2026. március 10. kedd
Ma Ildikó, Emil, Gusztáv névnap van.

Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk

Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >

Napi ajánló

Szerbia

2025 augusztusában

Szerbhorváth György

A városokban eddig csak a hangágyúk kerültek elő, és tűzijátékokkal lövik egymást. A verőlegényeknek olykor a mentőkocsik szállítják a baseballütőket. Pisztolyát eddig csak egy katonatiszt, a Kobrák tagja sütötte el, aki az egyik hatalmi pártirodát – benne a pártelnökkel, a lemondott kormányfővel – védte, mondván, hogy a „saját védelmükben” lőtt. Mindenki mindenki ellen vagy körkörös védelem? Annyit mernék jósolni, hogy Szerbia ördögi körbe került, amiből nehéz kijönni – de nem így megy ez már kétszáz éve? Szerbhorváth György (Élet és Irodalom):

Delphoi amatőr jósdaipari vállalkozás Szerbiához képest, ahol november óta hallhatjuk, hogy a tüntetők szerint Aleksandar Vučić rezsimjének vége. A másik oldalról pedig azt, hogy már csak egy maroknyi egyetemista tartja blokádok alatt az intézményeket. Noha Szerbia a török eredetű kávézacc országa – nem mellesleg a bűzölgő csirkevágóhidaké –, a próféciák kora mintha lejárt volna, bár előbb-utóbb az egyik verzió meg fog valósulni. A Balkán e fertályán egyébként is alig találni költőt, aki az utóbbi másfél évszázadban ne kiáltotta volna az éterbe, hogy „Háború lesz!” – és hát általában igazuk is lett.

Az ógörög mitológiát elhagyva Szerbia mégis inkább a hanyatló Rómát juttatja eszünkbe, azon belül is a császárt védő pretoriánus hadsereget. Nem mintha augusztusig a népét cár atyuskaként vezető Vučić ne verette volna meg a tüntetőket, ha alkalma volt rá, de ezek úgymond elszigetelt incidensek voltak. Vagy éppen egy ideges fiatal nő hajtott az egyetemistákba, hogy aztán az elnök kegyelmet adjon neki, noha ezt jogilag eleve nem lehetséges, hisz még el sem volt ítélve. Ezzel is bizonyítva, hogy ő nem afféle „szatyor fing” típusú államelnök – bár az alkotmánya szerint Szerbia sem prezidenciális rendszer. Aztán egy újabb mozdulattal pártjának – melyből kilépett az Alkotmány szövegéhez híven – a saját brutális verőlegényeit is felmentette.

Január-februártól tehát – jóslatok ide vagy oda – sejteni lehetett, hogy amit Orbán még csak tervez, azt ő meg is teszi: az erőszakszervezetek összevonását, teljes ellenőrzését, kezdve a titkosszolgálatoktól a hadseregen át a rendőrségig, plusz ott a társutas maffia is. És ha már beindult, jöhettek az eddig legalábbis fegyvertelen paramilitáris alakulatok, a felmentett vagy börtönből szabadult bűnözők, beleértve az újvidéki vasútállomáson történt tragédia felelőseit, akik akár szabadlábon is védekezhetnek.

A képek és a szavak ugyanakkor másról is szólnak. Én ugyan messze tartom magam az eseményektől, de feltűnő, hogy mindkét oldalon – ha nem az egyenruhás verőemberekről van szó, akik semmiféle azonosítót nem viselnek – kigyúrt fiatalemberek láthatók. Mintha minden szerbiai „tanulni vágyó, dolgozni akaró” ifjú fél napját az edzőteremben töltené, és nem az iskolai padokban (szeptember 1-je csak most következik, de az is tévhit, hogy az egyetemeken egyáltalán ne folyt volna így-úgy oktatás és vizsgáztatás, pláne felvételi). Közkedvelt médiatartalom, hogy egy szép hölgy ordít a rendőrökre, de a rendőrséget támadók alkata is inkább idézi egy pankrátorshow alakjait. Az erőszakmentes mozgalmat hirdető egyetemisták ilyenkor hátra is vonulnak, és maradnak a legalább 180 centis, többnyire felnyírt vagy kopasz alakok – nem véletlenül terjed az a hír, ami olykor talán mégis fake news, hogy ők valójában a rezsim beépített provokátorai. Ennek persze ellentmond, hogy mégis honnan akad ennyi szupermen minden városban, sőt faluban, aki minden kockázatot vállalva nekimegy a hatalomnak?

A rezsim ma elsősorban a megfélemlítésre játszik, már kommentekért, posztokért is kiszáll a rendőrség. Százak ülnek politikai okokból a zárkákban (az EU erre ejnye-bejnyézett, kivizsgálást ígért), de a rendőrség maga közölte büszkén azt a felvételt, amin bő tucatnyi ember térdepel a falhoz fordítva az egyik edzőtermükben, kezük a hátuk mögött megbilincselve, és a törvényesség látszatát keltve valami papírt tartanak a kezükben. Már csak a narancssárga kezeslábas és a fekete csuklya hiányzik. De, mondom, ezt először a rezsimhű média közölte örvendve, megmutatván, Guantánamo itt van, s így fog járni mindenki. Az sem érdekli őket, hogy éppen ezek a képek bizonyítják valódi szándékukat.

A képekkel együtt a szavak még erősebbek, látszólag ellentmondva azon elméletnek, hogy ma a szó semmit sem számít, a közösségi médiában is a képek-videók hatnak. A rezsim azonban lassan kimeríti lehetséges szótárát: az egyetemisták és a velük szimpatizálók huligánok, terroristák, nemzetellenesek, immorálisak, buták, pornóban utaznak, extremisták, külföldi ügynökök. Utóbbiból van a legtöbb: miután a bosnyák (muszlim) többségű Novi Pazarban megjelent a jelképpé vált vörös véres kéz helyett a zöld kéz, jöhetett a vahhábita és mudzsahid jelző.

Elvileg a horvátországi újnacionalizmus is a hatalom kezére játszhatna, hiszen a nyáron százötvenezer ember ünnepelte az énekes horvát gigasztárt, Thompsont, aki az usztasa szimbólumokkal és hazafias dalaival élteti az amúgy igen zavaros horvát usztasa múltat. Őt úgy kell elképzelni, mint egy Ismerős Arcokba oltott Kárpátiát vagy Romantikus Erőszakot. Horvátország rátett egy lapáttal azzal is, hogy nagyszabású katonai pompával ünnepelte meg az ország harmada felszabadításának harmincadik évfordulóját – azét a harmadét, amit a kváziállam Szerb Krajina tartott megszállás alatt szerbiai és paramilitáris erők segédletével, amíg utóbbiak meg nem unták. Kezdődhetett az usztasázás, bár csekély eredménnyel, egy-két horvát diákot sikerült kiutasítani, akik baráti látogatásra jöttek Belgrádba, de útlevelük már kellő bizonyíték volt arra, hogy az egyetemistákat külföldről pénzelik és szervezik. Máskor, úgymond, koszovói albánok állnak a háttérben – de itt is hibádzik valami, főleg mert a koszovói albánok kormányválsággal küzdenek, és annyira érdekli őket a szerb belpolitika, mint mondjuk a Holdra szállás.

Mindez viccesnek is tűnhetne – a rezsim ugyan nekitámad mindenkinek, de legalább mi, magyarok (és a zsidók, ha már épp ellenség kéne) kimaradunk belőle. Az összeesküvés-elméletek felsorolása meghaladná az ÉS prózarovatának keretét is, úgyhogy csak a legújabbat idézném: Ana Brnabić, az előző kormányfő, most a parlament elnöke odáig ment, hogy az éterbe ordította (szó szerint): az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlása diverzió eredménye, azaz külföldi ügynökök robbantották le, hogy így alakuljon ki az össznépi és egyetemista tiltakozási mozgalom.

Az iránytűt vesztett hölgy (aki híres már nyelvi lapszusairól is, amiket magyarul még talán profi műfordítók sem tudnának visszaadni) épp csak ott téved, hogy a hivatalos verzió szerint egy elenyésző kisebbség tartja blokád alatt az egyetemeket, az intézményeket, a városokat, tehát akkor honnan az össznépi ellenállás? Erre reakcióként dirigálták össze a szerencsétlen nyugdíjasokat (előre egyennyomtatású „Dolgozni akarok” felirattal) vagy az élemedett korú, szerény öltözékű alakokat („Tanulni akarok” felirattal), és persze a közszolgákat.

A kivezényelt vagy fizetett ellentüntetők száma ötven városban érte el vagy haladta meg a harmincháromezret, ennek viszont többszörösét adják a naponta tüntető szerbiai polgárok úgy, hogy adatbázist minderről már senki sem vezet, akár a letartóztatottakról sem. Annál is inkább, mert a bírók és ügyészek egy része is szabotálja már a fentről érkező ukázokat, és egyszerűen elengedik a letartóztatottakat. Ez akár jó hír is lehetne – úton a tényleges jogállam felé.

Csakhogy a szerb társadalom megosztott, és ebben lényeges szerepük van azoknak, akik megjárták az erőszakszervezeteket, illetve ma is azok tagjai. A rendőrség zöldkártyát kapott, azt tesznek, amit akarnak. Aligha hatják meg azok a felhívások, hogy „nektek is van anyátok”, „a húgotok is egyetemista”. Vučić azzal lebegteti a katonaság bevetésének lehetőségét, hogy főparancsnokként éppen nem fogja őket bevetni, noha megtehetné (az Alkotmány szerint éppen nem, de ez kit érdekel). Számíthat az egykori, frontot megjárt szabadcsapatok embereire, az igazi pretoriánus gárdájára, akik ma is az erőszak nyelvét beszélik, és a kezüket-fegyverüket használják, akár a maffiában, akár az ún. legális bizniszekben (sok kis Mészáros Lőrincet kell elképzelni, csak Andi és luxus nélkül, mert az ő céljuk épp a nyilvánosság kerülése). A titkosszolgálat szerepéről pedig ne is beszéljünk – nem is beszélhetnénk, azért titkosak –, noha nyakig benne vannak az elnök védelmében, miközben Vučić évente párszor arról nyilatkozik, hogy merényletet terveznek ellene, sőt meg is kísérelték, de leplezték – épp csak az erre vonatkozó tények maradnak szupertitkosak. És ott vannak a párt emberei, mi több, maga az elnök jelentette ki, hogy van egy tizenötezres csapata, a „lojalisták”, akik mindvégig mellette állnak. Most is, hogy belengette legújabb küzdelmét a kereskedők ellen: háromezer termék esetében a „marzsa”, azaz a haszon, az árrés nem lehet több 20 százaléknál. (Ismerős ez is, nem?)

Ne feledjük a generációs szakadékot sem. Vučić és társai az ötvenes éveikben járnak, híveik még idősebbek. Az ultranacionalistává váló kései 80-as és a vérben úszó 90-es években szocializálódtak, az egyetem helyett a frontokat járták, vagy épp az országon belül ügyeskedtek. Másban sosem éltek. Többségük akkor még csak a Milošević-uralom farvizén evezett, viszont úgy másfél évtizede teljhatalommal élnek, dúskálnak. Magukhoz láncolták a közszolgálatot, de a többi párt jó részét is bevonták a hatalomba (ennek eklatáns példája a Vajdasági Magyar Szövetség).

Ám megint más kérdés – és ismét generációs –, hogy az egyetemisták mellé álltak egy ideig a mezőgazdászok (amíg ki nem kellett menni a földekre), és ami a legfontosabb, a háborús veteránok. Ők is lehetnének pretoriánusok, de ők valójában a prekariátushoz tartoznak – azon belül is egy olyan, legalább százezres tömeghez (legalábbis az öntudatosabb részük), amelynek tagjai szintén ötvenen felül vannak, de még nem nyugdíjban, többnyire tengődve, kiábrándultak az államból, mert nem hálálta meg hazaszeretetüket. Nacionalisták, de ez most inkább „egyszerű” patriotizmus, és nem más nemzetek ellen harcolnak, hanem a szerb állam vezetői ellen. Egyenruhájukban jelennek meg a tüntetéseken az egyetemistákat védve, jellegzetes sapkájukban, kitűzőikkel, az egykori alakulatukat jelző emblémákkal. Fegyvert nem hordanak. De hogy nem üres tatyóval mentek haza a horvátországi, boszniai, koszovói frontról, az is biztos.

Mindenki mindenki ellen vagy körkörös védelem? Annyit mernék jósolni, hogy Szerbia ördögi körbe került, amiből nehéz kijönni – de nem így megy ez már kétszáz éve?

2025. augusztus 29.

Küldje tovább ezt a cikket.

Megosztás

Előző cikk: Gáza - lelkiismeret az ingoványban
Következő cikk: „A szerb rezsim egyre inkább érvényesíti brutális politikáját.”

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Hitelvesztett főszerkesztő

Pesevszki ezzel tovább rombolta a jobb sorsra érdemes napilap hitelét. Egy napilap hitelessége azon múlik, hogy >

Talán születik valamiféle alternatíva

Ahogy látom, időnként meg-megtörik a vajdasági magyar csend. Hallatja a szavát a Vajdasági Magyar Plénum és >

Utópia

Az életemet úgy éltem le, hogy ezek és a hozzájuk hasonló mondatok mindig utópiának tűntek. Most >

VMDK: Pásztorék (VMSZ) utasítása alapján nem engedték be Mága Zoltán újvidéki koncertjére Vukašin Đinovićot és édesanyját?

A koncert szervezője a Vajdasági Magyar Szövetség volt. Vukašin Đinović és édesanyja szerint a Kobrák azzal >

Tárgy:	Szerbia
Címzett:
Feladó:
Üzenet: