2019. szeptember 20. péntek
Ma Friderika névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Szélcsend

Csíkos Zsuzsa
Csíkos Zsuzsa
Szélcsend

Két évvel rövidült az átlagéletko­runk az itteni drámai fordulatok folytán. Gyógyírnak számít, hogy végre Pakracok, lemondások, véres tün­tetések nélküli hét van mögöttünk. Sőt, az államelnökség – a nagy lejáratások után – most már a közös érdekek tisztá­zásának vizeire hajózott, s a héten a horvátországi találkán megkezdődhet az új időszámítás.

Igaz, egyetlen konkrét kérdés sem oldódott meg, de a szétesés, a katonai diktatúra, a belháború veszélyén túl va­gyunk. A szerb vezetés most még egy ideig a Terazije bársonyforradalmának nyomására engedni fog eddigi kemény, kizárólagos politikájából. Az egyetemis­ták Slobodan Milošević szemébe mond­ták: a válság megoldásának nem két útja van, vagy demokratikus vagy erő­szakos, mint ahogyan az elnök ítéli meg, hanem csak egy – a demokratikus. Aki ezt nem tartja tiszteletben, annak felelnie kell. Mert Szerbia sohasem volt ilyen magányos, elszigetelt, sőt gyűlölt, mint éppen most. A szerb vezetés ellenséggyártó tehetségének következménye­ként. Mondták pedig ezt az egyetemisták az elnökkel tartott megbeszélésen, amely sokak szerint megrendezett volt, de mé­gis más, mint a korábbi, hasonló jellegű megbeszélések. Ilyen keményen, ilyen egyértelműen még senki sem fordult szembe az eddig szent és sérthetetlen nemzeti vezérrel, mint éppen az egyete­mi hallgatók, akik a Terazijén a szabad­ság kapuit tárták szélesre.

Az államelnökségre azért ráférne egy kis „tartás”, mert nem hiszem, hogy komoly országnak tekintenek bennünket azok után, ami a lemondások – meg visszalépések – körül történt. Kilóg a lóláb. Látszik, hogy ki döntött. S amikor az államelnökség válságával sem sikerült kivonultatni a katonaságot, sőt, miután a döntőbíró úgy nyilatkozott, hogy azt senki sem használhatja fel politikai céljai­ra, mindent nagyon gyorsan vissza kel­lett csinálni. A meggondolatlan lépést igyekeztek a szocialista párti képviselők elkendőzni, sajnáltam szegényeket, mi­lyen szerepre kényszerültek. Hallatlan, ha valóban így is gondolják. Jović pedig, mintha mi sem történt volna, már a beszámolóban is jelezte, hogy visszatéré­se lejátszott ügy. Közben lejáratta az elnökséget, azt, amelyet ő vezetett, és amelynek élére visszakerült. Megvádolta Markovićot azzal, hogy a külföld ügynö­ke, meg hasonló, elképesztő dolgokat mondott. A külföldiek tiltakoznak a sztá­linizmus és a reálszocializmus óta nem használt jovići szótár miatt, elképedve nézik, mi történhetett, hiszen a külföldiekkel szemben ellenségesen viselke­dett, mondván, hogy a társadalmi va­gyon (nagyon fontos ez Jovićnak meg a szerb vezetésnek, mert megmaradásával megmarad a hatalom is) kiárusítása folyik. Markovićnak most megint helyre kell tennie a külföld előtt a dolgokat. De hogyan? Mondja azt, hogy nem kell komolyan venni az államelnök szavait? Miután találtak egy „becsületes” albánt (a kosovói elnökséget megszüntették), az erőviszonyok ismét döntetlenre állnak, a demokratikus opció felülkerekedésének az ad lehetőséget, hogy a Terazije Parlament, ha kell, ismét összehívja „ülé­sét”.

Nem látszik azonban tartósnak ez a szélcsend. Szerdára az ellenzék, pontosabban Vuk Drašović, összehívta a nagygyűlést a Köztársaság térre, ami esetleg veszíthet is jelentőségéből, hi­szen a hatalom óriási engedményeket tett. Nem is biztos, hogy mindegyik párt ott lesz az egyesült szerbiai ellenzék so­raiból. Érdekesebb viszont, hogy ugyan­erre az időpontra a szocialista párt is nagygyűléssel egybekötött rock koncertet hirdetett meg, hol másutt, mint a Terazi­jén (?!). Az Egyetemista Szövetség politi­kai őrültségnek nevezte ezt a lépést, a helyszín megválasztását pedig egyenesen erkölcstelennek tartja. A képmutatás csimborasszója. Ők egyébként nem vesznek részt egyiken sem. Valószínűleg azon a harmadikon sem, amelyet a ko­szovói Božur szervez a szövetségi parla­menttel szembeni Pionir parkban. A szerda fordulópont lesz, de erőszaktól nem kell többé tartani.

Nyilván ez dönti el a dolgokat a Vajda­ságban is. Az egyesült ellenzék első, 48 órás, majd tíznapos ultimátumának (a Božović lemondására vonatkozónak) csak akkor lesz eredménye, ha a tarto­mány „főszerkesztője” elveszíti Belgrád kegyeit. Magabiztossága határtalan. Kije­lentette, hogy őt az utca nem válthatja le (pedig éppen az utca juttatta erre a funkcióra 1988-ban). Ellenőrzése alatt tartja a sajtót (tisztelet a kivételnek); mindenkit, aki másként gondolkodik, szeparatistának, sőt nacionalistának bé­lyegzett. A szerb parlamentből és a kor­mányból szórja gyöngyszemeit, védett helyekről, hiszen ő képviselő, mondhat, amit akar, vádolhat, akit akar, mentelmi joga van. Az egyes médiumokban (az egyetemisták követelésére) történt levál­tások átejtések, hiszen a régiek helyébe ugyanolyanokat, vagy még rosszabbakat nevezett ki.

Az ügyhöz máris támaszra talált az Igazság Fóruma képében (a Szolidaritás­ra emlékeztet ez a rögtönzött szervezet). A fórum harciasan védi azokat az igazga­tókat és főszerkesztőket, akik végigcsi­nálták az Újvidéki Televízióban és a Dnevnikben ugyanazt, amit a Belgrádi Televízió meg a Politika és annak kiad­ványai. Szóval, nem változott semmi. Az említett „igazságkeresők” nyílt levelét például hét teljes percen át olvasták fel a rádió szerbhorvát híradójában. A levél­írók fájlalják, hogy csak a szerb főszer­kesztőket akarják leváltani (ki tehet arról, hogy minden igazgatói helyet ők kaptak meg Božovićtól). A Független Újságírók Egyesülete az ő szemükben nem eléggé autentikusan szerb (elég sok nemzetiségi tagja van), etnikailag nem eléggé tiszta, ezért irányulhatnak lemondási követelé­sei a szerbség ellen. Senki sem vitatja el a szerbek érdekeit, de az ilyen naciona­lista, sőt soviniszta színezetű levelek még jobban tömörítik a nemzetiségek sorait, és még inkább láthatnak közös ellensé­get a szerbekben. Ki a felelős a gyűlölet­szításért? De kinek kell még az ilyen politika? A belgrádi bársonyforradalom üzenete világos: le azokkal, akik elszige­telték, összeveszítették a szerb népet itt­hon és külföldön. Nem kellenek az ellen­séggyártók. Ez a fórum se, amely most mindenáron meg akarja őrizni azt a ve­zetőséget a tájékoztatásban, amelynek olyan szégyenletes dolgokért kellene fel­elnie, mint a teljes hírblokád, a Szerbiai Szocialista Párt dicsőítése a választások előtt és után, az ellenzék becsmérlése, ügyeletes kommentárok közlése a horvá­tok, a VMDK, tehát minden ellen, ami nem a szerb vezetés kizárólagos politiká­ja mellett áll. Tegnapi önmagukkal meg­hasonulva, az új hullám szolgálatába igyekeznek állni azok (márpedig kutyából nem lesz szalonna), akik a 88 előtti autonomista politikát is gátlástalanul ki­szolgálták. Vagyis az újságírást mindig és mindenkor a napi politika szolgálatába állították. Kaméleonokra nincs szüksé­günk. Velük nem szerezzük vissza az újságírás becsületét.

1991. március 26.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lépésnyire a végső győzelemtől

Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli >

Tovább

Hasznos-e a bojkottálás?

Legyünk tisztában: A választásokat mindenképpen megtartják, az ellenzék részvételével, vagy az nélkül.  A VMSZ és a >

Tovább

Alászolgája Főnök, s respekt

Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >

Tovább

Szerelmünk volt és mostohánk lett

Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >

Tovább

Requiem a vajdmagy sajtószabadságért

Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >

Tovább

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Tovább

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Tovább

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

Tovább

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Tovább

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Tovább

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

Tovább

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >

Tovább