játszódik le, túl van a fáradtság lehetőségén és a tiszta felszínen halad (lásd a „szörfözés” régi metaforáját). Ám a barangolás mégis erőfeszítés, tájékozódóképességet feltételez és kutakodást a végtelen hálózatban. A dolgok virtuális áramlása nem maradhat meg egy tisztán semlegesen sodródó folyamatnak, ez túl nagy aktivitást igényel. A lájkolás (illetve google-vetélytársa, a +1) kiragad, kiemel valamit, bizonyos értelemben elhatárol. A virtuális jelek hideg adódását egy többletmozgással toldják meg, a kritikusan megszűrhető teljes folyamban immár kitüntetett, értékelt dolgok áramlanak. Ennek leírására az internet rizomatikus modellje alkalmatlan, mert egy sajátos vertikális hierarchia jön létre ebben a folyamatban. Nem csupán az unalom módszeres megszüntetéséről van szó, hanem egyben a felhasználók tehermentesítéséről is, mert így könnyítenek az agyi szelekción. Az értékeknek tehát körforgásban kell lenniük. Bármilyen virtuális tartalommal találkozunk immár, először – tudtunkkal, vagy tudtunkon kívül – az axiológiai alanyiság nyomaival kerülünk szembe. A lájkolás diadalmenete az értékközömbös tárgyiság leigázásának története. Baudrillard mondja egy helyütt: „...senkinek nincs már közvetlen, brutális kapcsolata a tárgyakkal, vagy az eseményekkel. [...] Csak a dolgok értékét látjuk, nem formájukat.”7 A tárgy értéke néhány lépéssel a tárgy előtt jár. A lájkolás sajátos apriorizmusa ez, amely már eleve kommunikatív melegséggel árasztja el a megjelenő tartalmakat. Ebből egyfajta lájkolási kényszer is fakad: jól ismert, hogy sokan a saját maguk által megosztott linket is lájkolják – a pusztán megosztott tartalom semlegessége nem elegendő, ezért a többletgesztus. A régi kritikai eszmefuttatás szerint a csereérték elhomályosítja a használat közvetlenségét, most viszont úgy tűnhet, hogy az értékelés lehetetleníti el a dolgokkal való igazi találkozást. A lájk a virtuális értékelés pénze. A régi értékszférák kiegyenlítődtek, a „jó”, az „igaz” és a „szép” ugyanazon immanenciaplánon áramlanak, minden elfoglalta helyét a ranglétrán. „Jesus Christ (Public figure) – 4, 473, 149 like this”, „Pancakes (Interest) – 728, 766 like this”, „Masturbation (Interest) – 10, 702 like this”. Rajta, szorozzunk és osszunk, hogy megtudhassuk mennyit érnek a dolgok egymáshoz képest. Az érték úgy tűnik el, hogy túl sok van belőle. Vannak illanékony lájkok, mint amilyenek a közösségi oldalak teljes folyamában tűnnek fel, és vannak lerakódott lájkok, amelyek egy rögzített tartalomnál halmozódnak fel. A kettő folyton összefonódik, és egymást erősítik: lehet lájkolni a linket a már sokak által lájkolt odalhoz. A lájkolás mindenesetre számokban fejeződik ki. Mit jelentenek ezek a számok, mit fejeznek ki? „Az értékek mint tiszta minőségek mérhetetlenek. [...] Mégis az ugyanazon modalitáshoz tartozó értékek közvetve mérhetővé tehetők, amennyiben megmérjük hordozóikat, mégpedig úgy, hogy mértékegységként használjuk, és bizonyos értékszimbólummal jelöljük ezek egységnyi mennyiségét, amely éppen az észrevehető értékkülönbséget hozza létre. Ha azután megszámoljuk és mint számokat kezeljük ezeket a szimbólumokat, közvetve az értékeket is mérjük” – írja Scheler8.  Azonban a lájkolás mindent egyetlen ekvivalenciasíkon helyez el, a lájkok száma nem több, mint a puszta preferenciák mennyiségi kifejeződése a „nyilvánosságban”. Egy felhasználó, egy lájk: a virtuális rend nyilvánvalóan egyenlőségpárti. Ezek a dinamikus értékálladékadékok egyre gyorsabban keringenek és egyre növekednek, sok millió felhasználó véleménye rögzül bennük évek óta. Van ebben valami örvényszerű: amit lájkolnak, az vonzóbb lesz, és még többen lájkolják – gyakran rejtélynek tűnhet, hogy a Másik vágya miért részesít előnyben valamit. As you like it. A körforgásba való bekerülés akár a társadalmi siker jele is lehet. Ami jó, azt lájkolják, amit lájkolnak, az jó. Ugyanakkor itt van egy bizonytalanság. Olykor a lájkolt dolog tartalma kifejezetten rossz (például egy politikus hazugságára derül fény), mégis lájkolják magának a dolognak a megosztását, hiszen nyilvánvaló, hogy a feltöltő távolságot tart, egyfajta metapozícióban van a tartalomhoz képest. A lájk éppen úgy vonatkozhat a tartalomra, mint a tartalom megosztására, tehát lehet hátbaveregetés az internetes társadalmiságban való részvétel számára, de lehet a tartalommal kapcsolatos vélemény kifejeződése is. „X. Y. meghalt” – vajon lehet-e lájkolni egy ilyen linket vagy sem? Ha kellőképpen öreg volt és tisztelgünk az életmű előtt, akkor igen? Ha fiatalon, tragikusan hunyt el, akkor nem?

Sokszor csak csalatkozni lehet (unlike), az ellenszenvet kifejezni (dislike) viszont nem. Kinek ne jutna eszébe a freudi állítás, miszerint a tudattalanban csak igenlés van, de tagadás nincs? A lájkolás megteremti az affirmáció kultúráját is (az Enemy Graph ezt legfeljebb korrigálni hivatott). Mindenki lájkolja a számára tetszetőst, és a tetszések kinyilvánításai megférnek egymás mellett egy békés, vidám koegzisztenciában, a párhuzamos, egymással sosem találkozó csoportnárcizmusokban, összhangban a versus posztmodern válságával. A hamis kibékülés technikáinak egyike ez. Nem véletlenül merül fel a gyanú, hogy a lájkolás csupán felemás társadalmi cselekvésnek tekinthető. Amikor egy tiltakozást kifejező oldalt több százan lájkolnak, de a hús-vér utcai tiltakozáson csupán egy tucat ember jelenik meg (ez történt például a vajdasági Magyar Szó körüli botrány idején), akkor a lájkolás pótcselekvéseként szolgál – olyan, mint a tibeti imahenger, elegendő görgetni és úgy tűnik, hogy a valóság elvégzi helyettünk, amit kell. Panaszolni lehetne, hogy a virtuális értékelés cél-nélküli célszerűsége hatástalanul helyettesíti az eltökélt állásfoglalást. Mégis, nem vehető komolyan az az elemzés, amely a lájkolásnak a hatástalanságot rója fel. Ugyanis valóban egy hiperkonnektív logikáról van szó, amely a társadalmi kölcsönhatások jelentős hányadáért felelős immár. A megosztott és értékelt dolgok összekötnek bennünket, valóban közvetítenek. A lájkolás egyenesen a polgári társadalom régi fantazmagóriáját teljesíti be: meggyőzően sugallja azt, hogy a pusztán személyes preferenciák képezik minden objektív társadalmi kohézió forrását. A linkekhez tapadva értékelő szubjektivitás túlfeszítése (itt ismét eszünkbe juthat az ideológia althusseri fogalma), a lájkok fetisizmusa visszatekintőleg igazolni tűnik mindazt, amit az alig artikulált fogyasztói igények elsődlegességéről, az egyénhez igazodó társadalomról elmondtak.

ljkfoA közösségi oldalakon való önreprezentáció már eleve a Másiknak készül. A megjelenő „én” egy előzetes stilizáció, egy képernyős sminkelés eredménye. A lájkoltság presztízséért való küzdelem kísértetiesen beékelődik a mindennapokba is: úgy pózolok a fénygépezőgépnek, hogy az eredmény egy lájkolható kép legyen – a rám szegeződő tekintet már ekkor is a virtuális Másiké. A profilokon levő, gondosan  megszűrt képekről oly gyakran sugárzó idillikus boldogságban van valami, ami melankólikussá tesz: a Másik jobban élvez nálam, és ezt még értékelnem is kell. A lájkolt Másik soha nem pusztán a saját vágy tárgya, hanem maga is mindig egy lehetséges lájkoló. A lájkolás egy látens, leplezett cserefolyamatot idéz elő, bizonyos függést. Lájkolnak, tehát vagyok. Társadalmi kódként a lájk a Másik számára való lét megnyilvánulása. Az általános egymásrautaltság a kölcsönös elismerés körforgásának dinamikáját jelenti, amelyben nem a Másik önállóságát értékelik, hanem azt, ahogyan megosztja testének látványát, illetve a linkekhez való kötödését, kapcsolódását a végtelen hálózat más pontjaihoz. Fichte és Hegel nem erre gondoltak. A megosztott / lájkolt linkekből egy virtuális személyiségkép konstruálandó, „személyessé vagyunk téve”. Megannyi bébi már eleve lájkok közepette jön a világra, érkezésüket vagy egyenesen az őket ábrázoló ultrahangos képeket már megannyi felhasználó értékelte. A kattintással való elismerés szférája a digitális bennszülöttek második természete. Egy izraeli házaspár 2011-ben gyermekének a „Like” nevet adta.

Megannyi bírálat érte a lájkolást és a vele való visszaéléseket. A lájkolással olykor kiszolgáltatjuk IP-címünket és személyes adatainkat, sokszor tudtunkon kívül lájkolunk (likejacking), a lájkolásra való biztatás mögött gyakran egy marketingfogás áll, a gyártók azért értékeltetik a terméiket, hogy ne kelljen szakértői csapatot fizetniük... Számos cég valóságos gazdasági cyberháborút vív a lájkok növeléséért, a lájkok növekedésének üteméről táblázatok készülnek. A lájkban hosszú távra szedimentálódhat a fogyasztói preferencia, innen fakad vonzereje. Nem elegendő arról beszélni, hogy a rendszer leigázza, eltorzítja a virtuális életvilágot. A lájk természeténél fogva alkalmas arra, hogy gazdasági ambíciók kapcsolódjonak hozzá. Mintegy felülkódolja a megjelenő tartalmakat, egyazon síkon helyezi el őket, és ezzel megfelel a csereérték absztraháló mennyiségi viszonyainak. A rendkívül nehezen ellenőrizhető és áttekinthető hálózatban egyfajta puha kontroll biztosítéka. Amennyiben igaz, hogy a társadalmi gazdagság kognitív-affektív termelése mind kevésbé uralható, annyiban a lájkolás által kínált ekvivalencia megoldásként szolgálhat. Az értékelés logikája minden irányban kiterjed, az értékesítés pedig szorosan követi. Pánevaluáció és pánvalorizáció. 

***

Az ún. webkettő (web 2.0) típusú internetes szolgáltatásokat működtető cégek bevétele nem egyszerűen a társadalmiasult munka kihasználásából ered, hanem magából a társadalmiságból. Olyan keretrendszert kínálnak, amely a javak megosztását közvetíti, és ennek a keretrendszernek (mondjuk a Youtube-énak) az infrastruktúrája köztudottan nagyon egyszerű. A felhasználók tartalmakat hoznak létre és töltenek fel, anélkül, hogy a tevékenységükért pénzbeli ellenszolgáltatást várnának (megelégszenek a nem pénzbeli jutalmakkal, örülnek, hogy kommunikálhatnak és kibontakozhat kreativitásuk). A webkettőn alapuló közösségi oldalak legnagyobbika, a facebook részvényeinek egy részét felkínálja a tőzsdén, és ez számos elemző szerint az amerikai tőzsde történetének negyedik legnagyobb elsődleges részvénykibocsátását eredményezheti. Annak a kognitív-affektív társadalmi gazdagságnak, amelyet ez az internetes modell lehetővé tesz, nem a felettébb egyszerű keretrendszer a forrása, hanem az ingyenmunkát végző felhasználók mindennapos tevékenysége. Az ilyen típusú oldalakat nem közvetlenül ez a társadalmi gazdagság teszi olyannyira jövedelmezővé. Például a facebook bevételének mintegy 85 százalékát a reklámokból nyeri. „Laterális értékről” (Tiziana Terranova) van tehát szó, a virtuális járadék sajátos módon nem a javak teremtéséből fakad, hanem a fogyasztásra való felszólításból. Ez az üzleti stratégia a társadalmi kapcsolatokon, a tömegek átal megosztott javakon való élőskődésen alapszik, amelynek a termelési folyamat megszervezésével már nem kell bíbelődnie (a web 1.0 nagy befektetéseitől eltérően). A privát kisajátítás magára a közösségiségre vonatkozik.

Fogalmazhatnánk úgy, hogy a felhasználók egyszerre termelők és fogyasztók, de ennél összetettebb a helyzet. A munka itt egy retrospektív kritikai kategória: pusztán az utólagos bírálat mutat rá, hogy a felhasználók nem egyszerűen a társadalmi gazdagság teremtésében vesznek részt, hanem közvetetten értékképzők. A cybertariátus tehát nem csak az általa létrehozott érték kisajátításáról nem tud, hanem arról sem, hogy egyáltalán munkát végez, hogy hálózati tevékenysége valójában net-work. Nem pusztán a sok millió klikkmunkás (clickworker – avagy a hiperbolikus bírálatban: hálózati rabszolga, netslave) osztálytudata  hiányzik, hanem a munkás magára egyszerűen nem egy digitális gyár munkásaként tekint. Pontosan a tiszta ingyenmunka munka volta láthatatlan. Ráadásul – a posztfordista termeléshez hasonlóan – a teljes munkást igénybe veszik: a privát életét, a tudását, az érzéseit, a preferenciáit, a kapcsolatait, a szórakozási igényeit... A legerőteljesebb bírálat sem tudja szenvedésként leleplezni ezt a tevékenységet, mert a felhasználók önkéntesen, szabad idejükben, örömmel végzik tevékenységüket, sőt, gyakran magukban a feltöltött tartalmakban is éppen az örömük fejeződik ki. Hogyan is kívánnának ellenszolgáltatást azon helyen, ahol csakis élveznek? Sőt, a pénz felemlegetése sokakat elijesztene. Miért is rónának fel bármit? Az affirmáció kultúrájában erre nem kerülhet sor. Holott a globális standarddá vált közösségi oldal téridejét, a virtuális járadék feltételeként szolgáló keretrendszert mint a közvetítés formáját leszámítva a felhasználók rendelkeznek a termelési eszközökkel (nem véletlen hát, hogy gyakran az ún. peer-to-peer modellt javasolják alternatívaként a centralizált rendszerrel szemben10 ). A cél nem az, hogy méltányosan fizetett bérmunkások legyenek, mint azt sokan javasolták, hanem az, hogy megszüntessék az értékek kisajátítását, illetve a társadalmi gazdagság értékesítését. A felhasználó nem adja el munkaerejét, másrészt pedig a részvételéért sem fizet (a facebook így köszönti a lehetséges felhasználókat: it’s free and anyone can join). Ez az üzleti modell tehát éppen úgy jelenik meg a számára, mint egy piacon túli, tisztán horizontális közösség szabad tevékenysége. „Metapiac” (Yann Moulier Boutang) jön létre, egy olyan közeg, amelyben a közvetítés nem a „méltányos csere” mechanizmusával történik. A megosztott tartalmak pedig nyilvános, egymással nem rivalizáló, könnyen továbbítható és másolható digitális javak, amelyeket látszólag a pénzt teljesen maga mögött hagyó közösség teremt. Az itt feltűnő dolgok, amennyiben nem korlátozzák megjelenésüket, a megosztás után bárki számára hozzáférhető közjavak, és ebből fakadóan vonatkozásukban szűkösség nem létezik – a gazdaságtan nyelvével: a határhaszon nulla. Feldarabolás és csökkentés nélkül is továbbadhatók, innen fakad e termelési mód hiperproduktivitása. A metapiac azonban mégis a piacra kerül. A közösségi oldal standarddá válik, kényszerítő erővel hat, rajta kívül maradni veszteséget jelent, tehát szűkösség jön létre. Amikor a legsikeresebb közösségi oldal tulajdonosai a tőzsde történetének egyik legnagyobb tranzakciójára készülnek, akkor pontosan egy piacon túli viszonyokat közvetítő vállalkozás eredményez egy rendkívüli piaci teljesítményt.(...)

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk

Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik.  Az értelmiségi filiszter távol >

A demagóg lojalitás jutalma

Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >

VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK

Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >

Torontáltordára kéne menni

Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >

Folytatódik a kis bácskai sárdobálás

Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >

RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA

A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >

Ismét

Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >

Mikor tévesztettünk utat és miért?

Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >

SZEREPZAVARBAN

Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >

Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat

Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >

A VMSZ-ES PROPAGANDA TÁMOGATÁSA KÖZPÉNZBŐL

A VMSZ és az MNT vezetői a médiába visszahozták a szocialista időkből ismert demagóg beszédet, a >

Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni

Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |