Ma Erzsébet, Zsóka névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Torda
Megjelent Bozóki Antal Tordáról szóló könyvének elektronikus változata.
Két részlet a recenziókból:
A mindennapi élet folyamatos ellehetetlenítéséről, önfelszámolásunk jól feltárt részleteiről szól ez a dokumentumokban gazdag kötet. Egy kicsiny falu – jövőkép nélküli! – képi világába nyújt betekintést; egy kicsiny bánsági magyar falu elöregedését, elnéptelenedését részletezi, azoknak az elfogyását, kiveszését vizsgálva, akikkel elnyomóik, ráutaló magatartással, el tudták hitetni azt, hogy számukra, hogy népcsoportunk számára az emlékezet fölösleges.
Tari István
Bozóki Antal ezekben az írásaiban több alkalommal is felteszi (alighanem csak saját magának) a kérdést: hány ilyen lehet még? Hány ilyen helység, mennyi hasonló helyzet, hány azonos eset. És csakugyan: bármerre járunk a Vajdaságban, látunk bőven lepusztult falvakat, kiüresedett utcákat, romba dőlt házakat, bezárt egészségházakat, gyógyszertárakat, postahivatalokat. Az iskolákban elfogynak a diákok, a templomokban még esztendős ünnepekkor is foghíjasak a padsorok. Sok faluban már kocsma sincs.
Szabó Angéla
A CSENDESÜLŐ ETNIKAI TISZTOGATÁSRÓL
2025. augusztus 12.
Egy kis délvidéki magyar sziget, egy kis bánsági falu felemelkedésének és hanyatlásának lényeges mozzanatait jegyzi le Bozóki Antal, aki e település szülötte, megszállottan vissza-visszatérő szerelmese, a Torontáltordáról szóló események részese, tanúja, e kötet szerzője.
A Kárpát-medencében a II. világháború után, a délvidéki falurombolással kezdődött el falvaink lerombolása, folytatódott a kisebbségben élő magyarság ellen immár a győztesek által tudatosan működtetett, kivitelezett, csendesnek mondható etnikai tisztogatás. Az ötvenes évek első felében történt meg vidékünkön, egy bánsági kis magyar falu, Terján kíméletlen eltörlése a föld felszínéről. A terjániak, ezek a tordaiakhoz hasonlóan dohánykertészetből élő emberek, tisztában voltak azzal, hogy magyarságuk mellett a körükben népszerűsített szövetkezetesítés kudarca is jó politikai ürügyet szolgáltatott az újdonsült hatalmasoknak arra, hogy felszámolják ezt az életképes, ezt a kemény munkában közösséggé formálódott bánsági magyar falucskát.
Falvaink nem véletlenül válnak a hatvanas évek elejére a fejletlenség, a maradiság megtestesítőivé. Az el nem kötelezett Főhóhér világot megtévesztő, furfangos diktatúrája, mely nagyon is tudatosan tartósítja falvainkban a sötétséget és a sarat, a hatvanas évek végére kifinomult módszereivel eléri azt, hogy száz magyarból 82 végezzen fizikai munkát a szellemi munkát végző 18 mellett, miközben az országos átlag 70 fizikai munkásra 30 szellemi munkást mutatott ki. A magyaroknál ezen a téren csak az albánok voltak rosszabb helyzetben.
Falvaink nevének megcsonkolása, elvétele, idegen nevekre cserélése – mi mást is? – a létbizonytalanság fölfokozását gerjeszti. Az iskoláink fondorlatosan kikényszerített megszűnése falvaink megszűnését készíti elő. A több évszázada létező tordai magyar általános iskola önállóságát bő három évtizeddel ezelőtt szüntették meg, kihelyezett tagozattá degradálva ezt az intézményt. A jogi csűrés-csavarásban, az elmaradó intézkedések felszaporodása által becsapott, megalázott emberek a háborúk utáni újból és újból ismétlődő anyagi és szellemi nyomorúságunk legújabb áldozatai.
A mindennapi élet folyamatos ellehetetlenítéséről, önfelszámolásunk jól feltárt részleteiről szól ez a dokumentumokban gazdag kötet. Egy kicsiny falu – jövőkép nélküli! – képi világába nyújt betekintést; egy kicsiny bánsági magyar falu elöregedését, elnéptelenedését részletezi, azoknak az elfogyását, kiveszését vizsgálva, akikkel elnyomóik, ráutaló magatartással, el tudták hitetni azt, hogy számukra, hogy népcsoportunk számára az emlékezet fölösleges.
Tari István
2025. augusztus 1.
Bozóki Antal huszonhat írása került ebbe a könyvbe – két évtized termése –, túlnyomó többségük a bánáti Tordáról szól, a szerző szülőfalujával kapcsolatos. Olvastam is valamennyit, külön-külön, amikor a honlapján megjelentek, de így, együttvéve, egy csokorba illesztve, nyilván erőteljesebb, hatványozottabb az összhatás.
Maga a témakör, a (magyar) falusi élet, számomra nem ismeretlen és tőlem sem idegen – többé-kevésbé ismerem is jó néhány településünknek a tragikus jelenét. Mindegyikről elmondható, mindegyikre érvényes az általános, a terv szerinti elsorvasztás, a folyamatos leépítés. Ezek az egykoron virágzó, élettel teli települések mára ott maradtak a tájban, ott felejtették őket az időben, szinte teljesen magukra hagyták őket. Így várják, a sorsukba beletörődve – alig-alig dacolva az elmúlással – a végzetüket. Számukra csak (a) múlt van, jövőjük nincs. Csak azzal tudnak dicsekedni, csak azt lehet visszasírni, ami egykor létezett, mert ami most van, azt inkább takargatni, szégyellni kell.
Számtalan helyen tapasztaltam ugyanezt a látványos tordai lepusztulást (ami aligha lehet a puszta véletlen műve), ha viszont hiányzik, elmarad a falufejlesztés, akkor megélhetés sincs, ennek következtében pedig a fiatalok elvándorolnak – elhagyják az őseik földjét, átengedik azt másoknak, idegeneknek, jöttmenteknek –, az idősek meg előbb-utóbb jobblétre szenderülnek. Ilyen pofonegyszerű ördögi recept alapján ritkul, fogy és tűnik el vidékünkről az őshonos magyar lakosság. Nemcsak Majdány, Rábé meg Egyházaskér számít kiürülő, eltűnőfélben lévő falunak, hanem Gombos, Bácsgyulafalva meg az egész topolyai tanyavilág is, és legalább ennyire aggasztó a helyzet (a még napjainkban is „nagy”-nak számító településeink közül) Péterrévén is, Horgoson is, Csantavéren is... Csakhogy: ha továbbra is fogyatkozunk, akkor ezentúl már ebből a nagyon kevésből fogyunk (Tordán például a 6-7 százra apadt lélekszámból, nem pedig a valamikori 5 ezerből, Csantavéren meg az alig 5 ezerből és nem az egykori 12 ezerből), és az már sokkal drasztikusabb meg tragikusabb lesz, mint az eddigi hangtalan, csendben zajló lemorzsolódás.
Bozóki Antal ezekben az írásaiban több alkalommal is felteszi (alighanem csak saját magának) a kérdést: hány ilyen lehet még? Hány ilyen helység, mennyi hasonló helyzet, hány azonos eset. És csakugyan: bármerre járunk a Vajdaságban, látunk bőven lepusztult falvakat, kiüresedett utcákat, romba dőlt házakat, bezárt egészségházakat, gyógyszertárakat, postahivatalokat. Az iskolákban elfogynak a diákok, a templomokban még esztendős ünnepekkor is foghíjasak a padsorok. Sok faluban már kocsma sincs.
A katasztrofális helyzetet csak tovább súlyosbítja az általános, passzív beletörődés, a tétlenség. A mozdíthatatlanság. A kilátástalanság. A reménytelenség. Már nincs is igény, szándék, akarat a változ(tat)ásra. Vagy csak hiányzik hozzá a kezdeményezés, a terv, az életkedv, az erő? Mi veszett el, mi múlt el? Miért nehéz felébreszteni, felrázni a mindenbe beletörődőket, az elfásultakat, a reményvesztetteket? Nincs már ezekben a falvakban élni akarás, erő, hogy az ott élők összefogjanak, szervezkedjenek, szövetkezzenek?
Márpedig sok apró dolog megoldható kevéske törődéssel és csekély jóakarattal. Bizonyára sem a tordai polgármester, sem a közvetlen munkatársai, a helybeli tanácstagok nem kaptak volna pártfegyelmi büntetést és nem zárták volna ki őket a Vajdasági Magyar Szövetség élcsapatából, ha elintézik, hogy azt a néhány hiányzó padlócsempét pótolják a postahivatal bejáratánál, vagy ha egy nem sok új izgalmat ígérő szombat délutánon két-három cimbora összefog és befestik a helyiséget, hogy a hétfő reggeli nyitáskor már egy megszépült, felfrissült hivatal fogadja az ügyfeleket. Meg akkor sem, ha a két elárvult, divatjamúlt piros telefonfülkét egy nap, csak úgy, se szó, se beszéd, leszerelik, és valamelyik tájház udvarába átköltöztetik. Elvégre napjainkban már azok is szinte „műemlék”-nek, a fakerekű világból való és csak nagy ritkán fellelhető műtárgynak számítanak. Egyik művelet sem került volna egetverő nagy összegbe, de jól tükrözte volna a gondoskodást, láttatta volna, hogy a falunak mégiscsak van óvó-szerető gazdája.
Bozóki Antal az írásai által felszínre hozza és elénk tárja – kendőzetlenül – mindazokat a problémákat a falu életéből, amelyekkel a megválasztott politikai képviselők nem törődnek, és amelyek felkutatásával, felvetésével a faluba időnként ellátogató újságírók sem szívesen foglalkoznak. Egykori szülőhelyét a mostani valóságában láttatja, olyannak mutatja be, amilyen a valóságban, nem fest róla hamis, idillikus képet. Ezzel pedig meglehetősen hálátlan feladatot vállal magára, a karcosan kritizáló cikkei aligha teszik közkedveltté.
Ez a könyve mégis elsősorban a tordaiak számára lesz lapozgatásra érdemes, mert ők pontos helyismerettel rendelkeznek, ahogy azt is tudják, hogy kik az írások név szerint említett „szereplői”, de ez a huszonhat cikk azok számára is elgondolkodtató olvasmány lehet, akik még soha nem jártak arrafelé – mert cseppet sem nehéz azonosulni az ottani problémákkal. A tordaiaknak mégis – egy kicsit – mást mond majd ez a könyv, mint másoknak, mert éltek egy gazdagabb, virágzóbb, népesebb faluban is, amelyben pár évtizeddel ezelőtt még nyüzsgő élet volt. Mostanra viszont a falu elcsendesedett, fokozatosan kiürült, és ezzel párhuzamosan ki is üresedett. Tiltakozhatunk, kapálózhatunk ellene, nagyon úgy fest, hogy a visszaszámlálás könyörtelenül megkezdődött, és már a végnapjait éli.
Azt gondolom, érdemes lenne megírni minden egyes – hasonló sorsa jutott/juttatott – településünknek az ilyesfajta krónikáját! És nagyjából azonos idő tájt megjelentetni! Az nagyot szólna!
Szabó Angéla
Következő cikk: Jól alávág Ukrajna törekvéseinek, hogy Trump az idén másodszor is találkozik Putyinnal
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A rendező és a főrendező esete
Urbán András siet tiltakozni, nehogy félreértés legyen, nehogy aktivizmussal vádolják? Ami a darabjaiban zajlik, annak semmi >
Szerbia vagy-vagy helyzetben
A tüntetések ezekben a napokban sem lankadnak, Vučić pedig a végletek között ingadozik. Az egyik nap >
VMP: Vajdasági magyar médiasötétség
A Vajdasági Magyar Plénum 2025. november 14-én megtartott első nyilvános tribünjén megállapította: a vajdasági magyar elektronikus >
Ami sok, az sok
Az orvostól hazafelé menet leültem, egy padra pihenni, ahol két középkorú férfi beszélgetett. Kiderült, hogy mindketten >
„ESÉLYEGYENLŐSÉG, JOGÉRVÉNYESÍTÉS”?
A jelenlegi hatalom még abból is médiaparádét csinál, ami egyébként alapvető és garantált anyanyelv-használati és oktatási >
Erősödik a kapitalizmustól való elfordulás
Figyelemre méltó, hogy Amerikában éppen Trump idején erősödnek ezek a mozgalmak. No Kings néven országos tüntetések >
Halottak napja
De a gonosz szellemeket egy év alatt sem sikerült elűzni. Ami maradt, a gyász. És a >
Mit köszönhetünk néhai Pásztor Istvánnak?
A pásztor-éra arról marad híres, hogy Pásztor István a tényleges szakmai érvényesülés rendjét a vajdasági magyar >
A magyarok lélekszáma a Vajdaságban 30 százalékkal csökkent
Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottsága közzétette, hogy az idei Pásztor István-díjat Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, valamint Aleksandar >
MEGOSZTOTTSÁG ÉS ELNYOMÁS
A vajdasági magyar közösség a szerb társadalom része, és mint ilyen, érdekelt az ország fejlődésében, a >
Vicsek & Kovács – szemben a magyar közösséggel és az Európai Unióval
Mindkettőjüknek megvolt a lehetősége, hogy a vajdasági magyar közösség jogai és helyzete javításáért dolgozzanak, ehelyett Vučić >
Aztán felemelte a sétabotját
Tegyük fel, hogy sikerül legyűrni az egyetemista idealizmust. Ez esetben az ifjú nemzedékek tömegesen fogják a >