2022. június 25. szombat
Ma Vilmos, Viola, Vilma névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Hontalanul (8)

Hátra harc!

A délszláv válság hiteles története

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Hátra harc!

1992 közepe táján még arra is vállalkoztam, hogy megmagyarázzam a zavaros délszláv fejleményeket. Ha valaki mégsem lesz sokkal okosabb soraim elolvasása után, csak magára vethet. Bódis Gábor:

Kohn megy az utcán, és azt hajtogatja: nem értem, nem értem. Megszólal a rabbi: mit nem értesz Kohn, majd én megmagyarázom. De rabbi, feleli Kohn, megmagyarázni én is tudom, de nem értem.

A szívnek meg kell szakadni! Hasfelmetsző Jack boszniai szerb változata, egy jelképes nevű személy, egy bizonyos Koljević, azon kesereg, hogy a Boszniában bevezetett általános mozgósítás miatt az ottani szerb fiatalok is veszélybe kerültek.

Mintha nem éppen miatta és pszichiáter barátja (Radovan Karadžić) miatt kellett volna mozgósítani. Erről már csak az a frissiben hallott vicc jut eszembe, hogy:

Kérdés: Miért haltak ki a dinoszauruszok?

Válasz: Mert ráfutottak a védtelen szerb népre.

Ennyit a kőkorszakról, amely most vette kezdetét a Balkánnak ezen a fertályán. Egyelőre hárman tartják a kezükben a kőbaltát: Milošević, a barlangjában ülő Kőkorszaki Szaki, Bulatović, aki azelőtt Senki Alfonz néven jutott be a világirodalomba, és Dobrica, az NBA (a Nemzet Bolsevik Atyja). No mármost, jól értesült belgrádi körök tudni vélik, hogy a Szaki, aki időnként cseveg az egyetemistákkal, akik viszont nem előbbre valók, mint egy földművesszövetkezet tagjai, nos, a Főnök egy katonai támaszponton várja a helyzet alakulását. Merthogy a washingtoni BB (Bush & Baker) már régen kitűzte a fejére a vérdíjat. „Jugoszlávia jöhet, de csak ha Milošević töri a követ.” Vagyis: „Addig jár a korsó a kútra, míg nem eresztik útra.”

A nemzet ellensége jelen pillanatban az Egyetem. A hatalmas forradalmi hagyományokkal rendelkező belgrádi univerzitás mindezidáig ódzkodott szembeszegülni a hatalommal, és inkább az örök vadászmezőkön is veszélyeztetett szerb nép védelmében pufogtatott harcias jelszavakat. De mit ad Isten? Az alattomos Nyugat bevezeti a szankciókat, és egyszerre felébred bennünk a demokrácia iránti osztatlan szerelem. A történet szép, még ha nem is igaz. Ez a dicső ifjúság – amely, ha kellett, tudott bátran kiállni az egypártrendszer csodálatos intézménye mellett, mert szíve felett hordta a bajusztalan Vezér melengető képét – most megtáltosodott.

Nekem ez arra hasonlít, mint mikor valaki egy ledöntött Lenin-szobrot leköp. Eszméletlen bátorság kell hozzá.

Mindegy. Ez van, ezt kell (de már mióta?) szeretni. A távolról jött krónikás egy kedélybeteg egykedvűségével állapítja meg, hogy a demokratikusnak nevezett szerb ellenzék helyezkedik a kisjugoszláv politikai palettán. Eddig is azt tette, csakhogy most már a szankciók kényszere is a nyakába szakadt. Pedig az ellenzék sem akart semmi mást, mint a Nagy Politikai Ellenfél. Legfeljebb csak többet.

Az igazi szerb ellenzéki (csodák csodájára van ilyen!) először is felemelné három ujját, és bocsánatot kérne a világtól, majd a mellette élő testvérnépektől. Ezt követően kijelölne egy helyet, például Kragujevacot, ahol felelősségre vonnák a háborús bűnösöket. Egy-két politikust és nagyon sok újságírót, akiknek a lelkén több áldozat szárad, mint gondolnánk. Egy hivatás teljes lejáratásának voltunk és vagyunk szemtanúi ebben a véres „hazában”. De ez a legkisebb veszteség. Ennél sokkal borzasztóbb, hogy riporterek és szerkesztők teljesen valótlan hírei alapján olyan kannibalizmus szabadult fel, amelyhez mérhető még nem volt ebben az évszázadban.

Vigyázat, a vád súlyosságát fokozza, hogy az említett periódusban volt egy fasizmus és egy sztálinizmus is.

Sokszor beszélgettem józanul gondolkodó emberekkel (ilyenek is vannak!), akik szerint a horvát rezsim sem jobb a szerbiainál. Merthogy itt legalább megjelenhet egy Vreme, egy Napló, egy Monitor, egy Studio B. Ott meg leállítják a szinte egyetlen független lapot, a Danast. Sőt a hivatalos állami politika szintjére emelték a cenzúrát. Ez így igaz. És nincs semmilyen csakhogy. Legfeljebb annyit merészkednék megállapítani, hogy a háborút nem az a Tito-féle tábornok (Tuđman) kezdte el, aki tényleg egy, enyhén szólva is, nemzetieskedő garnitúra jelképe. Ő egy torzkép összetevő eleme, de ennél se több, se kevesebb. Sőt beleillik a kelet-európai posztkommunista rendszerek színskálájába. A kommunizmust a nacionalizmus váltotta fel. Nálunk kannibalizmus, másutt nemzeti nyöszörgés formájában. A kimenetel mindenütt azonos, legfeljebb másutt kevesebb áldozattal jár.

Ékes példa erre, hogy az említett rendszerek (kivéve a tankok által fenyegetett Szlovéniát és Horvátországot) nem voltak képesek egy tisztességes kisebbségi törvényt meghozni. Véletlenül? Korántsem. A többség mindenkori arroganciájáról van szó.

Végül arról szeretnék szólni, hogy a címben említett jelszó, sajnos, az egyre sekélyesedő honi (vajdasági) tájékoztatásunkra is vonatkozik. A hatalom a társadalmi és szellemi perifériára szorult, lelkileg megingott személyek segítségével akarja áttörni a pártatlan újságírás védőfalát. Ezt próbálja először durván (lásd a Vajdaság Főszerkesztőjének módszereit), majd, amikor ez nem megy, ravaszabb húzásokkal megoldani. Ez történt egyetlen napilapunk (Magyar Szó) esetében is, amelynél már érezni a szerkesztéspolitika „símulékonyságát”. A Napló csak szomorúan állapíthatja meg: egyesek ismét törököt fogtak.

1992. június 24.

 

 

2022. június 15.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Vajon milyen jövő vár egy ilyen városra?

A folyamat lassú, mert sokan a saját becsületük kérdésének tartják mindenek ellenére is kitartani. Orvosok, tanárok, >

Tovább

Ez is az én Európám!

Európa messze volt, a szerb álkatonai egységek közel. Újvidék tele volt terepszínű egyenruhás patriótával. Akadtak csinos >

Tovább

Lesz-e kihívója a VMSZ-nek?

Félő, hogy – amennyiben a VMSZ-nek nem lesz ellenzéki alternatívája – az októberi nemzeti tanácsi választásokon >

Tovább

A Dagi

A nyolcvanas évek első felében volt két riportutam, mindkettőre elkísért Horváth Laci (a Dagi) operatőr barátom >

Tovább

Kérdezni mert – menesztették!

A sajtóhírekből azt a benyomást lehet szerezni, hogy Szabó Dékány Zsófia esetében olyan személyt váltottak le, >

Tovább

Szerbia: egyre távolabb az EU-tagságtól

A nyilatkozat egészen logikus és értelmes lenne, ha nem tudnánk, hogy Kovács a Vajdasági Magyar Szövetség >

Tovább

A lelkiismeretét megnyugtató behódoló értelmiségi réteg

Manapság senki sem kívánja megváltoztatni a világot, a mai értelmiségi establishment tagjai Musil Szakadék Nagyszálló teraszának >

Tovább

A nagy átejtés

Nem Fekete Elvirával van baj, hanem azokkal, akik hajbókoltak előtte. Elvira már javíthatatlan, sőt annyira negatív >

Tovább

Barnul már a határ

Tárgyi bizonyítékok ide, tárgyi bizonyítékok oda, lejárt a munkaidő. Elegánsan kellett hát megoldani a dolgot. Azt >

Tovább

Pesszimista tragikomédia

Véletlen? Korántsem, és mindent a Szerbiai Televízió elképesztő propagandájával sem lehet magyarázni. Észérvek itt már nem >

Tovább

Rongy Elek és a többiek

Mit fog mondani az utolsó szó jogán az Elnémult Nincstelenek Szakszervezete és annak becses generálja, Butrosz? >

Tovább

Fiúk, gyertek haza!

1992 végén Szerbiában (Kis Jugoszláviában) akkor sorsdöntőnek tűnt választásokat tartottak és a lehetőség annyira fellelkesített, hogy >

Tovább