Ma Kálmán, Ede, Edvárd névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >
30 évvel ezelőtt
„Oh, lélek! Ez a hazám.” (József Attila: Elégia)
Képzelj el Európában egy országot, amelyben, holott ország és népe már a következő évezredben él (lelkileg), életveszélyes az utcán egy bizonyos fajta újságot olvasni. Képzelj el, század- és ezredfordulón egy társadalmat, amelyben egy rádióállomást csak halkan, zárt ajtók és ablakok mögött lehet hallgatni. Mert különben, ha nincs szerencséd, kézigránátot, golyót is kaphatsz, mellyel ferde ízlésedet a helyes irányba terelik. P. Keczeli Klára:
Elképzelhetetlen, ugye?
Kíséreld hát meg szülőföldeden, egy zsúfolt városi közlekedési eszközön vagy Szerbia „szíve” és Vajdaság végei között közlekedő távolsági buszon (horribile dictu) a zágrábi Vjesniket vagy a szarajevói bosnyák Oslobođenje-t felütni és elmélyülten olvasni!
Láttam már olyan csempészt, aki az ún. jugoszláv határ előtt még a Globus című zágrábi ellenzéki lapot (amely pedig szokatlanul keményen és szarkasztikusan kezeli a horvát hatalmat, az államvezetőit és boldogítóit) mély aggodalommal elrejt az ülés alá. A csempész sokkal jobban félt attól, hogy a lapot megtalálják, mint amennyire elrejtett csempészett holmijai miatt aggódott. Amelyekbe pedig egy kis vagyont belefektetett, szemben a pár forinttal, amennyibe a Globus, Tanja Torbarinástul, belekerült.
Próbáld meg egyszer nyitott ablakoknál a zágrábi híradót hallgatni. Mered?
Merted volna tegnapelőtt Arsen Dedićet? Aki pedig soha semmilyen hatalomnak nem hódolt be. Ennek a mostani tudmani hatalomnak sem. Továbbra is elégikus hangú sanzonokat költ, és viszolyog a világtól.
De te, szeretett szép hazádban, amelynek kötelezően lojális polgára vagy, tegnapig nem nosztalgiázhattál kedvenc dalaid mellett. Nem hallgathattad Gaby Novákot, Oliver Dragojevićet, a Prljavo kazalište együttest, akárkit, aki a gyűlölt „usztasákhoz” sorozódott be (a hivatalos propagandagépezet által).
Hiányzott-e Ivo Pogorelić zongorajátéka? A Zágrábi Szólisták egyik-másik koncertfelvétele? Szeretted-e volna hallani Mаtаčić mestert vezényelni?
Akár igen, akár nem, jogod nem volt rá. Ők is usztasák lettek. Mérgezővé vált a muzsikájuk.
Tegnaptól – nicsak! – Ivo Pogorelić ismét muzsikál. Hirtelenében megtisztult bűneitől, s most – ha kedved tartja – gyönyörködhetsz benne, hogyan játssza Chopint.
Ma igen.
Ám nem tudni, mit hoz a holnap megint.
Elvezet egy olyan országban élni, amelyben utólagosan a legnagyobb művészek is elátkoztathatnak, ha a magas politika, az ország és a fővezérek érdekei ezt így kívánják.
Elvezet egy országban, amelyben évente átírnak földrajzot, történelmet, irodalmat és ideológiát. Amelyben az a kisebbség lojális, amely utálja saját kultúráját, és helyette csak a rigómezei csata mozzanatairól, tragédiájáról kíván értesülni (lehetőleg guzlica-kíséretű előadásban).
Elvezet ebben az országban élni.
Itt most egy ragyogó új történelem kezdődik, a legeslegújabb, a szankciók utáni kor.
Éjszaka érkezett a hír, hogy megszüntették (egyhangúlag) őket, s a bölcs és következetes békepolitikánk irányítója (akinek bölcs, következetes nemzeti politikájának köszönhetően annak idején eme szankciókat bevezették) már akkor éjjel meleg, boldog szavakkal gratulált ehhez mindazoknak, akik még ébren voltak.
Csodálatos, meleg nappali fényben (amiből nyilvánvalóan kitűnik, hogy a nagyszerű hírre ennek idején a nap is kisütött).
Kora reggel már tele a keze a postásoknak munkával, vitték az üdvözlő táviratokat oda, ahová kell. Vajdaság északi végéből is, Kosovo legdélibb csücskéből is, meg a kettő között minden pontról.
Boldog ország.
A PTC Novi Sad-i nemzetiségi rádiója is világgá kürtölte a zárlat megszüntetését, a meleg szavú táviratok teljes szövegét, a hálaáradat minden szótagját.
Arról nem beszéltek (sem előtte, sem utána, sem közben), hány gyár áll még mindig, hány munkás sztrájkol, hányan szorulnának segélyre, hányan lettek öngyilkosok az elmúlt hónapokban, hányan élnek még mindig külföldön amiatt a következetes és bölcs békepolitika miatt, amely az elmúlt öt évben szedte, kíméletlenül, áldozatait.
De abban a rádióban miért is beszélnének ilyesmiről?
Miért, hiszen alig több tíz nagyszerű, tehetséges kollégájuk lett földönfutó, hontalan (nem egy megkeseredett lelkű örökre) amiatt a következetes és bölcs békepolitika miatt, amelyet most teli szájjal, a híradónak kishíján a felében magasztalnak az egekig.
„Aleksandar Tijanićnak, Hadži Dragan Antićnak, a Milanović házaspárnak és a hozzájuk hasonlóknak meg kell jegyezniük, hogy az, amit csinálnak, példátlan hivatásuk történelmében, tudniuk kell, hogy ezt a szégyent nem fogják tudni lemosni magukról sem kortársaik, de még utódaik szemében sem!” – jelentette ki az egyik szerb ellenzéki politikus.
Ha volna magyar ellenzéki politikus is e tájon, nyilván hozzátenné azoknak nevét is, akiket mi mindannyian jól ismerünk, s akiknek ünnepnek hazudnak – folyamatosan – hosszú évek óta.
Egy tál lencséért – mert ez a hatalom (lévén, hogy jelentéktelen kis senki kisebbségiek) még arra sem tartja érdemesnek őket, hogy a többségi nemzethez tartozó (nemzetáruló) kollégáikhoz hasonlóan busásan megfizesse szolgáltatásaikat.
Na, nem mintha nem élnének így is sokkal jobban azoknál, akiknek nap mint nap a szemükbe hazudnak!
– Mit adott tegnap a gyermekének uzsonnájára? – kérdezhetnénk egy-egy többségi kisebbségi anyát ma.
Amikor már megint megdrágult a tej (a hús és a kenyér után), és rá kell döbbennünk, hogy minimum egyharmaddal kevesebbet ér a pénz, amit – kenyéradományként – a kezünkbe nyomnak.
– Szinte semmit – válaszolná az anya.
Akkor kérdezzük meg tőle: tudja-e, hogyan ünnepelték a vezető pártok vezetői a zárlat feloldását.
Fogalma sincs róla.
Mert a szabad, demokratikus, független és méltóságteljes sajtónk, számtalan nemzetiségi és nemzeti, meg egyéb médiánk erről nem adott hírt.
Hogy ti. a legdrágább belgrádi (külföldi tulajdonban levő, luxuskategóriájú) szálloda különtermében adtak állófogadást és eszem-iszomot.
Ahol – magától értetődően – ott volt a szerbiai tájékoztatásügyi miniszter is.
Aki a szerbiai tájékoztatás szekerét irányítja.
Sikeresen.
Egyre sikeresebben.
Remek, bátor, méltóságteljes országban élünk.
És nagyon kell szeretnünk őt.
Itt megállt az idő, itt a pillanat József Attila régi (a húszas és harmincas években írt) remekmívű sorait idézi:
„Mint omladék, úgy állnak a gyárak,
de még készül bennük a tömörebb sötét,
a csordult talpazat.”
(Külvárosi éj)
Napló, 1996. október 9.
Következő cikk: Szeptember 11. – a kivételes állapot, amely nem ért véget
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Mit ér a polgár, ha választó és magyar? Helyzetjelentés a szabadkai plakátháborúról
Portré tekintetében Kasza valóban kissé vöröses. „Mintha elpirult volna szégyenében!” – jegyezte meg egy VMDK-s újságíró >
Miféle felelősséggel tartoznak a diktatúra polgárai?
Ők felmenthetők, amennyiben nincs semmiféle funkciójuk és nincs semmiféle befolyásuk a közéletre. Azonban ugyanez a válasz >
A 3-as lista lehet a VMSZ sírásója
Történelmi jelentőségű lehetne, ha évtizedek után ismét létrejöhetne egy pluralista vajdasági magyar politikai képviselet, amelyben nem >
A VMSZ „politikai prostituáltak gyülekezete”, vagy „elvszerű, gerinces emberek sokasága”?
Az október 25-i választások a VMSZ sorsát is megpecsételhetik. Amennyiben az egyetemisták listája győzne a választásokon, >
VMDK: Pásztorék ismét ködöt árulnak a Tisza-menti szavazóknak
A Tisza-menti régió lakói – akiknek a mindennapi életben, a kórházi ellátásban és a hivatalos ügyintézésben >
Létezik alternatíva
Ahogy látom, új arcok, új nevek tűnnek fel, ami nyilván komoly közéleti frissülést jelez. És ez >
Távoli, és mégis élő
Az a nehéz, hogy én most pont ugyanannyit éltem itt, Magyarországon, mint amennyit otthon. Nagyon érdekes >
A diákok küldetése Vučić megbuktatása
Ha a Szerb Haladó Párt csalásokkal és erőszakkal hatalmon maradna, az teljessé tenné Szerbia autoriter pályáját, >
Most ki lesz az oka?
Ki fog győzni, és ki lesz ennek az oka? Mit lehet tudni. Végső fokon ki elég >
A VMSZ haladó képviselője
Kovács Elvirának, Fremond Árpádnak, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének és Demo Beriša ügyvezető kisebbségügyi miniszternek egyebek >
Lehetséges-e ezt befejezni szép, tiszta fehérkesztyűs kézzel?
Nem számolnak azzal a tömeges számonkérő indulattal, amellyel Budapesten szembesültem. Nem lebecsülendő a veszély, hogy az >
Vajon az új nemzedékek értik-e Pančićot és Eörsit?
Erre a kérdésfelvetésre az is ösztönzött, hogy a magyarországi rendszerváltást valójában a fiatalok döntötték el. Az >