2022. június 25. szombat
Ma Vilmos, Viola, Vilma névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Az első félidő (16)

Joghurt

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Joghurt

A vállalati étteremben, ahol régen vidáman vodkáztunk, később csak söröztünk, de a pljeskavica mindig is jó volt, most csoportokba verődve ültek az emberek. Összedugták a fejüket, suttogva beszéltek, mint a valódi összeesküvők. Egy Milorad Crnjanin nevű műsorvezető, a mi szerkesztőségi rendezőnk Ivan Obrenov, egy Lukić nevű szerkesztő, aki Milenkovics Szvetiszlávval együtt egy év múlva letépte a súgógépről a jegyzetemet, és a belgrádi sajtó rivaldafényébe küldött. Belülről igyekeztek a feltörekvő nacionalistáknak kedvezni és például azt a képtelenséget nehezményezték, hogy az Újvidéki tévében mellőzik a szerb nyelvet meg a cirill írásmódot. Később mindannyian elnyerték kiérdemelt pozícióikat. A szerkesztőségben is többen megérezhették a vérszagot, de magyarokról lévén szó, ezt inkább megtartották maguknak. Csak sebesült oroszlánba rúgunk. Nehogy még visszarúgjon. Bódis Gábor:

1988. július 10-én a Szocialista Szövetség Tartományi Választmánya közleményt adott ki az előző napi események miatt:

 

Sikertelen provokáció

Minden megbeszélés és a mi elhatároltságunk ellenére tegnap Újvidékre utazott a Kosovo Polje-i és más kosovói községek polgárainak nagyobb csoportja olyan céllal, amely csak szervezőbizottságuk számára ismert. Közvetlenül megérkezésükkor a VDNSZSZ Tartományi Választmányának képviselői kifejezték készségüket, hogy a Tartományi Választmányban fogadják és meghallgatják a polgárok e csoportjának küldöttségét. Ezt a javaslatot a szervezőbizottság elutasította, amellyel nyíltan kifejezték más jellegű céljaikat. Bebizonyosodott, hogy érkezésük fő célja nem a reális problémáik megismertetése, hanem a közvélemény nyugtalanítása volt Újvidéken, Vajdaságban és szélesebb területen. Az ilyen eljárásért és a hangoztatott jelszavak tartalmáért a felelősséget azoknak kell viselniük, akik sugallták és megszervezték ezt, az újvidéki utazást.

Újvidék polgárai méltóságteljesen viszonyultak a város utcáin tüntetők menetéhez, és nem csatlakoztak hozzájuk, nem ültek fel azoknak a provokációknak, amelyek olvashatók voltak a transzparenseken, s amelyek elhangzottak a beszédekben és a felkiáltásaikban.

 

Ennyi a közlemény, az előzmény pedig nagyjából annyi volt, hogy a Pártban megerősödött Milošević mindenáron meg akarta vonni vagy alaposan megnyirbálni az autonómiát a két tartománytól, Koszovótól és Vajdaságtól. Az ürügy a Koszovón élő szerbek és montenegróiak állítólagos üldöztetése az albán többség részéről. Ehhez azonban meg kellett változtatni az akkori szerb alkotmányt, amit simán nem lehetett véghezvinni, mert a két tartomány vezetősége ebbe soha nem egyezett volna bele. Akkor hát vesszenek. Belgrádból, a média vezértűzérségének hathatós támogatásával megindult az úgynevezett antibürokratikus forradalom. A kényelmes fotelekben terpeszkedő és a szerb nép szenvedéseire fittyet hányó bürokraták Újvidéken (később Montenegróban is) a „nép” dühének célpontjaivá váltak. Mint utóbb kiderült a szerb titkosszolgálat emberei némi készpénz, elemózsia és ingyen utaztatás ellenében felbújtatták a Kosovo Polje-i szerbeket, hogy csoportosan látogassák meg a vajdasági székvárost. Az ott élő elégedetlen többség pedig minden bizonnyal spontán csatlakozik hozzájuk és seperc alatt megbuktatják az autonómista vajdasági vezetést.

Nem így történt. Ez még váratott magára. Az újvidékiek megrökönyödve figyelték a szedett-vedett csoportokat, amint leszálltak a vasútállomáson és végigvonultak az akkor még Újvidék felszabadításáról elnevezett sugárúton (Bulevar 23. oktobra), egészen a belvárosig. Ott a Báni Palotánál (a tartományi kormány székhelye) szándékoztak gyűlést tartani.

Mi, újságírók, természetesen követtük őket. A tüntetők közül ketten bementek a Báni Palotával szemben levő cukrászdába, és arra kérték a tulajdonost, hogy a hangosításhoz szükséges áramhoz náluk csatlakozhassanak. Szegény tulaj koszovói albán nemzetiségű volt, elképzelhetik a dilemmáját.

Meglehetősen rideg fogadtatásban részesültek az antibürokratikus csapat tagjai Újvidéken. Félresikerült a kísérlet. De ez csak a bevezető volt. A belgrádi rezsimsajtó folytatta a tartomány vezetése elleni kampányát, akik olyan keményszívűek voltak a nemzettársaikkal szemben, hogy még szendvicset sem adtak az étlen-szomjan érkező embereknek. Ez, utóbb kiderült, nem felelt meg az igazságnak, hiszen a titkosszolgálat napidíjat fizetett nekik.

A szerkesztőség, talán megérezve, hogy az utolsó szabad nyár előttünk, egy nagy vállalkozásba kezdett. Adriai riportsorozatot terveztünk el: Abbáziától Dubrovnikig. De lehet, hogy még a montenegrói tengerpart is benne volt. És egy ilyen komoly, mondhatnám stratégiai műsorsorozat megköveteli, hogy a főszerkesztők és a helyettesek a terepen irányítsák a munkát. Talán ezt külön magyarázni sem kell.

Éppen Neumban, az ottani polgármester vendégeként stratégiailag elemeztük a grillen sült homárt, némi blitva kíséretében, amikor megcsörrent a telefon. Majtényi András igazgató ért el, és azt mondta, azonnal utazzunk haza. Baj van.

Árpáddal beültünk a kocsiba, a homár fele árván maradt az asztalon, vagy a többiek felfalták, amint kitettük a lábunkat. Egész éjjel vezettünk, hogy reggelre ott legyünk Újvidéken.

Amíg mi adriai stratégiát építettünk, Vajdaságban forrongott a közvélemény. Az elégedetlenség szítása a „forradalmi” Hódságról indult el, főleg két rebellis kommunista helyi vezető Mihalj Kertes és Radovan Pankov jóvoltából. A célpont az autonómista tartományi vezetés volt, amely nem empatizál (mondhatnánk manapság) a „gyötrődő” koszovói szerbekkel és montenegróiakkal. Még szendvicset sem kaptak stb.

„Tüntetés, nagygyűlés, spontánnak nevezett

összejöveteI-féle volt Nova Pazovára hirdetve szombaton reggel, nyolc órára, azzal, hogy feltételezett tömeg majd az Újvidék-belgrádi úton átvonul a község központjába. Majdnem fölösleges mondani, hogy mi célból, hiszen az elmúlt hetekben több hasonló is volt tartományunkban, az egyik Újvidéken, a másik meg Pancsován. Mindkettőnek akkora lett a visszhangja, hogy azóta a JKSZ Központi Bizottságának döntése alapján különbizottság vizsgálja mindkettőnek a genezisét. A pazovait az utolsó pillanatban lemondták, korábbi tapasztalatokon okulva azonban szinte minden vajdasági es belgrádi szerkesztőség, de távolabbi is elküldte a maga csoportját a helyszínre eseményt látni.”

Augusztus 5-én írta le az eseményeket (nem minden részrehajlás nélkül) a Magyar Szó. Szeptemberre aztán már beérett a helyzet.

„Ismét népgyűlés volt Újvidéken

Több tízezer polgár szolidaritása a kosovói szerbekkel és crnagoraiakkal

Az újvidéki Jugoalat dolgozói saját kezdeményezésükre tegnap délben szolidaritási mítinget szerveztek Újvidéken a Városi Sport- és Üzletközpont előtti téren. A nagygyűlésen bizonyos értékelések szerint mintegy 50 000-en vettek részt Újvidékről, Pancsováról, Versceről, Tiloverbászról, Apatinból, Ratkovóból, Hódságból, Cservenkáról, Nova Pazováról, Bosanski Petrovacról, Smederevóról, Moševacból és Belgradból, valamint Kosovoból, ahonnan mintegy ezer szerb és crnagorai érkezett.”

(szeptember 25.)

Már a vajdasági és újvidéki szerbek is belelkesedtek, és kitörő örömmel és tapssal fogadták a szervezők felhívását:

„Ezért Jugoszláviában mindenkinek - Bledtől Ohridig, Kopertől Szabadkáig - végre meg kell értenie, hogy a

kosovói ellenforradalom a titói, szocialista önigazgatású és föderatív Jugoszláviában a legnagyobb

veszély. Minden hazafi kötelessége

megszüntetni a büszke és a tűrőképesség határáig eljutott kosovói szerbek és crnagoraiak üldöztetését

az albán szeparatisták általi erőszakot, a félelmet.”

Attól eltekintve, hogy félelmetes és fenyegető volt a tömeg hangulata, volt humoros oldala is a tömeghisztériának:

A mítingen a következő feliratokat is láthattuk: „Apa, ne engedd, hogy háború legyen!”, „Harcolunk a vajdasági bürokrácia ellen” - Jugoalat, „Slobo, olyan tiszta vagy mint a kosovói könnyek”, „Ha az érett körte nem esik le magától a fáról, le kell rázni!", „Szabadságot gyermekeinknek - a kosovói anyák”, „Egységes Szerbia, egy alkotmány!”, „Veled vagyunk Slobodan!’, „Ó, három részre osztott Szerbia, ismét egy leszel!”. - Le a néptől elidegenedett hatalmi központtal!”.

A kibontakozó joghurt forradalom vezéralakja a palánkai Mihalj Kertes volt, aki érdemeiért később szövetségi vámfőnök lett; a fegyver, cigaretta és pénzcsempészet korlátlan ura. Milošević bukása után be is dutyizták, de sokat nem ült. Visszajutottak a hatalomba a csempésztársai.

Nos, ez a magyar nevű helyi pártkáder azzal vált hőssé a belgrádi rezsimsajtóban, hogy a következő korszakalkotó és a vajdasági szerbeket végleg meggyőző mondat hagyta el az ajkát:

„Ha én, mint magyar nem félek a szerbektől, akkor a szerbek miért félnének?”

Nosza, nekünk sem kellett több. Sokan voltunk ott a SPENS-nél és Buda Hajni a mikrofonnal meg az operatőrrel odalépett a forradalmár elé, és magyarul megkérte „Misit”, hogy nyilatkozzon. Motyogott valamit első kislányos zavarában, majd szerbre váltott és provokálásnak minősítette a próbálkozást. Ezt az este a híradóban le is adtuk. A vágószobában volt egy vidám esténk. Már nem sok maradt hátra.

Áldásos társadalmi munkámról nem feledkeztem meg még ezekben a sorsdöntő napokban sem:

„Tizenötezer dinár a tévéelőfizetés

Az Újvidéki Rádió és Televízió közgyűlése úgy határozott, hogy Vajdaságban október 1-től az eddigi 10 000 helyett 15 000 dinár legyen a tévéelőfizetés.”

Az én aláírásommal.

Az országban uralkodó áldatlan állapotoknak kihatásai voltak az Újvidéki Televízióra is. A vállalati étteremben, ahol régen vidáman vodkáztunk, később csak söröztünk, de a pljeskavica mindig is jó volt, most csoportokba verődve ültek az emberek. Összedugták a fejüket, suttogva beszéltek, mint a valódi összeesküvők. Egy Milorad Crnjanin nevű műsorvezető, a mi szerkesztőségi rendezőnk Ivan Obrenov, egy Lukić nevű szerkesztő, aki Milenkovics Szvetiszlávval együtt egy év múlva letépte a súgógépről a jegyzetemet, és a belgrádi sajtó rivaldafényébe küldött. Belülről igyekeztek a feltörekvő nacionalistáknak kedvezni és például azt a képtelenséget nehezményezték, hogy az Újvidéki tévében mellőzik a szerb nyelvet meg a cirill írásmódot. Később mindannyian elnyerték kiérdemelt pozícióikat.

Voltak a mérsékeltebb ellenállók, akiket (főleg) jogtalan sérelem ért a tartományi autonómista vezetés részéről. Ők is reménykedtek, de szorongtak is a lehetséges új radikális hatalomtól. Ők egy másik asztalnál ültek.

A szerkesztőségben is többen megérezhették a vérszagot, de magyarokról lévén szó, ezt inkább megtartották maguknak. Csak sebesült oroszlánba rúgunk. Nehogy még visszarúgjon.

A vajdasági politikusokat megvetett emberekként kezelték Belgrádban. Közülük is a legmagasabb funkción Boško Krunić volt, az országos pártelnökség tagja. Ő valósággal bujkált a fővárosban, míg október legelején levélben le nem mondott elnökségi tagságáról.

«Krunić egyszersmind figyelmeztet arra a tényre, hogy már több mint három hónapja különböző alaptalan vádaknak és vádaskodásoknak van kitéve egyes tájékoztatási eszközökben és nyilvános összejöveteleken, s ez meggátolja abban, hogy eleget tegyen feladatának az Elnökségben.»

 

 

 

2022. május 20.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Vajon milyen jövő vár egy ilyen városra?

A folyamat lassú, mert sokan a saját becsületük kérdésének tartják mindenek ellenére is kitartani. Orvosok, tanárok, >

Tovább

Ez is az én Európám!

Európa messze volt, a szerb álkatonai egységek közel. Újvidék tele volt terepszínű egyenruhás patriótával. Akadtak csinos >

Tovább

Lesz-e kihívója a VMSZ-nek?

Félő, hogy – amennyiben a VMSZ-nek nem lesz ellenzéki alternatívája – az októberi nemzeti tanácsi választásokon >

Tovább

A Dagi

A nyolcvanas évek első felében volt két riportutam, mindkettőre elkísért Horváth Laci (a Dagi) operatőr barátom >

Tovább

Kérdezni mert – menesztették!

A sajtóhírekből azt a benyomást lehet szerezni, hogy Szabó Dékány Zsófia esetében olyan személyt váltottak le, >

Tovább

Szerbia: egyre távolabb az EU-tagságtól

A nyilatkozat egészen logikus és értelmes lenne, ha nem tudnánk, hogy Kovács a Vajdasági Magyar Szövetség >

Tovább

A lelkiismeretét megnyugtató behódoló értelmiségi réteg

Manapság senki sem kívánja megváltoztatni a világot, a mai értelmiségi establishment tagjai Musil Szakadék Nagyszálló teraszának >

Tovább

A nagy átejtés

Nem Fekete Elvirával van baj, hanem azokkal, akik hajbókoltak előtte. Elvira már javíthatatlan, sőt annyira negatív >

Tovább

Barnul már a határ

Tárgyi bizonyítékok ide, tárgyi bizonyítékok oda, lejárt a munkaidő. Elegánsan kellett hát megoldani a dolgot. Azt >

Tovább

Pesszimista tragikomédia

Véletlen? Korántsem, és mindent a Szerbiai Televízió elképesztő propagandájával sem lehet magyarázni. Észérvek itt már nem >

Tovább

Rongy Elek és a többiek

Mit fog mondani az utolsó szó jogán az Elnémult Nincstelenek Szakszervezete és annak becses generálja, Butrosz? >

Tovább

Fiúk, gyertek haza!

1992 végén Szerbiában (Kis Jugoszláviában) akkor sorsdöntőnek tűnt választásokat tartottak és a lehetőség annyira fellelkesített, hogy >

Tovább