Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Elemzők sora hívja fel most a figyelmet az igazi tétre: a geopolitikaira. Nemcsak a függetlenségpártiak vádja, de a szakértők is azt emelik ki, hogy Szerbia, maga Aleksandar Vučić avatkozott be a választásokba pénzzel, médiával, titkosszolgálatokkal. Nem véletlen, hogy az eredményt hallván a szerb elnök rohant gratulálni, Milatovićot rögvest Belgrádba híva, de Oroszország egyedüli nyílt európai szövetségese (Lukasenkát leszámítva, no meg aki hatalmon is van), a boszniai szerbek vezére, Milorad Dodik is földhöz verte a seggét örömében. Mások szerint az orosz szolgálatok is ott kavartak (mint mindig), hogy letereljék Crna Gorát az európai útról, kivigyék a NATO-ból, vagy egyszerűen csak újabb válsággócot hozzanak létre az országban. Mások azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy ha az új parlamenti választásokon a szerbpárti avagy Szerbiával szövetséges pártok (másfelől nézve: Vučić szatellitjei) nyernek, illetve a koalíciójuk, akár kétharmaddal, akkor megváltoztathatják az alkotmányt, a  zászlót, a címert, a himnuszt, a hivatalos nyelvet (ami most a montenegrói), kiléphetnének akár a NATO-ból is, sőt, referendumot írhatnának ki a függetlenség visszavonásáról, és ismét Szerbiához csatlakoznának, mint anno (bár ez egykor sem volt ilyen egyszerű, formailag sem). Szerbhorváth György:

Montenegró elnökének életútja a guzlások hősi eposzaiba kívánkozik. Milo Đukanović harminckét év elteltével bukott ki a hatalomból 2023. április 2-án, miután 1991 óta hat kormányt alakított, kétszer volt elnök, de arra is futotta, hogy kétszer kvázi visszavonuljon. Ezt most ismét bejelentette, s távozott a Montenegrói Demokratikus Szocialista Párt éléről is, amely 2020-tól már nem alakíthatott kormányt, és egyre rosszabb eredményeket ért el – a június 11-i parlamenti választásoknak még összetörtebben vágnak neki.

Jó hírnek számíthat, hogy Milo eltűnik, de ennyi. Mert az újabb, ezer­arcú kormány is bukott, a megosztottság a másik (harmadik stb.) oldalon is akkora, hogy a magyarországi ehhez képest áttekinthető. Az egykori elnök karrierje is figyelemre méltóbb, mint mondjuk egy jobbikos vagy MSZP-s (vagy akármilyen) politikusé. Már 1979-ben, 17 (!) évesen ifjú közgazdászként (?!) lett a Jugoszláv Kommunista Szövetség KB-jának tagja (a montenegróiak előszeretettel dobtak be ifjú kádereket a mély vízbe). Nincstelenségből és albérletből indulva lett országa talán leggazdagabbja, miközben 2000 után Olaszországban indítottak ellene sikertelenül végződött pereket cigarettacsempészés vádjával, s hírbe hozták a dél-amerikai kábszerügyekkel is. Első kormányát 1991-ben alakította, hogy mára Európa legrégebb óta regnáló politikusaként emlegethessük. Pedig Hágában is kiköthetett volna, mert első évében még Dubrovnik bombázását forszírozta, bár utóbb bocsánatot kért. 1996 után szakított egykori mentorával, Slobodan Miloševićtyel, végleg pedig a NATO-bombázások után. Bevezette a márkát, majd az eurót hivatalos pénznemként (az EU-t nem nagyon kérdezte); Montenegró Kis-Jugoszláviától való függetlenségét is kiharcolta, és az ország a NATO-ba is belépett 2017-ben. Mindemiatt új szövetségesei Nyugaton fátylat borítottak múltjára. Az életút kacskaringói nem is oly feltűnők a világ e fertályán. A Balkánon igazából nem is vehető komolyan az, aki nem járta be a politikai térkép összes zugát, nem lett kommunistából nemzeti radikális, aztán liberális, majd vissza, nem váltott pártot vagy nem alakított legalább magának egy törpepártot – mert milyen ember az, aki tartja magát az elveihez?

Utóda a harminchét éves, Oxfordban posztgraduális fokozatot szerzett Jakov Milatović közgazdász, oxfordi diák, az Európa Most nevű párt tagja. Szuper, gondolhatjuk első blikkre, a megkövült, zavaros múltú Milo helyébe jön egy Nyugaton kistudíroztatott szakember. Csak hát még egy éve sincs, hogy megalapította a pártot egyik miniszter kollégájával, és valójában úgy vert rá húsz százalékot Milóra a második körben, hogy az elsőben még rendesen kikapott tőle, ám aztán összefogott nagyjából az összes olyan politikai párt, amelynek egyetlen közös pontja a Milo-ellenesség.

És azt sem mondhatjuk, hogy az ördög a részletekben rejtezik, mert inkább az egészben. Mert szép szlogen az Európa Most korrupcióellenessége, szép az eurocentrizmus is, és a fontos, olykor királycsináló erővel bíró albán és bosnyák pártok is inkább erre húznak. Csakhogy a 2006-os szavazáskor az ország minimum kettészakadt, a függetlenségpárti crnagóracokra és a montenegrói szerbekre, már ami az etnikai identitást illeti, s ennek nyomán a pravoszláv egyház két szárnya is éles harcban áll. Az identitáscsaták sora folyik azóta, az ütközetet hol ez az oldal, hol a másik nyeri. Milo bukása pedig ilyképp a szerb oldal, illetve a Szerb Pravoszláv Egyház győzelme inkább. Utóbbi képviselői házról házra járva agitáltak, kevésbé az új elnök mellett, mint inkább a régi ellen, aki ugyebár a függetlenség harcosa, az egykori montenegrói önállóság hagyományának folytatója (ha már örökös király nem lehetett is).

Elemzők sora hívja fel most a figyelmet az igazi tétre: a geopolitikaira. Nemcsak a függetlenségpártiak vádja, de a szakértők is azt emelik ki, hogy Szerbia, maga Aleksandar Vučić avatkozott be a választásokba pénzzel, médiával, titkosszolgálatokkal. Nem véletlen, hogy az eredményt hallván a szerb elnök rohant gratulálni, Milatovićot rögvest Belgrádba híva, de Oroszország egyedüli nyílt európai szövetségese (Lukasenkát leszámítva, no meg aki hatalmon is van), a boszniai szerbek vezére, Milorad Dodik is földhöz verte a seggét örömében. Mások szerint az orosz szolgálatok is ott kavartak (mint mindig), hogy letereljék Crna Gorát az európai útról, kivigyék a NATO-ból, vagy egyszerűen csak újabb válsággócot hozzanak létre az országban. Mások azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy ha az új parlamenti választásokon a szerbpárti avagy Szerbiával szövetséges pártok (másfelől nézve: Vučić szatellitjei) nyernek, illetve a koalíciójuk, akár kétharmaddal, akkor megváltoztathatják az alkotmányt, a  zászlót, a címert, a himnuszt, a hivatalos nyelvet (ami most a montenegrói), kiléphetnének akár a NATO-ból is, sőt, referendumot írhatnának ki a függetlenség visszavonásáról, és ismét Szerbiához csatlakoznának, mint anno (bár ez egykor sem volt ilyen egyszerű, formailag sem). Hogy így történik-e, s lehet-e egyáltalán; hogy mire lesz képes az új elnök, az persze már a jóslatok szintje. A hintapalintázás amúgy Milatovićtól sem idegen, a kampány során inkább semmit sem mondott az ukrajnai háborúról vagy Koszovóról, győzelme után viszont már előjött a világosabb narratívával: elítélik az orosz agressziót, Koszovó elismerését nem vonják vissza, Srebrenicában pedig igenis genocídium volt. Pártja így is esélyes maradhat a parlamenti (relatív) többségre.

Miközben Szerbia ténylegesen – nem úgy, mint a szavakban harcos Orbánék – nem vezette be a szankciókat orosz anyácskájuk irányában, addig Montenegró igen. Szerbia annyit ért el, hogy mintegy százezer ukrán és orosz (ellenzéki), főleg középosztálybeli menekült érkezett, ami jót tesz az informatikai szektornak, de felverték az ingatlanárakat, na meg az albérletekét (emiatt szívnak az újvidéki és belgrádi egyetemisták). Crna Gorában viszont már a kilencvenes években megjelentek az orosz oligarchák, felvásárolták, úgymond, a fél tengerpartot, birtokaikkal lezárva a helyiek és a turisták hozzáférését a strandokhoz. Oleg Gyeripaszka például úgy ötvenmillió eurónyi értékű komplexumot épített fel a pločei kikötő közelében. A körülbelül hatszázezer lakosú országban – csak a relatív többsége, mintegy 45 százaléka vallja magát montenegróinak – a nem túl megbízható adatok szerint tizenkilencezer, összesen négymillió négyzetméternyi ingatlan lehet orosz (fél)kézben. Sokuk most eladná, ám a bankszámláikat nem használhatják a zárolás miatt, ennyi keshez meg elég bőrönd sincs, no meg veszélyes is.

EU-pártiság és NATO-tagság ide vagy oda (a válság meg amoda), Szijjártóék összes lélegeztetőgépe se lenne elég ahhoz, hogy Montenegró gazdasága rendesen feléledjen. A turizmus az egyetlen húzóágazat – épp a most elmaradó orosz vendégeknek hála. A kotori maffia „sikeressége” viszont töretlen, belgrádi kirendeltségük is töretlenül működik, a balkáni drogútvonal biztosabb, mint az a semmibe vezető, viszont méregdrága autópálya, mely kínai pénzből épült a bérces fekete hegyek között (Szűcs R. Gábor: Út a pokolba, ÉS, 2023/6., február 10.). Ha a maffia egyik ágát lefejezik – a gyilkosságok mindennaposak –, akkor jön a másik csapat, és rossz nyelvek szerint ez is a szerb elnöktől függ.

Az optimisták szerint viszont – illetve ez lenne az EU reménye – Milo bukása után következhet a bosnyák Izetbegovićnak, a boszniai szerb Dodiknak és magának Vučićnak a bukása, mert a múltnak már nincs jövője, lejárt a balkáni despoták kora. Kivárjuk? Meglátjuk.

 

Élet és Irodalom

 

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”

Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >

Fake news és post-truth!

Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >

A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk

Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik.  Az értelmiségi filiszter távol >

A demagóg lojalitás jutalma

Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >

VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK

Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >

Torontáltordára kéne menni

Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >

Folytatódik a kis bácskai sárdobálás

Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >

RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA

A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >

Ismét

Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >

Mikor tévesztettünk utat és miért?

Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >

SZEREPZAVARBAN

Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >

Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat

Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |