Ma Friderika névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Szélcsend
Csíkos Zsuzsa
Két évvel rövidült az átlagéletkorunk az itteni drámai fordulatok folytán. Gyógyírnak számít, hogy végre Pakracok, lemondások, véres tüntetések nélküli hét van mögöttünk. Sőt, az államelnökség – a nagy lejáratások után – most már a közös érdekek tisztázásának vizeire hajózott, s a héten a horvátországi találkán megkezdődhet az új időszámítás.
Igaz, egyetlen konkrét kérdés sem oldódott meg, de a szétesés, a katonai diktatúra, a belháború veszélyén túl vagyunk. A szerb vezetés most még egy ideig a Terazije bársonyforradalmának nyomására engedni fog eddigi kemény, kizárólagos politikájából. Az egyetemisták Slobodan Milošević szemébe mondták: a válság megoldásának nem két útja van, vagy demokratikus vagy erőszakos, mint ahogyan az elnök ítéli meg, hanem csak egy – a demokratikus. Aki ezt nem tartja tiszteletben, annak felelnie kell. Mert Szerbia sohasem volt ilyen magányos, elszigetelt, sőt gyűlölt, mint éppen most. A szerb vezetés ellenséggyártó tehetségének következményeként. Mondták pedig ezt az egyetemisták az elnökkel tartott megbeszélésen, amely sokak szerint megrendezett volt, de mégis más, mint a korábbi, hasonló jellegű megbeszélések. Ilyen keményen, ilyen egyértelműen még senki sem fordult szembe az eddig szent és sérthetetlen nemzeti vezérrel, mint éppen az egyetemi hallgatók, akik a Terazijén a szabadság kapuit tárták szélesre.
Az államelnökségre azért ráférne egy kis „tartás”, mert nem hiszem, hogy komoly országnak tekintenek bennünket azok után, ami a lemondások – meg visszalépések – körül történt. Kilóg a lóláb. Látszik, hogy ki döntött. S amikor az államelnökség válságával sem sikerült kivonultatni a katonaságot, sőt, miután a döntőbíró úgy nyilatkozott, hogy azt senki sem használhatja fel politikai céljaira, mindent nagyon gyorsan vissza kellett csinálni. A meggondolatlan lépést igyekeztek a szocialista párti képviselők elkendőzni, sajnáltam szegényeket, milyen szerepre kényszerültek. Hallatlan, ha valóban így is gondolják. Jović pedig, mintha mi sem történt volna, már a beszámolóban is jelezte, hogy visszatérése lejátszott ügy. Közben lejáratta az elnökséget, azt, amelyet ő vezetett, és amelynek élére visszakerült. Megvádolta Markovićot azzal, hogy a külföld ügynöke, meg hasonló, elképesztő dolgokat mondott. A külföldiek tiltakoznak a sztálinizmus és a reálszocializmus óta nem használt jovići szótár miatt, elképedve nézik, mi történhetett, hiszen a külföldiekkel szemben ellenségesen viselkedett, mondván, hogy a társadalmi vagyon (nagyon fontos ez Jovićnak meg a szerb vezetésnek, mert megmaradásával megmarad a hatalom is) kiárusítása folyik. Markovićnak most megint helyre kell tennie a külföld előtt a dolgokat. De hogyan? Mondja azt, hogy nem kell komolyan venni az államelnök szavait? Miután találtak egy „becsületes” albánt (a kosovói elnökséget megszüntették), az erőviszonyok ismét döntetlenre állnak, a demokratikus opció felülkerekedésének az ad lehetőséget, hogy a Terazije Parlament, ha kell, ismét összehívja „ülését”.
Nem látszik azonban tartósnak ez a szélcsend. Szerdára az ellenzék, pontosabban Vuk Drašović, összehívta a nagygyűlést a Köztársaság térre, ami esetleg veszíthet is jelentőségéből, hiszen a hatalom óriási engedményeket tett. Nem is biztos, hogy mindegyik párt ott lesz az egyesült szerbiai ellenzék soraiból. Érdekesebb viszont, hogy ugyanerre az időpontra a szocialista párt is nagygyűléssel egybekötött rock koncertet hirdetett meg, hol másutt, mint a Terazijén (?!). Az Egyetemista Szövetség politikai őrültségnek nevezte ezt a lépést, a helyszín megválasztását pedig egyenesen erkölcstelennek tartja. A képmutatás csimborasszója. Ők egyébként nem vesznek részt egyiken sem. Valószínűleg azon a harmadikon sem, amelyet a koszovói Božur szervez a szövetségi parlamenttel szembeni Pionir parkban. A szerda fordulópont lesz, de erőszaktól nem kell többé tartani.
Nyilván ez dönti el a dolgokat a Vajdaságban is. Az egyesült ellenzék első, 48 órás, majd tíznapos ultimátumának (a Božović lemondására vonatkozónak) csak akkor lesz eredménye, ha a tartomány „főszerkesztője” elveszíti Belgrád kegyeit. Magabiztossága határtalan. Kijelentette, hogy őt az utca nem válthatja le (pedig éppen az utca juttatta erre a funkcióra 1988-ban). Ellenőrzése alatt tartja a sajtót (tisztelet a kivételnek); mindenkit, aki másként gondolkodik, szeparatistának, sőt nacionalistának bélyegzett. A szerb parlamentből és a kormányból szórja gyöngyszemeit, védett helyekről, hiszen ő képviselő, mondhat, amit akar, vádolhat, akit akar, mentelmi joga van. Az egyes médiumokban (az egyetemisták követelésére) történt leváltások átejtések, hiszen a régiek helyébe ugyanolyanokat, vagy még rosszabbakat nevezett ki.
Az ügyhöz máris támaszra talált az Igazság Fóruma képében (a Szolidaritásra emlékeztet ez a rögtönzött szervezet). A fórum harciasan védi azokat az igazgatókat és főszerkesztőket, akik végigcsinálták az Újvidéki Televízióban és a Dnevnikben ugyanazt, amit a Belgrádi Televízió meg a Politika és annak kiadványai. Szóval, nem változott semmi. Az említett „igazságkeresők” nyílt levelét például hét teljes percen át olvasták fel a rádió szerbhorvát híradójában. A levélírók fájlalják, hogy csak a szerb főszerkesztőket akarják leváltani (ki tehet arról, hogy minden igazgatói helyet ők kaptak meg Božovićtól). A Független Újságírók Egyesülete az ő szemükben nem eléggé autentikusan szerb (elég sok nemzetiségi tagja van), etnikailag nem eléggé tiszta, ezért irányulhatnak lemondási követelései a szerbség ellen. Senki sem vitatja el a szerbek érdekeit, de az ilyen nacionalista, sőt soviniszta színezetű levelek még jobban tömörítik a nemzetiségek sorait, és még inkább láthatnak közös ellenséget a szerbekben. Ki a felelős a gyűlöletszításért? De kinek kell még az ilyen politika? A belgrádi bársonyforradalom üzenete világos: le azokkal, akik elszigetelték, összeveszítették a szerb népet itthon és külföldön. Nem kellenek az ellenséggyártók. Ez a fórum se, amely most mindenáron meg akarja őrizni azt a vezetőséget a tájékoztatásban, amelynek olyan szégyenletes dolgokért kellene felelnie, mint a teljes hírblokád, a Szerbiai Szocialista Párt dicsőítése a választások előtt és után, az ellenzék becsmérlése, ügyeletes kommentárok közlése a horvátok, a VMDK, tehát minden ellen, ami nem a szerb vezetés kizárólagos politikája mellett áll. Tegnapi önmagukkal meghasonulva, az új hullám szolgálatába igyekeznek állni azok (márpedig kutyából nem lesz szalonna), akik a 88 előtti autonomista politikát is gátlástalanul kiszolgálták. Vagyis az újságírást mindig és mindenkor a napi politika szolgálatába állították. Kaméleonokra nincs szükségünk. Velük nem szerezzük vissza az újságírás becsületét.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Lépésnyire a végső győzelemtől
Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli >
Hasznos-e a bojkottálás?
Legyünk tisztában: A választásokat mindenképpen megtartják, az ellenzék részvételével, vagy az nélkül. A VMSZ és a >
Alászolgája Főnök, s respekt
Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >
Szerelmünk volt és mostohánk lett
Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >
Requiem a vajdmagy sajtószabadságért
Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >
Jelzők zűrzavarában
„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >
Magyar-magyar párbeszéd?
Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >
Meghaltatok
Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >
A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett
Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >
Nyári emlék
10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >
Az abszurd, "amiben élsz"
Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >
A miniszterelnök nem magánember
Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >