Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Bódis Gábor

A Bódis család: a legfelső képen középen Klári néni és Lali bácsi, középen a családalapító Bódis Lajos és Katalni, az alsó sorban középen az édesapám, Sándor

Szeged

Ott fejeztem be, hogy 1991. október 26-án a délelőtti órákban, Évával együtt a Bački Bregnél (Bereg) levő országhatáron elhagytam a háborúba keveredett immár csonka Jugoszláviát és elindultam az emigráció felé. Ami esetemben Szegedet jelentette, hiszen ott élt a nagybácsim ifj. Bódis Lajos, a nagypapa elsőszülött fia, akit egyedüliként taníttattak a nyolcgyerekes családban és aki először Zágrábban, majd a volt Jugoszlávia szétesése után Szegeden járt orvosi egyetemre, majd lett szülészorvos, főorvos, kórházigazgató. Feleségével, Klári nénivel (Szabó) kalandos szerelmük volt, az ifjú Lajos a vészkorszakban naponta látogatta Klárit és annak Iván fiát az első házasságából (Wollner-Bódis Iván). A látogatás helyszíne nem más volt, mint a szegedi gettó. Ahonnan a családot végül Bergen-Belsenbe, az ottani koncentrációs táborba szállították, de élve megúszták mindketten, visszatértek.

A vagyonukat azonban a kommunisták lenyúlták. Később a rendszerváltás után Klári néniék valamilyen kárpótlási jegyeket kaptak, ami a vagyon visszaszármaztatás röhejes kategóriájába tartozott. Klári néni családjának (Szabó Béla bácsi ügyvéd volt) 6 (le is írom betűkkel: hat) kétemeletes bérház volt a tulajdonában a Stefánián. Ez a szegedi Tiszapart legelőkelőbb része, a Belvárosi hídnál. Rákosiék rendcsinálása után a hat épületből maradt két albérleti lakás az egyik lakóházban: az egyikben Szabóék, a másikban Bódisék laktak. Ez utóbbiban volt a nagybácsim privát rendelője is. Gyerekkoromban, emlékszem, pisszenünk sem volt szabad Klárikával, a nálam három évvel idősebb unokatestvéremmel, Lajos és Klári közös gyermekével a zongora alatt, amikor a Lali bácsinál páciens volt.

A kilencvenes évekig sok víz lefolyt a Tiszán: Iván New Yorkban futott be tudományos karriert (az MTA tagja is). Előtte 1956-ban Szabadkára szökött át, mert részt vett a forradalomban érettségizőként. Onnan sikerült Bécsbe mennie, majd Amerikába. Klárika angol tanárnő lett és ott tanított Szegeden, de saját lakása volt, úgyhogy 1991 októberében a lakásban már csak a nyugdíjba vonult egyetemi tanár Lali bácsi és a német-angol fordítóként dolgozó Klári néni maradt. Perfektül tudott németül és imádott utazni, de Bergen-Belsenben megfogadta, hogy Németországba soha többé be nem teszi a lábát. Be is tartotta.

Éva néhány napot velem töltött egy albérletben, majd visszautazott Újvidékre. Én pedig megkezdtem az emigrációs napjaimat. Nálam volt a kis Sony világvevő rádióm és azon hallgattam a szerbiai és horvátországi hadijelentéseket és próbáltam ezekből kiszűrni a legnyilvánvalóbb háborús propagandát. Ebben azért a BBC is segített. Így hát, mintha mi sem változott volna, folytattam a napi tudósításokat az MTI, a Szabad Európa Rádió és néha BBC Magyar Adásának. Nagyon büszke voltam, mert a magyarországi vidéki lapokban gyakran szerepeltek „haditudósításaim” a címoldalon. A fővárosi lapoknak voltak tudósítóik, viszont a többiek az MTI-t vagyis szerénységemet használták.

Lali bácsi katonás életformát rendelt el számomra: kilenckor meg kellett jelennem reggelinél, pontosan délben ebédre és hat órakor jött a vacsora. Előtte kötelező ír likőr, utána olaszrizling. Egy idő után ez a rendszabályozott életmód elkezdte éreztetni a hatását és én szégyenszemre meghíztam hat kilót. Migránsként.

Viszont Szeged nem volt egy pezsgő város: amikor este fél nyolckor bezárt a Virág cukrászda, kihalt a város. Össze-összefutottam a sorstársaimmal: Bozsik Péter könyvet árult a Tisza Áruháznál, Sáfrány Ferit (a Napló Rikkancsa) pedig többször meglátogattam szegedi otthonában.

Az MTI külpolitikai szerkesztője (Patak Károly) megszervezte, hogy legyen egy íróasztalom telefonnal a Tiszaparti sajtóházban, ahova eszem ágába sem volt elmenni. Bemutatkoztam, majd be nem tettem a lábam az utolsó napig. Home office: tranzisztor, írógép vagy az se, telefon és ennyi.

Az említett utolsó nap gyanútlanul kezdődött: valami rejtélyes ok miatt aznap bementem a sajtóházba, ahol több kollega körül ülte a rangidős kolleginát, aki beszámolót tartott budapesti útjáról. Hosszan, részletesen: vonatra hogyan fel, majd le, élmények csapkodnak ide-oda. Találkozások fontos pesti valakikkel.

Mintha a villám csapott volna belém: nekem Szegedből ennyi elég! Még hogy az élmény legyen, hogy valaki Pestre látogat. Élmény volt 1957-ben, amikor a Lali bácsival elmentünk a fővárosba: Klárikával pónin ültünk a Városligetben, az Astoria legfelsőbb emeletén laktunk: ilyen pici embereket addig még nem láttam. És annyi golyónyomot sem.

Másnap beültem a kocsimba (büszke, újvidéki rendszámú Renault Clio) és Budapestig meg sem álltam.

Előtte azonban még írtam egy Karácsonyi elégiát a Naplóba:

A békéről, a családról, a szeretetről kellene írni karácsony előestéjén. De vajon van-e erre joga a krónikásnak, ha hazánkfia? Aki, midőn kiejtette a száján a szót, hogy „hazánk", már azon kapta magát: nem is tudja pontosan, mi van e jobb sorsot érdemlő fogalom mögött. Meg vele.

Aztán mit gondolhatnak a szeretet és a család szent ünnepekor azok az ezrek és tízezrek, akik hontalanul bolyonganak valahol Európában? Jártam Zánkán, Bogláron és láttam a nagyapáti képeket. Lehet, hogy egyesek számára semmit sem jelentenek ezek a helységnevek. Az ott élő menekültek számára viszont ezekre a szavakra szűkültek le az egykor büszkén emlegetett pátriák.

Vannak azonban olyanok is, akiknek van okuk az ünneplésre, a harsány mellveregetésre. A csonka államelnökség, a világ egyik legravaszabb puccsának a végrehajtója, december 22-e, a „jugoszláv" fegyveres erők napja alkalmából kitüntetéseket és előléptetéseket osztogatott. Ó, irgalom atyja, ne hagyj el! A megbékélés örökmécsese sem tudja visszatartani az elkerülhetetlen képzettársítást: emlékeznek bizonyosan azokra a képekre, amelyek 1945-ben készültek. Hitler Adolf tízegynéhány éves gyerekeket tüntetett ki azért, hogy életükkel védjék meg azt, ami megvédhetetlen: a hódító és eltipró eszmét.

A kutyaszorítóból az utolsó pillanat­ban került ki a „jugoszláv" eszme utolsó, nem szerb harcosa, Ante Marković. Személye a megváltóból a tragikomikus bohóc szerepére változott. A konvertibilis dinár megálmodója, a megvédhetetlen eszme állhatatos élharcosa elég olcsó kibúvóval hagyta el a világmegváltó porondot. Nem tudta megemészteni, állítólag, a hadi költségvetést, amellyel tovább akarják folytatni az öldöklést. Na nem, kedves Marković úr, ezt ilyen egyszerűen nem lehet lejátszani. Talán akkor kellett volna erre gondolni, amikor azokban a dicső időkben Slobodan Milošević mellett feszített a nagyszerb állam megszületésének pillanatában - miközben albán gyerekeket gyilkoltak csak néhány száz kilométerre délebbre. Vagy amikor az amerikai külügyminiszter hamiskás bólintására védtelen „jugoszláv" ifjakat küldött a szlovén fiatalok ellen. Vagy netalán nem ön volt annak a kormánynak az élén, ha mégannyira is báb volt, amelynek a nevében Vukovárból Hirosimát csináltak.

Küldje tovább ezt a cikket.

Tárgy:	Hontalanul
Címzett:
Feladó:
Üzenet:

Ez a kis program automatikusan elküldi emailben a cikk URL-jét (internetes címét), önnek csak a címzett emailjét, illetve saját mailcímét kell megadnia. Pár soros megjegyzést is mellékelhet az üzenethez az "Üzenet" mezőben.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk

Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik.  Az értelmiségi filiszter távol >

A demagóg lojalitás jutalma

Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >

VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK

Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >

Torontáltordára kéne menni

Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >

Folytatódik a kis bácskai sárdobálás

Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >

RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA

A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >

Ismét

Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >

Mikor tévesztettünk utat és miért?

Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >

SZEREPZAVARBAN

Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >

Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat

Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >

A VMSZ-ES PROPAGANDA TÁMOGATÁSA KÖZPÉNZBŐL

A VMSZ és az MNT vezetői a médiába visszahozták a szocialista időkből ismert demagóg beszédet, a >

Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni

Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >