Ma Vanda, Paula, Timóteusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Az első félidő (20)
Végjáték
Bódis Gábor
Izgalmas pillanatok voltak: átadtuk az útleveleket a szerb rendőrnek, a jobb lábam a gázpedálon. Készen álltam arra, hogy ha sokáig fürkészi az iratokat, padlógázzal berontok Magyarországra. De nem történt semmi, nem vett elő semmi listát, visszaadta az okmányokat és megkezdődött az emigrációm. Két felfüggesztés, egy kirúgás és egy visszavétel után, magam után hagytam az Újvidéki Televíziót is... Minden, kollektív tébolyra támaszkodó rendszernek voltak „küldetést teljesítő" újságírói. A vihar után a gazdáikkal együtt a szemétdombra kerültek. De nem ők a legveszélyesebbek, hanem azok, akik meghunyászkodva, jobb időket emlegetve, néma cinkosként evickélnek ebben a viharos időben. Hogy utána, a feltámadáskor, már előre összegyűjtött okmányokkal bizonyítsák forradalmi szerepüket. Az Isten mentsen meg bennünket a „barátaink"-tól. Bódis Gábor:
Első kép: kedd, június 25.
Ülésezik a Szövetségi Tanács. Szó sincs az elnökválasztásra vonatkozó ultimátumról, amely ma jár le. A téma a szlovének. Érzem, mellékvágányon futnak a dolgok. Közben érkezik a hír: Szlovénia és Horvátország egyidejűleg, a tervezettnél korábban, este hatkor kihirdeti az önállóságot.
Második kép: szerda, június 26.
A szorgalmas szlovének reggelre már mindenfelé leszedték (volna) az országos szimbólumokat, de a hadsereg megakadályozta őket. A jelentések szópárbajról szólnak.
Reggelre fegyveres összetűzés a horvátországi Glinában. A horvát változat szerint Martić belügyesei megtámadták a horvát rendőrállomást. A szerbek azt állítják, hogy horvát rendőrök támadtak a városkára.
Este nagy ünnepség Ljubljanában. Levonják a jugoszláv zászlót, helyébe a szlovén lobogó kerül. Határtalan az öröm, ünneplés ujjongás. Folyik a pezsgő, mindenki boldog.
Harmadik kép: csütörtök, június 27.
Hajnali 2 óra 45 perckor a vrhnikai páncélos egységek elindulnak Ljubljana felé. Varaždin felől hasonló hírek érkeznek. Konrad KoIšek, az ötödik katonai körzet parancsnoka tiszti rendeletre hivatkozik, nem kormányhatározatokra. Pregl cáfolja, hogy a kormány vétkes az ügyben. Kučan (szlovén elnök) drámai hangú üzenetben fordul a nemzethez, és megígéri, ha kell, fegyverrel védik meg a függetlenséget. Levélben kéri Szlovénia felvételét az ENSZ-be.
Negyedik kép: péntek, június 28.
A háború harmadik napja. Mind a három szlovén repülőtér lezárva. Brniket bombázták, a hadsereg hivatalos szóvivője szerint csak lőtték. Milan Kučan a Biztonsági Tanács segítségét kéri. Igor Bavčar fasisztákról beszél, Janez Janša (a sajtótájékoztatón a kommandók öltözékében jelenik meg) síri csöndben adja elő a következőket: a hadseregnek állítólag már két hónappal ezelőtt volt terve arra az esetre, ha a két szakadár köztársaságot a NATO is támogatná. (Marković és Kadijević kijelentik: a terv közönséges hamisítvány.)
Csíkos Zsuzsa így foglalta össze annak idején a drámai eseményeket: megkezdődtek a délszláv háborúk. Ezzel együtt a Milošević-káderekkel megtömött Újvidéki Televízió szerb szerkesztősége belekezdett a története során legszégyenletesebb háborús propagandába. A magyarok igyekeztek kimaradni belőle, de ezt csak ideig óráig lehetett. És voltak olyanok, akik vállalták a hazugságok terjesztését. A háború felszámolta a szerkesztőség ellenállását is. Fekete Elvira már nem tért vissza a szerkesztőségbe, de akadtak követői.
Maradt viszont az Újvidéki Televízióban és főleg Magyarországot lejárató riportokat, sőt kommentárokat írt. Az egyik az esti híradóban hangzott el, 1991.október 2-án:
„Antall aggódik a sorkatonák miatt, akiket, mint New Yorkban, az ENSZ-közgyűlésén mondta, minden előzetes kiképzés nélkül vetnek be a harcba. A magyar kormányfő már-már népeink atyjaként lép fel, mi több, vette magának azt a bátorságot is, hogy általánosítson, nevezetesen, hogy az össz jugoszláv katonaköteles nevében nyilatkozva kijelentse: a mozgósításnak mindenki ellene van, és hogy emiatt Magyarországra száz, meg ezerszám menekülnek a fiatalok hazánkból. A magyar miniszterelnök immáron nem először lépi túl politikai megbízatásának diplomáciai hatáskörét. Azaz, nem először avatkozik bele Jugoszlávia belügyeibe. Sőt, e pillanatban ott tart, hogy bizonyos értelemben már Horvátország színeit is képviseli a nemzetközi közvélemény előtt, hiszen, mi mással magyarázhatnánk ugyancsak az ENSZ közgyűlésen elhangzott azon kijelentését mely szerint idézzük panaszát: a horvát és magyar polgári lakosságot elűzik otthonaikból.”
Feketének most sem nagyon sikerült a valóság apró részleteibe fogódzkodnia. Az igazság az volt akkortájt, hogy boldog és boldogtalan menekült Magyarországra és tovább. Saját életét mentve, a katonai behívók elől... Később a magyar külügyminisztérium megbízásából dokumentumfilmet forgattam Zánkán, ahol a baranyai magyar falu Szent László komplett lakossága kapott menedéket. Papostól, tanítóstól. Szegeden, Budapesten hirtelen megnövekedett a szerb ajkúak száma. Nemcsak a magyarok és a horvátok, hanem a szerbek is menekültek. Miloševićék és a Fekete-féle háborús propagandisták elől.
Azokban az októberi napokban már kevesebbet jártam a tévébe, inkább a Napló szerkesztőségében, a tartományi képviselőház közvetlen közelében, tanyáztunk Keszég Karcsival. Szerkesztettük a Naplót, ami már a háborús helyzetről tudósított és az első áldozatokról, a kiskatonákról, akik értelmetlenül veszítették életüket téves csatatéren.
Csörrent a telefon, anyám hívott Szabadkáról. Két férfi keresett a katonaügyosztályról. Behívót akartak átadni, anyám feltalálta magát és azt mondta nem vagyok otthon, és nem tudja mikor leszek. Szabadkán voltam bejelentve, ezért kerestek ott. Meg mert jeles végzettségű főápolókra (úgy is, mint tizedes) volt szükség Vukovár ostrománál.
Tudtuk, hogy a történet nem marad ennyiben. Amikor néhány nappal később ismét megjelentek, lépni kellett. Úgy gondoltam, épp elég közszereplést vállaltam (tévé, Napló, független újságíró szervezet, tudósítás a Szabad Európának, a BBC-nek, a Magyar Televíziónak, az MTI-nek, a belgrádi Vremenek, a zágrábi Večernji listnek stb) ahhoz, hogy simán bujkálással húzzam meg magam (ugyan hol?).
Évával úgy döntöttünk, hogy átmegyek Magyarországra. Az apósom, Richárd azt ajánlotta, hogy Románián keresztül menjünk, de ez a krónikus benzinhiány miatt eléggé reménytelen vállalkozás volt. A probléma ott volt, hogy a határokon a szerb rendőrség szűrte a katonaszökevényeket. Azt nem lehetett tudni, hogy akit kétszer kerestek a behívóval és egyszer sem vette át, az már ebbe a kategóriába tartozik vagy még nem.
Éva még arra is rábeszélt, hogy menjünk el Temerinbe Ágoston Bandihoz, akivel személyesen jól ismertük egymást, de mint a VMDK elnökével sokszor vitatkoztunk nyilvánosan a sajtószabadságról. Hátha tud valamilyen tanácsot adni. Nem tudott, de adott ajándékba egy 15 literes kanisztert, tele benzinnel. Köszönet érte.
Csorba Béla, Bandi helyettese a VMDK-ban, akivel szintén vitatkoztunk sokszor újságokban, egy ilyen vitát részéről lezárva, Páll Sándor, akkor még szintén VMDK-s képviselő szavait idézte, aki nézeteimre utalva megjegyezte: Kár volt a benzinért.
A két legnagyobb határátkelőt (Horgos, Kelebia) nem akartam használni, mert ott nagyobb volt az esélye, hogy van valamilyen listájuk a katonaszökevényekről. Ezért elindultunk Bezdán felé és Hercegszántónál akartunk átkelni a határon.
Izgalmas pillanatok voltak: átadtuk az útleveleket a szerb rendőrnek, a jobb lábam a gázpedálon. Készen álltam arra, hogy ha sokáig fürkészi az iratokat, padlógázzal berontok Magyarországra. De nem történt semmi, nem vett elő semmi listát, visszaadta az okmányokat és megkezdődött az emigrációm.
Két felfüggesztés, egy kirúgás és egy visszavétel után, magam után hagytam az Újvidéki Televíziót is.
Napokkal később írtam egy vezércikket a Naplóba:
„A Jugoszláviából hozzánk menekülők többsége iszonyatos egészségügyi állapotban érkezik, nagy részük alultáplált, akad köztük tbc-s, a fele gyerek, mások tolókocsin vágtak neki a határnak, és a személyenként 12 ezer forintba kerülő kötelező egészségvédelmi szűrővizsgálatok során egyeseknél férgeket is találtak." – idéztem egy anyaországi cikket, majd így folytattam:
Krónikásuknak alkalma volt részt venni egy szegedi illetékességű emberbaráti szervezet alakuló ülésén, amelyen a vajdasági származású magyarországiak igyekeztek megszervezni a több mint tízezer (ideiglenes?) menekült életét. Olyan emberekkel találkoztam, akik egy szál ruhában menekültek el, munkahelyről és állandó szállásról csak álmodozhatnak. Otthon meg a hozzátartozók családfenntartók nélkül maradtak. Európa újabb szégyenfoltja.
Csak sejtem, hogyan számolhat be erről a szerbiai háborús sajtó, amelynek utolsó, renitenskedő tagjait is
megrendszabályozzák. Azok, akik a süllyedő hajón nem mentőöveket osztogatnak, hanem a léket verők dicsőítésére adnak parancsot, most az utolsó mohikánok ellen fordulnak. Sajtószabadság felfüggesztve.
Minden, kollektív tébolyra támaszkodó rendszernek voltak „küldetést teljesítő" újságírói. A vihar után a gazdáikkal együtt a szemétdombra kerültek. De nem ők a legveszélyesebbek, hanem azok, akik meghunyászkodva, jobb időket emlegetve, néma cinkosként evickélnek ebben a viharos időben. Hogy utána, a feltámadáskor, már előre összegyűjtött okmányokkal bizonyítsák forradalmi szerepüket. Az Isten mentsen meg bennünket a „barátaink"-tól.
Következő cikk: Újra „csörtetnek bátran a senkik”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az igazi a hatalom Elon Musk kezében van
Sokan arra számítanak, hogy Trump és Musk valamikor szétválnak. Nem hiszem, mert a céljaik kiegészítik egymást. >
Mi vár Amerikára?
Az elnöki beavatáson feltűnően nagy számban jelent meg a milliárdos elit. Timothy Snyder azt is kimutatta, >
Végstádiumban a Vučić-Dačić-Pásztor-hatalom!
A Magyar Szó nem (vagy csak az online felületen) tájékoztat a tüntetésekről és azok társadalomváltoztatási és >
“Összeesküvés Amerika ellen”
Szerencsére, (akkor) Amerika nem vállalta az izolacionista politikát. Trump sok kijelentésében felismerhető a lindberghi szótár. Képes >
Bizalmi válságban
A külső ellenség felidézésével Vučić nyilván a tüntetések beszüntetését helyezi kilátásba, csak az a kérdés, hogy >
A globális dráma
"Tegyük Amerikát újra naggyá!", harsogja Trump és a demokratikus tömeg lelkesen üdvözli. Ugyanezt vallja Putyin és >
Következzen az erőszakos (nem okvetlenül véres) rendszerváltás?
Csakhogy az utóbbi a jogállami eszmék megtagadását képviseli. Óriási paradoxon, hiszen évtizedeken át a jogállamiságért szálltunk >
Következzen az erőszakos (nem okvetlenül véres) rendszerváltás?
Csakhogy az utóbbi a jogállami eszmék megtagadását képviseli. Óriási paradoxon, hiszen évtizedeken át a jogállamiságért szálltunk >
Az egyetemisták nagy erkölcsi győzelme
Engem különösen felháborított, hogy mindeközben vagy párszáz méterre levő Köztársaság téren Belgrád városa ünnepi újévvárást rendezett, >
Már nem az én városaim
De akárcsak 1968-ban és 1996-ban Belgrádban, az egyetemisták tiltakozó hulláma vált mára jelentőssé, azoké, akik elhatárolódnak >
„A rezsimnek vége van”!
A magyar közösségben – az egyetemi hallgatók lázadásával párhuzamosan – át kell(ene) gondolni a nemzeti közösségi >
Az inga kileng a szélsőjobb fele
Attól tartok, hogy a társadalom egy része kiábrándult a bársonyos forradalomból, a politikai szabadságjogokon, a jogállamiságon, >