Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Baráth Ferenc kiállítása a Budapest Galériában
Plakát(h)-Barát(h)ok
Belátom, nem éppen szokvány dolog egy plakátművész kapcsán az elefántcsonttornyot emlegetni. Pedig milyen jól vizualizálható: elefántcsont-hirdetőoszlop. Persze csak ártatlan gondolatkísérletről van szó, vagyis állatvédők, nyugi, az elefántcsont-plakát-tornyot csak elképzelem: klasszikus arányok, szépséges szimmetriák, hűvös elegancia. Inkább széles, mintsem égbetörő, mert Baráth-plakátoknak lesz, s Baráth Ferenc, mint tudvalevő a fekvő formátumok nagymestere. Tehát az elefántcsonttoronyság, a plakátság és a barát(h)ság, hogy komoly megnyitóhoz illően fogalmi területre terelődjék a szó. Erről a háromról kellene értekezni, s ha valaki köztük ellentmondást sejdít, egyelőre az sincs ellenemre. Azt remélem, ha e hármasságban rejlő paradoxont sikerül megvilágítanom, majd eloldanom, nagyjából kész is van a megnyitó és jöhet a pezsgő, a pogácsa, a csevej.
A plakát és az a bizonyos rendszer, amelyben oly sokáig élnünk adatott (a nevét most nem mondjuk ki a médiatörvénytől vezérelt öncenzúra miatt), szóval a plakát és a rendszer, ők ketten oly szép szimbiózisban éldegéltek együtt, hogy hajlamosak voltunk azt képzelni, ők tulajdonképpen egy. Sőt maga a század is, merthogy úgy lett adagolva a főiskolás katedrákról, kinek Belgrádban, kinek Budapesten, hogy a plakát a 20. század művészete. Szóval nem a 21-é. Nyilván. Utoljára talán a 89-es nagy jövés-menésben volt érezhető, hogy tétje van annak, amit az utcai plakátok beszélnek, legalábbis akkor azt hittük.
Az azóta eltelt időszakra erősen rányomta bélyegét a merkantil grafika pénz illatú burjánzása, illetve a szakmai értékeket átrendező digitális forradalom. A hagyományos plakát az utcáról visszaszorulóban van, többnyire a kiállítótermek falain jelenik meg, hisz lettek az információ továbbításnak gyorsabb és praktikusabb eszközei. Az elektronikus médiák ábrázata egyre internacionálisabb, s a stílusjegyek alapján nem nagyon lehet eldönteni a tervező grafikai alkotásokról, hogy a világ mely táján készültek, ki készítette őket, sőt olykor azt sem, miért.
Akad azonban, akinek, történjen bármi, fontos a plakát. Az a nagypárnahuzatnyi nyomtatott papír is, de méginkább az a gondolkozási forma, ami a plakátot jelenti. A gondolat képpé fordítása, az egyértelmű fogalmazás, az emblematikus tömörítés, a meglepetés, a megállítás, a formák, a ritmusok, a kontrasztok, a kevés, dekoratív szín használata meg ilyesmik. Nem folytatom, nézzenek körül. A megnyitó közben is szabad. A Baráth-plakárokról beszélek, a plakát-barátokról és persze a plakátok Ferencéről, aki fütyül arra, hogy a műfajon túllép az idő. Ő meg túllép e mai kocsmán. Műhelye plakátmagányban a falragasz grand arttá manifesztálódik. És tovább. Hát ennyit az elefántcsonttoronyról.
Persze, ha már itt vagyunk, s ha láthatunk régi Baráth plakátokat, észre kell vennünk valami mást is. Ezek a munkák valaha pontosan meghatározott feladatot töltöttek be. Funkcionáltak. Az volt a dolguk, hogy mondjuk egy bizonyos rendezvényre elmenjenek az emberek és a hely, ahova elmennek, teszem azt az újvidéki magyar színház ettől életben maradjon, sőt talán még szerzőit (például Tolnai Ottót) és színészeit (például Ladik Katalint) is kifizethesse. A plakátok ott és akkor, jól vagy rosszul, bizonyára betöltötték ezt a feladatukat. Küldöncök voltak, s lihegve szóltak. Ma már kit érdekel. Elkezdenek beszélni a világról, amelyben készültek és arról, ahogy alkotójuk érezte magát abban a világban. Különös színeváltozáson mennek át, titkos tartalmak, rejtett áthallások, személyes üzenetek szólalnak meg bennük, amelyek függetlenek attól az egykori feladattól.
Ha jól megnézik ezeket itt a falon, rájönnek, hogy mindegyik mögött ott áll mindig, személyesen a Baráth. Annyi példányban, ahányban csak kell. Ott van, a harapós kávéscsésze, a matyómintás fehérló, a platoni testeket tojó tyúk, a vérben tapicskoló nagy keleti patkány, a szemekkel telehintett nyakkendő, a szarni kivágott macska és a pöttyeivel könnyező katica mögött. Ő a mérték. A garancia. Ennyit meg a plakátságról. Meg talán arról, hogy miben különbözik az efemer reklámnyomtatványtól.
Baráth-tükrök mondjuk róluk, beléjük nézve saját látomásainkkal dúsul a képlet. Egy műalkotás nem egy, annyi, ahányan megnézik. Baráth kezdte és mi, a bámészok fejezzük be azzal, hogy megleljük a saját nézőpontunkat, szemszögüket, amiről ugye mondanom sem kell, hogy nem a retina innenső oldalán van. Igen, ott (itt) bent. Máris a barátságnál járunk. Könnyű szeretni, amióta ismerem, szemernyit sem változott. Sem a stílusa, sem a tartása, sem hajválasztékának geometriája. Ebből aztán világosan következik, hogy képtelen megöregedni, pedig olyan vénségesen vén tanítványai voltak, mint Kassák, Moholy vagy Malevics. Lehet, hogy itt vannak valahol a hátsó sorban, vagy inkább holnap ugranak el, mert már nem bírják a tömeget. Az ő esetükben ez érthető.
Mi pedig élvezzük a tárlatot, kissé meg is hatódhatunk, s köszönjük meg, hogy ez az úr mellettünk, kicsit inkább fölöttünk, még mindig kitüntet a barát(h)ságával.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >