2024. március 28. csütörtök
Ma Gedeon, Johanna névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Az első félidő (8)

Egy görög dráma színésznővel

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Egy görög dráma színésznővel

A sajtóigazolványunkkal simán bejutottunk. Az első, akibe beléptünkkor belebotlottunk, Melina Mercouri világhírű görög színésznő volt. Lelkendezve átölelt bennünket, gondolom, azt hitte, hogy mi is a párt aktivistái vagyunk. Nem szabadkoztunk. Nagy volt a lárma, megszólalnunk nem kellett... A jelen levő több tucat vendég javarésze egy sarokban nézte a televíziót. Nem véletlenül: a főnökük, Papandreou éppen interjút adott az emeleti dolgozószobájában. Mögötte könyvespolc és – Josip Broz Tito bekeretezett fényképe. Elhatároztuk, hogy megkeressük a szobát, és lefényképezzük a fotót. Senkitől sem zavartatva felmentünk az emeletre, és találomra benyitottunk egy ajtón. Hatalmas üdvrivalgás fogadott bennünket: véletlenül a tetőteraszra léptünk ki, az ünneplő tömeg pedig éljenezett bennünket. Visszaintegettünk, a megérdemelt jutalmat szerénységgel, sőt majdnem legyintéssel fogadók lelki nyugalmával. Semmiség. Bódis Gábor:

„ANDREAS JÖN” — hirdetik a választási falragaszok Görögország-szerte. Ezek alapján aztán nem is kellett nagy újságírói lelemény ahhoz, hogy Andreas Ante Portas címet kapjanak a tudósítások és kommentárok. Nem pusztán választási jelszó ugyanis,

hanem általános meggyőződés, hogy a mai napra kiírt parlamenti választások fordulatot hoznak

Görögországban: a hétévi katonai diktatúra után 1974-ben kormányra került Új Demokrácia nevű jobboldali párt minden jel szerint kénytelen lesz átadni a stafétabotot a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASOK) nevű baloldali pártnak, vagy a vezetése alatt álló pártkoalíciónak.”

Ezt írta Bálint István a Magyar Szó 1981. október 18-ai vasárnapi számában.

És valóban jött. Többéves száműzetés után, 7 évvel az apját (aki szintén Papandreou és szintén miniszterelnök, de Andreasszal ellentétben nem demokratikus szocialista, hanem liberális) megbuktató katonai junta távozása után egy határozottan NATO-ellenes politikus alakíthatott kormányt. Andreas a CIA-t vádolta az ezredesek hatalomra juttatásával. Nem alaptalanul.

Néhány nappal korábban érkeztem Athénbe, ezúttal a szabadkai Kompas vezetőinek és barátaimnak, Pénzes Endrének és Mernyák Fercinek a társaságában. Ők üzleti útra mentek, én meg tudósítani. Nekik köszönhetem, hogy a választások mellett megtapasztalhattam a görög főváros fényesebb oldalát is.

A kampánycsend idején, amikor alkoholtilalom volt, Pireusz kikötőjének egyik halvendéglőjében vacsoráztunk, annak is a tenger fölé épített teraszán. Útitársaim egyik ottani partnere vendégei voltunk. Tenger gyümölcsei, grillen sült hal, tzatziki meg a többi. A pincér az asztal alatt tartotta a borosüveget, amiből titokban, de folyamatosan töltött.

A PASOK (Pánhellén Szocialista Mozgalom) a görög baloldal vezető pártja, és az emigrációból hazatérő Papandreou a zsibvásárszerű, igazi balkáni hangulatú Omonia téren tartotta a záró nagygyűlését. Minden zöldbe borult. A Nea Demokratia, az addig kormányzó jobboldali párt viszont a legkifinomultabb nyugat-európai ízlést is meghaladó, elegáns Sintagma téren, a parlament közvetlen közelében. A kék zászlók, trikók domináltak a tömegben. A nemzetközi sajtóközpont is a Sintagmán levő King George luxusszállóban volt. Nemrég réveteg kíváncsiságból megnéztem a szobaárakat: 400 és 500 között mozognak. Ne tessék megijedni, nem euró, hanem dollár! Micsoda különbség!

A pireuszi és glifadai kirándulás után vártuk az eredményeket, és az előrejelzések beigazolódtak: Görögországnak szocialista kormánya lesz. Nosza, fogtuk magunkat a Borba (jugoszláv napilap, 1944–1990) athéni tudósítójával, és a kocsijába vágtuk magunkat. Mentünk az újdonsült miniszterelnök Athén elegáns villanegyedében levő házához. Az egyemeletes épület előtt már néhány százan ünnepeltek.

A sajtóigazolványunkkal simán bejutottunk. Az első, akibe beléptünkkor belebotlottunk, Melina Mercouri világhírű görög színésznő volt. Lelkendezve átölelt bennünket, gondolom, azt hitte, hogy mi is a párt aktivistái vagyunk. Nem szabadkoztunk. Nagy volt a lárma, megszólalnunk nem kellett.

Borospoharat nyomtak a kezünkbe. Elkezdtük felmérni a terepet. A jelen levő több tucat vendég javarésze egy sarokban nézte a televíziót. Nem véletlenül: a főnökük, Papandreou éppen interjút adott az emeleti dolgozószobájában. Mögötte könyvespolc és – Josip Broz Tito bekeretezett fényképe.

Elhatároztuk, hogy megkeressük a szobát, és lefényképezzük a fotót. Senkitől sem zavartatva felmentünk az emeletre, és találomra benyitottunk egy ajtón. Hatalmas üdvrivalgás fogadott bennünket: véletlenül a tetőteraszra léptünk ki, az ünneplő tömeg pedig éljenezett bennünket. Visszaintegettünk, a megérdemelt jutalmat szerénységgel, sőt majdnem legyintéssel fogadók lelki nyugalmával. Semmiség.

Újvidékre visszatérve a szerkesztőm megdicsérte a tudósításaimat, csak azt kifogásolta, hogy nem voltam lelkesebb a szocialisták győzelme miatt.

 

Mit keres egy légy a lengyel címeren?

 

Kevesebb mint két hónap múlva jöttek a lengyelek.

Katonai puccs Lengyelországban Jaruzelski tábornok vezetésével. A kommunista hatalmat a gdanski munkás, Lech Walesa vezette Szolidaritás mozgalom alaposan megingatta. A tábornok a rendszerváltás után azzal érvelt, hogy a Szovjetunió katonai beavatkozását (Lásd még: Budapest 1956, Prága 1968) akarták egy „belső megoldással” megelőzni.

 

1981. december 13.

A nemzeti megmentés katonai tanácsának kiáltványa

A Varsói Rádió tegnap sugározta a nemzeti megmentés katonai tanácsának kiáltványát. Szövege a következő:

„Lengyelek, a Lengyel NK (úgyis mint Népköztársaság) polgárai!

A nemzeti megmentés katonai tanácsa fordul hozzátok. Hazánkat halálos veszély fenyegeti. A szocializmusellenes erők államellenes, felforgató akciói az országot a polgárháború szélére sodorták. A törvénytelenség, az önkény és a káosz

szétrombolja a gazdaságot, gyengíti az országot, veszélyezteti a nép szuverenitását és fizikai egzisztenciáját. A reakciós támadás immár nyílt előkészítése és a terrorveszély vérontáshoz vezethet.

Hatástalannak bizonyultak a Lengyel N K parlamentjének, a kormánynak és az állami adminisztráció szerveinek erőfeszítései. A

hazafias bölcsességre való felhívásokat és a jóakarat minden megnyilvánulását lebecsülik. A

szocialistaellenes erők agresszivitása, amelyeket nem ritkán külföldről ösztönöznek és anyagilag

támogatnak (ez ismerős, nem?), a rendszer alkotmányos elveit érinti és megtorpedózza a nemzeti megegyezéseket.

Ezek az erők a Szolidaritás független és önigazgatási szakszervezet cégére alatt tudatosan bojkottálják azokat a kezdeményezéseket, amelyek hozzájárulhatnak a lengyelországi válság leküzdéséhez...”

Walesát és meg nem nevezett számú Szolidaritás-vezetőt internáltak, bármit jelentsen is ez. Jerzy Urbán, a lengyel junta szóvivője, akit később volt szerencsém mikrofonvégre kapni, a külföldi tudósítóknak azt mondta, Walesát nem tartóztatták le, az „őt megillető tisztelettel viseltetnek iránta”, sőt már tárgyalt is a kormánnyal. Kijárási tilalmat rendeltek el, szüneteltették az oktatást, és a lengyel sajtószabadság iránt is tisztelettel viseltettek, mert azonnal betiltottak néhány napi- és hetilapot. Egységes rádió- és televízióműsort vezettek be, s ezzel megszüntették az összes helyi rádió- és tévéállomás munkáját. Csak ennyi.

Néhány hónappal a hadiállapot bevezetése előtt is jártam Varsóban. A központi Győzelem tér Victoria Intercontinental nevű hoteljében szállásoltak el. Nagy luxusnak számított. A tér másik végén volt a sajtóközpont, ahol egy Tomasz nevű, Budapesten tanult fiúval haverkodtam össze. A másnaposságra tuti biztos gyógyszere volt: egy kis pohár vodka, egy kávéskanál őrölt borssal megnemesítve. Csak az első néhány másodpercet kell túlélni, utána már megy minden, mint a karikacsapás.

Az esemény, ami miatt a Victoriában kellett sínylődnöm, a LEMP (Lengyel Egyesült Munkáspárt, vagyis kommunista) kongresszusa volt. Akkoriban első titkárként egy Stanislaw Kania nevű, történelmileg teljesen érdektelen figura szerepelt.

A kongresszus legfontosabb eseménye az volt, hogy kitiltottak róla egy osztrák újságírót. Az eseményt megelőző napon írt jegyzetében ugyanis azt javasolta, hogy a lengyel címerben a sas helyett légy szerepeljen. Merthogy csak a légy szokott a szarra szállni. Így akarta érzékeltetni – szubtilis módon – a gazdaságilag és politikailag is padlóra került ország helyzetét. A lengyel hatóságoknak semmi érzékük nem volt a vaskos humorhoz. Úgyhogy a tudósítónő repült, és világhírűvé vált. Mi pedig, akik maradtunk Varsóban, írtuk, és felmondtuk rezzenéstelen arccal a semmitmondó esemény még semmitmondóbb részleteit. De legalább a „szaros” momentumot be lehetett cserkészni a beszámolókba.

Néhány hónappal később jött Jaruzelski és a decemberi hadiállapot. Azonnal kértünk a lengyel hatóságoktól beutazási és forgatási engedélyt. Hiszen már lengyel és emésztési szakértő is voltam. Majdnem két hónapot kellett várni, amíg megjött a jóváhagyás. Négyen ültünk be a tévé karaván típusú kocsijába, Duško, egy operatőr és egy technikus.

Akkor még nem volt Schengen, hanem Varsói Szerződés. Így aztán bohózatba illő jelenetek játszódtak le a jugoszláv–magyar, a magyar–szlovák és a szlovák–lengyel határon. Szétszedtük, majd összeraktuk a felszerelést, a táskáinkat és a gépkocsit is. Ez utóbbit inkább a fináncok végezték. Csak a csodálatos Krakkóban lélegezhettünk fel. A hadiállapot itt abban nyilvánult meg, hogy néhány fegyveres őrjárat cirkált a belváros utcáin. Irány Varsó!

Sokkal komorabb kép fogadott, mint a néhány hónappal azelőtti „szaros” korszakban. Esős, hideg idő volt. A Victoria tér közelében laktunk ezúttal is, de a sokkal szerényebb Europejski Szállodában. Ablakai a térre néztek. Később ennek jelentősége lesz.

Életemben először láttam gépfegyveres, háromtagú járőröket, harckocsikat. Varsó kellős közepén. Nem volt kellemes érzés.

De a hangulatban volt valami forradalmi. Például minden éjjel a hatóságok által ismeretlen személyek egy hatalmas keresztet helyeztek el a Győzelem téren. Hajnalban jött a közrendészet, és eltüntette a lengyel ellenállás és a Szolidaritás melletti kiállás szimbólumaként felállított keresztet.

Délutánonként a város különböző pontjain  tiltakozás zajlott, főleg a templomokban, misének álcázva. Egy fontos szakmai fortélyt alkalmaztunk a várható események feltérképezésében. A hatóságokat ugyebár hiába kérdeztünk volna bármiről, csak csodálkozó tekintettel meredtek volna ránk: hiszen itt minden a legnagyobb rendben van. Ezt mondta nekem a román rendőr is nyolc évvel később a jugoszláv–román határ román oldalán, ahol a stábot hátrahagyva átbaktattam megkérdezni: készíthetnénk-e egy szép útifilmet Temesvárról. Elvette az útlevelemet, egy órán át várakoztatott, majd visszaküldött: „Nincs miért filmezniük, nincs itt semmi látnivaló”. Közben az ország belsejében a kivégzőegység már gyakorlatozott, hogy véres véget vessen a Ceaușescu-korszaknak.

Vissza Varsóba és a szakmához, amelynek vezérelve: kövesd a CNN-t!

Ők pontosan tudták, hogy melyik templomban lesz nagy tömeg, néma tüntetés, és hogy hol fognak tiltakozni a fiatalok. Hogy honnan tudhatták?

Megható érzés volt látni a lengyeleket, amint emelt fővel, dacosan, némán és méltóságteljesen tüntettek. Jaruzelskiék ezen nem hatódtak meg.

Filmeztünk, amit csak tudtunk. Még a párt szóvivőjéhez, Jerryi Urbánhoz is elmentem interjúra. A beszélgetés tartalmára nem emlékszem, nincs is miért, viszont arra igen, hogy a mikrofon tartása közben elfáradt a kezem, ezért megtámasztottam egy doboznak vélt tárgyon a Fontos Ember dolgozóasztalán. Nagy reccsenés. Beszakadt a teteje, és mint kiderült, az interphonnak. Kényszeredett mosoly, nagyvonalú „nem tesz semmit”. De azért megkönnyebbültem, amikor kijutottam az épületből.

A vasárnapok, különösen politikailag és zavargásilag, jelentőségteljesek voltak. E napokon nemcsak a virágokat kellett eltakarítani a Győzelem térről, hanem a délelőtti mise után tüntetések is kirobbantak. Lent forgattunk a téren, az események közvetlen közelében. Tüntetők virágokkal, katonák puskákkal, rendőrök rabszállító kocsikkal. Elkezdett szemerkélni az eső. Az operatőr azt mondta, ebből baj lesz, mert a nedvességtől az elektronika „megzavarodik”. Lehet, hogy nem így mondta, de én így értettem. Nagyszerű ötletünk támadt: hogy ne ázzunk meg, az egyik szobánk ablakából fogjuk filmezni a történteket. Így is történt.

Sűrűsödtek az események: a rendőrök megkezdték az őrizetbe vételeket. Terelték be a tüntetőket, fiatalokat, öregeket, asszonyokat a rabszállítóba. Na, ez jó sztori lesz. Az egyik, mondjuk, őrmester (fogalmam sincs milyen rangja volt, csak láttam rajta valami bigyót) felpillantott az ablakunkba. És ha ez még nem lett volna elég, odament a többiekhez, és mifelénk mutogatott. Erre öt-hat fegyveres elindult a hotelunk bejárata felé. Gyorsan kivettük a kazettát a kamerából. Már hallatszott a csizmák dübörgése a lépcsőkön (a szobáink az első emeleten voltak), amikor a kazettát a szemben levő másik szobánkba csempésztem. A fegyveresekkel együtt értem az inkriminált szoba ajtajához. Nem kopogtak, benyitottak. A lengyel, az angol és a gesztikuláció félreértelmezhetetlen utalásaiból arra a logikus következtetésre jutottunk, hogy velük kell mennünk (bárhova is), és hogy a kamerát, kazettákkal együtt elveszik tőlünk.

Telefonálni már nem lehetett, mondjuk, a nagykövetségre. SMS, internet akkor még egy szál sem.

Begyömöszöltek bennünket két autóba, és valószínűleg egy rendőrállomásra vittek. Vagy két órát töltöttünk ott egy üres szobában, amikor benyitott egy rendőr, és azt mondta, kövessük.

Egy másik, tágasabb szobába kísértek bennünket, ahol egy lejátszó volt és két nyakkendős, szürke alak. Állítólag a külügyminisztériumból.

Most jön a tetemre hívás: átnézzük közösen, milyen képsorokkal akarjuk derékba törni a lengyel szocializmus egyébként töretlen mivoltát.

Jött az első kazetta: kép helyett csak vízszintes csíkok jelentek meg. A második, harmadik dettó.

A két külügyminisztériumi szürke eminenciás lenéző mosoly kíséretében egy-egy hatalmas pecsétet nyomott a kazetták falára. Nem mondták ki, amit gondoltak: micsoda amatőrök!

A mai napig nem tudtam megfejteni: valóban nem voltak tisztában azzal, hogy a Szovjet Birodalom országaiban (Varsói Szerződés) a francia SECAM-rendszert, Nyugat-Európában és Jugoszláviában pedig a PAL-rendszert alkalmazták?

Hazafelé semmi gond nem volt, a pecsétek megtették a magukét. Azt a kazettát is átcsempésztük, amelyet a rendőrök elől a másik szobában rejtettem el. Úgyhogy egy pecsétes dobozba tettük, abból pedig az üres kazettát eldobtuk útközben.

Hát így mulat egy PAL úr.

 

 

2022. május 18.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni

Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >

Tovább

Deli Andor, a megtollasodott pártkatona

Már most el lehet mondani, hogy Deli Andor vajdasági fideszes/vémeszes EP képviselő tíz évig ott volt >

Tovább

Mindenütt átutazó

Felidéztem egyik régi írását, amelyben arról számolt be, hogy Budapesten sem érzi magát se jobban, sem >

Tovább

Pásztor-kultusz építés

Pásztor István kitalált és érdemtelen személyi kultuszának építése, emlékművek emelése, kirakatünnepségek rendezése, alapítvány alapítása és díjosztogatás >

Tovább

Amikor jön a vonat

Ebből a történetből persze senki nem fog jól kijönni. Nem fogják megszólaltatni az olyan, Lovas és >

Tovább

Mindenki feleljen a saját tetteiért!

A fotón (Nyilas) mögött jól látszik,  a KJI molinója piros betűkkel hirdeti (az intézmény közösségi oldalán a >

Tovább

Hátha nem lesz csendes

Nem tehetek róla, az utóbbi időben nem a lúdtoll, nem is a kard jut eszembe, ha >

Tovább

Magyar alkotók szerepe a szerb avantgárdban

Annak ellenére, hogy a magyar avantgárd egyik vidéki centruma lehetett Újvidék és azon belül is az >

Tovább

Vigyázz, jön a vonat!

De kedvet kap-e egyetlen komoly ember is az újabb vezér személyi kultuszának az építésére, egy irányvesztett >

Tovább

Hátha!

Valójában a közép-európai fuvallatok egyre gyengébbek, az északról érkező orosz sztyeppe vonzereje egyre inkább elhatalmasodik. A >

Tovább

Pásztort választott magának a VMSZ nyája!

Pásztor Bálint a tisztújító közgyűlésen egyetlen szóval nem mondta, hogy számára a magyar közösség érdeke a >

Tovább

Szerbiában 10 éve csorbítják a politikai jogokat és a polgári szabadságjogokat!

A Freedom House szakértője azt is mondta, hogy „most Szerbiában fennáll a valós félelem attól, hogy  valamiféle >

Tovább