Ma György, Fidél, Debóra névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Király!
Nem volt ez Orbán ellenes, nem volt ez egyház ellenes, de még Bajnai Gordont sem véltem felismerni egyik figurában sem. Az Ezek mennek mostanában blogja:
Mivel ma mindenhonnan csak István, a király kritikák ömlenek rám, nem bírom ki, én is megírom a saját véleményemet. Már csak azért is, mert szemben a számos fanyalgóval, nekem tényleg tetszett. Sőt, jobban tetszett, mint sok, az utóbbi időben színpadra vitt, az eredetit másoló feldolgozás. Azok ugyanis egyre nyálasabbak, egyre heroikusabbak lettek, és nekem szent meggyőződésem, hogy a dolgok nem ennyire fehérek és feketék. Én már 83-ban sem tudtam választani Koppány és István között, nem tudtam megmondani, kinek volt igaza. Mert szerintem mindkettőnek és egyiknek sem.
És pont ezért tetszett Alföldi rendezése, mert itt nem is kellett választanom. Ez az előadás megengedte nekem, hogy bizonytalan legyek, hogy átérezzem, a politika már akkor is egy szemét dolog volt, egy ország sorsa pedig sok mindentől függhetett. Nekem kellett úgy negyed óra, amíg megszoktam a jelmezeket, a díszletet, de utána már ütött.
Nagyon tetszett, hogy István ennyire bizonytalan, hogy ennyire befolyásolható. Hogy Koppány sem az a nagypofájú bátor és vagány pogány legény, akinek eddig mutatva volt. Hanem mindketten vívódnak, félnek, mindkettejükre tulajdonképpen rákényszerítették azt a szerepet mások, amit végül a történelemben eljátszottak. Ettől képes voltam elhinni Istvánnak, hogy tényleg nem érdekli a hatalom, hogy tényleg átadta volna a trónt, ha Koppány hajlandó kicsit rugalmasabban kezelni ezt a Róma-kérdést. És számomra István ettől volt szerethető. Mert vívódott, mert lelkiismeret furdalása volt, mert tudta magáról, hogy nem nőtt fel a feladathoz, de volt bátorsága belevágni és tulajdonképpen feláldozta önmagát. Koppány pedig be volt szarva attól, ami vár rá, és bántotta az igazságtalanság, és az, hogy nem értik, mit akar. Koppány-Stohl (és számomra az előadás) legnagyobb jelenete volt az Elkésett békevágy duett. Abban benne volt minden: félelem, elkeseredés, értetlenség, fájdalom, meg nem értettség és a vágy arra, hogy meggyőzzék a másikat és higgyenek a másiknak. És volt benne szeretet is. Szeretet, ami három embert végig összekötött az előadás szinte minden pillanatában: Koppányt, Rékát és Istvánt.
Géza fejeledelem Regősként való visszatérése nagyon ütött. Ahogy végignézte, mi lett abból, amit elkezdett, hogy hová fajultak a dolgok, pedig őt csak a jó szándék vezette, hogy szinte kívülállóként látta mind a jót és mind a rosszat, hogy iszonyodni tudott fia tettétől és sajnálta Koppányt, a veszteseket, az egy olyan dramaturgiai csavar volt, amitől mi nézők is kénytelenek voltuk kívülállóként látni magunkat. Hiszen ez rólunk szólt. A mi széthúzásunkról, a mi harcunkról, a mi gyűlölködésünkről, ami az egész történelmünket és napjainkat is végigkíséri. És ahogy Géza-Regős, úgy mi is láttuk a végén bezárva magunkat a korlátoltságunk és önfejűségünk börtönében, a koronában, ami a múltat, az egész múltunkat szimbolizálta. Láttuk azt, hogy ez az ország valami miatt már a kezdeteknél el lett cseszve, és a fájdalom, a bosszúvágy, az utálat, az egymás meg nem értése generációról generációra öröklődött.
A másik két regős, Nagy Feró és Varga Miklós rövid kis jelenete számomra szintén zseniális volt. Két öreg, az elmúlt rendszerből, akiknek túl gyors ez a változás, nem bírnak haladni a korral, ők csak normálisan szeretnének élni. Nem értenek a politikához, nem értenek a gazdasághoz, nem értik az összefüggéseket. Ők csak jönnek és hirtelen azt sem tudják, hova csöppentek, mi van itt, de biztos, ami biztos, integetnek, magasztalnak, csendben pedig a jobb időkre emlékeznek, amikor még nem volt ennyire bonyolult minden. Az a kis bordó autóstáska pedig, Feró hóna alatt, hát, az mindent vitt!
Aztán ott volt a három magyar, a szervilizmus, a köpönyegforgatás, a gyávaság mintapéldányai, kik egy soha ki nem haló embertípus megtestesítői. Igen, ezek is mi vagyunk, köztünk élnek ők is. És valószínűleg pont olyan jól megéltek ebből István korában, mint most.
Arról, hogy ki hogyan énekelt, nem ejtenék szót. Tévéből néztem, az pedig sokszor valótlan hangokat közvetít. Mellesleg nem is igazán volt bajom az énekkel, de biztos bennem van a hiba. De hogy ki volt a legjobb, azt talán meg tudom mondani: a Laborcot alakító Szemenyei János és Tompos Kátya Rékája. Nem mellékesen viszont megjegyezném, a koreográfia pazar volt, a tömegjelenetek libabőrözősek.
Olvasom a kritikákat, olvasom a kommenteket és egyszerűen nem értem azokat, akik Alföldit nemzetárulással, a szent magyar történelmünk gyalázásával vádolják. Miért is? Mert István király nem egy hős? Mert tele van kétségekkel? Mert legyilkoltatta a fél országot? De emberek, ez a történelmünk! Tessék azt utálni, ne pedig a szerzőket és a rendezőt, akik tükröt tartanak elénk. persze, könnyebb ordítozva öklöt rázni, mint elgondolkodni és önkritikát gyakorolni. Mondjuk ez is benne volt az előadásban.
A rendezőnek természetesen azt is azonnal a szemére hányták, hogy ez igazából nem is a múltról, hanem a máról szól. Márpedig én meglepően nagyon kevés, direkt utalást találtam a 2013-as István, a királyban, amin jól össze tudtam volna kacsintani bárkivel is. Nem volt ez Orbán ellenes, nem volt ez egyház ellenes, de még Bajnai Gordont sem véltem felismerni egyik figurában sem. Arról azonban senki nem tehet, hogy a történelem bizony sokszor ismétli önmagát, és ahogy azt mondani szokták, a műben szereplő karakterek hasonlatossága bármely élő személyhez csak a véletlen műve.
Azoknak pedig, akik abba tudtak belekötni, hogy egy nemzeti kincset gyalázott meg ezzel az újfajta rendezéssel, két dologra szeretném felhívni a figyelmét! Az István, a király egy 1983-ban írt rockopera, nem pedig egy évszázados hagyományokon alapuló, szent és sérthetetlen kulturális örökség. Egy színmű, melyet, mint akár bármely más drámát, tragédiát vagy éppen vígjátékot, újra lehet értelmezni, modernizálni vagy éppen feldolgozni. Sehol nem volt kőbe vésve, hogy az István, a királyt csak úgy lehet megrendezni és értelmezni, ahogy azt anno Koltay tette. Másrészt pedig Alföldi mellett végig ott voltak a mű alkotói. Sőt, ők kérték fel a megrendezésére, mert egy frissebb, modernebb, maibb darabot szerettek volna látni. Ők pedig elégedettek voltak.
Következő cikk: Meg van ez rendezve
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >
SZEREPZAVARBAN
Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >