2022. november 30. Szerda
Ma András, Andor, Andrea névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Hontalanul

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Hontalanul
A Bódis család: a legfelső képen középen Klári néni és Lali bácsi, középen a családalapító Bódis Lajos és Katalni, az alsó sorban középen az édesapám, Sándor

Az elmúlt hetekben néhány folytatásban részleteket olvashattak a szerző: Az első félidő című önéletrajzi könyvéből. De ha azt hitték ezzel megúszták, nos, tévedtek. Mert jön a folytatás:

Lali bácsi katonás életformát rendelt el számomra: kilenckor meg kellett jelennem reggelinél, pontosan délben ebédre és hat órakor jött a vacsora. Előtte kötelező ír likőr, utána olaszrizling. Egy idő után ez a rendszabályozott életmód elkezdte éreztetni a hatását és én szégyenszemre meghíztam hat kilót. Migránsként. Viszont Szeged nem volt egy pezsgő város: amikor este fél nyolckor bezárt a Virág cukrászda, kihalt a város. Össze-összefutottam a sorstársaimmal: Bozsik Péter könyvet árult a Tisza Áruháznál, Sáfrány Ferit (a Napló Rikkancsa) pedig többször meglátogattam szegedi otthonában. Bódis Gábor:

Szeged

 

Ott fejeztem be, hogy 1991. október 26-án a délelőtti órákban, Évával együtt a Bački Bregnél (Bereg) levő országhatáron elhagytam a háborúba keveredett immár csonka Jugoszláviát és elindultam az emigráció felé. Ami esetemben Szegedet jelentette, hiszen ott élt a nagybácsim ifj. Bódis Lajos, a nagypapa elsőszülött fia, akit egyedüliként taníttattak a nyolcgyerekes családban és aki először Zágrábban, majd a volt Jugoszlávia szétesése után Szegeden járt orvosi egyetemre, majd lett szülészorvos, főorvos, kórházigazgató. Feleségével, Klári nénivel (Szabó) kalandos szerelmük volt, az ifjú Lajos a vészkorszakban naponta látogatta Klárit és annak Iván fiát az első házasságából (Wollner-Bódis Iván). A látogatás helyszíne nem más volt, mint a szegedi gettó. Ahonnan a családot végül Bergen-Belsenbe, az ottani koncentrációs táborba szállították, de élve megúszták mindketten, visszatértek.

A vagyonukat azonban a kommunisták lenyúlták. Később a rendszerváltás után Klári néniék valamilyen kárpótlási jegyeket kaptak, ami a vagyon visszaszármaztatás röhejes kategóriájába tartozott. Klári néni családjának (Szabó Béla bácsi ügyvéd volt) 6 (le is írom betűkkel: hat) kétemeletes bérház volt a tulajdonában a Stefánián. Ez a szegedi Tiszapart legelőkelőbb része, a Belvárosi hídnál. Rákosiék rendcsinálása után a hat épületből maradt két albérleti lakás az egyik lakóházban: az egyikben Szabóék, a másikban Bódisék laktak. Ez utóbbiban volt a nagybácsim privát rendelője is. Gyerekkoromban, emlékszem, pisszenünk sem volt szabad Klárikával, a nálam három évvel idősebb unokatestvéremmel, Lajos és Klári közös gyermekével a zongora alatt, amikor a Lali bácsinál páciens volt.

A kilencvenes évekig sok víz lefolyt a Tiszán: Iván New Yorkban futott be tudományos karriert (az MTA tagja is). Előtte 1956-ban Szabadkára szökött át, mert részt vett a forradalomban érettségizőként. Onnan sikerült Bécsbe mennie, majd Amerikába. Klárika angol tanárnő lett és ott tanított Szegeden, de saját lakása volt, úgyhogy 1991 októberében a lakásban már csak a nyugdíjba vonult egyetemi tanár Lali bácsi és a német-angol fordítóként dolgozó Klári néni maradt. Perfektül tudott németül és imádott utazni, de Bergen-Belsenben megfogadta, hogy Németországba soha többé be nem teszi a lábát. Be is tartotta.

Éva néhány napot velem töltött egy albérletben, majd visszautazott Újvidékre. Én pedig megkezdtem az emigrációs napjaimat. Nálam volt a kis Sony világvevő rádióm és azon hallgattam a szerbiai és horvátországi hadijelentéseket és próbáltam ezekből kiszűrni a legnyilvánvalóbb háborús propagandát. Ebben azért a BBC is segített. Így hát, mintha mi sem változott volna, folytattam a napi tudósításokat az MTI, a Szabad Európa Rádió és néha BBC Magyar Adásának. Nagyon büszke voltam, mert a magyarországi vidéki lapokban gyakran szerepeltek „haditudósításaim” a címoldalon. A fővárosi lapoknak voltak tudósítóik, viszont a többiek az MTI-t vagyis szerénységemet használták.

Lali bácsi katonás életformát rendelt el számomra: kilenckor meg kellett jelennem reggelinél, pontosan délben ebédre és hat órakor jött a vacsora. Előtte kötelező ír likőr, utána olaszrizling. Egy idő után ez a rendszabályozott életmód elkezdte éreztetni a hatását és én szégyenszemre meghíztam hat kilót. Migránsként.

Viszont Szeged nem volt egy pezsgő város: amikor este fél nyolckor bezárt a Virág cukrászda, kihalt a város. Össze-összefutottam a sorstársaimmal: Bozsik Péter könyvet árult a Tisza Áruháznál, Sáfrány Ferit (a Napló Rikkancsa) pedig többször meglátogattam szegedi otthonában.

Az MTI külpolitikai szerkesztője (Patak Károly) megszervezte, hogy legyen egy íróasztalom telefonnal a Tiszaparti sajtóházban, ahova eszem ágába sem volt elmenni. Bemutatkoztam, majd be nem tettem a lábam az utolsó napig. Home office: tranzisztor, írógép vagy az se, telefon és ennyi.

Az említett utolsó nap gyanútlanul kezdődött: valami rejtélyes ok miatt aznap bementem a sajtóházba, ahol több kollega körül ülte a rangidős kolleginát, aki beszámolót tartott budapesti útjáról. Hosszan, részletesen: vonatra hogyan fel, majd le, élmények csapkodnak ide-oda. Találkozások fontos pesti valakikkel.

Mintha a villám csapott volna belém: nekem Szegedből ennyi elég! Még hogy az élmény legyen, hogy valaki Pestre látogat. Élmény volt 1957-ben, amikor a Lali bácsival elmentünk a fővárosba: Klárikával pónin ültünk a Városligetben, az Astoria legfelsőbb emeletén laktunk: ilyen pici embereket addig még nem láttam. És annyi golyónyomot sem.

Másnap beültem a kocsimba (büszke, újvidéki rendszámú Renault Clio) és Budapestig meg sem álltam.

Előtte azonban még írtam egy Karácsonyi elégiát a Naplóba:

A békéről, a családról, a szeretetről kellene írni karácsony előestéjén. De vajon van-e erre joga a krónikásnak, ha hazánkfia? Aki, midőn kiejtette a száján a szót, hogy „hazánk", már azon kapta magát: nem is tudja pontosan, mi van e jobb sorsot érdemlő fogalom mögött. Meg vele.

Aztán mit gondolhatnak a szeretet és a család szent ünnepekor azok az ezrek és tízezrek, akik hontalanul bolyonganak valahol Európában? Jártam Zánkán, Bogláron és láttam a nagyapáti képeket. Lehet, hogy egyesek számára semmit sem jelentenek ezek a helységnevek. Az ott élő menekültek számára viszont ezekre a szavakra szűkültek le az egykor büszkén emlegetett pátriák.

Vannak azonban olyanok is, akiknek van okuk az ünneplésre, a harsány mellveregetésre. A csonka államelnökség, a világ egyik legravaszabb puccsának a végrehajtója, december 22-e, a „jugoszláv" fegyveres erők napja alkalmából kitüntetéseket és előléptetéseket osztogatott. Ó, irgalom atyja, ne hagyj el! A megbékélés örökmécsese sem tudja visszatartani az elkerülhetetlen képzettársítást: emlékeznek bizonyosan azokra a képekre, amelyek 1945-ben készültek. Hitler Adolf tízegynéhány éves gyerekeket tüntetett ki azért, hogy életükkel védjék meg azt, ami megvédhetetlen: a hódító és eltipró eszmét.

A kutyaszorítóból az utolsó pillanat­ban került ki a „jugoszláv" eszme utolsó, nem szerb harcosa, Ante Marković. Személye a megváltóból a tragikomikus bohóc szerepére változott. A konvertibilis dinár megálmodója, a megvédhetetlen eszme állhatatos élharcosa elég olcsó kibúvóval hagyta el a világmegváltó porondot. Nem tudta megemészteni, állítólag, a hadi költségvetést, amellyel tovább akarják folytatni az öldöklést. Na nem, kedves Marković úr, ezt ilyen egyszerűen nem lehet lejátszani. Talán akkor kellett volna erre gondolni, amikor azokban a dicső időkben Slobodan Milošević mellett feszített a nagyszerb állam megszületésének pillanatában - miközben albán gyerekeket gyilkoltak csak néhány száz kilométerre délebbre. Vagy amikor az amerikai külügyminiszter hamiskás bólintására védtelen „jugoszláv" ifjakat küldött a szlovén fiatalok ellen. Vagy netalán nem ön volt annak a kormánynak az élén, ha mégannyira is báb volt, amelynek a nevében Vukovárból Hirosimát csináltak.

 

2022. június 9.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az egyház közösségteremtő esélye

Ahhoz azonban, hogy az egyház hatékony lehessen, új dimenziókkal kell gazdagodnia, ezt újabban éppen Ferenc pápa >

Tovább

Az EP üzenete Szerbiának: „Szankciók Oroszországnak, csak aztán az európai pénzek”

Deli és Kovács nem azt mondják, hogy Szerbiának teljesíteni kell az Európai Unióba való tagfelvételi követelményeket >

Tovább

Novemberi tézisek

A magyar állam egészét, intézményeit és szabályrendszerét behálózzák a hatalmon lévők magánérdekei és érdekeltségei. Mivel az >

Tovább

Öreg Anna közleményben nyilvános televíziós vitára hívta Pásztor Bálintot ·

„Sorolhatnám még, mindazokat a szégyenteljes technikákat, amelyekkel próbálja félrevezetni a nyilvánosságot. Látom, úgy gondolja, hogy senkinek >

Tovább

Az EU nem akarja látni, hogy egyfolytában a bolondját járatják velük

Szóval, ha az EU látni akarná, hogy ezek a törvények még alig születtek meg és máris >

Tovább

Ez nem az a Magyar Nemzeti Tanács!

Nem fogadható el az egypárti, demokráciaellenes szavazáson létrehozott nemzeti tanács, mivel Pásztor István önkényuralmának lesz alárendelve. >

Tovább

A listára fel sem kerülhettek volna!

A választási gyakorlat szerint az lista 1. számú jelöltje Fremond Árpád lehet az MNT új elnöke. >

Tovább

A „győztes” Pásztor/Lovas-lista (2.)

Akármilyen határozatot is hoz a Köztársasági Választási Bizottság, a 2022. évi Magyar Nemzeti Tanácsi választásokat az >

Tovább

„Győzött” a Pásztor/Lovas-lista

Ami a nemzeti tanácsi választással történik az most egy időre meghatározhatja a közösség helyzetének alakulásét, fejlődését, >

Tovább

Kompromisszumok egyszeri használatra

Az idei parlamenti választásokon a szélsőjobb pártok hirtelen megerősödtek és a jussukat követelik, viszont Vučić pártja, >

Tovább

Pásztor Bálint: „A VMSZ nem kért magának túl sokat”

A VMSZ, tehát, „nem kért magának túl sokat”, a közösségnek pedig éppen semmit. A Szerb Haladó >

Tovább

Ljubomir Simonović: „Az államot mindenható dilettánsok irányítják”!

Mit tettek Vajdaság AT szervei „a nemzeti kisebbségek – nemzeti közösségek hivatalos nyelv és íráshasználatának törvénnyel >

Tovább