2023. március 28. kedd
Ma Gedeon, Johanna névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Naplójegyzetek – Fragmentumok

A jövő cserbenhagyott bennünket

Végel László
Végel László
A jövő cserbenhagyott bennünket

A nyugalmazott tanárnővel abban is szót értettünk, hogy a kilencvenes évek baljósabbak voltak, mint a maiak, de erkölcsileg tisztább volt a helyzet. Tudni lehetet, ki hol áll. Most azonban sok a kaméleon. Ki kényszerből, ki reménytelenségből, ki karrierizmusból. Nehéz különbséget tenni. Mondanivalójához hozzátettem, hogy a kilencvenes évek azért voltak elviselhetőbbek, mert sokkal elevenebben élt bennünk a remény. Abban bíztunk, hogy egyszer mindennek vége szakad. 2000 október 5-e után azonban megtanultuk, hogy reményünk hasztalan volt. Megtanulták ezt az utánunk következő nemzedékek is. Reménykedtünk, de ránk szakadt a múlt.  Kritizáltuk Miloševićet és bíztunk a jobb jövőben. Aztán megtapasztaltuk, hogy a jövő cserbenhagyott bennünket, megcsúfolta reményeinket. Végel László:

2023. január 5., csütörtök

Ez a majdnem tavasz kicsalogat Anikót és engem a sétára. Helyet foglaltunk egy teraszon és élveztük a ragyogó napsütést. Sosem gondoltam arra, hogy ennyire élvezni tudom az időjárás ajándékát. Lehet, hogy ez rossz jel, de erre nem akarok gondolni. Üldögélés közben a járdán megpillantjuk régi ismerősünket L-t. Az évek során gyakran találkoztunk vele különböző irodalmi esteken és kulturális rendezvényeken. Helyet foglalt az asztalunknál. Beszélgetés közben bevallja, hogy egyre magányosabbnak érzi magát. Nem panaszkodik, elhunyt férje kórházi főorvos volt, a lánya szintén befejezte az orvosit, ő pedig nyugalmazott középiskolai tanár. Mindene megvan, amire szüksége van, mégis rossz a közérzete. A kilencvenes években sok barátnője volt. Jól megértették egymást, mostanság azonban sajnálatos változást észlel. A fiatalabb barátnők egyre megértőbbek a kormánypolitika iránt. Nem kedvelik, de elfogadják. Főleg azok, akik még munkában vannak. Gyakran faggatja magát, hogyan viselkedne ő, ha munkaviszonyban lenne. Ugyanúgy? Nem tudja eldönteni. Nem mondok ellent. Csehov egyik mondata jár az eszemben. Csak a szűk látókörű emberek képesek haragudni a mindennapi emberekre pusztán azért, mert nem hősök. Elképzelem magam, mit tennék a helyükben. Egy biztos, nem vállalnék semmiféle vezető tisztséget. Ehhez tartottam magam, egész életemben. Sosem voltam főszerkesztő, igazgató, vagy valamilyen főnök. Ebben Szép Ernő követője vagyok, aki miután az osztrák-magyar közös hadsereg tisztjévé avatták, ezt a jelmondatot véste kardja pengéjébe. "Leben und leben lassen!". Itt és most ez azt jelenti, hogy ha nem ránthatok kardot a hatalomra, akkor arra sem rántok kardot, aki nem élvezi a hatalom bizalmát. Van, aki azt mondaná, hogy ez meghátrálás, de elegem van azokból a hősökből, akik másokon követelik a hősiességet, miközben egy karcolás sem éri őket.   A nyugalmazott tanárnővel abban is szót értettünk, hogy a kilencvenes évek baljósabbak voltak, mint a maiak, de erkölcsileg tisztább volt a helyzet. Tudni lehetet, ki hol áll. Most azonban sok a kaméleon. Ki kényszerből, ki reménytelenségből, ki karrierizmusból. Nehéz különbséget tenni. Mondanivalójához hozzátettem, hogy a kilencvenes évek azért voltak elviselhetőbbek, mert sokkal elevenebben élt bennünk a remény. Abban bíztunk, hogy egyszer mindennek vége szakad. 2000 október 5-e után azonban megtanultuk, hogy reményünk hasztalan volt. Megtanulták ezt az utánunk következő nemzedékek is. Reménykedtünk, de ránk szakadt a múlt.  Kritizáltuk Miloševićet és bíztunk a jobb jövőben. Aztán megtapasztaltuk, hogy a jövő cserbenhagyott bennünket, megcsúfolta reményeinket. Ezek után nehezen csábít el bennünket a remény. Lehet, hogy évtizedek múlva, az autokrata korszak után színre lép egy új nemzedék, amely újra mer reménykedni. Addig azonban néhány évtizedeken át a kaméleon-nemzedékek súlyos teherrel a vállukon gyakorolják a túlélés művészetét. Nekik sincs könnyű dolguk.  Arra vannak ítélve, hogy utópia nélkül toporogjanak és remény nélkül élvezzék a szerepkört, amit az uralkodó csúcs gálánsan átenged nekik.

 

2023. február 6.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Hitler elégedetten bólogat a sírjában

A kormányközeli Magyar Nemzet szerint a náci fasizmust veszélyétől többé nem kell tartanunk, mert „letűnt a >

Tovább

Pártideológiát szolgál a színház (is)?

Most ismét két színházat biztosított be magának újabb négy évre a pártírónő, a „mi Miránk” (Mirjana >

Tovább

Amikor már késő elutasítani a cinkosságot

El is utasíthatja, teszi hozzá „jóságos” arckifejezéssel, miután tudtára adta, hogy zsarolható. Ekkor már késő elutasítani >

Tovább

A nemzeti kisebbségi nyelvek kiszorítása?

Az MNT-nek nincs mersze állást foglalni ebben a kérdésben sem? A Ljudevit Mičatek díjas, a Magyar >

Tovább

Megalázott nemzeti ünnep

Visszatetsző az is, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytoll életműdíjjal tüntette ki a Magyar Szó >

Tovább

- Micsoda nap van ma?

A költőt és csapatát nem állította meg a nyomda portása (mai szóhasználatban: az őrző-védő kft. alkalmazottja), >

Tovább

Szerbia – „részben szabad ország”

Az biztos, hogy a jelenlegi állami vezetés hozzáállása a délvidéki magyarsághoz jobb, mint Trianon óta bármikor >

Tovább

Mi történik a magyarokkal?

Ott várom be Anikót, aki lehangoltan meséli, hogy alig voltak egy tucatnyian a misén. Előzőleg a >

Tovább

A Zoran

Életem legkeményebb élő adása volt. Szerkesztettem és vezettem a Szabad Európa Rádió délután 14 órakor kezdődő >

Tovább

„A jogok érvényesítésében vannak még gondok” (?)

Kovács beszédéből akaratlanul is kiviláglik a VMSZ politikájának a csődje – a nemzeti közösségi oktatás, a >

Tovább

Ilyenek vagyunk!

Mindennapos olvasmányaim közé tartoznak Teofil Pančić, Dejan Ilić, Saša Ilić, Ljubomir Stojadinović  és még számos bátor >

Tovább

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) csődje

Olyan értékelések is vannak, miszerint „ijesztő a vajdasági (és nem csak vajdasági) magyar közvélemény uniformizálódása, a >

Tovább